Magyar Grafika, 1924 (5. évfolyam, 3-12. szám)
1924-05-01 / 5-6. szám
A GRAFIKAI IPARÁGAK ÉS ROKONSZAKMÁK FEJLESZTÉSÉT SZOLGÁLÓ UNGARISCHE GRAPHIK ÉS GRAFICA MAGHIARA CÍMŰ MELLÉKLAPOKKAL SZERKESZTI ÉS KIADJA BÍRÓ MIKLÓS. MEGJELENIK ÉVENKÉNT HATSZOR FEBRUÁR, ÁPRILIS, JÚNIUS, AUGUSZTUS, OKTÓBER, DECEMBER HÓNAPBAN V. ÉVFOLYAM 5.-6. SZÁM. 1925 MÁJUS-JÚNIUS A M. KIR AZ ÁRUMINTAVASAR NYOMTATVÁNYAI 1924-BEN BUDAPESTI ÁRUMINTAVÁSÁR CÉLJA : a közönségnek és a közvetítő kereskedelemnek bemutatni a kézi és gyári ipar újabb termékeit, propagálni azok hasznosságát és szükségességét, kimutatni azoknak előnyeit a már régebben forgalomban lévő, de talán tökéletlenebb készítményekkel szemben. Ezt a célt a vásárok résztvevői áruiknak kiállításával, gyakorlati bemutatásával érik el s azonkívül megfelelő nyomtatványoknak , reklámlapoknak, ismertetőknek osztogatásával igyekeznek ezt a mai életben elengedhetetlenül szükséges kereskedelmi propagandát még hatásosabbá tenni. Aki már volt ilyen külföldi vásáron, az jól tudja, hogy az ott forgalomba kerülő reklámnyomtatványok — igen kevés kivétellel — a sokszorosító ipar elsőrendű termékei. A vásár résztvevői — ezek az eladni akaró vállalatok — sokszor roppant összegeket áldoznak ilyen vásári reklámokra, amelyeknek készítői, a nyomdák és litográfiák viszont képességeiknek a legjavát nyújtják: minden sajtótermékük, legyen az bár a legigénytelenebb röplapocska, valóságos remekmű, amely messziről hirdeti rendelőjének áldozatkészségét, készítőjének hozzáértését és szakmaszeretetét. Sajnos, ezt nem mondhatjuk a magyar árumintavásár résztvevői által forgalomba hozott reklámnyomtatványokról. Ezek bizony — ugyancsak kevés kivétellel — komisz tucatmunkák, amik nem válnak előnyére a megrendelőnek, s nem hoznak dicsőséget a nyomdásznak, sőt ellenkezőleg: a szakmáját szerető nyomdász csak pirulni kénytelen ezeknek a nyomtatványoknak a »hatása« alatt. Pedig el kell ismernünk, hogy nyomdaiparunk igen szép nyomtatványokat is képes készíteni. Ezt bizonyítja az árumintavásár grafikai részén kiállított nagyszámú sajtótermék és az ott forgalomba került sok reklám, amely mint afféle »saját intézet nyomása«, valóban a legjavát adta az előállító cég képességeinek. A nyomdász tehát nem hibáztatható ezekért a bűnökért, annál inkább vétkesebben a megrendelő. Mindebből pedig következik, hogy a magyar iparos és gyáros — tisztelet az igen kevés kivételnek — nem rendelkezik csiszolt esztétikai ízléssel, hogy a magyar iparost és gyárost nem hatotta még át a szép és jó reklám szükségességének az érzete, ami a külföld vállalkozójának egyik legszebb és elmaradhatatlan jellemvonása. Ezen azonban ne is csodálkozzunk! Ebben a tekintetben az Árumintavásár vezetőségét is súlyos mulasztások terhelik. A vásár résztvevői igen súlyos anyagi áldozatot hoztak a magyar ipar nívójának, képességeinek dokumentálásáért, a magyar kereskedelem fellendítéséért, amivel szemben az Árumintavásár vezetősége sem idehaza, sem a külkereskedelmi forgalom szempontjából számbavehető szomszédállamokban nem fejtett ki a vásár sikere érdekében olyan mérvű propagandát, amilyet maga az ügy és a résztvevők áldozatkészsége megérdemelt. 119