Ányos István: Az okviszony ismerettana (Budapest, 1906)
I. A dogmatikus és kritikus philosophia viszonya
A DOGMATIKUS ÉS KRITIKUS PHILOSOPHIA VISZONYA. A legújabb kor philosophiai irodalmában az első helyet az ismeretelméleti problémák foglalják el. Kant korszakalkotó kriticismusa, a német romanticismus s az egyoldalú materialistikus rendszerek lezajlásával mint porából feltámadott phoenix, megújult erővel hódította meg a tudományos gondolkodást. A Kant utáni absolut metaphysika üres dialecticája, a 60-as évek materialismusának tudákos dogmatismusa meggyőzte a gondolkodókat arról, hogy a philosophia csak Kant szellemében haladhat tovább. Lang Albert, a materialismus történetének genialis megírója, adja ki a jelszót: vissza kell térni Kant módszeréhez, kritikai gondolatait tovább kell fejleszteni, mivel transcendentális módszerének mellőzése által a philosophia üres speculatiókba merült. Lang szózata nem is maradt hatás nélkül. A Kantmagyarázatok egymást követik ; a philosophiai problémákat a kriticismus szempontjából tárgyalják, sőt a positív tudományokat is hasonló kritikai szellem kezdi áthatni. Nem teljesedett be tehát a természettudomány felületes materialismusának azon jóslata, hogy a philosophiai problémák helyét a jövőben majd a természettudomány foglalja el. Az ontológia üres speculatiói tényleg megdőltek, a metaphysika mint az absolut létezők tana anachronismussá vált, de az igazi philosophia, az ismerettan, fennmaradt, módszereiben tudatosabbá és felfogásában határozottabbá vált. *