Magyar Gyáripar, 1942 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1942-01-20 / 1. szám

A MAGYAR GYÁRIPAR szerepet az 1914-es világháború előtt egyszer már elérte. Mostani helyzetének pillérei: a nehézipar, a vas-, szén­ás acélipar, a vegyi- és gépipar, melyekben, már a jelen­legi­­háború előtt is ellenfeleit túlszárnyaló teljesítmé­nyeket tudott elérni s a győzelmet tulajdonkép­p tel­jesítmények szerezték meg számára. A nehéz- és gép­iparban már a századfordulón kiragadta Németország a vezetést Anglia kezéből s a kémiai, valamint villamos­­sági iparban, legalább is az európai országok között, Németország az első. A szerző szerint Anglia már jóval a háború kitörése előtt lemondott a győzelemről azáltal, hogy e fontos iparágakban ellenfelének adta át a ve­zető helyet. S itt nagy jelentőséget tulajdonít Mathesius Németország nyersanyagszegénységének: szerinte épp­ hiányok voltak a német ipar erőfeszítéseinek legfőbb ösztönzői. S itt ismét visszatér az előbb már hangozta­tott tétel: a német fegyverkezés hatásossága a béke­­ipar teljesítményein múlott. De ugyanez a körülmény nyújt biztosítékot a majdani békére, amikor Német­ország az Egyesült Államokkal is felveheti a versenyt. A német ipar hatásosságának gyökerei az alap­anyagokat feldolgozó és energiatermelő iparban rejle­nek. Szén-, acél- és áram: ezek a hatásos hadiipar elő­feltételei- Németország kőszéntermelése 1938-ban 186 millió tonnát ért el, Angliáé 232 milliót. Ez utóbbinak tehát 46 millió tonnányi előnye volt a német termelés­sel szemben. A lengyelországi bányák évi 43 millió ton­nányi termelése azonban ezt a különbséget már nagy­jában kiegyenlítette, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy Németországé a­­világ barnaszéntermelésének négy­ötöde s az évente kibányászott 200 millió tonnányi bar­naszén maga is 40—50 millió tonna kőszén értékének fe­lel meg. Angla­ széntermelésének­ visszaesése annál is feltűnőbb, mivel 1933-ban még 100 millió tonnával tudta felülmúlni Németországot és az angol széntelepek föld­tani és szállítási viszonyaikat illetően előnyösebb hely­zetben vannak, mint a németek. Németországnak azon­ban még így is fokoznia kell széntermelését és Mathe­sius a német bányász szociális helyzetének megjavítá­sával, hagyományos vezető szerepének felújításával akarja kifejezésbre juttatni azt a fontosságot, mely az »ipar kenyerének« előteremtőjét megilleti. Acéltermelésben Németország már régebben legyűrte Angliát. A birodalom háború előtti területén is kétszer annyi acélt termelt már­, mint az angolok s ez a meny­­nyiség még inkább növekedett a meghódított területek termelésével. A­ vasszükségletet a­­Világháború után legnagyobbrészt Svédországból szerezte be Németország. A négyéves tervnek fő célja nem a bevitel megszüntetése volt, hanem előrelátó gondoskodás a végső szükség ese­tére. Ezenkívül újabb vasérctele­pekre bukkantak magá­ban Németországban is és noha e vasérc minősége nem elsőrangú, különböző vegyítésekkel normális acélt lehe­tett belőle előállítani. A lotharingiai vasbányák ter­méke, az ú. n. »minette«, foszfortartalmával szintén nem tartozik a legjelesebb vasércek közé, d­e éppen az angol Thomas feltalálta eljárással olyan anyagot lehet be­lőle nyerni, mely a német vasnál valamivel jobb.­­A­z ellenfél összeomlásának okait vizsgálva, az ipar és a termelés, alacsonyabbrendűségében véli azokat megtalálni Muthesius. Franciaország az 1931. évi világ­termelési csúcspontját s a népfront közjátéka, a munka­idő megrövidítése, valamint a gyakori kormány­változá­sok végkép megadták a kegyelemdöfést ennek az or­szágnak, melynek politikai rövidlátása — Mathesius szerint — ebben az időszakban "Valóságos vaksággá sú­lyosbodott. Franciaország már jóval a háború előtt ve­reséget szenvedett a gyárak háborújában. A könyv leg­érdekesebb lapjai közé tartozik a híres Le Creusot üzem ismertetése. Azt a hiedelmet, hogy Le Creusot a világ hadiiparának egyik legfontosabb központja, a szerző túlzottnak véli, noha elismeri érdemeit, sőt, való­sággal mesterinek találja bizonyos ágak — így a vasön­tödék — teljesítményeit, főként a fentebb ismertetett »vertikális szerkezetet« hiányolja benne Németország és az Egyesült államok hadiiparának főerősségét. A len­gyel vereség okai is az ország ipari hátramaradottságá­­gában keresendők. Ami Angliát ill­eti, annak acélterme­lése régóta mögötte marad már Németországnak és az USA-énak. Pedig 70 év előtt tízszer annyi acélt termelt Anglia, mint Németország. 1900-ban egy szinten állot­tak, 1913-ban Németország 50$/o-kal haladta túl Angliát, ma pedig kétszer, sőt a meghódított területek termelé­sét beszámítva, háromszor többet termel Németország Angliánál. Könyvének utolsó fejezetében a­­német ipari rend­szert ismerteti a szerző s ennek során megcáfolja azt a hiedelmet, mintha az önellátási elv teljes elzárkózást jelentene: az autarkia a végső szükségben a biztonságot akarja szolgálni csupán. A német gyáriparnak, Mathe­sius szerint, legfőbb feladata fenntartani és megőrizni a békeüzemeket, hogy ezáltal biztosítsák a termelés há­ború utáni menetét. A német békeipar »konzerválására« segélyeket kell folyósítani a közpénzekből s megóvni őket a leromlástól, széthullástól. Egyébként a lengyel és francia háborúk gyors befejezése miatt el lehetett ke­rülni, hogy az üzemek nagy részének működését­ felfüg­gesszék. A szerző elítéli azoknak a gyáraknak az eljárá­sát, amelyek, noha nem tudnak elegendő munkát adni személyzetüknek, mégis visszatartják őket az üzemben, hogy ily módon biztosítsák a munkaerőket a háború utáni évekre. A mai helyzet, mikor senki sem vesztheti el állását, ernyesztőleg hathat a kötelességérzetre, s ennek ébrentartását különösen fontos feladatnak te­kinti. Különösen a meghódított területeken kell a mun­kásutánpótlás nehézségeivel számolni s e nehézségek csak akkor szűnnének meg, ha e területek életszínvona­lát a német terület életszínvonalára lehetne emelni. Érdekesek a munkanélküliségről közölt adatok: a 32­ 000 főnyi munkanélküli közül csak mintegy 10% tekinthető munkaképesnek. A német hadiipar másfélmillió férfit és 300.000 nőt foglalkoztat s ehhez még hozzá kell számíta­nunk kb. egymillió hadifoglyot is. Volkmar Muthesius könyve nem csupán érdekes ismertetés és magas színvonalú propaganda, de köny­nyedségével, mértéktartó tárgyilagosságával a nép­szerű tudományos művek legjobbjai közt foglalhat he­lyet. RIGLER JÓZSEF EDE RT. VI., Rózsa utca 55. Telefon: *1-234-70 1. szám.

Next