Az Illatszerész, 1932 (12. évfolyam, 1-24. szám)
1932-01-01 / 1. szám
4. oldal az amiszfzísz 1. szára ›* ~• ~• ~* ~• BRAZAY Sósborszesz nélkülözhetetlen Najád Krém a legjobb szerazarc és kéz ápolására -r *‡ *‡ *‡ *é gekkel küzd, a termeléshez szükséges nyersanyagok beszerzése miatt, különösen a faggyúbeszerzés terén mutatkoznak abnormális események, ugyanis a devizamegkötöttség miatt az osztrák exportőrök magyarországi követeléseikért faggyút vásároltak és beraktározták, így nagyarányú áruhiány állott be a piacon, különben is a faggyú egy részét, amely a szappangyártáshoz szükséges, eddig is a külföld szállította. A faggyúhiány következtében az árak cta 85 pengőről 145 pengőre szöktek fel. A kemény zsiradékok beszerzésénél zavart okozott az, hogy a napraforgóolajból ez idén a rendesnek alig kétharmad része termett. Az illatszer és kozmetikai cikkek gyártásánál a hazai gyárak, a fogyasztóképesség csökkenése folytán, mintegy 30— 35%-kal kevesebbet termeltek, további termelésük nagy nehézségekbe ütközik, mert csaknem az összes nyersanyagokat és különösen az illóolajokat a külföldről kell beszerezniük, ami igen nagy nehézségekkel jár. Ily viszonyok között természetesen semmiféle jogosultsága nincsen annak, hogy az árak csökkenjenek, igaz ugyan, hogy Németországban december hó 8-án kibocsátott szükségrendelet az árakat 1931 június 30-hoz viszonyítva 10%-kal leszállítani rendelte, úgyszintén a kamatokat is rendeletileg leszállították, a mi kereskedőink jórésze reménykedett abban, hogy ez az olcsósági hullám valamilyen formában bennünket is el fog érni, azonban ez a remény hiú ábránd, mert országunk valutaviszonyai lehetetlenné teszik az olcsóbbodást. A pengő értéke a belföldön stabilizáltatott, igaz ugyan, hogy a külföldi relációkban az értékállandóság nincsen teljesen biztosítva, de akkor, amikor a gyáraknak nyersanyagbeszerzésre devizát csak igen kis mértékben tudnak adni, ez a tényező nem sokat jelent az árak tekintetében, mert ha a mai szűk devizakiutalás folytatódik, könnyen arra ébredhetünk, hogy az illatszerszakmát ma ellátó gyárak nyersanyaghiány miatt nem lesznek képesek az illatszerkereskedelmet áruval kielégíteni. A mai pénzügyi viszonyok közepette fokozottabb figyelmet kelt a hazai gyárak áruinak eladására fordítani, a külföldi gyárak, éppen a devizanehézségek miatt egyáltalában nem, vagy csak ki nem elégítő mennyiségű árut szállítanak, a külföldi gyárak töltőtelepei pedig hihetetlen nehézségekkel küzdenek, mert törzsgyáraiktól nem tudják a szükséges anyagokat megkapni. Dacára annak, hogy a közeljövőben az infláció réme nem fenyeget és a pengő belső elértéktelenedése csaknem teljesen ki van zárva, mégis a gyárak erősen megszorították a hitelezést és ha már hiteleznek is, a határidőt igen rövid időre szabják, amely rövid idő alatt lehetetlen az árut megforgatni. Az 1931. évnek utolsó hónapjában sok és súlyos panasz hangzott el amiatt, hogy egyes gyárak készpénzfizetést követeltek oly felektől, akikkel évek sora óta összeköttetésben vannak és emellett az esedékes tételek megfizetésére is szorították őket, pedig jól tudhatták, hogy a legtőkeerősebb kereskedő sem tud kétirányú kötelezettségének eleget tenni anélkül, hogy üzlete forgalmában megrázkódtatás ne álljon elő. Az 1932. évet súlyos aggodalmak között kezdjük meg, feltétlenül szükséges, hogy minden kereskedő a legóvatosabban vezesse üzletét, reálisan, de azért ne túlságosan pesszimisztikusan gondolkodjék, ne csüggedjen el, hanem fatalisztikusan bízzék abban a régi és bevált hitben, hogy hét szűk esztendőt feltétlenül hét bő esztendőnek kell követnie, a közgazdaság örök törvényei szerint ugyanis kríziseket mindig jó konjunktúra szokta követni. Dr. Vidacs Gyula ̇► <* % '4 Egy 100 éves szappangyár Nemrégen ünnepelte a Hutter és Lever R.-T. a 100-ik évfordulóját annak a napnak, amikor Hutter József pesti szappanossegéd megalapította szappankészítő műhelyét. Ez a 100 esztendő Magyarország és Budapest életében jelentékeny idő, ez alatt az idő alatt egészen kis városból alakult ki a hatalmas főváros, ez alatt az idő alatt rendkívül sok megpróbáltatáson ment keresztül és gazdasági élete annyiszor bénult meg, hogy ipari és kereskedelmi vállalatai közül csak a hagyományos becsületességre és kereskedelmi szolidságra épített vállalatok tudták megőrizni létüket. A szappankészítés ősi időktől fogva háziipar volt. Magyarországon, az Alföldön található sziksó és a háztartásokból kikerült nagy mennyiségű zsiradék a szappanfőzést még inkább háziiparrá fejlesztette annyira, hogy a korábbi évtizedekben az országos vásárokon, ahol az akkori kereskedelmi forgalom nagyobb része lebonyolódott, a háziasszonyokból álló szappanárusok árutömege rendszerint nagyobb volt, mint a hivatásos mestereké. A szappanháziipar a legkomolyabb versenyt jelentette a szappanfőzőmesterekre nézve, akiknek akkor csak az volt az előnyük, hogy gyertyagyártással is foglalkoztak. Pesten régi szappanos céh állott fenn, de maga az ipar 1847-ig nem mutatott nagyvonalú fejlődést, bár megállapítható, hogy 1686-ban már 3 céhbeli szappanos működött Pesten, akiknek erős versenytársaik voltak a görög kereskedők, akik külföldi árukkal árasztották el a várost. Később pedig Bécs szállított ide sok szappant. A céhrendszer hátrányos volt a fejlődésre, mert a céhek féltékenyen őrizték zárt körüket és a mesteri jogért folyamodók felvétele ellen akadályokat gördítettek. L Hutter József pesti polgárcsaládból származott, 13 éves korában, 1814-ben Weisz Tamás pesti szappanosmesterhez mint inas került, ahol 1818-ig dolgozott, majd vándorútra ment, hat esztendei vándorlás után visszatért tanítómesteréhez, de nemsokára az atyjától örökölt vagyonnal igyekezett magát a mesterek közé felvétetni. 1826-ban kezdte meg az elkeseredett küzdelmet, amely teljes 5 évig tartott, hála az akkori bürokráciának, nemcsak a városi tanácshoz, hanem a helytartótanácshoz is több kérvényt kellett intéznie, részben ezek, részben pedig a céh igyekezett elgáncsolni törekvéseit, különösen ez utóbbi felhozta, hogy az engedélyezett 16 szappanfőzőmester helyett 19 látja el a város szükségletét és a gazdasági viszonyok miatt a szappanosok egyharmada már teljesen tönkrement. A városi tanács, amely igen jó viszonyban volt acéhmesterekkel, természetesen csatlakozott ehhez a véleményhez, végül a helytartótanács is elutasította. Kérelmét számtalanszor megismételte, majd felségfolyamodványban kérte iparjogának megadását, míg végül 1830-ban sikerült neki és más három kérelmezőnek a mesterek sorába való felvételt megkapnia. Felruházták akkor a mesteri jogokkal, de nem élhetett azzal, amíg a céh a bekebelezést nem foganatosította, ezt pedig állandóan halasztgatták olyan kicsinyes okokkal is, m. pl. hogy a piacon nagyon kevés hely áll a szappanosok rendelkezésére és hasonlókkal. Megint felségfolyamodványt kellett beadnia, míg végül sikerült magát felvétetnie. Műhelyét a Lipótvárosban, a mai Vilmos császár út 30. számú ház helyén állott földszintes házban rendezte be, a negyedik év után már oly eredményt mutatott fel, hogy műhelyét kibővítette, sőt 1838-ban meg is vásárolta a házat. Műhelyét az akkori Pest egyik legvirágzóbb üzemévé fejlesztette és hírneve Pest határain túl is terjedt. A megindult szabadságmozgalom és annak nyomában járó pénzügyi bizonytalanság az 1840-es években megakasztották a további fejlődést és az is, hogy 1848-ban az alapító Hutter József hirtelen meghalt. A műhelyt ezután özvegye, Stadler Henriette vezette, elég ügyesen, mert az 1850-ben beállott Bach-kornak erősen bénító évtizedét is veszély nélkül élte át. Ebben segített neki fia is, Hutter Tivadar, aki 1834-ban született és atyja halálakor már kitanulta a mesterséget, majd hosszú időt töltött bécsi szappan- és gyertyagyárakban és hat évi távollét után átvette anyjától az üzem vezetését, aki azt 1862-ben véglegesen átadta neki. Hutter Tivadarnak nem kellett többéves huzavonától tartania, hogy a gyárt átvehesse, egy hónap leforgása alatt az ipart átírták nevére. Kilenc évi zavartalan működés után, minthogy az akkori Váci utat szabályozták és az összes földszintes házak lebontását határozták el, a város a gyár üzemét, az akkor már belterületté vált helyen meg nem tűrte, kénytelen volt a Váci úton lévő ingatlant