Az Illatszerész, 1938 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1938-01-01 / 1. szám
1. szállt AZ IllRÍSZIRÍSZ 5. oldal ezen kívül csak egyetlen gyakorlati érvet! A háború alatt a közszükségleti cikkek igen tág körére a kereskedői foglalkozás engedélyezéshez volt kötve. Tehát a képesítésnél is sokkal szigorúbb szűrőrosta alkalmazását tartották szükségesnek. És mit láttunk? Az engedélyhizkötés, a megbízhatóság kritériuma alkalmasak voltak a kereskedőosztály nívójának vagy tekintélyének emelésére? Dehogyis voltak! Ellenkezően. Ha valamikor, úgy a háború és az azt követő évek látszatkonjunktúrája által idecsábított elemek voltak azok, amelyek valóban sokat ártottak a kereskedőosztály tekintélyének. Ez maga nem az engedélyhezkötés tényéből következett. De maga az engedélyhezkötés sem tudta ezt megakadályozni. Mert közigazgatási rendszabályokkal nem lehet közgazdasági bajokat orvosolni. Ellenben közigazgatási rendszabályokkal, sajnos, nagyon könnyű közgazdasági bajokat elmérgesíteni, tetézni vagy közgazdasági bajokat támasztani. Akármilyen liberális formában próbálják megszövegezni a kereskedelem képesítéshez kötését, miután a kodifikáció nem a képesítés híveinek a kezébe lesz letéve, nem ők fogják megszövegezni a mindenkor nagyon is tágítható kerettörvény szövegét. Ki biztosít bennünket arról, hogy az idevonatkozó törvény megszövegezése valóban a kereskedői szabad mozgás lehető respektálásával fog megtörténni? A legideálisabb elgondolás sorsa is a végrehajtástól függ és itt nem lehet szem elől téveszteni azt, hogy a végrehajtó hatalom birtokosai meglehetős elfogultságot tanúsítanak a kereskedelemmel szemben. A képesítéshez kötés legenyhébb formája is letérés a kereskedelem eddigi létalapjáról, a kereskedelmi szabadság elvének az alapjáról és hiába kövezzük ki a képesítéshez vezető utat a legtöbb jóindulattal, nagy kérdés, hogy ez az út hová vezet? Hiszen a pokol tornáca is a jóindulat köveivel van kirakva. Ha mi magunk adjuk fel a kereskedelmi szabadelvet, úgy erre az elvi alapra soha többé vissza nem térhetünk. És az egyik korlátozás maga után vonja a további korlátozások hosszú sorát, mint ezt a külkereskedelmi megszorításokban látjuk. Nem kell hozzá wellsi fantázia, hogy ugyanezt a folyamatot elképzelhessük a belkereskedelem területén is. Az általános képesítés kimondása nem fogja egy pillanatig sem kielégíteni a szakmai elzárkózás gondolatának propagálóit, a szakmai képesítés híveit. Az általános képesítés objektív feltételei mellett fel fognak tűnni a szubjektív ismérvek. Amint hogy Németországban nem elégszenek meg az „erforderliche Sachkunde " igazolásával, de megkövetelik a „persönliche Zuverlässigkeit‘‘ igazolását is. És ki biztosít bennünket afelől, hogy ugyanazokkal az érvekkel, amelyekkel ma kereskedő oldalról támasztják alá a képesítéshez kötés gondolatát, nem fogják-e egy napon bevezetni az engedélyhez kötött kereskedői ágak intézményét. Látjuk ezt a folyamatot a képesített iparoknál is, ahol mind szélesebb körben törekszenek az egyes ipari szakmákat a szigorúbb engedélyezési rendszerhez köttetni és ha már az engedélyhez kötés megvan, törekszenek a további iparengedélyek kiadásának a beszüntetésére. Ahogy ez Ausztriában történt és hogy nálunk is számos iparágban lelkesednek a numerus clausus gondolatáért. Az egyik napról a másikra a képesítés gondolata kitermelheti az engedélyhez kötött, privilegizált kereskedői ágaknak torz és veszélyes gondolatát. És ha már késő lesz tiltakozni, mert a kereskedelem maga rakta le a hatósági beavatkozás számára a síneket a képesítés állítólag veszélytelen útjának az egyengetésével. Az elzárkózás kínai falait akarják az egyes szakmák közé vonni, amelyiken bejutni a más szakmabeli kereskedőnek is csak szakvizsgák letétele után volna lehetséges. De hogy ezek a szakvizsgák mit jelentenek az ellenséges konkurrencia kezén, arról jobb nem beszélni. Meggyőződésem szerint kereskedői túlzsúfoltságról ugyan nem igen lehet szó Magyarországon, ahol a kereskedelem sokkal kisebb számarányát teszi ki a kereső foglalkozásoknak, mint a nyugateurópai államokban. Nem a kereskedelem van nálunk túlméretezve, hanem a trianoni igazságtalanság, helytelen gazdasági politikánk, túlzó adózásunk, különösen túlzott fogyasztási adópolitikánk és az üzemi és szövetkezeti politikának elfajulása következtében a kereskedelem vásárlóközönségének a fogyasztóképessége zsugorodott aránytalanul össze. Ezt pedig semmiféle szakmai képesítés nem fogja megoldani. De ha egyes szakmákon belül túlzsúfoltságról is beszélhetnénk, ezt azután semmiképpen sem oldja meg a szakmai képesítés. A feltétlenül szükséges átmeneti idő alatt egy olyan mesterséges túlzsúfoltságot idézne fel a szakmai kapuk bezárásától való félelem, amely már eleve illuzóriussá tenné a tervezett rendszabály „jótékony“ hatását. Ha pedig próbaképpen csak egy-két szakma képesítéshez kötésével próbálkoznának, ez megindítaná a lavinát a többi szakma képesítési mozgalma terén is. Ez természetes is. Mert a szakmai képesítés rettentően megnövelné az egyes szakmák között a súrlódási felületet. A gazdasági élet igényeinek a fejlődésével együtt jár a szakmák közötti szigorú határok elmosódása. Egy sportárukereskedő nagyon sok divatcikket kénytelen tartani, mint ahogy egy jól felszerelt divatáruüzletben is keresnek sportholmikat. A napokban szemügyre vettem a vasszakma egyik elismert tekintélyének most újonnan megnyitott, igen modern berendezésű fióküzletének egyik kirakatát. Láttam én ott mindent: üvegárut, porcellánárut, faárut, papírárut, ami valóban mind az üzlet kitűnő felkészültségét bizonyította. De azután eszembe jutott, hogy a vasszakma e kitűnő reprezentánsa egyik előharcosa a szakmai képesítés gondolatának... Mi leszakkor, ha ez a gondolat mégis diadalra jut, nem kis mértékben az ő segítségével. És mi lesz Tekintettel barátaim óriási számára, ezúton kívánok mindenkinek boldog, új évet. Amint az elmúlt esztendőben, úgy 1938-ban is teljesíteni fogom a kötelességemet. "IJINIVEÁ"