Honi Ipar, 1913 (14. évfolyam, 1-24. szám)

1913-01-01 / 1. szám

12 magát vagyonos embernek, nálunk 250.000­­ jelentékeny vagyonszámba megy és tulajdonosát olyan életmódra kötelezi, amely a tőke járadékával arány­ban nincsen. A nem indokolt gyors fejlődés káros következményei az egyén gazdaságában éppen úgy mutatkoznak, mint az állam háztartásában vagy egy ország köz­gazdaságában. Az iparos vagy keres­kedő, aki kis tőkével kezdi meg üzletét, idővel nagyipart és nagykereskedést akar űzni, ez természetes. De biztos eredmény­hez csak az jut, aki céltudatosan és pon­tosan, lépésről-lépésre haladó munkás­ságot fejt ki, míg valószínűtlen a sikere annak, aki a fejlődés climagát gyor­san, lehetőleg azonnal akarja elérni és e célból anyagi erejével arányban nem álló vállalkozásba kezd, amelyhez hiányzik a tőke mellett az üzleti vál­lalkozás legfontosabb és legértékesebb kelléke : a hozzáértés is. Pénzbőség ide­jén a mi bankári rendszerünk mellett az ilyen vállalkozó is több oldalra kaphat nagyobb pénzhitelt, ez a körül­mény pedig csak a helytelen irányban folytatott üzleti politikáját istápolja. Üzleti fellendülés időszakában az ú. n. konjunktúrákban az ilyen meg nem ala­pozott vállalatok is a siker összes kül­sőségeit mutatják. Az ilyen nagyszabású üzleti berendezésekkel karöltve jár a nagyarányú egyéni költekezés. Egy bármi okból származó gazdasági zavart követő pénzdrágulás és a rendszerint ezzel járó hitelmegvonás azonban az ilyen fényes­nek látszó vállalatokat mihamar csődbe kergeti. Ha az utóbbi időben előforduló nagy­számú fizetésképtelenséget és csődöt nézzük, világosan megállapíthatjuk, hogy a legtöbb esetben a bukás oka nem a rendkívüli válság, nem az üzleti viszo­nyok tartós rosszra fordulása, hanem a folytatott üzlethez elégtelen tőke, a szakértelem vagy tapasztalás hiánya és a hitel túlságos igénybevétele. Igaz ma­gyarázható meg az a tény, hogy néhány heti kedvezőtlen konjunktúra nyomában a fizetésképtelenségek hosszú sorozata járó, néhány hónapig tartó kedvezőbb viszonyok pedig újra ugyanannyi új és többnyire létjogosultsággal nem bíró vállalkozást eredményeznek. Ebben hibás a hitelvevő és a hitelt adó egyaránt, mindketten az indokolatlanul gyors evo­láció áldozatai. * Olvasom a­­Honi Ipán cikkeit, ame­lyekben az ipar és kereskedelem hiva­tott képviselői számolnak be a szakmáju­kat illető üzleti eseményekről, meg­hallgatom a mezőgazdasági, kereskedelmi és ipari érdekképviseleteink különféle ülésein elhangzó vitákat. Csaknem mind­egyik szó, mindegyik felszólaló azzal kezdi és végzi, hogy az államot elmu­lasztott kötelességek teljesítésére figyel­mezteti vagy a kormánytól kér, vár vagy sürget segélyt valaminő formában. A mindenkori kormánytól való segély­kérés valóságos betegséggé fajult el nálunk és azt hiszem, nemsokára eljő az idő, amikor olyan parkolókovács sem lesz az országban, aki nem fog akár iparpártolás, akár más címen kormány­segélyt kérni, vagy mesterségének ered­ménytelen folytatásáért nem a kormányt fogja felelősségre vonni. Önbizalom hiánya vagy csak rossz szokás-e, hogy még olyankor is, amikor arra szükség nincsen, a minisztériumhoz fordulunk intervencióért vagy segít­ségért, azt nem tudom, tény azonban az, hogy hazánkon kívül nem ismerek országot, amel­y, kereskedelem és ipar gyakorlása­ folyamat annyira igénybe venné a másra hivatott minisztériumokat. Azt is állíthatom, hogy sehol másutt ál­lami közegek nem foglalkoznak olyan lelkesen, olyan gyakorlati érzékkel és hozzáértéssel a kereskedelmi és ipari magánvállalkozások ügyes-bajos dolgai­val, mint a mi s­kat lecsepült szegény hazánkban. Kormányunk e­gyetlen vezetés folytán bukásra érett gyárakat­­és más ipari vállalkozásokat, tönkremenő úgynevezett pénzintézeteket, pusztuló középbirtoko­sokat kénytelen egyre-másra segélyezni,, a végelpusztulástól megmenteni, a megdagadt budget ellensúlyozása céljá­ból szüks­éges adótörvények életbelép­tetését pedig kénytelenek vagyunk el­halasztani. Íme a túl gyors gazdasági fej­lődés káros következményei! Reméljük, eljön egyszer még az az idő, mikor az ország gazdasági konszo­lidációjából erőt merítő ipari és kereskedelmi vállalatok nem kérik majd mindenben a kormány segítségét, hanem saját erejükre és erélyükre támaszkodva folytatják eredményesen munkájukat. Bár itt volna már az a kor, amikor a kormányok bukásra érett intézménye­ket és egyéneket bukni engedhetik anél­kül, hogy ezeknek megsemmisülése köz­­gazdasági életünkben mélyebb nyomo­kat hagyna. A Honi Ipar karácsonyi számában a gyakorlati magyar ipar vezető férfiainak hatalmas gárdája vonult fel. De nem szorítkozott arra, hogy — úgy, mint az előző években tette — beszámoljon a letelt év munkájáról és jogos dicsekvéssel mutasson rá ennek az eredményeire. Sajnos, ezeknek az eredményeknek java­részét elsöpörte a válság vihara. A be­számolók hosszú sorozata megannyi fel­jaj­dulás. De a keserűség nem csapott át a csüggedésbe. Iparosaink bíznak a jövő­ben, annál is inkább, mert okultak a lefolyt év tapasztalatain. Legtöbbjük rá is mutatott az elkövetett hibákra és mulasztásokra, és sokan közülök javas­latokat tesznek a hibák helyrehozására, konkrét óhajokat fejeznek ki, amelyek­nek teljesítése sokat segítene a bajokon. Bátran mondhatjuk, hogy lapunk kará­csonyi száma egyenértékű egy nagy­szabású ankét tárgyalással, melynek során a kormány és a többi érdekelt körök meg­ismerhették a mostani súlyos bajok okait, méreteit és — ami a legfontosabb — az orvoslás gyakorlati módszereit. A baj csak az, hogy nálunk a legtöbb ankét tárgyalás meddő szokott maradni. Iparunk újévi óhajai, mert az ankétot nálunk úgy­szólván öncélnak tekintik. De a mostani bajok oly súlyosak és veszélyesek, hogy ebbe a szokott meddő­ségbe ezúttal nem nyugodhatunk bele. A mostani karácsony-ünnep előtt fel­hangzott feljajdulások az égbe kiáltanak és parancsolólag követelik az orvoslást. A panaszokat nem akarjuk megismé­telni. De azt kötelességünknek tekintjük, hogy ennek az ankét tárgyalásnak a konkrét anyagát, nevezetesen pedig a fel­hozott javaslatokat és óhajokat tömören összefoglalva újból elmondjuk. És ismé­telni fogjuk azokat más és más formában mindaddig, amíg az elhangzott jo­gos kí­vánságokat nem látjuk megvalósítva. Első­sorban azokat ismételjük, amelyek a kormány címére szólnak. Nem azért, mintha mi is mindent a kormánytól várnánk és mindenhatónak tartanánk a minisztereket. Azért fordulunk első­sor­ban Beöthy László kereskedelmi minisz­terhez, mert nála nemcsak a jóakaratot látjuk, — amely elvégre mindegyikünk­ben megvan, — hanem az alkotáshoz szükséges tetterőt is, amelylyel nálunk vajmi kevesen dicsekedhetnek. Murányi Ivánnak az az óhaja, hogy a kormány folytassa az összes megkezdett állami és vasúti munkálatokat, sőt kezdjen újakat is, lássa el az üzemeket rendelésekkel és buzdítsa hasonló eljárásra az önkormány­zati hatóságokat. Kiemeljük Sátori Miksa cementgyárosnak azt a még konkrétebb javaslatát, hogy a kormány adjon munkát az építőiparnak, m­elynek helyzete szoros összefüggésben van sok más iparággal (a francia közmondás is azt tartja : quand le bâtiment va, tout va) és amelyet legjobban sújtott a pénzügyi válság. Ez a felszólalás annyira konkrét, hogy megemlíti külön a cementipart, mely csak úgy tudna az osztrák versenynyel megküzdeni, ha a magyar kir. államvasutak­nál ismét megkapná a régi díjkedvezmé­nyeket. Kollerich Pál a fenti óhajt abban a plauzibilis, szinte kézzelfogható formában fejezi ki, hogy a hatóságok az 1913-ban beszerzendő cikkeket egyszerűen most, már az év elején rendeljék meg. A rendelések korai eszközlésével sokat segítene a kormány, de ez magában véve nem elég. Az utóbbi időkben sűrűn hangzott fel az a panasz, hogy a mi HONI IPAR PUGELE FELLNER LEO műszaki papírgyárának újdonsága. ------Fénymásolat fehér és színes érdes felületű rajzpapíron.­­ Festéshez használható. Pályatervekhez kiválóan alkalmas. Megbízható gyors kiszolgálás. ---------------- BUDAPEST, V. KER., VÁCI­ ÚT 4. SZÁM. -----­Sürgönyeim: Positiv Budapest. Telefon: 28-48

Next