Az Ujság, 1918. szeptember (16. évfolyam, 204-228. szám)
1918-09-08 / 210. szám
á laszszal az egyik, mire a másik zavartan rámondja : — Igen, az unokabátyám. A detektívek a távolabb, álló önkénteshez mennek s megkérdezik, honnan ismeri a két iskolás leányt ? Az önkéntes, aki nem hallotta, hogy mit mondottak a leányok, őszintén válaszol : _ — Félórával előbb ismerkedtünk meg a ginglispilen. • Nyavalyás, sápadt, fejkendős munkásaszszony gyanús gyorsasággal akar kijutni a razzia hálójából. Megállítják. Gyárimunkás felesége. Újpesten lakik. — Kijöttem szórakozni. Ez rendben volna, de ebben a pillanatban elkezd sírni. — Mi baja ? — Svét rohadt baka kifosztott — bőg keservesen. — Hogyan? — Játszottak „itt a vörös, ott a vörös, hol a vörös" kártyajátékot. Én néztem. Ők rám szóltak, hogy játszszam én is. Azt hittem, lehet nyerni és elveszítettem 90 koronát. Az asszonynak otthon két gyereke sir kenyérért. Az eset folytatása már a véletlen érdekessége. Ugyanakkor Szabó Tibor százados, a V. kerületi katonai rendőrség parancsnoka is razziázott a ligetben. A katonai rendőrök az aszszony előtt vezetik el az összefogdosott lógósokat. Az asszony egyszerre felsikít: — Ott van a két gazember. Az volt az mind a kettő. A két elfogott katonánál százasokat találtak.* Egy nagyon elegáns, selyemharisnyás, fekete angol kosztümös, kiékszerezett hölgy sétál egy vékony parasztleánynyal. A hölgy szemesírása igen barátságos. Ezt a trükköt jól ismerik a detektívek. Hogy úrinőnek higyjék, maga mellé vesz egy cselédformájú leányt, mintha az kisérné, nehogy aszfaltbetyárok molesztálják. Azonban szívesen barátkozik, ha bedől egy „Pali“. Vallatóra kerül és Székely Vladimír tanácsos kideríti, hogy az elegáns nő a parasztleánynak édes testvére, évekkel ezelőtt azonban feljött Pestre szolgálni és azóta „nagy nő“ lett belőle. Az idei nyáron hazament, otthon élt nagy tisztességben mint úrsnő és most néhány nappal ezelőtt magával hozta a fiatalabb nővérét is. A kis parasztleánynál nyolczszázkoronát találtak.* Egy másik. Aki ránéz azt hinné, hogyhabimilliomos leány. Finom prém ar vállán, elegáns ruha, kalap, ragyogó lakkezipő. — Mi a foglalkozása? — Most nincs, de igazolom magam. Elővesz egy cselédkönyvet, amelyből ki-ír derül, hogy félévvel ezelőtt, még mosogató leány volt egy nagynevű operaénekesnőnél. * Két gyászruhás hölgy. Az egyik svájczi, a másik bajorországi. Mind a kettő nevelőnő előkelő állású állami tisztviselőnél. Öt és hat éves gyerekeket nevelnek otthon. Itt egyedül találják a detektívek. — Mi közök hozzánk. Az úrnőnk megengedte, hogy ide jöjjünk. — Ide, ennyi baka közé. Nem félnek, hogy ragályt hurczolnak haza ? Vállat vonnak. A rendőrség pedig értesítette az úrnőket, hogy a nevelőnők hol szerzik a modern pedagógiai irányelveket. Kötetre való hasonló kép, amely egyelőre az erkölcsi élet szörnyű meglazulását árulja el. Husz-harmincz 14—15 éves urileány egyedül, felügyelet nélkül csavarog a wurstliban. Kik ezek a szülők ! Micsodák ! Ezeket kellene legelőször is felelősségre vonni. Nevelőnek, benneok egész kis tömege gyűl össze. Mind kimaradási engedélylyel. Anyák azok, akik ilyen teremtésre bízzák gyermekük szűzi lelkét? Gyári munkásnők, akik 14 éves korukban „már eleget, dolgoztak, cirkuszművészi pályára lépnek". Mi ez? Családos anyák ismeretlen babáknál eljátszszák a kis gyermekük ruháját, paraszt leányok, akik nyolczszáz koronát hordanak perkálszoknyájuk zsebében és kiadják magukat „nagy nővé“ nőit testvérük szobaleányának, ha egy „úr“ megszólítja. TM- leányok tíz percz alatt megismerkednek önkéntesekkel és 15 perc múlva már együtt czigarettáznak a legnagyobb nyilvánosság előtt egy kávéházi forraszon. .Székely tanácsos ur, csak tovább. Kérjük szépen, folytassa razziáit, hadd lássuk, mi forr a főváros társadalmában? Balla Jenő. fákhos, szükséges szerek szétküldése. Szemölcsök eltávolítása. Sajtszálakat á&sstz&RéE,, végleg kiirtja felelősséggel PO&ÍL&SCSÜ&&CÖS-TÍI kozmetikus Andrassy-ut 38. sz. I. em. Ártalmatlan, fájdalomnélküli kezelés. Rögtöni hátas, had feltávolitószer szétküldése utasítással. "Óvakodjék utánzatoktól és veszélyes villanykezeléstől, mely állandó sebeket okoz.)Szépségápolás, ránczok,szeptek, pattanások, összes arcztisztátlanságok kezelése. Alku AZ ÚJSÁG Vasárnap, 1918. szeptember 8. Svájczfel jött a Külön vonat... (Magyar gyermekek Svájcában. — Sophie von Eynem akcziója. — A Gyermekvédő Liga gyengetüdejü védenczei. — Fogadtatás a nyugati pályaudvaron.) Ott voltam az osztrák tengerpartról érkezett gyermekek fogadtatásánál a keleti pályaudvaron. E gyermeknyaraltatás eredménye ismeretes, az abbaziai szomorú eseményekre most nem akarunk visszatérni. Nem is volt olyan nagy a fiaskó, aminőnek a méltán elkeseredett közvélemény képzelte. Viszont az eredmény sem volt épületes. A milliók elfogytak, az itthonmaradt szülők halálra rémültek, de a gyermekeknek nem történt bajuk, csak sokat koplaltak szegények. Viszont az érkezésnél volt nagy zászlólobogtatás a pályaudvaron, meglepő dekoratív érzék a külsőségek fitogtatásában. Ma reggel háromnegyed tíz órakor a nyugati pályaudvarra futott be egy másik gyermeknyaraltatási csoport különvonatja. Ez a csapat Svájczból érkezett, Adelbodenból. Csupa beteg gyermek, vézna, gyöngetüdejű, azaz hogy csak voltak azok. Ott voltam zajtalan fogadtatásuknál. Nem volt külön zene, ünneplők lármája, a szervezetlenség bűneit itt nem akarták pályaudvari jelenetek rendezésével jóvátenni, de gömbölyű piros arczokat láttunk, vidor, elevenképűs gyermekeket a kis szenvedők helyett és örömkönyeket a szülők szemében. Ezek a szülők, voltak vagy egynéhányszázan, engem kértek meg, fejezzem ki forró hálájukat az aranyszivü névteleneknek, akik betegeket gyógyítottak síp, dob, muzsikaszó nélkül és nem kérnek az elismerésből, nem akarnak hirjani nyugtázást. Önzetlen munkásai ők a gyermekvédelemnek ! (Sophie von Eynem akcziója.) Gerda Sophie von Eynemnek, a volt berni katonai attasé feleségének volt az eszméje, hogy egy-két nyári hónapra gyenge tüdejü m magyar, osztrák és német gyermekeket telepit Svájczba s e ezért a svájczi német, magyar és osztrák emberbarátok filléreiből alapot teremt. Nálunk a Gyermekvédő Liga vállalta a párhuzamos munkálatokat immár három esztendeje nagy csendben, a nyilvánosság teljes kizárásával. Három éve, hogy gyenge tüdejű pesti leánykák és fiúcskák svájczi levegőn, svájczi koszton gyarapodnak a nyári hónapokban, de a Liga csak most hívott meg, hogy e gyönyörű nyaraltatási akció eredményéről személyesen is meggyőződhessünk. Nem hiszem, hogy ebben a meghívásban kihívás volt vagy tüntető szándék, hogy ime ez az igazi gyermeknyaraltatás. Hiszen az eszme gyönyörű s ami a fő, háborús időben is megvalósítható, csak értelem kell hozzá és sok-sok szeretet. Íme háromnapos fárasztó út után háromszáz egészségesre hízott, kis utas szállt ki ma délelőtt, a forró vasúti kocsikból a nyugati pályaudvaron. Az üvegtető alatt sok szülő és érdeklődő várakozott. A fogadtatás nem volt éppen ünnepies, de a rend ellen senkinek sem lehetett kifogása. A gyermekeket a tattersalli ünnepi felvonulás, katonai kordon és más ceremóniák mellőzésével átadták szüleiknek és tíz órakor már csendes volt a pályaudvar környéke. Az érkezők és utazók nagy tolongásában mégis elsírta magát egy tisztes külsejű öreg úriasszony : — A jó Isten áldja meg azokat, akik ezt tették az unokámmal! Nyolc és fél kilót hízott, amióta elutaztak. Horpadt mellű csenevész kis jószág volt, most tessék megnézni, mint a rózsa: friss, piros, egészséges. (Hogyan szervezték a svájczi gyermeknyaraltatást ?) Tizenegy héttel ezelőtt 300-nál több ilyen és hasonló horpadt mellű, csenevész pesti gyerek utazott el Adelbodenbe, a berni kantonba, ezerháromszázötven méter magasságba. Ezt az utazást, illetve a gyermekek ellátásának, gondozásának előmunkálatait a Gyermekvédő Liga alaposan megszervezte, megfelelő orvosi aszszisztenciával, nagy körültekintéssel, csaknem szülői gonddal és felelősségtudással. A gyermekhadat három csoportra, osztották ésminden csoport élén egy vöröskeresztes főnöknő, több vöröskeresztes nőnő és megfelelő számi hivatásos gyermekgondozónő buzgólkodott. Az egészségügyi szolgálat főnöke Bogdán Ernő dr. volt, komoly és kötelességtudó társai Markovits Dezső dr., Klein Irén dr. és Herczog Dóra dr. gyermekorvosok. A vöröskeresztes főnöknők és önkéntes ápolónők nevét a rajongó gyermekektől tudtam meg. Íme a névsor, mely tiszteletet és hálát érdemel: a gyerekekkel Svájczban jártak Tollián Lubicza bárónő, Chyzer Kornélia főnöknők, továbbá: Arabra Erzsébet, Puchner Izabella bárónő, Maldeghem Mária, és Georgina grófnők. A Liga költségén utaztak, a svájczi határig ellátva mindennel, amire az úton szükségük lehetett, sőt pótlással is és hetekre szóló felszereléssel, mert ki tudja, mi éri az utast háborús időben idegen országban. Az üdülésre szoruló gyermekkel nem szabad kísérletezni. A határtól Adelbodenig diadalul, volt a gyermekek utazása. Szerető, segítő kéz, meghatott asszonyi mosoly, édességek, csecsebecsék várták őket, Bernben, míg a csatlakozó vonatraj várakoztak, fejedelmivacsora, magyarok és svájcziak résztvevő gondoskodása, sőt svájczi katonák szolgálatkész segítő keze, este katonamuzsika. Hát még Adelbodenbenn ez maga volt a paradicsom! A kis Feierlicht Aladár és Kapossy Károly mondották lelkesedve.... — Jaj, bácsikém, olyan szépet én még sosmsem láttam! Adelboden — folytatta Károlyka, mintha iskoláskönyvből hadarná — ... Adelbooden a svájczi kanton egyik legmagasabb fekvésű pfarrdorfja. Mi három szállodában laktunk: a Grand Hotel-ben, a Kurhaus-ban és a Pension Schlegel-ben. Nagyon jó kedvünk volt, mert sok ajándékot kaptunk a svájcziaktól. A kereskedők olcsó árut adtak, tessék elképzelni, egy pár harisnyáért három frankot kellett fizetnem, egy borért egy frankot. Ennivaló, nyalánkság volt bőven. A szállodák nagyon szépek, a vidék... mint egy álom, bácsikém. Négy gyermeknek jutott egy szobája, de volt olyan fiú is, akinek külön szobában kellett laknia. Hétkor hőmérőztek, kilenczkor volt reggeli, két kenyér, két csésze tej vagy kakaó, néha vajjal, de janimél minden nap. Azután napfürdőztünk, tíz órakor tejet kaptunk s hűvös helyen játszhattunk ebédig. Az ebéd minden nap leves, hús és saláta, olykor krumpli, kivételesen tészta, leggyakrabban makaróni. Vasárnap ebéd után narancs, csokoládé jutott mindenkinek, vacsorára mézeskalács. Ebéd után levetkeztünk, ágyba, feküdtünk, négy órakor megint hőmérőztek. Uzsonnára tej és kenyér jutott, majd csoportosan sétálgattunk, csak a sovány gyerekek heverésztek a napon, hogy meghízzanak a svájczi levegőn. Vacsora nyolc órakor: tej, kenyér, sajt, gyümölcs, néha makaróni. (Mit mesélnek a szülők és a gyermekek ?) A Svájczból érkezett gyermekek közül sokáig elbeszélgettem Almási Lászlóval, Barabás Mahiiddal és Ilonával, a Féltei gyerekekkel és az Ivanics gyerekkel. A tíz éves Féltei Margit a hősnő, ő hízott a legtöbbet, nyolc és fél kilót, Barabás Mahiid öt kilóval gyarapodott, a többinek sem lehet kifogása. Kapossy Károly elmondotta, hogy mindig ,jó dolguk volt, mert valósággal dédelgették őket, de nemcsak a németek és svájcziak, hanem az internált francziák is. Angol és franczia úrhölgyek látogatták meg a kis magyarokat és törték a német szót, hogy szóbaállhassanak velük. Egy jó abbé szivesen eljátszadozott a kicsinyekkel. Annyi tejet, húst, csokoládét kaptak, hogy már sok is volt. Felejthetetlen emléke a kisfiúnak, hogy Károly király születésenapján a jó Pálffy grófnő látogatta meg kicsi honfitársait és lelkesítő beszédet mondott. A tíz éves Hodovits Tibor válaszolt, üdvözölte a grófnőt, a gyermekek tréfás „piripócsi-dalárdája" pedig magyar dalokat zengett. Imádattal és ösztönszerű megindulással beszélnek a gyermekek Tálkák Lubicza bárónőről, a gyenge tüdejű kicsi üdülők őrangyaláról. Mennyi szelídség, jóság, gond és tapintat ! . . . Ezt a gyerekek elbeszéléséből állapítottam meg. A doktorokat is nagyon szerették, jóllehet Bogdán doktor az ügy érdekében, különösen egészségi szempontból, szigorú rendet tartott és enyhén megfenyítette a betegesebb társaikat zavaró rajongókat és rendetlenkedőket. Egyszer lefekvés után dulakodás és csintalan lárma, hallatszott a hálótermekből. Volt aztán büntetés, pattogott a doktor bácsi ! Akkor szerzettek egy magyar nóta dallamára, az adelbodeni magyar nyaralógyerekek ezt a tragikomikus versezetet: Nagy lárma volt a földszinten, A sok gyerek egy szál ingben Ó borzalom ! De Bogdán doktor megjelent, A sok gyermek mind megrezzent, Ó borzalom ! A Markovits szörnyűképpen, A neveket írja hévvel, Ó borzalom ! JS száz szónak is egy a vége : Csokoládé nem lett délbe, Ó borzalom ! Endrei Ferencz, főgimnáziumi tanár fia, nem győzött eleget mesélni édesapjának, hogy milyen jó idők is voltak azok a magyar gyermekmisszió otthonában, Bemer Oberlandban. És az értelmes fiú orvosainak nagy, gondosságát, lelkiismeretességét is méltányolta, dicsekedvén, hogy milyen nagyszerű volt és főképp milyen higiénikus volt az élet Bogdán doktor vezetése alatt a svájczi szállodában. - - Képzelje el, bácsi, sok gyermek, azon is csodálkozott- hogy minden héten kádfürdőt kaptunk. Én szeretem a húst, de Svájczban igazán jóllaktam vele. Tejben pedig akár törődhettünk volna, mert mindenki annyit, kapott, amennyi csak jól esett. A leányok különösen a sok csokoládénak és kakaónak örültek. Volt olyan rossz kislány is, aki panaszkodott, hogy nem elég édes a kakaó. Édesapja itt közbevetette, hogy: no lám, a gyerekek, pedig két és félszeres volt a czukorfejkvóta naponként. Az állam a Liga közvetítésével gondoskodott róla, hogy tizenegy hét tartamára öt méter mázsa czukrot vihessenek magukkal az adelbodeni magyar gyermekmisszió növendékei. (Hazautazás.) Sok kis magyar szivet gyötört már hat-hét hét után a honvágy Bemer Oberlandban, de