Épitő Ipar, 1893 (17. évfolyam, 1/835-52/886. szám)
1893-04-20 / 16. (850.) szám
1893. BUDAPEST. 16.-850. sz. - Csütörtök, április 20-án. XVII. ÉVFOLYAM. építőipar MŰSZAKI HETILAP, i?v í^imí y w y w w '■ '• v v vw • v w wi> v y ® sVii v vvi • v k • y ■ y • *• !■ y y '• • • w • v *• *• *■ w v w ■* v y v ■ vv ii vi> v v •* ■*i,í!í!í:í Tartalom. A Saxlehner-család mauzóleuma a budapesti Kerepesi úti temetőben (2 rajzmelléklettel). — Asztalos műhelyek berendezése. — Vegyesek. — Magyar Mérnök- és Építész-Egylet. — — Fővárosi ügyek. — Ajánlati árlejtések és tervpályázatok. — Hirdetések. A Saxlehner család mauzóleuma a budapesti kerepesi úti temetőben. Tervezte Czigler Győző, építész műegyetemi tanár. (2 rajzmelléklettel.) A halottak nagy kertjének egyik sarkához simuló, tehát a helyi viszonyok lehető kihasználásával épült díszes síremlék látható részei faragott kőből valók és pedig a könyöklő, a lábazat és a lépcsők haraszti kemény kőből, az emlék teste és az azt koronázó része sóskúti kőből, mégpedig a tagozott részek sóskúti kitűnő, a sima részek sóskúti A osztályú kőből. A kryptha kőlappal zárható és vízmentesen cementbe rakott téglából falaztatott. A szoboralakok, triposok, hamvvedrek bronzébólkészültek. A mű létesítésében illetőleg a hozzá szükséges anyagok szállításában a következő iprosok vettek részt: Pucher József, építőmester, Weisinger György kőfaragómester, Szécsi Antal szobrász (szobrok, triposok), Schlick féle gyár (öntvények), Engelsman Henrik bádogosmester, Scholtz Róbert díszfestő, Marchenke Vilmos, építészi szobrász, De 11-féle gyár (vasmunka). Depói Lajos terrazokészítő, Magy. Aszfalt-Részvénytársaság, Sántha Nándor betűvéső, Horváth József ácsmester. Az 1890. évben épült mauzóleum összköltsége — beleértve a mellékmunkákat is — 27,900 frt. Sz. Asztalos-műhelyek berendezése. Amidőn erről a tárgyról szólani akarunk, nem azokat a kisebb műhelyeket gondoljuk, melyek ma itt, holnap ott valamely bérházban, vagy valamely más célra szolgáló helyiségben fölállíttatnak. Mert az ily esetben nem az asztalosműhely követelménye a mértékadó, hanem rendesen a nervus rerum gerendarum az, ami az iparost arra kényszeríti, hogy úgy hagyja az egész helyiséget, amint találta. Nem csekély része van ebben a körülményben a háziuraknak is, akik rendesen nem szívesen engedik meg, hogy a műhely kedvéért házukat megbontsák, átalakítsák. Egyáltalában kénytelen vagyok e helyütt ráutalni arra a szomorú tényre, hogy asztalosaink speciálisan, de mondhatni a főváros összes kisiparosai abban a kedvezőtlen helyzetben vannak, hogy műhelynek való helyiségeket csak ritkán találnak. Bátran állíthatjuk, hogy a kisipar nehéz helyzetének egyik fő oka ebben rejlik. Ócska, már régen lebontásra váró, nedves falu épületek, avagy volt istállók, a legtöbb esetben pedig pincehelyiségek, gyakran csak gyér, világítással, szolgálnak a kisiparos műhelye gyanánt. És ilyen műhelyekben készítsen az asztalos aztán a nedvesség iránt rendkívül érzékeny fából jó épület-, jó és szép műasztalos-munkákat! Könnyen belátható, hogy ez merő lehetetlenség. Kérdés milyen legyen a célnak megfelelő asztalosműhely ? Különbséget kell tennünk e tekintetben a kézműiparos és a mechanikai berendezéssel dolgozó iparos műhelye között. Közös tulajdonsága mind a kétféle műhelynek az, hogy teljesen száraz, a lehetőségig világos és elég tágas legyen. Az első követelménynek már jól megfelel az a földszintes helyiség, mely alatt pince van, még jobban azonban az emeletek. A világosság összefügg a műhely méreteivel és már itt megjegyezzük, hogy a célszerűen tervezett asztalosműhely kell, hogy mindig kettős mélységű épülettraktusból álljon, 12--14 m, belső mélységgel, középen oszlopsorral a mennyezet támasztására, két oldalról pedig magas parapettel biró széles és magas ablakokkal. Az ablakköz azonban akkora legyen, hogy két szerszámszekrényt lehessen egymás mellé fölakasztani, tehát 110 — 120 m. Kettős ablak a mi égalji viszonyaink között jobb, mint egyszerű, mert egyrészt a fa tulajdonságainak némelyike azt követeli, hogy állandóan minél magasabb, tehát legalább 17—18° R, mint a munkástól tűrt maximális hőmérsékletben legyen. Ugyanezek a körülmények a műhely állandó szellőzését követelik, hogy a vízpárákkal megtelt levegő szárazabbal kicseréltessék. Ez utóbbi körülményre főképpen ott kell nagy súlyt fektetni, hol nincsen külön szárító kamra, hanem a szárítás a mennyezett alatt levő függőművön (pavlacsnyi) történik, és ahol az enyvezést is a műhelyben végzik. Lehetőleg azonban minden asztalosműhely mellett külön száritó helyiség legyen, könnyen kezelhető és ellenőrizhető fűtőkészülékkel és még külön enyvező-kamra is, mely közvetetlenül a száritó mellett, esetleg ennek előszobája legyen. A fent említett 17 —14 m. traktusmélység mellett kényelmesen elhelyezhetni a legfőbb 2 m. hosszú és 80 cm. széles gyalupadokat az ablaksíkokon merőlegesen ezektől 80 cm. távolságban, úgy hogy a műhely közepén még mindig 640—840 m. széles térség marad a táblákon levő szerkezeti rajzok, egyes félig kész alkotórészek elhelyezésére és a készülő tárgyak szerelésére. A parapetfal jól felhasználható a kiszabott fák elhelyezésére. A műhely alapterületének és arányméreteinek megállapítására megjegyezzük, hogy egy-egy gyalupad normális területének 12 — 14 m2-t szokás venni, úgy hogy ebből a szélességre 2 m, a hosszúságra 6—7 m. essék. Szükség esetén ilyen műhelyekben aztán ideiglenesen még a műhely közepén, hosszanti irányban is helyezhetünk el egyes padokat, vagy épület-asztalos műhelyekben ott állítjuk föl gyakran a padlódeszkák illesztésére szolgáló illesztő bakokat. A magasabb parapet fal azért ajánlatos, mert ily módon a finomabb munkákhoz szükséges jobb fölső világítás érhető el és a munkás szemét nem zavarja a padló visszavert fénye. A nagyobb világosság és térség nyerése, valamint tűzbiztosság céljából is a műhely mestergerendája és a riasztó oszlopok vasból valók legyenek. Ha a műhelyben a fa előleges szárítására okvetetlenül szükségesnek mutatkozik a függőmű, akkor azt is vasgerendákból készítsük és a normális 420 —450 m. magas műhelyben 280—30 m magasságban helyezzük el. A szárító kamra lehetőleg a műhelyépület egyik végén tengelyirányosan, ha ez pedig lehetetlen, akkor hátsó hosszanti falán helyeztessék el, úgy hogy a közlekedés a szárító és műhely között közvetetlenül történjék. Célszerű ilyenkor ezt a két helyiséget tűzfallal egymástól elválasztani, a közlekedésre szolgáló ajtónyitást pedig 2 vasajtóval elzárhatóvá tenni, melyek egyike, a szárító felé eső, botokban fekszik. Kisipari asztalos üzletben, hol gőz nem áll rendel -