Az Ujság, 1916. február (14. évfolyam, 32-60. szám)
1916-02-24 / 55. szám
Csütörtök, 1916. február 24. AZ ÚJSÁG Azoknak a szerencsétlen áldozatoknak, akik a kemény megpróbáltatásokat elszenvedni kénytelenek, azt kiáltjuk oda : Csak botorság, ütött a felszabadulás órája ! (A magas nemzeti érzéstől eltelt lengyel néphez.) Borzasztó irónia az a dicséret, amelyet a németek önmaguknak mondanak azokért a jótéteményekért, amelyekkel a megszállott területek lakosságát állítólag elhalmozzák. A német sajtó különösen arra büszke, hogy a németek Varsóban lengyel egyetemet alapítottak. Oroszország a háború kitörése óta a szétdarabolt Lengyelország részeinek egyesítését írta zászlójára. Az orosz társadalomnak szívén fekszik ez a czél, amelyet az uralkodó és a főparancsnok is kinyilvánított. A szövetségesek is hozzájárultak ehhez és a czél ma is változatlan. Hogyan tekinti Németország az egész lengyel népnek eme Szent igyekezetét? Mihelyt Németországnak és Ausztria- Magyarországnak sikerült benyomulni Lengyelországba, siettek az addig egységes lengyel terület eme részeit egymás között felosztani. Hogy eltompítsák azt a benyomást, amelyet a lengyelek ideáljainak megvalósítása elleni merénylet előidézett, előzékenyen járnak el a lengyel nép néhány alárendeltebb jelentőségű óhajával szemben. Ezért alapították a lengyel egyetemet. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy Lengyelország autonómiája, amelyet ezen a helyen a császári kormány feje proklamált, magában foglalja az összes lengyel nemzeti iskolákat, a legalsóbb foktól a legfelsőbbig, tehát az egyetemet is. Nem hihető tehát, hogy a lengyel nép a németek részéről felajánlott tál lencséé lemond szent ideáljából és szemet huny a Németország által tervezett uj leigázás előtt s elfelejti a poseni testvéreket, akiket makacsul a megesmmisítésbe kergetnek, hogy megnyerjék az ott letelepedett németek tetszését. Németország uj terveiről beszélnek : arról tudniillik, hogy a meghódított területeknek tett uj ígéretek és imaginárius engedmények fejében néhány százezer lengyelt besoroz, hogy mint ágyútöltelék feláldozza magukat a germanizmus győzelméért. Nem hiszem, hogy a magas nemzeti érzéstől eltett lengyel nép, amely mindjárt a háború kitörése után sietett a minden lengyelnek drága nemzeti ideál megvalósítása érdekében az oroszokhoz csatlakozni, eltévelyednék és belemenne abba, hogy vérét ontsa Posen zsarnokaiért. (Oroszországnak nem kell skandináv kikötő.) Hadd beszéljek már most a semlegesekhez, mindeneklőtt skandináv szomszédainkhoz való viszonyunkról. A dumában, különböző személyiségekkel és a sajtó képviselőivel való beszélgetésekben gyakran kijelentettem már, hogy Svédországgal szemben nincsen más érzésünk, mint az őszinte barátság érzése és csak azt kívánjuk, hogy a jó szomszédi viszonyt fentartsuk. Szerencsétlenségre a Keleti-tenger másik oldalán vannak még emberek, akiknek meggyökerezett előítéletek hatalmánál fogva és ellenségeink gyanúsításainak befolyása alatt velünk szemben előítéleteik vannak és bizalmatlansággal viseltetnek irántunk. Pedig egészen világos, hogy Oroszországot és Svédországot már a természet predesztinálta arra, hogy békében éljenek egymással, hogy kölcsönös gazdasági érdekeik kielégítést, nyerjenek. Az ütköző pontok ürügye csak mesterséges ürügy. Sem Svédország nem törekszik a vezető férfiéinak ld jelentései szerint — Finnországban terjeszkedésre, sem mi nem törekszünk északi szomszédaink területére. Ugyan mi is kínálkoznék nekünk a skandináv félszigeten ? Jégmentes kikötő a Jeges-tengerhez ! Hiszen ilyen kikötőnk van saját területünkön és az orosz mérnökök intenzív munkája rövidesen lehetővé teszi, hogy azt a kikötőt vasút kösse össze Oroszország szívével. Nem skandináv partokra utalja történelme Oroszországot; egészen más irányban kell Oroszországnak a szabad tengerhez vezető utat elérnie. (Romániáról.) .Románia a, maga választotta semlegességet tovább is fentartja. Az entente-hatalmak belenyugodtak ebbe a helyzetbe, meg lévén győződve arról, hogy Románia nem fogja elárulni saját érdekeit és ha itt az óra, fogja tudni megvalósítani nemzeti egységét vére ontásával. Bizonyos, hogy Románia azoknál, akik iránt népe természetes rokonszenvet érez, tényleges támogatást fog találni, ha a közös ellenségnek Románia elhatározásainak függetlensége ellen intézett támadásait kell majd kivédenie. (A távozás Gallipoliról.) Legutóbbi beszédemben felemlítettem szövetségeseinknek a Gallipoli ellen való katonai vállalkozását. Anélkül, hogy a költséges áldozatoktól visszariadtak volna, makacsul harcoltak, hogy velünk egyenes tengeri összeköttetést létesítsenek. A sztratégiai helyzetben történt változások e csapatok távozását követelték meg. Egy részét Szalonikiba küldötték. (A szalonikii békés partraszállás.) Ami a szövetségesek csapatrészeinek e városban való partraszállását és ez eseménynek Berlinben való magyarázatát illeti, legyen szabad megjegyeznem, hogy a német birodalmi kancellár 1915 deczember 9-iki beszédében érintette az entente-hatalmaknak Görögországhoz való viszonyát és eljárásukat összehasonlította a németeknek belgiumi eljárásával. Nos a Belgiumba való bevonulás és az ország elpusztítása valóban nem egyéb, mint megsértése azoknak a szent kötelezettségeknek, amelyeket Poroszország az 1839. évben vállalt. De a szövetségeseknek Szalonikiban történt békés partraszállásában a legcsekélyebb merénylet sincs a jog ellen. Az 1830 február 3-iki második londoni szerződés egy czikke a három védői hatalom mindegyikének megadja a jogot, hogy görög területre, amelyet felszabadítottak, csapatokat szállíthassanak azzal a feltétellel, hogy ehhez a másik két hatalom is hozzájárul. Felesleges hozzátennünk, hogy ez a beleegyezés szövetségeseink számára kezdettől fogva biztosítva volt és így a szerződés illető czikkének minden követelménye teljesítve van. Azonkívül a csapatokat a görög miniszterelnök kívánságára küldöttük Szalonikiba, aki e számára nyújtott segítségben kizáróan egy eszközt látott Görögország számára, hogy kötelezettségeit Szerbiával szemben teljesítse. Az a bizonytalanság, vájjon Görögország szerződésének kötelezettségeit teljesíteni fogja-e, kényszerítette a szerbeket, hogy bizonyos tartózkodást tanúsítsanak, mert nem akarták megfosztani magukat Görögország közreműködésétől. Mindamellett a szerb kormány nem akarta vállalni a felelősséget az iránt, hogy testvérgyilkos háborút kezdjen. De ez a lelki nagyság Görögországban nem talált visszhangra. A görög kormány Szerbiával szemben való kötelezettségeit a maga módján magyarázta. A szerb hadsereg a kitartásnak és vitézségnek csodáit művelte. Sikerült is végül Szerbiának, hogy utat törjön magának a tengerig. Most, hála a szövetségesek, különösen Francziaország fáradozásainak, a szerb sereget Korfuba szállították. (Nikita futása.) Természetes, hogy ez a katonai erő, amelyre októberben a németek, osztrákok, a magyarok és a bolgárok rávetették magukat, már nem oly számos, de biztos záloga Szerbia újjászületésének. Az a tragikus végzet, amely Szerbiát egyelőre leigázta, nem kímélte Montenegrót sem. Miklós király családjával és a kormány egy részével elhagyta az országot, hogy ne kelljen aláírnia egy szégyenteljes békét. Francziaországból utasította Mirko herczeget, hogy mentse meg a montenegrói csapatokat, hogy azok a szerbekkel egyesülhessenek és a herczegnek, valamint a hátramaradt minisztereknek megtiltotta, hogy valamelyes tárgyalásokat kezdjenek Ausztria-Magyarországgal. (Bulgária.) Szemére vetették a szövetségesek diplomácziájának, hogy nem sikerült nekik Bulgáriát oldalunkra hozni. Megengedem, hogy a diplomáczia nem választotta a legrövidebb és legbiztosabb utat. Dedeagacs megszállása, befolyásolhatta volna a bolgár népet és arra indíthatta volna, hogy egy Kóburgot, aki idegen számára, visszatartson a testvérgyilkosság kedvtelése sikos talajáról. De még ez esetben sem sikerült volna a szövetségeseknek, hogy Szerbiát megmentsék a katasztrófától, mert a szövetségeseknek a Balkánon való egyöntetű katonai vállalkozásai mindig rendkívüli nehézségekkel járnak. (Egy szó Erzerumról.) Február 3-ikán Erzerum elesett és csapataink előrenyomultak. Vanból való visszavonulásunk után a törökök megsokszorozták az örményekkel szemben való kegyetlenkedéseiket. (A berlini kalifátus.) Szaszonov azután Németország és Törökország amaz állítólagos szándékáról beszélt, hogy egy rengeteg germán-muzulmán birodalmat alapítsanak, amely a Schelde torkolatától a Perzsa-öbölig terjedne. Ez a birodalom, amely nagynémet álmokban mint új kalifátus jelenik meg, és amely bizonyára megérdemli a »berlini kalifátus« nevet, a nagynémetek szerint arra van hivatva, hogy halálos döfést adjon Oroszország és Nagy-Britannia történelmi fennállásának. Ijesztő álom, de Isten könyörületes ! A berlini politikusok, akik a merész tervvel foglalkoznak, csak egy dolgot felejtenek el, ami nekünk és angol barátainknak némi vigaszt szerez . Ha ezt a birodalmat a németi kalapácsosal meg lehetne kovácsolni, akkor az egy napig sem tartana, nemcsak belső gyengeségei miatt, hanem elsősorban azért, mert fennállásához a leglényegesebb dolog hiányoznék, nevezetesen a tenger fölött való uralom, amely szerencsére Nagy-Britanniának, dicsőséges szövetségesünknek, erős kezében van. Ameddig így lesz, a berlini kalifátus létünket nem fogja fenyegetni. (Perzsia, Japán.) Szaszonov ezután rámutatott a perzsiai zavarokra, amelyek őt arra kényszerítették, hogy az elmúlt őszszel az ottani orosz kontingenst megszaporítsa. A helyzet azóta az orosz csapatok néhány döntő akcziója után észrevehetően megjavult. A sah kifejezte hódolatát a czár iránt, valamint azt a szilárd szándékát, hogy Oroszországgal és szövetségeseivel szemben kedvező politkát folytasson. Az új perzsa minisztérium is belátta, hogy a szomszédos hatalmakkal, Oroszországgal és Angliával való teljes egyértelműség, Perzsiának érdeke. Viszonyunk a sah kormányához normális jelleget ölt. Szaszonov azután kiemelte, hogy Japán folytatja a háborúban való részvételét. Ez a közreműködés különösen Oroszországra nézve végtelenül értékes és oly módon nyilvánul meg, amely számos feltétellel van megállapítva és a két ország kölcsönös viszonyait jellemzi. A vihar, amely rázúdult a világra, megerősítette az orosz-japán viszonyokat és szétszórta az elmúlt előítéletek utolsó nyomait. Mindkét országnak, amelyek számára szép kilátások nyílnak, kölcsönös érdekeiket összhangzásba kell hoznia és a közös veszedelmek ellen védekezniük. Japánban épp úgy megértik, mint Oroszországban, hogy Németország politikai és gazdasági erőszakosságai Kínában állandó fenyegetését alkotják Kelet-Ázsia békéjének. (Kína, Amerika.) Kína, ügyében az orosz kormány a bele nem avatkozás mellett van. Ha az orosz kormány egyértelműen a négy entente-hatalommal a kínai végrehajtó hatalom fejének azt a barátságos tanácsot adta, hogy a dolgok új rendjének behozatalát későbbi időpontra halassza, ez nem azért történt, hogy Kína szuverén joga megsértessék, hanem, hogy arra mutassanak rá, hogy jelenlegi viszonyok között belső változások Kínára és az ententehated makra károsak lehetnek. Az az érdeklődés, amelyet az amerikai ipar az orosz piac iránt tanúsít, azt a reményt kelti, hogy az Oroszország és Amerika között jelenleg fennálló barátságos politikai viszonyokon kívül gazdasági közeledést is lehetne létesíteni. (Végszó : a lelkesedő Oroszországhoz.) Miután még köszönetet mondott Spanyolország és Hollandia kormányainak az ellenséges külföldön lévő oroszoknak nyújtott védelemért, Szaszonov beszédét a következő szavakkal végezte : — Az utolsó szavak, amelyeket itt ma kimondok, azokat a reményeket fejezik ki, hogy a lelkesedésnek am az ereje, amelyet önök a háború kezdete óta tanúsítottak és amely a külföldön barátainknak és ellenségeinknek bebizonyították, hogy önök a kormánynyal együtt éreznek, a haza kultuszában érintetlen marad, hogy senki, sem barát, sem ellenség ne mondhassa, hogy az hányatlott, mert ez az erő győzelmünk biztosítéka. Orosz kommentárok a beszédhez. Stockholm, február 23. Szaszonovnak az orosz kormány lengyel politikájáról való kijelentésének kitűnő illusztrácziója a félhivatalos Kolokol egy czikke, amely kifejti, hogy a lengyelek nagy ínségben vannak, élelmiszerrel nem rendelkeznek, de a semleges államoknak nem szabad rajtuk segíteniük, mert különben megszabadítanák Németországot gazdasági elzártságától. Lengyelországnak tehát áldozatokat kell hozni, akármily nagyok is azok. Föltételezik tehát a lengyelekről, hogy Oroszországért való szeretetükben éhezni hajlandók. Ez az orosz kormány gyakorlati lengyel poliliádiik. 11