Az Ujság, 1925. május (22. évfolyam, 98-121. szám)

1925-05-27 / 120. szám

PÉNTEK, 1925 MÁJUS 29 ♦AZ ÚJSÁG* . Az orosz Ibsen. Ahogy a moszkvai Művész­szinház tagjai bemutatták Ibsen egyik szimbolikus veretű drámáját, a Tenger asz­­szonyát, ez az előadás egész csomó érdekes problémát tisztázott. Mindenek előtt, hogy az orosz lélek mennyire nem rokon a skan­­dinávval s ez a két északi géniusz mennyire nem érti meg egymást. Az orosz lélek kife­jezője Csehov, aki finoman fejleszt ki min­den egyes érzés­hullámot, míg Ibsen össze­­sű­ríti a jelent és a múltat, a valót és a me­sét, életet és halált, hogy az emberi lélek drámáját robbantsa ki belőle. Az orosz szí­nészek megjátszották Ibsent, nagyon szépen és mélyen zengve, de nagyszerű játékuk mögül hiányzott az a szimbolikus feszültség, ami Ibsen drámáinak igazi atmoszféráját adja meg. De még így, a teljesen romantikus hangszerelésben is érdekes volt az oroszok Ibsen-előadása, összehangolt, kiegyensúlyo­zott, komoly és nemes. Germanova a címsze­repben még így is minden mértékkel mérve nagy. Abban a pillanatban, mikor a dráma szimbólikus feszültségéből a nyílt konflik­tusba csap át, már olyan elemi erővel fog meg minden lelket, mint a legnekiillőbb sze­repekben. Maszalitinov, Kamiszarov, Viru­­bov, Sarov és Sjerov megannyi pompás fi­gura, ha nem is Ibsen-alak. A közönséget így is magával ragadta a különben nagyszerű előadás, p. a. * Fehér holló Pécsett. Pécsről jelenti telefo­non Az Újság tudósítója: A gazdasági válság foly­tán súlyos helyzetbe jutott vidéki és fővárosi színházak és színtársulatok keserű sorsáról szin­te nap-nap után be kell számolnunk. A lehangoló híradások után örvendetesen, szinte üdítően hat az a hír, hogy a csonka országban akad egy hely, ahol még értékelni tudják a színészek kulturális törekvéseit. Pécsett ugyanis a közönség Asszonyi László színigazgatót és társulatát oly megértés­sel karolta fel, hogy megtörtént az a vidéken párját ritkító eset, hogy a Nótás kapitányt tegnap este negyvenedszer tudták kihozni. A jubileum alkalmából a színpártoló közönség gyönyörű füstkoszorúval lepte meg a címszerepet játszó Asszonyi László színigazgatót, elhalmozták sok másfajta ajándékkal is és lelkesen ünnepelték így őt, mint egész derék társulatát. * A Gésák Erzsébetfalván. Lelkesen, a mű­vészet szeretetével, nem csüggedőn játszik estéről­­stőre a fanatikus erzsébetfalvai kis szinész­­rupp, Kulinyi Ferenc és G. Kövi Juliska szin­­ársulata. Küzdenek a nyári esték varázsa ellen, mely inkább a szabadba, lombos fák szellős ár­­nyékába hívogatja a közönséget és küzdenek az­ltalános pénztelenséggel. A törekvő és tehetsé­­es kis társulat tegnap este ismét szép művészi­eljesítményt produkált. Kitűnő előadásban be­­mutatták Sidney John gyönyörű muzsikája ope­­pttjét, a Gésákat. Mind a három felvonáson át ahogott a taps és a kipirult erzsébetfalvaiak ,lig győzték ünnepelni a szereplőket, a tehetsé­ges és temperamentumos kis Fenyő Ellyt, aki Jolly-Polly hálás szerepében nemcsak kellemes énekével, hanem graciózus táncaival is elragad­tatta a közönséget. Mary Mimnson szerepében Mary Lia primadonna tett tanúságot fejlett ének­­kultúrájáról és sok elismerést érdemelnek a táncos-komikusok: Faragó Vilmos és Békeffy Lajos, akik szintén alaposan kivették a részüket az est zajos sikerében. (v. gy.) 8 Mozi lesz a Királyi Színházból? Egy amerikai filmvállalat hetvenezer dollárt kínél érte. — A magyar művészvilág jogos felháborodása. — Az érdekeltek cáfolják a mozi hírét. — Beszélgetés az Unió vagyonfelügyelőjével. Tulajdonképpen megrázó és ijesztő az a terv, amely a legutolsó napokban felmerült és egy budapesti színházat követel áldozatul. Ma városszerte terjedt el annak a híre, hogy a Király­ Színházat eladják egy pénzcsoportnak, amely abban mozit léte­sít s az így nyert pénzzel szanálják az Unió többi színházait. Valóban ez a terv súlyos csapás a magyar színházi kultúrára s aki felvetette, az az egész magyar közvéleménnyel szemben nagy felelősséggel tartozik. Nincs olyan sok kultúrtényező Magyarországon, hogy azok közül egyetlenegyet is könnyű szerrel fel lehetne áldozni. Még kevésbé lehet áldozatul dobni azt a színházat, amelyben a magyar operett megszületett, ahol Kacsóh Pongrácz János vitézét esztendőkön keresztül adták. Voltak idők Magyarországon, mikor a magyar operett nagyobb kultúrszerepet játszott, mint a legkomolyabb dráma. A ma­gyar operetten nevelkedett fel a közönség nagy tömege, az operett finomította a lelke­ket, hogy a komolyabb színházi produkciókat is értékelni tudja, az operett maradt meg a széttagolt országban is, mint a legerősebb szálak egyike, ami a szétroncsolt Magyar­­országot egymásba fűzi. Ennek az operettnek a bölcsőjét, a Király-Színházat mégsem lehet máról-holnapra mozivá alakítani át. De. És most jön a de-nek egész sora, ami mégis egy pillanatra megállítja a felháboro­dás kitörését. Mert mit használ a Király- Színháznak, ha nem is lesz belőle mozi, de három másik színház társával együtt becsuk­hatja kapuit? Mit használ a Király-Színház­­nak, ha jelszavakkal és elvben megakadá­lyozzák, hogy a magyar operett bölcsőjét filmprodukciókra használják fel, ha ebben a bölcsőben mégis elhallgat a magyar operett boldog kacagása s az elnémulásba a Király- Színházat követi három másik színház? Ki­nek van haszna belőle és mi haszna van belőle a magyar kultúrának? A jelszavak könnyen megtéveszthetnek mindenkit, mert szépen csengnek, ha nincs is mögöttük igazság. A Király­ Színház bizo­nyára olyan, amelyre a közönség mindig teljes lélekkel reagál. De mit jelent a Király­ Színház megmentésének jelszava, ha egyben annak pusztulását jelenti? A jelszavak és az idealizmus nyilvánuljon meg a színház elő­adásaiban, de végzetes lehet, ha olyankor nyilvánul meg, mikor a gazdasági élet törvé­nyeit illeti már a szó. Itt jön azu­tán a deknek egy másik érde­kes csoportja. A Király­ Színház kibérlésére már hosszú idő előtt tett ajánlatot egy pénz­csoport, amelyik a színház épületében mozi­előadásokat akar rendezni. Akkor minden ol­dalról óriási sajtófelzúdulás fogadta ezt a ter­vet, felrepültek a levegőbe a kultúrjelszavak s a megakadályozott akció eredménye — az Unió katasztrófája. Most ismét felhangzanak ugyanezek a tiltakozások minden oldalról és megint inkább agyonütik az egész vállalatot, semhogy egy szépséghiba essék rajta. Mindenki mondja és elsősorban mi mond­juk, hogy a Király-Színházat minden eszköz­zel meg kell menteni, ha csak egyetlent mód is van reá. De kérdés, hogy van-e egyáltalá­ban mód a színház másforma megmentésére. A vagyonfelügyelő állítólag mindenkinek fel­ajánlja a Király-Színházat, elsősorban azok­nak, akik egész életükben a magyar operett szolgálatában állottak, a magyar íróknak, a magyar zeneszerzőknek, a magyar színházi embereknek, szóval mindenkinek, aki a ma­gyar operett bölcsőjét tovább ringatni hiva­tott. Tessék ! Bár csak meglenne a mód arra, hogy magyar írók, magyar zeneszerződ­és magyar színészek vegyék kezükbe a Király Színház vezetését. De ha nincs, akkor essen-e áldozatul Budapest négy színháza, mert közü­lök egyet nem akarnak átadni az egész válla­lat szanálási lehetőségének. Három színház sorsáról van szó, amelyi­ket állítólag meg lehet menteni azon az áron, ha áldozatul dobják a negyediket. De ez az áldozat sem olyan borzalmas. Mert egy mozi­ból alkalmas konjunktúra ismét visszavará­zsolhatja a régi operettszínházat, de ha négy színház helyiségét raktárnak, klubnak, mula­tónak vagy más hasonló helyiségnek adják ki, akkor soha ki nem heveri a magyar szín­házi kultúra azt a vereséget, amit a jelszavak csatájában szenvedett. Nem akarjuk és minden módunkban álló eszközzel tiltakoznánk az ellen, hogy a ma­gyar színházi kultúrának egy jelentős őrhelye elvesszen a magyar kultúra számára. De fel kell adni ezt az állást, ha ennek az áldozat­nak az árán meg lehet védeni a többit. Az Uniónak több száz színésze, muzsikusa, alkal­mazottja és hivatalnoka van, ezeket meg kell menteni. Meg kell menteni minden áron, le­hetőleg úgy, hogy a színházkultúra a meg­mentés által minél kevesebbet szenvedjen. Mi magunk gyászolnánk legjobban, ha a Király­ Színházban elhallgat a magyar operett muzsikája és a nagy magyar primadonnák színpadán mozicsillagok árnyai mulattatják majd a közönséget. De ha kell, legyen meg. Budapestnek szüksége van a másik három Unió-színházra és az Unió sokszáz alkalma­zottjának szüksége van a mindennapi ke­nyérre. Ha meg lehet adni nekik áldozat nél­kül, akkor kétszeres öröm a megmentésük, ha nem, meg kell hozni értük akár a legnagyobb áldozatot. Iyósítása se szenvedjen kétséget. Referálni fo­gunk azután a holnap délelőtti deputáció ered­ményéről, végül szób­a kerül valószínűleg a szin­­háztörvény propozíciója is. MIT MONDANAK AZ ÉRDEKELTEK. Az Unió-szinházak régi igazgatósága ré­széről ezt a közlést kaptuk: — A deputációjárás, tiltakozó állásfogla­lás és ijedelem teljesen alaptalan. Ami ma történik nem más, mint: „sok hűhó semmiért]. A mozi­kérvény ügye nagyon régi dolog, most már automatikusan tárgytalan. A Belvárosi­ Színházat nem ajánljuk fel kamaraszínház céljaira, annál kevésbé, mert az az Unió leg­virágzóbb vállalata. Csathó Kálmán vagyonfelügyelő a követ­kezőképen nyilatkozott: — Nagy meglepetéssel hallottam hírt, hogy az Unió Színházi r.-t. — amely ezidő szerint a beleegyezésem nélkül egyáltalában nem bonyolíthat le semmiféle ügyet — a Bel­városi Színházért cserében moziengedélyt kér a Király­ Színház számára. Nagy meglepetés­sel, mondom, és nagy megdöbbenéssel. Mert egy kicsinyt hazaárulásnak tartanám, ha egy színházból, amely a magyar szó legrégibb temploma, közönséges mozi válnék. Ez nem a mozi lebecsülése, hanem igenis felbecsülése a magyar zene és magyar színjátszás kulturá­lis értékének. Kijelentem azonban, hogy­­az Unió hivatalosan ilyen tárgyalásokat nem folytat, az igazgatóság hasonló tárgyú kérdés­sel hozzám nem fordult. Azt is kijelenthetem, hogy sohasem egyezném bele abba, hogy a Király­ Színház olyan tulajdonos birtokába ke­rüljön, aki megszüntetné a régi tradíciókat és vászonnal szögeltetné be a szépmultú szín­padot. Mert arról nagyon is komoly formában van szó, hogy az egyik színházat eladjuk vagy bérbeadjuk. Legkonkrétebb formában a Király­ Színházról van szó. A vevő vagy bérlő megítélésénél mindig szem előtt tartom azt az elvet, amelyet imént említettem. — A Blaha Lujza­ Színházat csakugyan felajánlottuk az államnak. Ezért azonban nem moziengedélyt, hanem egészen más rekompen­­zációt kértünk. (A színházaknak adó címén több, mint kétmilliárd tartozásuk áll fenn. Szerk.) A kölcsönt, amelyet nemsokára meg­kapunk, eltesszük a nyári sovány hónapokra. — Ugyanilyen mértékben meglepett az a másik híresztelés, hogy a színészek nem kap­tak gázsit. Kijelenthetem, hogy mindenki meg­kapta egész pontosan a május 16-i fizetését, sőt a júniusi járandóságukra már többen elő­leget is vettek fel. Azt is megállapítottam a könyvelés adataiból, hogy a színészeknek ez­idő szerint a színházzal szemben mintegy 650 millió tartozásuk van előleg címén. —A harmadik fontos kérdés, amelyet a nagy­­közönség elég hamis színben pertraktál, az,­­hogy milyen «leépítések» szükségesek múlha­tatlanul az Unió szanálásához? A B-lista el­kerülhetetlen. A színház nem képes fizetni az alkalmazottait tovább a mai létszámban. Hogy kik kerülnek erre a szomorú listára, még nem tudom. Csak az elvvel vagyok tisztában, kisebb üzemmel prosperálhatunk csak. Egy színházi trösztnek felbecsülhetetlen anyagi előnyei vannak. Még ha a kollektív­ szerződés értelmében külön fellépti díjat fizetünk is annak a színésznek, aki nem a saját színházá­ban, hanem valamelyik másikban lép fel a tröszt színházai közül, a költségvetés lénye­gesen kedvezőbb, mint ha külön színtársula­tot kellene tartani mindegyik színházban. A B-lista tehát elkerülhetetlen és­ az áldozat nem olyan nagy, amilyen megkönnyítő és gyógyító hatása lesz ennek az operációnak. Az Unió színházainál meglepődve tárgyal­ják azt, hogy a színészek közül egynéhányan nem vették fel a fizetésüket már harmadik napja, köztük egy, aki a fizetések gyors folyó­sítását a legnagyobb energiával követelte eddig. Hisszük, hogy az igazgatóság és a vagyon­felügyelő nyilatkozata meg fogja nyugtatni az izgatott kedélyeket. Hisszük, hogy a nagy lár­ma valóban ok nélkül való volt és a Király­ Színház továbbra is misszionáriusa maradhat hivatásának, bárha ezt a jelhiszemű­séget az efféle színházeladások körül történt meglepe­tések egyáltalában nem támasztják alá. 1. * Bejárták a Carl Theatert. Mint Bécsből je­lentik, Eibenschütz asszony, a Carl-színház igaz­gatónője közölte alkalmazottaival, hogy sehogy sem tudja a szükséges összegeket előteremteni, amelyekből a színészek és a műszaki személyzet hátralékait kifizethetné. A színészeknek és a többi alkalmazottaknak tehát meg kell elégedniük a napi bevételekkel. A bizalmi férfiak erre kije­lentették, hogy közvetlenül tanácskozni akarnak a titkárokkal. A tanácskozáson megegyezésre nem tudtak jutni, ennek folytán már a ma esti elő­adást sem lehetett megtartani és a színházat ma este bezárták. A színészek a múlt hétfőn fejen­ként 40.000 koronát kaptak gázsi gyanánt. * Még mindig nincs elintézve Olsevszka Mária ügye. Az Újság bécsi szerkesztősége jelenti tele­fonon. Tegnap jelentettük, hogy Olsevszka Mária a berlini Német Operához szerződött. Közben azonban Bécsben is folytak a tárgyalások Ol­sevszka Mária jogtanácsosa, K­lemperer dr. és az osztrák állami színházak biztosa, Eckmann dr. miniszteri tanácsos között. Ma azután a tárgyalá­sok megakadtak. Klemperer azt akarja, hogy Jeritza kérjen bocsánatot Olsevszkától, Eckmann az ellenkező véleményen van, úgyhogy a tárgyalá­sokat megszakítottaknak kell tekinteni. Az eladás híreinek kulisszatitkairól. Az Unió-színházak nagy összeomlása előtt vagy egy héttel került először nyilvánosságra, hogy az igazgatóság mozit akar csinálni a Király-Színház­­ból. Hogy pontosak legyünk: a hírnek nem egészen ez volt a formája. Az igazgatóság sietve nyilatko­zott és elmagyarázta — meg is írtuk annak idején — hogy a Király­ Színház nem alakulna át véglegesen mozivá, hanem kora délután és késő éjszaka a rendes operettműsortól függetlenül ren­deznének mozielőadásokat, ha erre megkapnák az engedélyt a belügyminisztériumtól. Hát — ez persze ma nem olyan könnyű. Ha lehetséges is, nagy ára van. És ez ebben az esetben: a Blaha Lujza­ Szín­­ház helyisége, a Nemzeti Kamaraszínháza céljaira. A tárgyalások még meg sem kezdődtek, amikor a színészek, szerzők, sajtó és a közhangulat fel­­zúdultan tiltakozott a terv keresztülvitele ellen. Pedig az Unió pénzügyi helyzete akkor már úgy állt, hogy ez az egy fordulat tudta volna megmen­teni a színházat az inzolvenciától. A színház igaz­gatóságát úgy látszik, megrettentette az általános ellenszenv, amellyel a tervét fogadták, sőt talán az a vállalat, amely az Uniónak nagyobb összegű kölcsönt folyósított volna, ha a mozinyitás terve minden akadályon keresztül megvalósításra jut. Ez a vállalat, az Orion filmgyár rt. már múlt év október óta érdeklődik a Király­ Színház iránt, tehát abban az időben, amikor először kezdődtek az Unió anyagi gondjai. Az Orion-filmgyár érdek­lődése is teljesen indokolt. Először a Corvin- Színházra alkudott, de ez ajánlatával elkésett. Érthető tehát, hogy most a Király-Színház vevői között elsősorban és a legmagasabb ajánlattal­­— 70.000 dollárral — az Orion-filmgyár szerepel. Emlékezetes még ak is, hogy az Unió-válság más­napján a legkülönbözőbb ajánlatok érkeztek a szín­házak egyikének, vagy másikának bérbevételére. Ezek között szerepelt Lázár Ödön is, a színház ügyvezető igazgatója. Ezt megelőzően Lázár be­jelentette az igazgatóságnak, hogy­­ ezután is híven akarja szolgálni a részvénytársaság érdekeit, de ha a Király­ Színház bérbeadása, vagy épen el­adása szóba kerülne, ő elsősorban formál rá igényt. Az Orion-filmgyár mindmáig nem tett le eredeti tervéről és a bukás után Csathó Kálmán­hoz fordult olyan ajánlattal, amelynél kedvezőbb eddig nem érkezett hozzá. Csathó is respektálta Lázár igazgató elsőbbségi jogát és ma délelőtt értesítette arról, hogy a Király­ Színház eladó. Értesülésünk szerint nem Lázár igazgató az egye­düli — az­ Orion-filmgyáron kívül — aki a színház megvételére pályázik. Az Orion-gyár vezető tagjai nemrégiben megszemlélték a Király­ Színház épü­letét és úgy találták, hogy az, a ruhatárak és a hosszú foger egy részének bevonásával ideális mozgóképszínház lenne. Igazgatók, színészek és szerzők a mozi ellen. Most az a hír terjedt el, hogy az Unió igaz­gatósága a Belvárosi Színházat ajánlotta fel a Nemzeti Színház Kamaraszínháza számára ugyan­olyan feltételekkel, mint annak idején a Blaha Lujza-színházat. Az ügy, mint régebben, most ismét nagy izgalmat keltett, a legváltozatosabb kommentárokra adott alkalmat és egységes ál­lásfoglalásra késztette a színészeket, szerzőket és a színigazgatókat. A színház e három fakto­rának már régebb idő óta áll fenn egy kilences tanácsa, amely azonban csak a legritkább est­­ekben gyűlik egybe s rendszerint csak olyan­­ok, amikor közös érdekeik, tehát a színpadi il­ura ügye forog kockán. Ma délután tanács­ozásra gyűlt a kilences választmány. Erről k­övetkező hivatalos értesítést teszi közzé: A Magyar Színpadi Szerzők Egyesülete, a Szinészszövetség, továbbá a Színigazgatók Szövetsége délután közös értekezletet tartott, amelyen elhatározta, hogy minden erejével til­takozni fog a Király­ Színház mozisításának terve ellen és mindent elkövet ennek a merény­letnek a meghiúsítására. Az egyesületek veze­tősége ebben az ügyben már járt a belügy­minisztériumban, holnap pedig Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszternél fog tisztelegni és őt is felvilágosít­ja, hogy ez a terv virágzó szinházi életünket halálos csapással fenyegeti. Mint megírtuk, a Színészszövetség holnap dél­után választmányi ülést tart és utána megbízottai tanácskozni fognak a szerzők egyesületének vezetőségével. A megbeszélés mindeddig titkolt tárgyára vonatkozóan a következő felvilágosí­tást nyertük: — A tanácskozás mindenekelőtt tárgyalni fogja azt a tényt, hogy a szerzőkkel szemben hátralékos tant­emek folyósítása miért szenved még mindig halasztást, holott ennek a pontos fizetését az Unió minden tényezője határozottan megígérte. Szó lesz arról is, hogy milyen bizto­sítékok mellett hajlandók a szerzők a darabjai­kat továbbra is a színházak rendelkezésére bo­csátani, továbbá milyen biztosítékok szüksége­sek, hogy a színészek fizetésének zavartalan­ja- 9

Next