Magyar Grafika, 1924 (5. évfolyam, 3-12. szám)

1924-05-01 / 5-6. szám

A GRAFIKAI IPARÁGAK ÉS ROKONSZAKMÁK FEJLESZTÉSÉT SZOLGÁLÓ UNGARISCHE GRAPHIK ÉS GRAF­IC­A MAGHIARA CÍMŰ MELLÉKLAPOKKAL SZERKESZTI ÉS KIADJA BÍRÓ MIKLÓS. MEGJELENIK ÉVENKÉNT HATSZOR FEBRUÁR, ÁPRILIS, JÚNIUS, AUGUSZTUS, OKTÓBER, DECEMBER HÓNAPBAN V. ÉVFOLYAM 5.-6. SZÁM. 1925 MÁJUS-JÚNIUS A M. KIR AZ ÁRUMINTAVASAR NYOMTATVÁNYAI 1924-BEN BUDAPESTI ÁRUMINTAVÁSÁR CÉLJA : a közönségnek és a közvetítő kereske­delemnek bemutatni a kézi és gyári ipar újabb termékeit, propagálni azok hasz­nosságát és szükségességét, kimutatni azoknak előnyeit a már régebben forgalom­ban lévő, de talán tökéletlenebb készítményekkel szemben. Ezt a célt a vásárok résztvevői áruiknak kiállításával, gyakorlati bemutatásával érik el s azonkívül meg­felelő nyomtatványoknak , reklámlapoknak, ismertetőknek osztogatásával igye­keznek ezt a mai életben elengedhetetlenül szükséges kereskedelmi propagandát még hatásosabbá tenni. Aki már volt ilyen külföldi vásáron, az jól tudja, hogy az ott forgalomba kerülő reklámnyomtatványok — igen kevés kivétellel — a sok­szorosító ipar elsőrendű termékei. A vásár résztvevői — ezek az eladni akaró vállalatok — sokszor roppant összegeket áldoznak ilyen vásári reklámokra, amelyeknek készítői, a nyomdák és litográfiák viszont képességeiknek a legjavát nyújtják: minden sajtótermékük, legyen az bár a legigénytelenebb röplapocska, valóságos remekmű, amely messziről hirdeti rendelőjének áldozatkészségét, készítőjének hozzáértését és szakmaszeretetét. Sajnos, ezt nem mondhatjuk a magyar árumintavásár résztvevői által forgalomba hozott reklámnyomtatványokról. Ezek bizony — ugyancsak kevés kivétellel — komisz tucatmunkák, amik nem válnak előnyére a megrendelőnek, s nem hoznak dicsőséget a nyomdásznak, sőt ellenkezőleg: a szakmáját szerető nyomdász csak pirulni kénytelen ezeknek a nyomtatványoknak a »hatása« alatt. Pedig el kell ismernünk, hogy nyomdaiparunk igen szép nyomtatványokat is képes készí­teni. Ezt bizonyítja az árumintavásár grafikai részén kiállított nagyszámú sajtótermék és az ott forgalomba került sok reklám, amely mint afféle »saját intézet nyomása«, valóban a legjavát adta az előállító cég képességeinek. A nyomdász tehát nem hibáztatható ezekért a bűnökért, annál inkább vétkes­ebben a megrendelő. Mindebből pedig következik, hogy a magyar iparos és gyáros — tisz­telet az igen kevés kivételnek — nem rendelkezik csiszolt esztétikai ízléssel, hogy a magyar iparost és gyárost nem hatotta még át a szép és jó reklám szükségességének az érzete, ami a külföld vállal­kozójának egy­ik legszebb és elmaradhatatlan jellemvonása. Ezen azonban ne is csodálkozzunk! Ebben a tekintetben az Árumintavásár vezetőségét is súlyos mulasztások terhelik. A vásár résztvevői igen súlyos anyagi áldozatot hoztak a magyar ipar nívójának, képességeinek dokumentálásáért, a magyar kereskedelem fellendítéséért, amivel szemben az Árumintavásár vezetősége sem idehaza, sem a külkeres­kedelmi forgalom szempontjából számbavehető szomszédállamokban nem fejtett ki a vásár sikere érde­kében olyan mérvű propagandát, amilyet maga az ügy és a résztvevők áldozatkészsége megérdemelt. 119

Next