Az Ujság, 1916. február (14. évfolyam, 32-60. szám)

1916-02-24 / 55. szám

Csütörtök, 1916. február 24. AZ ÚJSÁG Azoknak a szerencsétlen áldozatoknak, a­kik a kemény megpróbáltatásokat elszenvedni kényte­lenek, azt kiáltjuk oda : Csak botorság, ütött a fel­­szabadulás órája ! (A magas nemzeti érzéstől eltelt lengyel néphez.) Borzasztó irónia az a dicséret, a­melyet a németek önmaguknak mondanak azokért a jó­téteményekért, a­melyekkel a megszállott terü­letek lakosságát állítólag elhalmozzák. A német sajtó különösen arra büszke, hogy a németek Varsóban lengyel egyetemet alapítottak. Orosz­ország a háború kitörése óta a szétdarabolt Len­gyelország részeinek egyesítését írta zászlójára. Az orosz társadalomnak szívén fekszik ez a czél, a­melyet az uralkodó és a főparancsnok is kinyil­vánított. A szövetségesek is hozzájárultak ehhez és a czél ma is változatlan. Hogyan tekinti Német­ország az egész lengyel népnek eme Szent igye­kezetét? Mihelyt Németországnak és Ausztria- Magyarországnak sikerült benyomulni Lengyel­­országba, siettek az addig egységes lengyel terü­let eme részeit egymás között felosztani. Hogy el­­tompítsák azt a benyomást, a­melyet a lengyelek ideáljainak megvalósítása elleni merénylet elő­idézett, előzékenyen járnak el a lengyel nép néhány alárendeltebb jelentőségű óhajával szemben. Ezért alapították a lengyel egyetemet. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy Lengyelország autonó­miája, a­melyet ezen a helyen a császári kormány feje proklamált, magában foglalja az összes lengyel nemzeti iskolákat, a legalsóbb foktól a legfelsőbbig, tehát az egyetemet is. Nem hihető tehát, hogy a lengyel nép a németek részéről felajánlott tál lencséé­­ lemond szent ideáljából és szemet huny a Németország által tervezett uj leigázás előtt s el­felejti a poseni testvéreket, a­kiket makacsul a megesmmisítésbe kergetnek, hogy megnyerjék az ott letelepedett németek tetszését. Németország uj terveiről beszélnek : arról tudniillik, hogy a meghódított területeknek tett uj ígéretek és ima­­ginárius engedmények fejében néhány százezer lengyelt besoroz, hogy mint ágyútöltelék feláldoz­za­­ magukat a germ­anizmus győzelméért. Nem hiszem, hogy a magas nemzeti érzéstől eltett lengyel nép, a­mely mindjárt a háború kitörése után sietett a minden lengyelnek drága nemzeti ideál megvalósítása érdekében az oroszokhoz csatlakozni, eltévelyednék és belemenne abba, hogy vérét ontsa Posen zsarnokaiért. (Oroszországnak nem kell skandináv kikötő.) Hadd beszéljek már most a semlegesekhez, mindeneklőtt skandináv szomszédainkhoz való vi­szonyunkról. A dumában, különböző személyi­ségekkel és a sajtó képviselőivel való beszélgeté­sekben gyakran kijelentettem már, hogy Svéd­országgal szemben nincsen más érzésünk, mint az őszinte barátság érzése és csak azt kívánjuk, hogy a jó szomszédi viszonyt fentartsuk. Szeren­csétlenségre a Keleti-tenger másik oldalán vannak még emberek, a­kiknek meggyökerezett előítéletek hatalmánál fogva és ellenségeink gyanúsításainak befolyása alatt velünk szemben előítéleteik vannak és bizalmatlansággal viseltetnek irántunk. Pedig egészen világos, hogy Oroszországot és Svédországot már a természet predesztinálta arra, hogy béké­ben éljenek egymással, hogy kölcsönös gazdasági érdekeik kielégítést, nyer­jenek. Az ütköző pontok ürügye csak mesterséges ürügy. Sem Svédország nem törekszik a vezető férfiéinak ld jelentései sze­rint — Finnországban terjeszkedésre, sem mi nem törekszünk északi szomszédaink területére. Ugyan mi is kínálkoznék nekünk a skandináv félszigeten ? Jégmentes kikötő a Jeges-tengerhez ! Hiszen ilyen kikötőnk van saját területünkön és az orosz mér­nökök intenzív munkája rövidesen lehetővé teszi, hogy azt a kikötőt va­sút kösse össze Oroszország szívével. Nem skandináv partokra utalja törté­nelme Oroszországot; egészen más irányban kell Oroszországnak a szabad tengerhez vezető utat elérnie. (Romániáról.) .Románia a, maga választotta semlegességet tovább is f­entart­ja. Az entente-hatalmak bele­­nyugodtak ebbe a helyzetbe, meg lévén győződve arról, hogy Románia nem fogja elárulni saját ér­dekeit és ha itt az óra, fogja tudni meg­valósítani nemzeti egységét vére ontásával. Bizonyos, hogy Románia azoknál, a­kik iránt népe természetes rokonszenvet érez, tényleges támogatást fog ta­lálni, ha a közös ellenségnek Románia elhatáro­zásainak függetlensége ellen intézett támadásait kell majd kivédenie. (A távozás Gallipoliról.) Legutóbbi beszédemben felemlítettem szövet­ségeseinknek a Gallipoli ellen való katonai vállal­kozását. A­nélkül, hogy a költséges áldozatoktól visszariadtak volna, makacsul harc­oltak, hogy velünk egyenes tengeri összeköttetést létesítsenek. A sztratégiai helyzetben történt változások e csapatok távozását követelték meg. Egy részét Szalonikiba küldötték. (A szalonikii békés partraszállás.) A­mi a szövetségesek csapatrészeinek e város­ban való partraszállását és ez eseménynek Berlin­ben való magyarázatát illeti, legyen szabad meg­jegyeznem, hogy a német birodalmi kanc­ellár 1915 deczember 9-iki beszédében érintette az entente-hatalmaknak Görögországhoz való viszo­nyát és eljárásukat összehasonlította a németek­nek belgiumi eljárásával. Nos a Belgiumba való bevonulás és az ország elpusztítása valóban nem egyéb, mint megsértése azoknak a szent kötele­zettségeknek, a­melyeket Poroszország az 1839. évben vállalt. De a szövetségeseknek Szalonikiban történt békés partraszállásában a legcsekélyebb merénylet sincs a jog ellen. Az 1830 február 3-iki második londoni szerződés egy czikke a három védői hatalom mindegyikének megadja a jogot, hogy görög területre, a­melyet felszabadítottak, csapatokat szállíthassanak azzal a feltétellel, hogy ehhez a másik két hatalom is hozzájárul. Felesleges hozzá­tennünk, hogy ez a beleegyezés szövetségeseink számára kezdettől fogva biztosítva volt és így a szerződés illető czikkének minden követelménye teljesítve van. Azonkívül a csapatokat a görög miniszterelnök kívánságára küldöttük Szalonikiba, a­ki e számára nyújtott segítségben kizáróan egy eszközt látott Görögország számára, hogy kötelezettségeit Szer­biával szemben teljesítse. Az a bizonytalanság, vájjon Görögország szerződésének kötelezettségeit teljesíteni fogja-e, kényszerítette a szerbeket, hogy bizonyos tartózkodást tanúsítsanak, mert nem akarták megfosztani magukat Görögország közre­működésétől. Mindamellett a szerb kormány nem akarta vállalni a felelősséget az iránt, hogy testvér­gyilkos háborút kezdjen. De ez a lelki nagyság Görögországban nem talált visszhangra. A görög kormány Szerbiával szemben való kötelezettségeit a maga módján magyarázta. A szerb hadsereg a kitartásnak és vitézségnek csodáit művelte. Sike­rült is végül Szerbiának, hogy utat törjön magá­nak a tengerig. Most, hála a szövetségesek, különö­sen Francziaország fáradozásainak, a szerb sereget Korfuba szállították. (Nikita futása.) Természetes, hogy ez a katonai erő, a­melyre októberben a németek, osztrákok, a magyarok és a bolgárok rávetették magukat, már nem oly szá­mos, de biztos záloga Szerbia újjászületésének. Az a tragikus végzet, a­mely Szerbiát egyelőre leigázta, nem kímélte Montenegrót sem. Miklós király csa­ládjával és a kormány egy részével elhagyta az országot, hogy ne kelljen aláírnia egy szégyenteljes bék­ét. Francziaországból utasította Mirko hercze­­get, hogy mentse meg a montenegrói csapatokat, hogy azok a szerbekkel egyesülhessenek és a her­­czegnek, valamint a hátramaradt minisztereknek megtiltotta, hogy valamelyes tárgyalásokat kezdjenek Ausztria-Magyaror­szá­ggal. (Bulgária.) Szemére vetették a szövetségesek diplomá­­cziájának, hogy nem sikerült nekik Bulgáriát oldalunkra hozni. Megengedem, hogy a diplomáczia nem választotta a legrövidebb és legbiztosabb utat. Dedeagacs megszállása, befolyásolhatta volna a bolgár népet és arra indíthatta volna, hogy egy Kóburgot, a­ki idegen számára, visszatartson a testvérgyilkosság kedvtelése sikos talajáról. De még ez esetben sem sikerült volna a szövetségeseknek, hogy Szerbiát megmentsék a katasztrófától, mert a szövetségeseknek a Balkánon való egyöntetű ka­tonai vállalkozásai mindig rendkívüli nehézségek­kel járnak. (Egy szó Erzerumról.) Február 3-ikán Erzerum elesett és csapataink előrenyomultak. Vanból való visszavonulásunk után a törökök megsokszorozták az örményekkel szemben való kegyetlenkedéseiket. (A berlini kalifátus.) Szaszonov azután Németország és Török­ország amaz állítólagos szándékáról beszélt, hogy egy rengeteg germán-muzulmán birodalmat alapítsa­nak, a­mely a Schelde torkolatától a Perzsa-öbölig terjedne. Ez a birodalom, a­mely nagynémet ál­mokban mint új kalifá­tus jelenik meg, és a­mely bizonyára megérdemli a »berlini kalifátus« nevet, a nagynémetek szerint arra van hivatva, hogy halálos döfést adjon Oroszország és Nagy-Britannia történelmi fennállásának. Ijesztő álom, de Isten könyörületes ! A berlini politikusok, a­kik a me­rész tervvel foglalkoznak, csak egy dolgot felejte­nek el, a­mi nekünk és angol barátainknak némi vigaszt szerez . Ha ezt a birodalmat a németi kalapácsosal meg lehetne kovácsolni, akkor az egy napig sem tartana, nemcsak belső gyengeségei miatt, hanem elsősorban azért, mert fennállásá­hoz a leglényegesebb dolog hiányoznék, nevezete­sen a tenger fölött való uralom, a­mely szerencsére Nagy-Britanniának, dicsőséges szövetségesünknek, erős kezében van. A­meddig így lesz, a berlini kalifátus létünket nem fogja fenyegetni. (Perzsia, Japán.) Szaszonov ezután rámutatott a perzsiai zava­rokra, a­melyek őt arra kényszerítették, hogy az elmúlt őszszel az ottani orosz kontingenst meg­­szaporítsa. A helyzet azóta az orosz csapatok né­hány döntő ak­cziója után észrevehetően meg­javult. A sah kifejezte hódolatát a czár iránt, vala­mint azt a szilárd szándékát, hogy Oroszországgal és szövetségeseivel szemben kedvező poli­tkát folytasson. Az új perzsa minisztérium is belátta, hogy a szomszédos hatalmakkal, Oroszországgal és Angliával való teljes egyértelműség, Perzsiának érdeke. Viszonyunk a sah kormányához normális jelleget ölt. Szaszonov azután kiemelte, hogy Japán folytatja a háborúban való részvételét. Ez a közre­működés különösen Oroszországra nézve végtele­nül értékes és oly módon nyilvánul meg, a­mely számos feltétellel van megállapítva és a két ország kölcsönös viszonyait jellemzi. A vihar, a­mely rá­zúdult a világra, megerősítette az orosz-japán viszo­nyokat és szétszórta az elmúlt előítéletek utolsó nyo­mait. Mindkét országnak, a­melyek számára szép kilátások nyílnak, kölcsönös érdekeiket összhang­zásba kell hoznia és a közös veszedelmek ellen védekezniük. Japánban épp úgy megértik, mint Oroszországban, hogy Németország politikai és gazdasági erőszakosságai Kínában állandó fenye­getését alkotják Kelet-Ázsia békéjének. (Kína, Amerika.) Kína, ügyében az orosz kormány a bele nem avatkozás mellett van. Ha az orosz kormány egyértelműen a négy entente-hatalommal a kínai végrehajtó hatalom fejének azt a barátságos ta­nácsot adta, hogy a dolgok új rendjének behozatalát későbbi időpontra­ halassza, ez nem azért történt, hogy Kína szuverén joga megsértessék, hanem, hogy arra mutassanak rá, hogy jelenlegi viszo­­nyok között belső változások Kínára és az entente­­hated makra károsak lehetnek. Az az érdeklődés, a­melyet az amerikai ipar az orosz piac­ iránt tanú­sít, azt a reményt kelti, hogy az Oroszország és Amerika között jelenleg fennálló barátságos poli­­tikai viszonyokon kívül gazdasági közeledést is lehetne létesíteni. (Végszó : a lelkesedő Orosz­országhoz.) Miután még köszönetet mondott Spanyol­­ország és Hollandia kormányainak az ellenséges külföldön lévő oroszoknak nyújtott védelemért, Szaszonov beszédét a következő szavakkal vé­gezte : — Az utolsó szavak, a­melyeket itt ma ki­mondok, azokat a reményeket fejezik ki, hogy a lelkesedésnek am az ereje, a­melyet önök a háború kezdete óta tanúsítottak és a­mely a külföldön barátainknak és ellenségeinknek bebizonyították, hogy önök a kormánynyal együtt éreznek, a haza kultuszában érintetlen marad, hogy senki, sem barát, sem ellenség ne mondhassa, hogy az hányat­­lott, mert ez az erő győzelmünk biztosítéka. Orosz kommentárok a beszédhez. Stockholm, február 23. Szaszonovnak az orosz kormány lengyel politikájáról való ki­jelentésének kitűnő illusztrácziója a félhiva­talos Kolokol egy czikke, a­mely kifejti, hogy a lengyelek nagy ínségben vannak, élelmiszer­rel nem rendelkeznek, de a semleges államoknak nem szabad rajtuk segíteniük, mert különben megszabadítanák Németországot gazdasági el­zártságától. Lengyelországnak tehát áldozato­kat kell hozni, ak­ár­mily nagyok is azok. Föl­tételezik tehát a lengyelekről, hogy Orosz­országért való szeretet­ükben éhezni hajlandók. Ez az orosz kormány gyakorlati lengyel poli­­l­iádiik. 11

Next