Alexander Bernát: Nagy emberek (Budapest, 1938)
Petőfi Sándor
PETŐFI SÁNDOR December 31-én századik fordulóját éli Petőfi születésnapja, tekintélyes próbaidő, különösen ha hozzávesszük, hogy a száz évből hetvenhárom éve már a földben nyugszik, örökre ismeretlen helyen A nagyvilág valamennyink közül csak egyet ismer, de ezt az egyet igazán ismeri. Mint ahogy a magas hegycsúcsról gyakran csak egy kiszökellő tornyát látjuk a távoli városnak, de magából a városból semmit. A legfiatalabb mind a nagyok közül, akiket az emberiség dicsőségünkre világra hozott. Ezért ő szól a legközvetlenebbül hozzánk és az emberiséghez. Azután visszafelé haladva az időben az örökifjú Goethe következik, akinek megadta a sors, hogy egy világnyelven fejezhesse ki magát s kiteljesedhessék. A többi nagy ember megközelítéséhez fortélyos kulcs kell s még az sem nyitja mindig a zárat. Akinek megadatott, hogy a nagyok emlékezetének világába beléphessen, azt csodálatos érzés fogja el. Hát ennyire emelkedhetik az ember? Magunk is emelkedünk velük. Büszkeség és alázat párosul bennünk. De a büszkeség nem mindennapi. Nem a magunk személyére vagyunk büszkék, hanem embervoltunkra. A méltóság érzete ez, minden érzelmek között a legfinomabb és legemberibb. Ha így megválunk személyiségünktől, alázatosak leszünk, mert személytelenné válni az alázatosság egyetlen útja. A nagy emberek vezetnek el bennünket az emberi szív e legfinomabb rezdüléseihez. Közöttük van Petőfi is. Várjon megérdemeltük-e őt? Hogy osztoznak meg a nemzetek a nagy embereken? Ki fejti meg a felosztás titkos törvényét? A szellemvilág üstököseinek milyen a keringési pályája és ideje? Ember