Az Ujság, 1918. augusztus (16. évfolyam, 177-203. szám)
1918-08-24 / 197. szám
8 . Letartóztatott ügynök. Gummelberg Mór eszéki kereskedő százezer korona előleget adott Bauer Ferencz ügynöknek, aki szalonna és liszt szállítására vállalkozott. A határidőre azonban nem szállított árut és a pénzt se adta vissza. Erre két detektív kiment a lakására és miután nem akart velük menni, megkötözve vitték be a főkapitányságra. A főkapitányságon kiderült azonban, hogy Bauer a pénz nagyrészét elfizette és Gummelberg erre visszavonta a feljelentést. Bauert mégis letartóztatták, mert az aradi ügyészség csalás miatt körözi. — öngyilkosság a zenés kávéházban. Tegnap este Pekanek Rudolf 26 éves fodrászsegéd a Rákócziérti Yildiz-kávéházban mulatott. A kávésnak, Strommel Nándornak a társaságában hat üveg bort és három üveg pezsgőt ivott meg, majd forgópisztolyát előrántva, mellbelőtte magát. Mire a mentők kiérkeztek, Pekanek már halott volt. Kiszállt a rendőri bizottság Kötsky Gábor di rendőrfogalmazó vezetésével és megállapította, hogy Pekanek öngyilkossága előtt egy levelet küldött a Ferencz-körút 10. szám alatt lakására, ahonnan nemsokára lélekszakadva megérkezett a háziasszony leánya, Kaszab Irma 17 éves tanulólány. A leány elmondotta, hogy Pekanek mintegy két hét óta lakik náluk, azelőtt a Ráday-utcza 27. szám alatt levő házban lakott. Ebben a házban lakik Pekanek menyasszonya, Harlet Mária 25 éves árusítólány. Az öngyilkos fodrászsegéd háziasszonya ,értesítette Harlet Máriát is az öngyilkosságról, aki szintén megjelent a kávéházban. Ekkor kiderült Pokanek öngyilkosságának igazi oka is. A leány előadta, hogy mintegy húszezer koronát adott át vőlegényének, akit azonban egy idő óta nem látott. Mivel azt hitte, hogy vőlegényének valami baja esett, bejelentette mint eltüntet a főkapitányságon. Pekanek azt hitte, hogy a leány a pénzét keresi rajta, és ezért lett öngyilkos. A holttestet a törvényszéki orvostani intézetbe szállították. — A hadiárvák balatoni szanatóriuma. Szurmay Sándor’ báró honvédelmi miniszter megbízásából Szilágyi József dr. vezérfatörzsorvos tegnap meglátogatta a balatonszabadi nagy hadiárra a gyermek szanatóriumot’. A szanatóriumban Lichtenberg Kornél dr. egyetemi tanár és Fodor Oszkár dr. királyi tanácsos, főigazgató kalauzolta a vezérlőtörzsorvost, aki a modern higiéné minden eszközével felszerelt intézetben örömmel állapította meg, hogy a beteg hadiárvák ellátása és gondozása minden tekintetben kifogástalan. — Gyilkosság a szőlők között. Ma éjszaka egy órakor értesítették a főkapitányság központi ügyeletét, hogy a Bécsi-út külső részén, az ürömi határban, a Fried-féle téglagyár szomszédságában, egy szőlő szélén egy olasz fogoly holtteste fekszik. Kötsky Gábor dr. inspekcziós rendőrfogalmazó azonnal kiszállt a helyszínére, ahol a holttest mellett találta Csordás István népfelkelő katonát. Csordás előadta, hogy ő a Fried-féle téglagyárban dolgozó olasz munkások felügyeletével van megbízva. Éjféltájban lövés zaját hallotta, felébresztette a téglatelep tulajdonosát és kutatni kezdték, hogy honnan ered a lövés, így akadtak rá az olasz fogoly holttestére és később még egy olasz fogolyra, akit szintén lövéssel megsebesítettek. A holttestet a törvényszéki orvostani intézetbe, a súlyosan sebesült másik foglyot pedig a kórházba szállították. A nyomozás folyik. — Tűz egy likőrgyárban. A Zwack-féle likőrgyár soroksári úti telepén ma, délelőtt tíz órakor tűz támadt. Az udvarban kigyuladt egy fészerben felhalmozott szén. Értesítették a tűzoltóságot, amely több kocsival gyorsan kivonult és eloltotta a tüzet. — Fiaiérozis. A gyász és részvét impozáns megnyilatkozása mellett helyezték ma délután örök nyugalomra Bakos János miniszteri tanácsost, a közmunkatanács műszaki osztályának vezetőjét. A gyászszertartáson megjelentek Polónyi Géza elnök vezetésével a közmunkatanács tagjai, a főváros részéről Bárczy István főpolgármester, Body Tivadar polgármester, Déri Ferencz alpolgármester és Krátky János tanácsnok, ott voltak még : Sándor László főkapitány, Bárczy István miniszterelnökségi, Hartig Sándor és Zsigmondy Géza kereskedelemügyi miniszteri tanácsosok, Heinrich Kálmán udvari tanácsos, Hohl Gyula műszaki főtanácsos, Vargha László műszaki tanácsos, Zselinszky Szilárd dr. és Hültl Dezső műegyetemi tanárok, ott volt továbbá a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet küldöttsége és a magyar mérnökvilág számos előkelő tagja. Az egyházi szertartást Melles apát végezte a görögkatolikus egyház szertartásai szerint, azután a koporsót elföldelték. Nagy katonai gyászpompával helyezték ma délután örök nyugalomra a legfelsőbb honvéd törvényszék váratlanul elhalt elnökét, Braun Ferenc, lovassági tábornokot. A gyászszertartáson megjelent Szurmay Sándor báró honvédelmi miniszter, Tabajdy Kálmán honvédelmi miniszteri államtitkár stb. Az egyházi szertartást Dropa Vilmos tábori főpap végezte, aki magyar nyelven megható gyászbeszédetmondott. A koszorúkkal elborított koprossót egy katonai diszmenet kísérte a tábornoki disz -sírhelyhez S Cornhauser altábornagy parancsnoksága alatt. A nyitott sír előtt újra beszéntelték a koporsót, majd a kivonult ütegek egyike leadott egy disz - gyűlődést, a gyalogság p pedig ugyancsak disztüzet, ami után a koporsót elhantolták. Setmayer Károly dr. kir. közjegyző, a szent Gergely - rend lovagja folyó hó 22-én életének 08. évében Verseczen meghalt.z A kolozsvári vasúti pénztáros negyedmilliónál többet sikkasztott Kolozsvárról jelentik . Csathó Pál, akit a rendőrség ma is kihallgatott bevallotta, hogy a pénzt olvasatlanul sikkasztotta el. Kiderült, hogy a sikkasztott összeg több egy negyedmilliónál. A Csathóügygyel kapcsolatban még újabb letartóztatások várhatók. AZ ÚJSÁG Szombat, 1981. augusztus 24. — Tornádó. Mineapoliszból táviratozzák. Múlt éjszaka a tornádó elpusztította Thyler városát Az eddigi jelentések szerint 50 halottat találtak. A vihar az üzleti negyedet a földdel tette egyenlővé, egy vonatot kivetett a sínekből, 12 ember meghalt és sokan megsebesültek. LAPZÁRTA UTÁN Az angolok fenyegető előnyomulása Karéliában. Helfeingfors, augusztus 20. Finn lapok jelentése szerint az angoloknak karéliai előnyomulása mind fenyegetőbb alakot ölt. Finn vörös gárdisták angol tisztek vezetése alatt Uchtatól északra a finn határ közelében állnak. Petrofovolsk szemtanuk jelentése szerint már az entente kezében van. Az angolok nem csupán finn vörös gárdistákat, hanem a Murman vasúti társaságnál karéliaiakat toboroztak különböző hamis ürügy alatt. A keleti alberta terőviszonyok, Amsterdam, augusztus 23. Az Allgemeen Handelsblad londoni értesülése szerint Vladivosztokból Tokión keresztül hivatalosan a következőket jelentik : Ellenséges különítmények Kolnikov tábornok csapatait megtámadták. Visszavetettük őket. Usponkánál és Blaskovnál 8000 főből álló csapat áll a szövetségesek csapataival szemben. Az Uszur-folyó hajóin gépfegyvereket állítottak fel. Az ellenségnek az Amur vidékén 19.000 főből álló, a Bajkál vidékén 18.000 főből álló serege van. Ezenkívül az ellenség még több mint 65.000 felfegyverzetlen osztrák-magyar és német hadifogoly felett rendelkezik. Ellenforradalmi mozgalom Őreiben. Moszkva, augusztus 22. Őrei kormányzóságban főleg parasztok által szervezett ellenforradalmi mozgalom tört ki. Több bolsevikit agyonvertek. Kurszkból pánczélos kocsikon bolseviki csapatok érkeztek, melyek a felkelést elnyomták. A lengyel hivatalos lap a németországi tanácskozás eredményéről. Varsó, augusztus 23. A Monitor Polski czímű lengyel hivatalos lap a nagyfőhadiszálláson folyt tárgyalások által teremtett helyzetet mint olyan új fázist üdvözli, amely messzemenő lehetőségekre nyújt kilátást. Kitűnt, — írja a lap , hogy keleten a lengyelek nélkül vagy ellenük tett számvetések hamisak. A központi hatalmaknál nyilván az állam lasson jutott szóhoz és feltehető, hogy mostantól kezdve a szomszédainkkal való további közvetlen viszonyban erre a tényezőre állandóan számíthatunk és hogy a megfélemlítés rendszere egyszers mindenkorra csődöt mondott. A passzivieta Gazette Poronna megállapítja, hogy Lengyelország közvéleménye megkönynyebbüléssel és megnyugvással hallotta, hogy a főhadiszálláson elvi döntés nem történt. A lap megállapítja azután, hogy Lengyelországnak ez idő szerint nincs törvényes képviselete és tagadja, hogy az államtanácsnak joga volna az egész nép képviselőjeként fellépni. Népképviseletként egyesegyedül az országgyűlés szerepelhet. Radziwill herczeg kerülte, hogy indítványokat, vagy javaslatokat tegyen, amelyek jelentőséggel bírnak az egész lengyel nép jövőjére és ezzel az ország véleményével egybehangzóan cselekedett. A délszlávok mozgalma. Zágráb, aug. 23. A laibachi délszláv tanácskozással egyidőben a délszlávok klubja is tartott több ülést, amelyeken időszerű politikai kérdéseket vitattak meg. Lerkovics dr. és Surmin dr. horvát képviselőkkel közösen folytatott tanácskozáson elhatározták, hogy a délszláv klub főképpen Bosznia-Herczegovina és Dalnáczia helyzetére való tekintettel követelni fogja a delegáczióki és a képviselőház azonnali összehívását és teljes határozottsággal ellenzi olyan ülésszak megtartását, amely kizárólagosan az adójavaslatokat tárgyalná le. Az olaszok élelmezési bója: Chiasso, augusztus 23. Crespi olasz élelmezési miniszter a hatóságokhoz körrendeletet Intézet, melyben a fogyasztás további szabályozására hívja fel őket, azonban egyúttal kijelenti, hogy a szövetségesek élelmezési minisztereinek konferencziája határozatot hozott, mely szerint Észak-Amerika fölöslegével az európai szükségen segíteni fognak, és pedig az esetleges békekötéstől függetlenül két éven keresztül. Olaszország a múlt évben a szövetségesektől 27/1 millió métermázsa gabonaneműt kapott. Az ez évi olasz termés feltétlenül szükségessé teszi, hogy a szövetségesek legalább 30 millió métermázsa gabonaneműt küldjenek Olaszországnak. A kenyéradagokat nem lehet felemelni. Olaj és vaj tekintetében sincs kiló*~ a hiányok pótlására. 600 millió a román hadikárosultaknak. Bukarest, augusztus 23. A minisztertanács elhatározta, hogy a háború által károsultak részére 600 milliót engedélyez. A kárpótlásokat a szenvedett kár 25—75 százalékának arányában oly módon fizetik ki, hogy a szegényebbeket magasabb százalék szerint kárpótolják, mint a vagyonosabbakat. SZIHHÁZ. ZEKE. * Z. Molnár mint kupléénekes. A Berlini Kert híres augusztusi műsorának egyik attrakciója Z. Molnár László, a Magyar Színház művésze. Z Molnár kuplékat ad elő a Berlini Kert közönségének és pompás előadóművésznek bizonyul. Ez a művészeti pikantéria egyik legvonzóbb része a műsornak, amelyen Gyárfás Dezső, Sarkadi Aladár, Pártos Gusztáv, Szalontai Ferike, Krisztinkovich Jenny, Geiger Irma, Tercsányi Viki, Gallai Nándor is nagy sikert aratnak. * A Vígszínházban holnapután, vasárnap, lesz a szezon első délutáni előadása. A Papát adják, ezt a pompás vígjátékot, amelyben különösen a Goth-pár, Tanay Frigyes és Szerémy Zoltán alakításai keltenek nagy vidámságot. Holnap, szombaton, este, a Féltékenység kerül színre. Szergejt, akinek szerepét Hegedűs Gyula kreálta, ez alkalommal Góth Sándor játszsza . Góth Sándor eddigi szerepét, Andrejt, Fenyő Emil veszi át, míg a kaukázusi herczeg szerepében Lukács Pál mutatkozik be. Jelenát Góthné Kertész Ella adja, akinek ez egyik leghatásosabb alakítása. Vasárnap este a Románczot ismétlik. * A Városi Színház szünete augusztus 31-én ér véget. Augusztus 31-én, szombaton, nyitják meg az új szezont a Módi előadásával. * A Király-Színház megnyitása. Az átalakított és kicsinosított Király-Színház szerdán, eső 28-án nyitja meg kapuit a közönség előtt. Színre kerül a Pillangó főhadnagy, amelyet táblás házakkal adtak eddig állandóan a Magyar Színházban is. A megnyitó előadáson lesz ennek a népszerű zenéjű és rendkívül mulatságos operettnek a 83-ik előadása. Ezeken az előadásokon 13 Lábasa Juczi, Szentgyörgyi Ida, Mányoki Giza, Rátkai, Nádor, Latabár és Szirmay játszszák a főszerepeket. * Góthné Kertész Ella és Góth Sándor holnap, szombaton, délután játszszák el a Budai Színkörben híressé vált szerepüket Bernstein nagyszerű színművében, A tolvajban. * A Magyar Színház új évadja. A Magyar Színházban kedden kerül utoljára színre a példátlan sikerű Pillangó főhadnagy, amely szerdától kezdve a Király Színházban folytatja diadalmas előadásait. Ugyanaz naptól kezdődőiig a Magyar Színház három napig zárva marad, hogy a szokásos záporpróbát és a tisztogatást elvégezhessék. Szombaton, e hó 31-én, kezdi meg a Magyar Színház személyzete az előadásokat. Megnyitó előadásul színre kerül a tavalyi évad nagysikerű záródarabja, a Kőszívű ember fiai, első rész ; 1848. Vasárnap, szeptember 1-én már délutáni előadás is lesz, amikor a Kisasszony férjét adják, vasárnap este pedig a Kőszívű ember fiai, Il-ik rész ; 1849. kerül előadásra. * Tilk-tak tak ! Tak-tak-tak' a refrénje annak a duettnek, amelyet Tamás Benő és Lakatos Ilonka énekel Farkas Imre Túl a Nagy Krivánon nagyszerű operettjének második felvonásában. A pompás muzsika és a nagyszerű táncz tomboló tapsot kelt a közönségnél. Még sohasem volt Budán ilyen operett-siker és sohasem tapsoltak annyit pompás szereplőknek, akik igazi kabinet-alakot csinálnak a darab minden egyes szerepéből. A Túl a Nagy Krivánon minden este színre kerül és rendes esti helyárakkal vasárnap délután is. IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS. § Csalás czukorjegygyel. Jungor Bernát a múlt év őszén több mint ötszáz czukorjegyet vásárolt össze, amelyekről tudta, hogy hamisak. A czukorjegyeket részben beváltotta, részben pedig busás pénzen túladott rajtuk. Amikor üzelmeire rájöttek, azzal védekezett, hogy a czukorjegyeket katonáktól vásárolta és nem tudta, hogy hamisak. A budapesti büntető törvényszék hamis közokirat használatáért Junger Bernátost két és fél évi fegyházra ítélte. Ezt az ítéletet a kir. tábla helybenhagyta. A bejelentett semmiségi panaszokkal a kir. Curia szüneti tanácsa Avedik Simon tanácselnök elnöklésével most foglalkozott, Csernyánszky curiabíró előadásában és Polgár Viktor dr. koronaügyészhelyettes felszólalása után a semmiségipanaszokat elvetette. A Menyasszony a hadbíróság előtt. Simon Júlia húsz éves kunhegyesi parasztleány mint vádlott került a budapesti honvédhadosztálybíróság elé. Az volt ellene a vád, hogy Borsi András katonaszökevénynek segélyt nyújtott olyformán, hogy szállást és élelemet adott neki. Simon Júlia a hadbíróság előtt sírva panaszkodott- hogy Borsi Andrással megismerkedett, aki feleségül akarta venni. Az igaz, hogy a szabadság lejárta után kérlelte a vőlegényét, hogy maradjon még néhány napig náluk és ez alatt az idő alatt csakugyan adott neki szállást is meg élelmet is, de nem tudta, hogy ezzel bűnt követ el. A honvédhadosztálybiróság Gábor Gyula dr. őrnagy-hadbíró elnöklésével szökevény részére, való segélynyújtás bűntettében mondotta ki bűnösnek a leányt és ezért elitélte egy heti szigorított börtönre és kétszáz korona pénzbüntetésre, a mely nemfizetés esetén újra egy heti börtönre változtatható át. A leány megnyugodott az ítéletben s igy az jog- erőre emelkedett.