Szekfű Gyula: A történetíró és nemzetnevelő 60. születésnapjára (Budapest, 1943)
Gróf Bethlen István: Előszó
Szekfű Gyulának azonban, de éppúgy jó magamnak is, sohasem volt az a szándékunk, hogy eltekintve a főbb irányítástól, a magunk véleményét a részletekben is ráoktrojálni akarjuk a Szemle írói gárdájára. Hiszen a Magyar Szemlének sohasem lehetett az a célja, hogy akár a Szekfű, akár az én politikai nézeteimnek legyen a rivaldája, hanem inkább olyan „tribune libre”-féle akart lenni, ahol a közéleti kérdések emelkedett hangú, de szabad megvitatására adatik alkalom, amennyiben ennek a szabadságnak felhasználása összhangban áll a legfőbb nemzeti érdekek tízparancsolatával. Amennyire liberális volt Szekfű különben a Szemle szerkesztésénél, épp oly szigorúan megkövetelte ezért minden írótól, amikor közéleti kérdésekhez szól hozzá, a legfőbb nemzeti tízparancsolat betartását. Az az etikai magaslat, amelyben ő maga is mindig mozgott, amikor akár mint történetíró, akár mint publicista a magyar közélet bármely kérdéséről nyilatkozott, példaadó lehetett a Magyar Szemle írógárdájának minden tagjára nézve. Szekfű minden megnyilatkozásában valóban a nagy Széchenyi etikájának szelleme lüktet, amelynek első parancsszava az, hogy: „mondd a nemzet szemébe az igazat, még ha az kellemetlen és nem is hízelgő a nemzetre nézve”. A romantikus történetírástól ennek megfelelőleg, amely oly hosszú ideig volt nálunk divatos és oly sokban akadályozta múltúnk és jelenünk helyes felismerését, Szekfű Gyula valóban messze eltért, ami oly korban, amelyben a vótumok többségét .