Az Ujság, 1924. november (22. évfolyam, 232-256. szám)
1924-11-25 / 251. szám
■? _____ *AZ ÚJSÁG* KEDD, 1924 NOVEMBER 2. Ungár Margit, az első magyar ügyvédjelöltnő elmeséli egyéves tapasztalatait ügyvédi működéséről Tizenkilenc szavazattal, tizenhét szavazat ellen, engedték az ügyvédi pályára. „Mindent megérteni és mindent megbocsátani." Hogyan hálálja meg a cigány, ha felmentik? Ungár Margit utcai ruhában jár a törvényszéki tárgyalásra. Kitűnő gazdasszony az első magyar ügyvédjelöltné. Körülbelül egy esztendővel ezelőtt beszámolt Az Újság arról, hogy a debreceni Tisza István gróf tudományegyetem jogi doktorrá avatta Ungár, Marsitól. Ez magában véve még nem egyedülálló jelenség Magyarországon, mert csaknem ugyanekkor a pesti egyetemen is doktorrá avattak két hölgyet. Csakhogy Ungár Margit dr. a doktorátus után azzal a szokatlan kérelemmel fordult a debreceni ügyvédi kamarához, hogy engedjék meg neki, hogy működhessen mint ügyvédjelölt a bátya, Ungár Ferenc dr. ügyvédi irodájában. Kérelmét nagyon furcsálották nemcsak Debrecen, hanem egész Magyarország jogászai. Nőm mint védőügyvéd? Mindenesetre furcsa elgondolni, hogy egy hő keljen védelmére erős, bűnös férfiaknak. De ha a dolog mélyére tekintünk, nem is annyira furcsa, mint amilyen természetes. Hiszen a nő egyik legszebb hivatása a szomorúak megvigasztalása, a betegek istápolása, a gyöngék parifogolása. És aki ott ül bírái előtt, szomorú beteg, mert a társadalom rendjét megbolygatta és gyenge szemben a törvény hatalmával. NAGY A KONKURRENCIA. De az ügyvédek egy része a konkurrencia miatt ellenezte Ungár Margit ügyvédjelöltségét. Ugyanekkor a doktorkisasszony legközelebbi kollégái, az ügyvédjelöltek szövetsége, pártfogolta kérelmét. A fiatalok utat engedtek Ungár Margitnak, nem féltek a konkurenciától. Végül a debreceni ügyvédi kamara 19 szavazattal 17 ellenében teljesítette Ungár Margit kérelmét és megnyitott az első magyar ügyvédjelöltné előtt a tárgyalóterem ajtaja. Közel egy esztendeje tehát ügyvédjelölt Ungár Margit doktorkisasszony és azóta már egy sereg büntető és magánperben látott el ügyvédi teendőket. Sőt — mint büszkén meséli — a legtöbb ügyben sikerrel operált. Néhány nap előtt Ungár Margit Budapestre jött barátnője, Soós Éva hangversenyénekesnő látogatására. Felkerestük az ügyvédjelöltnőt és hosszasan elbeszélgettünk vele. Megvallom, amikor megindultam a lépcsőn szállása felé, azt hittem, hogy valami rendkívül csúnya, szemüveges, férfias külsejű nőhöz lesz szerencsém. Ehelyett azonban egy egészen rendes külsejű hölgyet találtam magammal szemben. Nincs is doktoros külseje. De amint beszélni kezd, nem is kell ahhoz doktori diploma, rögtön megismerni benne az ügyvédjelöltet. Már abemutatkozásnál egész formás kis dikciót vág ki. Latin és francia idézetek csak úgy röpködnek a szájából és közben a törvénykönyvből is idéz. — Mi vitte rá az ügyvédi mesterségre? — kérdezem. „ÉDES ANYÁM EMLÉKE.*1 — Mi vitt rá? — feleli — Megmondhatom: Az édes anyám emléke. Ő tanított meg az emberszeretetre és arra, hogy az elbukottakban is a szenvedő embert kell nézni. Még egészen kis leány voltam, amikor egyszer egy havas téli délutánon az édesanyám lábai előtt kuporogtam a földön. Anyám újságot olvasott és hirtelen leeresztette a kezét. — Gyerekek — sóhajtotta — borzalmas, a Juliska megölte a férjet. — Juliska egyszerű parasztasszony volt, aki minden reggel tejet hordott nekünk és megborzadva gondoltam arra, hogy ezentúl véres kézzel feji a teheneket. A vér vörös és a fej fehér színe összekavargott szemem előtt. El is határoztam, hogy többé nem iszom a Juliska fejéből és nagyon megharagudtam Juliskára. De az anyám most mélyet sóhajtott és szinte magának súgta: — Szegény Juliska, hogy szerette az urat és a férje megcsalta. Nem is olyan bűnös, mint amilyen szerencsétlen! _ Én ekkor felemelkedtem a földről és csodálkozva néztem az anyámra. Nem értettem, hogyan sajnálhatja a Júliát. De megpillantottam jóságos szemét, megbocsájtó tekintetét és kis gyermekszívem nagyon örült, hogy nekem ilyen jó anyám van. Sokszor eszembe jutott később is ez a jelenet, amely határozottan az első impulzust adta arra, hogy ügyvéddé legyek. Úgy érzem mindig, ha Juliska bírái hallották volna akkor az anyám sóhajtását, megértették volna szegény asszonyt és megbocsájtottak volna neki. Sőt úgy éreztem, hogy ha az anyám kiállana és a világ előtt védelmére kelne Juliskának, senki se haragudna rá és a többi sok Juliskára. „MINDENT MEGÉRTENI ÉS MINDENT MEGBOCSÁJTANI.** — Az anyám tanított meg erre a mondásra is: mindent megérteni és mindent megbocsájtani. Ez jut eszembe, valahányszor védelemhez fogok és az édes jó anyám emléke ad erőt arra, hogy síkra szálljak a megvételt, gyűlölt, bűnös vádlott érdekében. Szeretem a védenceimet. Ezt viszont a bátyámtól tanultam, aki mikor először küldött el a bíróságra, figyelmeztetett, hogy szeressem az embert, szeressem, ha bűnös is. Lámpalázzal indultam először a törvényszék felé. Egy betöréses lopással vádolt parasztlegény volt a védencem. Mikor a védői emelvényről megpillantottam, email éleimben a vér. Soha, de soha még ilyen gonosz arcú embert nem láttam. Egy pillanatig úgy éreztem, hogy ezt az embert nem lehet védeni. Aztán mikor felém fordult és megláttam égszínkék szemeit, egyszerre úgy éreztem, hogy ez az ember sem lehet testestől-lelkestől bűnös. A bíróság különben bizonyítékok hiányában felmentette, de én a magam részéről még sokáig meg voltam győződve, hogy ezúttal bűnöst mentett fel. Később el is felejtettem ezt a legényt, amikor egy szép verőfényes májusi napon az iroda ajtaján kopogtatott. Hatalmas gyöngyvirágbokrétát hozott nekem. Lesütötte a szemét és szinte hebegve mondta: — Nagyságos ügyvédkisasszony, hálából hoztam, tessen elfogadni. Nem a más jószága, a nagyanyám kertjében szedtem. — Megörültem ennek a csokornak, ügyvédjelöltné szebb honoráriumot nem kaphat. De más esetben is értek védenceim részéről kellemes meglepetések. Egy ízben tolvaj cigányt védtem, ezt is felmentették. A tárgyaláson ott volt az egész cigánysor, köztük sok muzsikus. Hajnalban aztán arra ébredek, hogy az ablakom alatt muzsikálnak. „Nem ütik a jogászt agyon...“ — húzták a hálás cigányok, akiknek védői szereplésem, úgy látszik, annyira megtetszett, hogy szerenádot adtak érte. — Nagy érdeklődéssel figyelem védenceimet Akad köztük néhány valóban megfigyelésre érdemes alak. Például van a bátyámnak egy régi kliense, világcsavargó, szélhámos. Bejárta egész Európát, talán nincs is olyan ország, ahol meg nem büntették. Mindig hazatoloncolják Debrecenbe, de itthon se nyughat, itthon is meggyűlik a baja a törvénnyel. Pedig gazdag ember, intelligens ember. Hét nyelven beszél, a büntetőtörvénykönyvet egy ügyvéd sem ismerheti jobban. Ez az ember, mióta ügyvédjelölt vagyok, mindig engem kér fel a védelemre. — Boktoresz — szokta mondani — magában jobban bízom, mint a doktorban. — Szeretnek a védenceim és nem hiúság, ha büszke vagyok arra, hogy Debrecenben és a vidéken már egy kis hírem van. Mielőtt most felutaztam Pestre, egy asszony, akit sikkasztással vádolnak, a fogházba hivatott és megkért, hogy védjem. A fogházban megmagyarázták neki, hogy legfeljebb a bátyámatbízhatja meg képviseletével, de ő úgy üzent ki, hogy az ügyvédkisasszonyt választja védőül. Nagyon jól beszél Ungár dr. kisasszony és igen kellemes a hangja. — Maga olyan jó ■ szónok — kockáztatom meg —, hogy még meglátja, képviselő lesz. — Gondolja? — kérdezi és felcsillan a szeme. — Egész biztos, hogy Ungár Margit — hiszen minden fiatal ügyvéd ambíciója ez — titkon a parlamentbe vágyik. Aztán a debreceni bírákról beszél. Nagyon dicséri őket. — Kérem, — mondja — ezek az urak bennem sohasem a nőt, hanem az ügyvédet nézik. Majd hirtelen — nem is volna igazi nő — a ruhákról kezd beszélni. — Tudja, sokan azt kérdezik tőlem, hogy milyen ruhában megyek a tárgyalásra. Csodálkoznak azon, hogy egyszerű utcai ruhában tárgyalok. Nekem is sok gondot okozott eleinte, hogy milyen ruhát vegyek fel, ha tárgyalásra megyek. Végül is beláttam, hogy kár ezen törnöm a fejemet, hiszen nem ruha teszi az embert. Azt persze természetesnek veszi, hogy aktatáskával járok. Utóvégre enélkül el sem képzelhető még az ügyvédjelölt nő sem. Viszont, ha haza megyek és leteszem az aktatáskát, egyszerre nem érzem magam jogásznak. — Mondja csak doktor kisasszony — kérdezem — tud-e főzni? , A — Hogy tudok-e? — fortyan fel. — Nohát jöjjön csak Debrecenbe, meghívom ebédre. Olyan jó pörköltöt még sohasem evett! Minden második héten én főzök odahaza, felváltva a húgommal. Sőt nagyon szeretek főzni. A kedvenc ételem a kásás tészta. Nem ismeri? És ezzel máris hozzákezd, elmondja a kásástészta receptjét, mint a kisleány a leckét a háztartási iskolában. Most azután már komolyan nem tudom, kit tárásak nagyobbra, Ungár Margitot a gazdasszonyt vagy az ügyvédjelöltet? Szokoly Endre. Paul Wegener volt az első expresszionista színész és hamarabb látta meg a nyugati kultúra bukását, mint Oswald Spengler. „Megértésre és szeretetre van szüksége Európának Hatan ülnek a szobában. Előrefigyelő szemekkel, mereven, mint valami mágikus titokzatos gyülekezet. A középen hatalmas karosszékben óriási test nyújtózkodik el, búzavirágszínű házikabátba burkolva. Kezében hosszú, borostyánvégű pipa, hangja sötéten dübörög, integet, magyaráz. Paul Wegener és társulata próbát tart. Feláll és a gyülekezet szétoszlik. Úgy néz ki, mintha a titokzatos germán mítosz sötétségéből szakadt volna ide közénk. Valami súlyos rejtély fzubbaszkodik a szemei mögött, kiálló arccsontjai a borzalom vonalait hordozzák magukon, teste mintha hatalmas darab bazaltból lenne kifaragva. Mély öblös hangja kivág, szétterjed a szobában, belopózik, belefurakodik az ember lelkébe és ott dörömböl, zakatol tovább. Már sötétkék zakkó feszül rajta. Pipája kezében van, néha végigsimítja a haját és beszél. Oldalzsebéből fehér zsebkendő csücske kacérkodik elő. — Talán sokan nem fogják elhinni nekem, a színésznek, azt, amit most mondani fogok. Élesen látom, hogy válság fenyegeti a színpadot és a mai drámát és nagyon jól tudom, hogy ez mind csak kis epizódja a nagy nyugati kultúra összeomlásának. Nem vagyok tudós és nem vagyok filozófus, mégis bátran merem mondani, hogy sok-sok évvel ezelőtt megláttam már a bomlást, a pusztulást, mikor Oswald Spengler még nem is gondolt erre. A tekintetem mindig Ázsia és főleg Kína felé fordítottam, tanulmányoztam irodalmukat, művészetüket és világnézetüket és higgje el nekem,, Ázsia fog új eszméket adni, ő fog jó példával előljárni és ha nem követjük ezt a példát, Európa elpusztul. Paul Wegener küzd magával, szaggatottan beszél, keresi a szavakat, úgy látszik, érzi, hogy talán sohasem volt ilyen roppant tragédiának az interpretátora. Hatalmas kezei idegesen döngetik az asztalt. Hangja úgy zúg, mint valami rettentő, bizonyos jóslat. — Európának el kell pusztulnia, romlásba kell dűlnie, ha az emberek észhez nem kapnak és meg nem állanak a szörnyű lejtőn. Friss, egészséges eszmeáramlatokra, erős, új generációra van szükségünk és békére, megértő testvéri szeretetre. — Ismétlem, látom és láttam a válságot. A színpad hazug kufárok koncává sülyedt, akik selejtes árut termelnek és a reklám nagydobjával szereznek erre piacot. Az utóbbi időben már érezhető némely javulás és főleg a fiatal generáció igyekszik az emberiséget kissé kiemelni a durva és szélsőséges materializmusból. Már alkotnak új hitet és új ideálokat. A baj azonban az, hogy a fiatalság nem tudja, vagy nem akarja mérsékelni magát és gyakran nem tudni, hogy politikai szónoklatot olvas-e az ember vagy új színdarabot. — Az expresszionizmus komoly és figyelemreméltó jelenség, egyelőre azonban nem tartom csak tapogatózásnak. Sokan vannak, akik ezt a komoly dolgot is traminumnak használják fel, szélsőséges dogmatikákat alkotnak, vagy pedig expresszionizmus címén értelmetlenségek mögé rejtik tehetségtelenségüket. Sokan kompromittálták így az expresszionizmust és művészi zsurnalizmust csináltak belőle. — Én voltam talán az első színész, aki expresszionista voltam. Igaz, hogy ezt öntudatlanul csináltam és sohasem lett belőlem színpadon mozgó báb, mert mindig szem elöttártottam azt, hogy a színésznek naturalizmusra is szüksége van, hogy hatni tudjon a közönségre. Nem vagyok ritmikusan üvöltő (rythmisch brüllender) expresszionista, de nézze meg, hogy hogy játszom a Strindberg -Kísértetek című darabjában és akkor meglátja, hogy mi az igazi expresszivitás. — A mi korszakunk nem alkotott igazi nagy drámát, pedig kevés olyan tragikus korszaka van a világtörténelemnek, mint a mienk. Ezeket a tragikus elemeket azonban csak talán húsz vagy harminc év múlva fogja meglátni az irodalom és akkor aztán új Shakespeareek és új Skrindbergek fognak születni. — Hiába, nem tudok már igazi, jó színdarabot találni. Elfogadom, sőt vallom, hogy minden irodalmi vagy művészeti alkotásban kell lenni valami etikumnak, kell, hogy a színdarab felvessen vagy megoldjon bizonyos kérdéseket, de nem tartom elfogadhatónak, hogy a színpadnak kellessen feleletet adni a világ összes örvénylő problémáira. — A fiatalok között egy ragyogó tehetséget látok. Ez Arnold Strecht, akinek Éjszakai dobszól című darabjában látom azt a kielégítő dualizmust, amit az előbb kifejtettem és ami igazán naggyá tehet egy drámai alkotást. Georg Kaiser-t is nagyon erősnek tartom (selír stark), Ernst Toller-ben nagy a belső pátosz, kevesebb az igaz művészet. Walter Hasenclever-t nagyon szeretem, színészkorában Hollandiában együtt játszottam vele. „Der Sohn“ című darabjában az apa szerepe kedvenc szerepeim közé tartozik. — Budapesten háromszor vagy négyszer jártam. Most Münchenben, Nürnbergben és Bécsben vendégszerepeltem, innen Hollandiába és Dániába megyek. Most ar a kér, hogy magyarázzam meg neki, hogyan lehetséges az, hogy Magyarország királyság és még sincsen királya, mondjam el, hogy milyen volt itt a kommunizmus. A kialudt pipát a szájába teszi és figyelmesen hallgat. Rövid felkiáltásokkal szakít meg néha és aztán elgondolkozik. Tekintete némán fut végig a rendetlen szkllodai szobán. Egy nő nyit be. Wegener feláll. Meghajlik és csontjaim megroppannak hatalmas germán markában. Demeter Ödön. — A hercegprímás az egyház és a tudomány közös célkitűzéséről. Csernoch János bibornokhercegprímás ma, hétfőn délben utazott vissza székhelyére, Esztergomba. Az egy hétig tartó ünneplésnek, mely aranymiséje alkalmából érte, méltó befejezése volt az a hódolat és rdegtisztelés, mely vasárnap délelőtt vette körül a Szent István Akadémia rendes ünnepi ülésén, mely tartalma szerint az ő személyének és érdemeinek ünneplése volt. Apponyi Albert gróf ült az elnöki székben s a főváros társadalmának, az egyházi és Világi közéletnek legelőkelőbb emberei tanúsították megjelenésükkel, hogy mennyire áthatja őket a tudat, hogy mit jelent Csernoch János hercegprímás nemcsak egyházának, hanem hazájának is. A közönség soraiban fut Ravasz László református püspök is. Megnyitó ünnepi beszédében Apponyi Albert gróf reámutatott azokra az okokra, hogy miért kellett ünnepelni az aranymisés főpapot. Nem mondhatott le a magyar közönség éppen magyar volta miatt sem egy oly ünnepről, mely fényes világításba helyezte alkotmányos életünk fontos tényezőjét: a prímási méltóságot. Az ősi jogszokás a prímást teszi egyik közbenjáróvá a nemzet és a király közt s ifjú korának emlékei közé tartozik, hogy mikor a király szive elfordult a nemzettől, egyedül a primás által tudott a nemzet, szava eljutni a trónhoz. Apponyi azzal végezte szavait, hogy Csernoch, bár azt jövendölték neki, hogy mint egyszerű tót szülők gyermeke, nem remélheti magasra való emelkedését, nem igyekezett előretörtetéssel hazudtolni meg ezt a jóslatot. Zajos tapssal köszöntve állt fel Csernoch János dr. bibornok-hercegprimás és elmondotta ünnepi beszédét. Azért járult hozzá — igy szólt — félszázados papi jubileumának bizonyos mértékű külső megünnepléséhez, mert forrón szeretett nemzetének és a katolikus egyháznak alkalmat vélt szolgáltatni azoknak az igazságoknak és erkölcsi erőknek hangoztatására, melyeket ő állásánál fogva hirdet és képvisel, önök — mondotta — a tudomány eszközeivel ugyanarra az eredményre jutottak, melyet a megtestesült örök igazság a földön kinyilatkoztatott és az anyaszentegyház által tovább tanít. Az ész és a hit köt út ugyanahhoz az igazsághoz. Ugyanazért nem lehet eltérés az egyetemes egyház és az egyetemes tudomány közt. Ha az emberiséget ismét egységes szellemmel, világnézettel akarjuk betölteni, akkor a tudományos hierarchiának ugyanazokra az alapokra kell helyezkednie, amelyeken a katolikus egyház hierarchiája áll. A nagy tetszéssel fogadott beszéd és Apponyi Allóért gróf köszönő szavai után Reiner János terjesztette elő főtitkári jelentését, melyben kiemelte a hercegprimás jubileumának azt a nagy tudományos momentumát, hogy a bíboros főpap, negyvenkét évi szüneteltetés után, kiadta a Monumenta Ecclesiae Strigoniensis újabb harmadik kötetét, melyet ezután Decek Crescens Lajos esztergomi prelátus-kanonok, a kötet szerkesztője ismertetett. Még egyszer felszólalt aztán Csernoch hercegprímás, hogy Apponyi szavaira reflektálva, kijelentse, hogy püspöki kinevezésénél sem Apponyi, sem a későbbi kultuszminiszterek semmiféle oly nyilatkozatot nem kívántak tőle, melylyel lekötelezte volna magát bármely politkai rendszernek bármely tekintetben. S áll ez általában a magyar püspöki kinevezéseknél. Apponyinak a hercegprímás kijelentéseivel egybehangzó nyilatkozata után az ünnepi ülés véget ért s a közönség sokáig éltette a bíboros főpapot. Az ünnepi ülésen Apponyi megemlékezett a gyászról, mely Fraknói püspök elhalálozásával érte a Szent István Akadémiát s melynek külön ülést fognak szentelni. A főtitkár pedig bejelentette, hogy a Fraknói-nagyjutalmatSzékelyIstván és Mihályfi Ákos teológiai művei közt osztották meg. — Orvosi dír. Pista Bollsi dr. fogorvos rendelését IV., Duna-utca 3. szám alatt újból megkezdte. Uj telefonszáma: József 39—10. — A Kudcsik-pár gyásza. Széll Farkas volt debreceni táblai tanácselnök özvegye, özv. Bessenyey Széli Farkasné, Abbáziában a Trubelik-villában hirtelen elhunyt. Az elhunyt nevelőanyja volt Széll Mariannénak, akit Kubelik hegedűművész Debreczenben ismert meg és vett nőül. Széli Farkasné férje elhunyta után a Kubelik-pár abbáziai indájába költözött, hol szombaton délután rövid betegség után elhunyt. Holttestét Debreczenbe szállítják. Huszonöt éve áll a Tanítók Ferenc József Háza. A Magyarországi Tanítók Ferenc József Háza, mely Péterffy Sándor kezdésének köszöni létét, szombaton és vasárnap ünnepelte fennállásának negyedszázados jubileumát. Szombaton az internátusban most elt ifjúság Eötvös Köre tartott diszkózgyűlést. Vasárnap délelőtt az internátus volt lakói megalapították a Péterffy Sándor Szövetséget, melynek célja a bajtársi együttérzés ápolása a volt növendékek közt. Azután az Eötvös-alap tartott díszközgyűlést, melyen felszólalt Bárczy István is, arra intve a hallgatóságot, hogy továbbra is Eötvös József báró szellemében munkálkodjék. A díszgyűlésen, Rákos István elnökölt, Havas Antal ismertette a ház negyedszázados történetét, Móra István pedig alkalmi költeményt adott elő. — Elveszett vizsla. Szmrecsányi György (Semmelweisutca 4.) vizslája a Károly-körúton elveszett. A kutya Dolly névre hallgat, nőstény, német vizsla, barna-szürke foltokkal. A megtaláló megfelelő jutalomban részesül. — Nyilatkozat. Az Országos Magyar Úri Club elnöksége annak megállapítását kéri, hogy klubja életéhez sem Mitzger dr.-nak, sem Püspöky Sándor volt detektívfelügyelőnek már nincs köz. A klub vezetősége arra törekszik, hogy az alapszabályok adta keretek között az itri társaságnak kellemes otthont teremtsen. — Házasság. Zucker Henrik nagykereskedő leányát Arankát (Budapest), eljegyezte Lőig Endre (Budapest). (Minden külön értesítés helyett.) — Angol divatharisnyák. Varga, Kossuth Lajos utca 11.