Honi Ipar, 1913 (14. évfolyam, 1-24. szám)
1913-01-01 / 1. szám
12 magát vagyonos embernek, nálunk 250.000 jelentékeny vagyonszámba megy és tulajdonosát olyan életmódra kötelezi, amely a tőke járadékával arányban nincsen. A nem indokolt gyors fejlődés káros következményei az egyén gazdaságában éppen úgy mutatkoznak, mint az állam háztartásában vagy egy ország közgazdaságában. Az iparos vagy kereskedő, aki kis tőkével kezdi meg üzletét, idővel nagyipart és nagykereskedést akar űzni, ez természetes. De biztos eredményhez csak az jut, aki céltudatosan és pontosan, lépésről-lépésre haladó munkásságot fejt ki, míg valószínűtlen a sikere annak, aki a fejlődés climagát gyorsan, lehetőleg azonnal akarja elérni és e célból anyagi erejével arányban nem álló vállalkozásba kezd, amelyhez hiányzik a tőke mellett az üzleti vállalkozás legfontosabb és legértékesebb kelléke : a hozzáértés is. Pénzbőség idején a mi bankári rendszerünk mellett az ilyen vállalkozó is több oldalra kaphat nagyobb pénzhitelt, ez a körülmény pedig csak a helytelen irányban folytatott üzleti politikáját istápolja. Üzleti fellendülés időszakában az ú. n. konjunktúrákban az ilyen meg nem alapozott vállalatok is a siker összes külsőségeit mutatják. Az ilyen nagyszabású üzleti berendezésekkel karöltve jár a nagyarányú egyéni költekezés. Egy bármi okból származó gazdasági zavart követő pénzdrágulás és a rendszerint ezzel járó hitelmegvonás azonban az ilyen fényesnek látszó vállalatokat mihamar csődbe kergeti. Ha az utóbbi időben előforduló nagyszámú fizetésképtelenséget és csődöt nézzük, világosan megállapíthatjuk, hogy a legtöbb esetben a bukás oka nem a rendkívüli válság, nem az üzleti viszonyok tartós rosszra fordulása, hanem a folytatott üzlethez elégtelen tőke, a szakértelem vagy tapasztalás hiánya és a hitel túlságos igénybevétele. Igaz magyarázható meg az a tény, hogy néhány heti kedvezőtlen konjunktúra nyomában a fizetésképtelenségek hosszú sorozata járó, néhány hónapig tartó kedvezőbb viszonyok pedig újra ugyanannyi új és többnyire létjogosultsággal nem bíró vállalkozást eredményeznek. Ebben hibás a hitelvevő és a hitelt adó egyaránt, mindketten az indokolatlanul gyors evoláció áldozatai. * Olvasom aHoni Ipán cikkeit, amelyekben az ipar és kereskedelem hivatott képviselői számolnak be a szakmájukat illető üzleti eseményekről, meghallgatom a mezőgazdasági, kereskedelmi és ipari érdekképviseleteink különféle ülésein elhangzó vitákat. Csaknem mindegyik szó, mindegyik felszólaló azzal kezdi és végzi, hogy az államot elmulasztott kötelességek teljesítésére figyelmezteti vagy a kormánytól kér, vár vagy sürget segélyt valaminő formában. A mindenkori kormánytól való segélykérés valóságos betegséggé fajult el nálunk és azt hiszem, nemsokára eljő az idő, amikor olyan parkolókovács sem lesz az országban, aki nem fog akár iparpártolás, akár más címen kormánysegélyt kérni, vagy mesterségének eredménytelen folytatásáért nem a kormányt fogja felelősségre vonni. Önbizalom hiánya vagy csak rossz szokás-e, hogy még olyankor is, amikor arra szükség nincsen, a minisztériumhoz fordulunk intervencióért vagy segítségért, azt nem tudom, tény azonban az, hogy hazánkon kívül nem ismerek országot, amely, kereskedelem és ipar gyakorlása folyamat annyira igénybe venné a másra hivatott minisztériumokat. Azt is állíthatom, hogy sehol másutt állami közegek nem foglalkoznak olyan lelkesen, olyan gyakorlati érzékkel és hozzáértéssel a kereskedelmi és ipari magánvállalkozások ügyes-bajos dolgaival, mint a mi skat lecsepült szegény hazánkban. Kormányunk egyetlen vezetés folytán bukásra érett gyárakatés más ipari vállalkozásokat, tönkremenő úgynevezett pénzintézeteket, pusztuló középbirtokosokat kénytelen egyre-másra segélyezni,, a végelpusztulástól megmenteni, a megdagadt budget ellensúlyozása céljából szükséges adótörvények életbeléptetését pedig kénytelenek vagyunk elhalasztani. Íme a túl gyors gazdasági fejlődés káros következményei! Reméljük, eljön egyszer még az az idő, mikor az ország gazdasági konszolidációjából erőt merítő ipari és kereskedelmi vállalatok nem kérik majd mindenben a kormány segítségét, hanem saját erejükre és erélyükre támaszkodva folytatják eredményesen munkájukat. Bár itt volna már az a kor, amikor a kormányok bukásra érett intézményeket és egyéneket bukni engedhetik anélkül, hogy ezeknek megsemmisülése közgazdasági életünkben mélyebb nyomokat hagyna. A Honi Ipar karácsonyi számában a gyakorlati magyar ipar vezető férfiainak hatalmas gárdája vonult fel. De nem szorítkozott arra, hogy — úgy, mint az előző években tette — beszámoljon a letelt év munkájáról és jogos dicsekvéssel mutasson rá ennek az eredményeire. Sajnos, ezeknek az eredményeknek javarészét elsöpörte a válság vihara. A beszámolók hosszú sorozata megannyi feljajdulás. De a keserűség nem csapott át a csüggedésbe. Iparosaink bíznak a jövőben, annál is inkább, mert okultak a lefolyt év tapasztalatain. Legtöbbjük rá is mutatott az elkövetett hibákra és mulasztásokra, és sokan közülök javaslatokat tesznek a hibák helyrehozására, konkrét óhajokat fejeznek ki, amelyeknek teljesítése sokat segítene a bajokon. Bátran mondhatjuk, hogy lapunk karácsonyi száma egyenértékű egy nagyszabású ankét tárgyalással, melynek során a kormány és a többi érdekelt körök megismerhették a mostani súlyos bajok okait, méreteit és — ami a legfontosabb — az orvoslás gyakorlati módszereit. A baj csak az, hogy nálunk a legtöbb ankét tárgyalás meddő szokott maradni. Iparunk újévi óhajai, mert az ankétot nálunk úgyszólván öncélnak tekintik. De a mostani bajok oly súlyosak és veszélyesek, hogy ebbe a szokott meddőségbe ezúttal nem nyugodhatunk bele. A mostani karácsony-ünnep előtt felhangzott feljajdulások az égbe kiáltanak és parancsolólag követelik az orvoslást. A panaszokat nem akarjuk megismételni. De azt kötelességünknek tekintjük, hogy ennek az ankét tárgyalásnak a konkrét anyagát, nevezetesen pedig a felhozott javaslatokat és óhajokat tömören összefoglalva újból elmondjuk. És ismételni fogjuk azokat más és más formában mindaddig, amíg az elhangzott jogos kívánságokat nem látjuk megvalósítva. Elsősorban azokat ismételjük, amelyek a kormány címére szólnak. Nem azért, mintha mi is mindent a kormánytól várnánk és mindenhatónak tartanánk a minisztereket. Azért fordulunk elsősorban Beöthy László kereskedelmi miniszterhez, mert nála nemcsak a jóakaratot látjuk, — amely elvégre mindegyikünkben megvan, — hanem az alkotáshoz szükséges tetterőt is, amelylyel nálunk vajmi kevesen dicsekedhetnek. Murányi Ivánnak az az óhaja, hogy a kormány folytassa az összes megkezdett állami és vasúti munkálatokat, sőt kezdjen újakat is, lássa el az üzemeket rendelésekkel és buzdítsa hasonló eljárásra az önkormányzati hatóságokat. Kiemeljük Sátori Miksa cementgyárosnak azt a még konkrétebb javaslatát, hogy a kormány adjon munkát az építőiparnak, melynek helyzete szoros összefüggésben van sok más iparággal (a francia közmondás is azt tartja : quand le bâtiment va, tout va) és amelyet legjobban sújtott a pénzügyi válság. Ez a felszólalás annyira konkrét, hogy megemlíti külön a cementipart, mely csak úgy tudna az osztrák versenynyel megküzdeni, ha a magyar kir. államvasutaknál ismét megkapná a régi díjkedvezményeket. Kollerich Pál a fenti óhajt abban a plauzibilis, szinte kézzelfogható formában fejezi ki, hogy a hatóságok az 1913-ban beszerzendő cikkeket egyszerűen most, már az év elején rendeljék meg. A rendelések korai eszközlésével sokat segítene a kormány, de ez magában véve nem elég. Az utóbbi időkben sűrűn hangzott fel az a panasz, hogy a mi HONI IPAR PUGELE FELLNER LEO műszaki papírgyárának újdonsága. ------Fénymásolat fehér és színes érdes felületű rajzpapíron. Festéshez használható. Pályatervekhez kiválóan alkalmas. Megbízható gyors kiszolgálás. ---------------- BUDAPEST, V. KER., VÁCI ÚT 4. SZÁM. -----Sürgönyeim: Positiv Budapest. Telefon: 28-48