Az Ujság, 1913. május/2 (11. évfolyam, 116-129. szám)
1913-05-16 / 116. szám
Budapest, 1913. XL évfolyam, 116. szám. Péntek, május 16. Előfizetési árak: »évre-------28 k. — & Félévre____ _ 14 » , Negyedévre _ 7 » — » Egy hóra------- 2 » 40 » [ Egyes szám ára helyben 1 és vidéken 10 fillér.ÚJSÁG SZERKESZTŐSÉG:T" Budapest, Rákóczi-út 54. Út Telefon: József 13—35. , KIADÓHIVATAL 11 Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefon: József 18—26 és 13—SS. Megjelen hétfő kivételéve!l minden nap. M innap után las 9 ROVÁS. Stürgkhol úr vagy tegnap hibázta el a dolgot, mikor lelkendezve fontos külpolitikai nyilatkozatokat jelentett be mára, vagy ma hibázták el a dolgot a miniszteri konferenczia összes részesei, mikor az osztrák miniszterelnök nyilatkozatait lefújták. A két momentumból aligha lehet mást következtetni, mint hogy tegnap még tele volt a külpolitikai égbőgőkkel, mára azonban lepotyogtak. Mi is történhetett, hogy a tartalékosok hazabocsátásának abszolút ténye is visszacsinálódott ? A bolgárok és szerbek között kerül már kenyértörésre a dolog ! Vagy a török béke ügye áll ismét rosszul ? Avagy Szkutari és Albánia körül nem úgy van minden, mint tegnap hitték ? Erről senki sem tehet, de az osztrák miniszterelnök feltűnő műsorváltozásával informálni a közvéleményt a tények elhallgatása mellett : bizony nem éppen megnyugtató és politikus módja a felvilágosításnak. * Egyre olvassuk, hogy rosszakaratú uszítók, a fok a fúziós mozgalmat a vezérek ellen irányulónak hegyezik ki. Magunk is megtettük, s szeretnénk nem rosszakaratuak lenni. Hát hogy csináljuk ezt ? A szervezkedést a vezérek előtt titkolják. Péter és Pál tudtak róla,a vezérek rém. Aztán , míga vezérekre bízták a dolgot, sehogy sem ment. Hogy most megint a vezérekre bízzák, megint nem megy. Mindnyájan látják, hogy a vezérek nem igen akaródznak egyesülni, ők pedig akarnak. Hát nagyon szeretnék ezeket a momentumokat a vezérek iránt való nagy bizalomnak magyarázni, de nem értünk hozzá. Ugyan tanítsanak ki erre, s szépen meg fogjuk köszönni. * Egész klubok nekirohannak az osztrák miniszterelnöknek a Kánia külügyi sajtófőnök kitüntetése miatt. Elhülünk. Olyan népszerűtlen ember Kánia Bécsben ? Pedig a társaságnak igen kedvelt tagja. Vagy olyan rosszul vezette a sajtóügyeket ? Csodálnék, hiszen azért lépett elődje helyébe, mert jól vezette. Hát mi a baj itt ? Alighanem az, hogy magyar. Sőt nemcsak magyar, hanem tud magyarul is. Sőt nemcsak tud magyarul, hanem működése keretében a magyar sajtót is elismerte valakinek, s a magyar közvéleményt is beleszámította a monarchia közvéleményébe. Hát értjük, ha az osztrákok ilyen férfi kitüntetése ellen remonstrálnak. De nem értjük, hogy közvetetlenül mi köze, beleszólása lehetett volna ebbe az ügybe az osztrák miniszterelnöknek, mikor a sérelmes Kária úr a külügyminiszter alá tartozik, s csak az tudja megítélni, hogy jól, vagy rosszul töltötte be feladatát. Mindig magasabbra. írta Kálnoki Izidor. — január 20. Megjött a levél, s a levélben a nagy öröm híre. Csakugyan Veres Klárika tanár kapta meg az idei Nobel-díjat. Senkit se lepett meg a nagy és gazdag kitüntetés. Már hónapokkal előre nem is volt más komoly jelölt senki. Az egészvilágsajtó arról czikkezett, hogy csakis a bacillus vitae felfedezője lehet az idei Nobel-díjas, s most megint róla ír a világ minden nagy lapja. Magam is belefújtam a nagy harsonába, s vagy tíz intervjút küldtem szét a külföldi nagy lapoknak. A férj mondta tollba mindet, Bartos Endre. Nagyon jó és érdekes írások voltak. Egész kis expedícziót rendeztünk be a tanárnő klinikáján, s napestig írogatnak, csomagolnak az irodai kisasszonyok. (Az egyik nagyon csinos és nagyon okos. Bizonyos Binder Fannika, egy király-utczai szabónak a lánya. Nagyon szívesen elbeszélgetek vele. Ezeket az adatokat is tőle kaptam.) Nos hát szétküldöttünk képes lapok és nagynevű notabilitások számára, akik táviratban vagy levélben kérték, nyolczszázhetven arczképet. Mind a tanárnő sajátkezű aláírásával díszesen. Egyik kép szebb, mint a másik, csak némelyik fbissé pózos. A klinikáján is lefotografáltatta magát a tudós professzorasszony, a kórteremben is, amint beteget olt be, a laboratóriumban is, ahogy górcsövi vizsgálatokat csinál. Némelyik képén egy csomó rendjel van a mellén, másikon az Íróasztala előtt ül, mély gondolatokba merülve. Életrajzi adatokat is küldtünk bőségesen. Még Japánból is kértek és Délafrikából. És Ada-Kaleh török szó és magyarul éppen annyit jelent mint Szigetvár. Török erőd volt a Dunán, mint annyi más, de a hosszúlábú idő átlépett rajta. Valósággal átlépett és ott felejtette. A mikor a török helyőrség az 1877-ik évi háborúbanír nehogy elvágják és elfogják — ezt a maroknyi kis szigetet elhagyta,valamit tenni kellett vele. Ha mink meg czikkeket is küldözgettünk a lapoknak. Többnyire a tanárnő székfoglalójának a kivonatát. Ezt is az ura írta. Nagyon szép czikk. Feltűnést fog kelteni az egész világon. Autogrammot Binder Fannika, valami nyolczezeret küldött szét. De ezekre ő maga írta Veres Klárika nevét. A doktornő egyenes utasítására megtanulta az aláírását, s ma már úgy tudja utánozni, hogy Veres Klárika maga se tudja, hogy melyik aláírás az eredeti, melyik az utánzat. Egy berlini vállalkozó meg recepteket rendelt. Régi, elhasznált recepteket, akár ezerszámra. Ötven márkát fizet darabjáért. Ő bizonyosan százért árulja. Hiába, a nagy dicsőség ma már olyasvalami, mint valami elsőrangú üzlet vagy vállalkozás. Egész hivatal kell hozzája. Sőt két hivatal kell hozzá , még sajtóosztály is szükséges. Ma este nagy családi ünnep volt az új palotában. A Nobel-díj örömére. Hárman voltunk vendégek : az első asszisztens úr, Adonis doktor, aztán én, a sajtóosztály főnöke, és Binder kisasszony, az irodafőnök. Azt hiszem, Binder kisasszonyt- az én kedvemért hívta meg a háziasszony-, de utóbb mégis az aszszisztens urat ültette melléje, aki olyan buzgón udvarolhatott a kislánynak, mintha felsőbb rendeletre tette volna. Nagyon jó vacsorát ettünk, s pezsgőt ittunk, sok pezsgőt. A beszélgetés nehézkesen ment, mert a házigazda a rendesnél is szótalanabb volt. Csak Nobel-díj, Nobel-díj és Nobel-díj járta. Vámos Elmr, azaz Adonis doktor tósztot ír, mondott a háziasszonyra és a Nobel-díjra vegyest. Ki nem állhatom ezt az Adonis doktort. A vacsora vége felé Veres Klárika el- Romantika, nem száll jut, akkor megszállja az orosz, a román, a szerb, vagy éppen a bolgár. Tehát a mi legfőbb hadvezérünk, a király, megszállotta egy maroknyi katonával. Igazán nevetséges tehát azt látni és hallani, hogy becses ellenségeink milyen nemzetközi jogi pléhmennydörgést rendeznek most ellenünk, amikor ezt a harminchat esztendős »tényleges állapotot« végleg rendeztük és ezt a sols zöld szigetet oda csatoltuk, ahová való Mgyarországhoz, ott is Krassó-Szörén vármegyéhez. Hát ugyan Anglia nem azért »vette el« Egyiptomot, hogy más el ne vegye. Hát ugyan Francziaország nem azért vette el Algírt, Oránt, Tuniszt, Marokkót, hogy más el ne vegye. És Olaszország Tripoliszt. Micsoda gyerekjáték ez a mi kis csekélyke annexiónk azokhoz a nagy zsebrevágásokhoz képest. És milyen kaczajra érdemes bolondság volna most, ha e miatt a sos nemzetközi romantika miatt minket a londoni konferenczián bevádolnának. Hát nekünk is el kellett vennünk ezt a kis zöld szigetet, omladozó régi erődjével és néhány száz muzulmánjával együtt, hogy más, el ne vegye. Csakhogy ez a kis nemzetközi jogcsinálás olyan édes és kedves semmiség azokhoz a nagynagy területrablásokhoz képest, amit éppen azok csináltak, akik most az orrukat tintorgatják. Olyan édes kis gyarmatszerzési romantika az, hogy magunk is jót nevetünk rajta, mondotta a terveit. Hogy miket akar csinálni a legközelebbi jövőben : — Azt hiszem, úgy ahogy most együtt vagyunk, öten, útra kelünk a jövő hónapelején. Hat hétig legalább uton leszünk, remélhetőleg gyönyörű dolgokat fogunk látni és tapasztalni. A váratlan beszédre a férj csak annyit mondott: — Hm! Binder Fannikának felragyogott a szeme, s felkiáltott : — Istenem ! A szép doktor áradozni kezdett : — Boldog leszek, ha mint holdja kísérhetem időszakunk legragyogóbb csillagát. Én meg egyszerűen megkérdeztem : — Hová szándékozik utazni, asszonyom ? Semmiféle ígéretet nem tettem arra nézve, hogy megyek-e, vagy nem, bár Binder kisasszony nagyon biztatott a nézésével. — Azt ugyan nem nehéz kitalálni — felelt Veres Klárika nyugodtan. — Az első utunk Stockholmba visz, ahol személyesen akarom a Nobel-díjat felvenni. Az összeg is megéri, a dicsőség nem kevésbé. Ezek a Nobel-ünnepek igen ragyogóak szoktak lenni. Hogy azutánra mit tervezek, azt magának kell legjobban tudnia, kedves barátom. Már egész sor czikket írt róla, hogy hány külföldi egyetem és tudományos intézet hívott meg előadások tartására. S én jóformán mindnek igennel válaszoltam. Ezeket az ígéreteket valamikor be kell váltani, s ez azért is könnyű dolog, mert odakünn nem a tudomány szent nevében kérik ezeket az előadásokat, hanem fejedelmileg meg is fizetik. — E mellett nem szabad a dicsőségről és kitüntetésekről se megfeledkezni — tette hozzá Lapunk mai száma 28 oldal.