Kelmefestő Ujság, 1939 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1939-01-01 / 1. szám
KELMEFESTŐ ÚJSÁG Csipke a ruhafestésnél D. F. Z. J. 5. A divat újabban ismét sokféleképen alkalmaz csipkét a női ruhákon, szükséges tehát, hogy a festő ezzel a kérdéssel is foglalkozzon. Főkép abból a szempontból, miképen lehet a különféle anyagokból készült csipkéket teljesen egyszínűvé, valamint a más anyagból, főkép gyapjúszövetből készült ruhákon alkalmazott csipkét a ruha színével egyezően megfesteni. Bizonyos, hogy nemcsak a megrendelők, de néha maga festő sincsen úgy megelégedve az eredménnyel, mint ahogy azt szeretné. Éppen ezért nem lesz felesleges néhány útmutatással szolgálnunk, amelyek nyomán jobb eredményt érhetünk el. A dologban két tényező a fontos. Milyen anyagból vagy anyagokból készült maga a csipke, vagy milyen anyagból van az a ruha, amellyel össze van dolgozva. Ezek figyelembe vétele után válasszuk meg azután a megfelelő festékeket. A csipke előfordul a festődében úgy is, mint új darab, amit minta után kell befesteni, de úgy is, hogy az már a ruhában be van dolgozva. Leginkább viskosen műselyem és valódi selyem a csipke anyaga. Ritkábban fordul elő gyapjú műselyemmel, vagy valódi selyemmel keverve, ugyanaz acetát selyemmel, esetleg pamut viskosóval, s néha gyapjú és pamut összedolgozásban. Azok a csipkék, amelyek egyféle anyagból vannak előállítva a festőnek semmiféle nehézséget nem okoznak, az ilyeneknek tárgyalását tehát itt mellőzzük. Ahol a csipke a már kész ruhában van bedolgozva, alkalmazzuk mindig a kékfürdős eljárást, ugyanis a ruhát először savasan megfestjük. Ilyen esetben a selyem csipke is vele festődik, ha a festéket úgy választjuk meg, hogy az gyapjúra és selyemre meglehetősen egyformán húz, míg a viskose vagy pamut csipke festése a varratok utánfestésével együtt festhetők, úgynevezett fedési eljárás során. Ahol valódi selyemből készült csipke van a megfedendő ruhán, ott a katanolt csak kis mértékben, vagy egyáltalán ne használjuk, mivel a tiszta selyem katanol iránt ,elég érzékeny és a már felvett színt is erősen leengedi hosszasabb katanolos fürdőben való kezelés alatt. Természetesen ilyenkor figyeljünk arra főképen, hogy a direkt fürdő ne legyen nagyon meleg, nehogy a ruha gyapjú anyagára is húzzon. Nem gyapjúszövetből készült ruhákat,, legyen az bármiféle anyagból, vagy a benne alkalmazott csipke is akármiféle eredetű is, egyfürdős, azaz direkt eljárással festünk. Új darabot, illetve csak csipkét 70—80 C fok melegen némi segédanyag — mint Igepon, Gardinol stb. — hozzáadásával festünk. Sötét színeknél csodásét is adhatunk és a fürdő hőfokát is emelhetjük. Fontos, hogy a festékeket úgy válogassuk meg, hogy a különféle anyagot lehetőleg egyformán fedje és legalább is jó fényálló tulajdonsággal bírjanak. Az esetben, ha a valódi selyem festését 60 C fok melegen végezzük, s hogy a szálakat a direkt festékek nem fednék kellően mélyre, az árnyaláshoz semlegesen húzó gyapjú festéket adhatunk. Például Sulfanryanin, Walkgelb stb., stb. A pamutból és műselyemből készült csipke műselyem szál ne legyen túl sötét, adjunk a für- 3 s ERŐSEN NAPSZIVOTT RUHADARABOK ÁTFESTÉSÉRE: Egalisierungs-Gelb Egalisierungs-Orange Egalisierungs-Scharlach Egalisierungs-Reinblau Ega!isierungs-B!au I. Egalisierungs-Brillantgrün Egalisierungs-Dunkelgrün I. Egalisierungs-Braun I. Egalisierungs-Braun II. Egalisierungs-Rot Egalisierungs-Violet Ega.'isierungs-Dunkelblau Ega'isierungs-Bordeaux Egalisierungs-Grau Egalisierungs-Schwarz savas festékek gyapjúra és selyemre, kiváló Echtheit-tulajdonságokkal! GEBRÜDER SEITZ FRANKFURT a. M. MAGYARORSZÁGI KÉPVISELET ÉS LERAKAT; SCHALK ERNŐ BUDAPEST, VI. CSENGERY UTCA 55 TELEFON : 115-990. TÖKÉLETES, MEGBÍZHATÓ ALBINOL Szerves fehérjét tartalmazó ÁZTATÓ szer, oldja a VÉRFOLTOKAT és szennyet szappan vagy szóda hozzáadása nélkül. TEXAPRE1 Gyapjú-, pamut-, műselyem- valamint tiszta hernyóselyemszövetek, ruhaneműek appretálására legmegfelelőbb csinázó anyag. GERŐ ÉS DR. OFNER ÚJPESTI VEGYÉSZETI GYÁR KÜLÖNLEGESSÉGEI. FORGALOMBA HOZZA: MARTINYI ALADÁR, BUDAPEST, VII., MURÁNYI UTCA 33. SZ. * TELEFON : 134.246.