Czipész Szaklap, 1923. január-július (26. évfolyam, 1-7. szám)

1923-01-01 / 1. szám

XXVI. évfolyam Budapest környéke. Szentendre, 1923. január I­­I. szám. Megjelenik minden hónap­­-én divat- és sza­bás melléklettel. C­ZIPÉSZ-Sz­AK­L­AP A MAGYARORSZÁGI CZIPÉSZEK ANYAGIT ÉS SZAKÉRDEKEIT KÉPVISELŐ KÖZLÖNY Arany­ érem: Pécs. Szerkesztőség : SZENTENDRE. Budapest környéke. Előfizetési dijak Egy évre . . . 600 kor. Fél évre . . . 300 „ Egyes szám ára 120 korona. Hirdetések díjszabás szerint. Apróhirdetések ára 200 kor. Depald József A melléklet minden előfize­tőnek ingyen jár. Nyilt-téri közlemény 200 K 5 sorig. Szerkeszti és kiadja BODH JÓZSEF cipészipari szaktanító Kiadóhivatal: SZENTENDRE István­ u. 266. sz. Az Országos Cipészkisiparos Szövetség központjának, a Vidéki Cipész-, Csizmadia és Papucskészítő­ kisiparosok Országos Szövetségének az Aradi, Brassói, Bajai, Beret­tyóújfalui, Czeglédi, Erzsébetfalvai, Esztergomi, Győrvárosi, Gyulai, Kalocsai, Kecske­méti, Kolozsvári, Miskolczi, Mezőkövesdi, Nagyszombati, Nagykárolyi, Pécsi, Szabadkai, Szatmárnémeti, Szegedi, Újpesti Ipartestületi Czipész-Szakosztályok, és az „Első Budapesti Magán Cipész­ Szakiskola“ hivatalos lapja. Előfizetési díjak: Cseh-Szlovákiába 40 cseh korona, Jugoszláviába 50 dinár, Romániába 100 lej. Munkatársak: Krazsof János, Németh Imre, Szabó Lajos, Unger Alajos, Schäfer Márkus, Gaál Lajos cipészek. UJ ÉV, 1923. Az év első napján „boldog évet" szoktak kívánni, ezzel a jókívánsággal köszöntik egy­mást az ismerősök, sőt mások is. Ezt a szép szokást a múltban mi is megtartottuk, de im­már sehogysem tudjuk ezt megtenni, annál ke­vésbé tudjuk az amúgy is már szinte puszta szólammá vált kívánságot czikkünk homlokára írni. Az újévi jókívánság elmondását megta­gadja szinte a nyelvünk, leírására szinte nem vállalkozik a kezünk. Nem pedig azért, mert a mostani évfordulón gondolkozásunkat egé­szen elfoglalja a cipészipar nyomorult, rossz, igen rossz gazdasági helyzete. Lehet-e ilyen sö­tét, sivár, vigasztalan körülmények közt a leg­csekélyebb boldogságról is szólni? Nem. És a Cipész­ Szaklap így ír, amint az érzelmek a sorokat íratják velünk. Már­pedig a mi ipa­runk az elmúlt évben szomorúbb helyzetben volt, mint valaha, és . . . semmi reményünk sincs arra, hogy már 1923-ban jobbra fordul sorsunk. Különben a cipészipar már a múltban mostoha gyermeke volt a társadalomnak s mint ilyennek, mindig bőven kijutott a kormányok üldözéséből vagy legalább is a legridegebb kö­zönyéből, de bőven kijutott a közterhek súlyá­ból — akárcsak manap is. Szinte fuldoklunk a temérdek veszedelmek árjában ás már szinte reménytelenül kapkodunk a mentést nyújtani nem képes szalmaszál után is. A legnagyobb veszedelemben forogván gazdasági érdekeink, gyülésezünk, deputációzunk, az érvek egész láncolatával állunk a kormány elé s mindene­ket meggyőzni törekszünk igazainkról, akikről csak gondoljuk, hogy sorsunkat jobbra fordít­­hatják, de . . mindhiába, sehol sincs a szá­munkra igazi orvosszer, komoly megértés. Ország-világ tudja, hogy a reánk , illetve a fogyasztókra is káros cipőbehozatal kézmű­ipart csakúgy, mint a g­őgyáripart elsorvasztja, mely utóbb már szemmel láthatóan fejlődésnek indult s amely annyi erővel mindenesetre ren­delkezik, hogy mostani kis országunk 7—8 millió lakosát lábbelivel el tudja látni, a mai kormány­­rendszer le fogja törni. Le fogja pedig töri fő­képpen azáltal,, hogy szabadjára hagyja a hit­vány készítményekben bővelkedő idegen cipő­behozatalt. És ahelyett, hogy az ország köz­gazdaságát alaposan megfigyelve, a jövőbeli iparfellendülést is akarná, vakon szembehelyez­kedik az adókat szinte öntő cipőiparral, értve úgy a kézme-, mint a cipőgyáripart. És nincs, nincs remény arra, hogy az illetékes helyen be tudnák vagy be akarnák ezt látni. Szerkesztőségünkben a modern szabászatot meg lehet tanulni.

Next