Alföldi Iparlap, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886-01-03 / 1. szám

ALFÖLDI 41886. január 3. IP­ARLAP. A Magyarországban létesíthető gyárak kérdéséhez. Mielőtt a könnyen létesíthető gyárak részletes fölsorolásá­hoz és az ezekre vonatkozó körülmények megismertetéséhez fognék, némely átalános körülményeket kell felhoznom ; oly körülményeket t. i. a­melyekkel számolnunk kell, ha ily nagy dolgokról való értekezésünket komolyan veszszük, s ha a le­küzdendő akadályokat le akarjuk győzni. Nem követelek magamnak csalhatatlansági elismerést, csak annyit kérek a dolog érdemére nézve föltenni, hogy ha valaki egy bizonyos téren egy ember­élet javát eltölti, annak e téren látköre kitágul, kiszélesedik, s kevé­s tárgy marad előtte észrevétlenül, föltéve , hogy akart és tudott széttekinteni. Magyarországról régebben kimondatott, s egész a most megnyílt valódi országos kiállításig, a legtöbbek által kishitűen rá is disputáltatott, hogy nem képes iparos állam lenni. Sokak előtt tehát egész mostanáig lehetetlenség volt, hogy Magyaror­szág leendő gyáriparáról komolyan lehessen beszélni. Mert igen sokan az illetők közül, azt sem tudták: mi a gyáripar föltétele ? Képzeltek maguknak éhező, tömör népessé­get, s egy nagy rakás hegyet, követ, érczet, fát egy halmaz­ban. Képzeltek hozzá zuhogó patakokat, végre mindennek te­tejébe oda képzelték a nyomort; vagy megfordítva : mindezek nyomán vélték, hogy elő szokott állni az emberiség nyomo­rúsága. Igen, ez így volt; komoly magya­r nemzetgazdák, sőt státus-­­ bölcsek műveiben olvashatjuk, hogy a gyáripar kifejlődése vagy­­ megelőzi, vagy követi azon nép nyomorúságának kifejlődését , de okvetlen vele jár az egyik a másikkal. No, ezen a szörnyű keleti képzeleten, ezen a tévelygésen már túl vagyunk. Hanem a hit még nem érkezett meg. Ez idő szerint a „drága munkáskéz“ és a „ritka népesség“ föltevése kísért. Holott az emberiség a polgáro­sodott Európában mindig arra hullámzik, a­hol az állandó meg­élhetés kínálkozik. Az észak-skócziai népesség lakatlanul hagyja hegyeit, s­­ le jön a túl népes Angliába, a gyárak közé ? úgy van az izlandi nép is, a terméketlen sziklák közül a túlnépes gyárvidékre­­ húzódik, ha itt már helyet nem talál, megy Amerikába. Van a hegyek között gyáripar, volt is ennek kizárólagos helyhez kötött előnye, míg a gőzerő el nem foglalta a pata­­­­kok szabálytalan vize által nyert, nem állandó mozgató elő­­ helyét. De ma már a patakok mellett épült gyárak is főleg a biztos és állandó gőzerőre alakulnak át. Számtalan gyár mellett ott van a vizesés, részben vagy egészben elhanyagolva, mert a gyáraknak, a mai nagy munkaversenyben, állandó termelés, munkafolytonosság kell. Ezt ritka egyes viz­erő képes biz­tosítani. A gyáraknak továbbá a nyers­anyag és a fogyasztó kö­zönség közelsége kezd fő feltételükké válni. Ennek egyszerű oka az egységi árak csekély különbö­­zetet tűrő alacsony volta, a szállítási eszközök rendkívül kifej­lődött állapota mellett is, éppen az lett a dologban uralkodóvá, a­mit legyőzött a dolog. Ma a szállítási eszközök gyorsasága és olcsósága mellett a verseny megköveteli, hogy az egységi árak veszedelmesen hasonló alacsonyak legyenek, s egyedül a tömeges termeléssel szembe állított tömeges termelés mutatkozik versenyképesnek. Igen, de a nyeremény oly csekély, hogy semminemű külön­bözetet nem akar, nem bír tűrni. A verseny önönmagát hívja ki maga ellen, s a nyers­anyag oda szállítása, s a készítmény visszaszállítása bármily olcsó vasúti tarifák mellett, elégségessé válik egy-egy gyárra nézve az egész nyereménynek. Röviden szólva : a gyáripar c­entralizácziója dec­entrali­­zálja önnönmagát, s az erőket, így válnak az eddig minden népeknek gyártó népek túltermelővé, s az eddig gyáripart nem ismerők gyáros néppé. A gyáripar közelebb húzódik a nyers­anyaghoz és a fogyasztó közönséghez. Az angol czérna és zsineg gyártás el­ment az olasz ken­der után, Dél-Németország olasz határára, s az olasz kender végre haza vitte Bolognába, Milánóba. A britt szigeteken a virágzó mezőgazdaság fejlődése megelőzte a gyáriparét. A­mint fenebb említettem, a gyáripar sehol nem drágí­totta meg a munkát, s nem fogyasztotta meg a munkaerőt , sőt állandó, tömör népességet csak ez bírt előidézni a kultur­államokban. London népességének 3/1 része, a közel vidék gyáro­saiból, s az ezek oldalánál fölszaporodott gyári munka veze­tőkből és munkásokból áll. Több mint 14 új városrészt, csupán a szorgalmas gyármunkások alkottak, s kizárólag ők lakják, s ha van is az öt milliónyi lakosságú város népességének salakja, átalán véve boldogabb, nyugodtabb, elégedettebb nép nincs szé­les e világon, mint Londonban ; s ez így tart a többi nagy gyár­városokban, egészen addig, a­meddig a gyáripar tart. Skóczia felső részének állattenyésztést űző részei, egyszerre el­népte­­lenednek, s az utas szemei előtt elenyészik az emberlakta föld; a Hebrydákon már csak ritka halász és pásztor kunyhó­kat láthatni. Izlandban hasonlók a viszonyok, a gyáriparral nem bíró rész népessége folyton vándorol kifelé. Pusztán földmiveléssel és főleg állattenyésztéssel foglalkozó népesség a kulturáltam­ban sem bír sem m­egsűrűsödni, sem pedig valódi kulturnéppé emelkedni. Ha tehát érdeme a magyarnak, hogy ma már minden áron kultúrnéppé akar lenni, a kultúra föltételeit átalában s a köz­­gazdasági kultúráét kiválólag el kell fogadnia. Mert tönkre megy azon nép, a­mely a kultúrát fingásko­­dásban, idegen czikkek fogyasztása mellett való csillogásban, fényűzésben és urhatnámságban keresi. Ezen utóbbi bajunk képezi ipari haladásunk egyik legfőbb akadályát. Előbb lettünk nagyban való fogyasztókká, minthogy bár csekélyebb mérvben is termelők lettünk volna. Ez a múlt idő mulasztása, ezt most kell e jelen nemzedéknek jóvá tenni. Apáink, a feledhetetlenek bármily nagy hálára kötelezték az utódokat azzal, hogy a latin műveltséget ápolták s ezt a nemzet vérébe oltván, a nemzeti nyelvre átültették, ezen mű­veltség gazdag kincsei között a nemzeti munka alkotóvá téte­lének árnyéka sem volt föltalálható. Míg most, midőn már a nemzet hasonféle előre tör a nemzeti munkásság kultivácziója terén, még mindig küzdenünk kell a csak szépet akarni tudókkal, a­kik szépérzékeiknek a hasznos iránti érzék rovására történt túlfejlettsége mellett, a közhasznú dolgok elbírálásánál oly rengeteg tévedésekbe bo­­nyolulnak, miszerint még azt is feledni látszanak, hogy az igazi szépet és kényelmest csak a magasabb fokú kultivált munkás­ság képes megalkotni és a nemzet számára biztosítani. Birka- és sertés legelőkkel, mocsarakkal közelről körül­vett szegényes üdülő­helyeinket a távolabbi gyárak bűzétől fél­tik, holott tudniok kellene, hogy a vagyonosság és a legalább is községileg átalánosított jólét képezi a közegészség és köz­kényelem legelső alapföltételeit; s a mi fő, tudnunk kell azt s ezen tudatnak átalánosnak, erősnek és uralkodónak kell lenni, hogy­ egyedül csak a kultivált munka képes a nemzetek, né­pek és városok jólétét és kényelmét biztosítani s hogy ezt nem szabad a költői szegénységben és rendetlenségben fuldokló s vesződő szépérzéki igényeknek alárendelve megelőzniük s leg­kevésbé túlszárnyalniok. Nem ok nélkül időztem a kérdés ezen részénél ily hosz­­szadalmasan, mert legújabban itt Szegeden is keserűen kellett arról meggyőződnöm, hogy azon urak, a­kik a sokszor fakadó víz által látogatott népkert szomszédságában nem tartották kel­lemetlennek a rothadt testekkel eltelő holt Marost, ugyanezek a távol eső és a magas vasút töltésen túl alkotandó ken­der kikészítő teleptől, a népkertet féltették, s a halasztás által koc­kázattá válható intézet körül mások által évek során kifej­tett nehéz fáradalmakat, s az intézet közáldásos jóvoltát nem tekintve, oly akadályokat gördítettek az alkotás elé, a­melyek hogy végzetessé nem válhattak, ez nem az illető urakon múlt. Az adott fölvilágosítások után, csupán üres fontoskodásra vezethető vissza az ilyen kötözködés, de ez éppen oly lelki­­ismeretlen dolog, mint az illető urak által hivatkozott lelkiis­meretes kötelességek hangoztatása. Üres szóvá válik ott minden jószándékú akarat-nyilvání­­­tás, a­hol egy nemzet, egy nép munka­reformjának nagy esz­méi egy város életkérdésével karöltve nyernek tárgyilagos ki­fejezést s magukat humánus, értelmes embereknek tartó férfiak az eszmét, az elvet pártolják, de a tárgyat elvetik, a­vagy a­mi egyre megy; oly feltételekhez akarják annak létesítését kötni, a­mely feltételek teljesítése egyenlő volna a tárgy elejtésével. Ezen erős kifejezést nyert túlfontoskodó és tulfingás­­kodó koldus kényeskedésnek kell megszűnni, hogy a komoly­­ munka­reformok s a gyárak nálunk létesülhessenek. Bakay Nándor.

Next