Magyar Szesztermelő, 1931 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1931-01-01 / 1. szám

Magyar Szesztermelő Van bevezetve, azt látjuk, hogy a szesz­kköltségekhez igazodó módon van meg­helyzet úgy a belföldön, mint a külföldön, a fogyasztási szesz visszaesése miatt semmi .-V arra nézve, hogy a jelenlegi szesztermelési­­mziató időn belül a mezőgazdasági szesz- Veszátlagárat lehetne elérni­. Ennek is rendkívül súlyos kihatásai vannak,­­, hogy a szesztermelés jövedelmező­­kérdésessé teszi még azt is, hogy a puszta törzskeret kifőzése is lehetővé , átlagár meg nem javítható, úgy elkerül­­­és további redukálása. Hogy ez a mező­lésre és a mezőgazdasági termékek értéke se­­milyen súlyos csapás lenne, erre nézve képet pól a meggondolásból, hogy a keretnek a múlt évi 420.000 hl-ről 240.000 hl-re való leszállítása (180.000 hl. csökkenés) a termelésben kétharmad arányban részesedő mezőgazdasági szeszfőzdék termelésének 120.000 hl-es reduk­cióját jelentené. Ezzel közel másfélmillió méter mázsa kapás­­vetemény veszítené el a szeszipari feldolgozás útján való érté­­kesülési lehetőségét, ami viszont 20—25.000 kát. hold ter­ményének felel meg. Mit fog az így kimaradó területekbe a gazda vetni, amikor úgy a szemes, mint az ipari és egyéb termények termelése ma veszteséggel jár? A 120.000 hektoliter szesz termelése több mint másfélmillió hektoliter mosléktakarmányt eredményez, aminek elmaradása követ­keztében sok ezerrel kevesebb számosállatot fognak tudni a szeszgyári gazdaságok kihízlalni és nagy hiány fog bekövet­kezni a trágyatermelésükben, ami e gazdaságok mezőgazda­­sági kultúrájának színvonalát veszélyezteti. De mindezektől eltekintve is, kérdés, hogy vájjon a mezőgazdasági szesz­főzdék fenn tudnák-e egyáltalán tartani üzemüket azzal a súlyos ráfizetéssel, amit a redukált keret melletti alacsony átlagár jelentene, mert hiszen ma is látjuk, hogy igen sok mezőgazdasági szeszfőzdevállalkozó küzd súlyos anyagi nehézségekkel. Ilyen viszonyok között a mezőgazdasági szesziparnak egyébként olyan kívánatos fejlődése teljesen kizárt, mert a mai termelési és értékesítési körülmények közepette új mezőgazdasági szeszfőzdék egyáltalán nem létesülhetnek, hiszen az ehhez szükséges mintegy 150.000 pengőnyi befektetésnek csak a kamat és amortizáció terhe hektoliterenkint 25—30 pengő megterhelést jelent, amely mellett a hektoliterenkint csak 30 pengőben kalkulált tiszta üzemköltségen felül a feldolgozott nyersanyagokra semmi sem jut még a jelenlegi szesz átlagár mellett sem. Ma, amikor az egész magyar mezőgazdaság a legnehezebb válsággal küzd, éppen a terményeinek értékesítése körüli nehézségek folytán, teljesen lehetetlen, hogy a mezőgazda­sággal összefüggő és attól elválaszthatatlan mezőgazdasági szesziparban ez a helyzet továbbra is fennmaradjon, mert ez a mezőgazdasági szesztermelés teljes csődjéhez vezet és ezzel kapcsolatban megsemmisülnek azok a fontos köz- és mezőgazdasági hatások, amelyeket a mezőgazdasági szeszipar éppen a mezőgazdasággal szemben hivatott teljesíteni. Ilyen körülmények között sohasem volt annyira fontos és sürgős, hogy a szesztermelés kérdése az 1921. évi XLI. t.­c. gyökeres módosításával — amint azt már 10 év óta sürgetjük — a régi szeszadótörvényhozásunk szellemében újból szabályoztassék. A mezőgazdasági szeszipar részére sürgős életkérdés az, hogy a múltban évtizedeken át élve­zett védelmet ismét megkapja és életképessége biztosíttas­sák. Tarthatatlan, hogy a napi termelésében korlátozott kisüzemű mezőgazdasági szeszfőzdék, amelyek éppen emiatt lényegesen drágábban termelnek, mint a nagyipari szesz­gyárak, egyforma szeszárakat kapjanak. A mezőgazda­sági szeszfőzdék válságának közvetlen oka az árkérdés. A mai átlagár mellett a mezőgazdasági nyersterményeket feldolgozó mezőgazdasági szeszfőzdék a termelési költsé­geiket sem tudják megkapni és az egész mezőgazdaság súlyos kárára a szesztermelést kénytelenek redukálni, csak­hogy az átlagár még alább ne sülyedjen. Ugyanakkor az olcsó melászból termelő nagy ipari szeszgyárak még mindig busás haszonra dolgoznak és az össztermelés 1/a részét maguk­nak kisajátítva tartják. Ezzel nemcsak a mezőgazdasági termékek szeszipari értékesítési lehetőségeit veszik el, hanem a mezőgazdasági szesztermelés kifejlődését is gátolják. E fonák helyzet megszüntetésére az első lépésnek kell lenni az árdifferenciálás sürgős megvalósításának, éppúgy, mint a legtöbb külföldi államban van, vagyis, hogy a mezőgazda­­sági termelő magasabb szeszárat kap, mint a nagyipari szeszgyár. Avagy vissza kell állítani a bonifikációt és az alacsonyabb adótételt a mezőgazdasági szeszekre nézve, mert enélkül a mezőgazdasági szeszipar menthetetlenül vissza­fejlődik. Ki kell továbbá küszöbölni a keretmegoszlás arány­talanságait és azt a mezőgazdasági szeszipar javára kell módosítani, valamint a fejlődés lehetőségét az ipari keret fokozatos csökkentésével a mezőgazdasági szesziparnak biztosítani, hogy e réren a mezőgazdasági szeszfőzdék annyi kerethez jussanak, amennyi szeszfőzésből származó moslékkal a gazdaság állatállományát legalább 6 hónapon át eltart­hassák, továbbá, hogy új mezőgazdasági szeszfőzdék létesül­hessenek minél nagyobb számban és e réven mindig nagyobb mezőgazdasági területek legyenek a magasabb mezőgazdasági kultúra alá vonhatók és minél több mezőgazdasági termény találjon biztos értékesülést a mezőgazdasági szeszipari fel­dolgozás útján. Az ország létalapja a mezőgazdaság, amelynek a jelenlegi súlyos válságból való kimentésére minden eszközt meg kell ragadni, hogy a termelést, annak jövedelmezősége biztosí­tásával fokozhassuk. A mezőgazdasági szeszipar fejlesztése és megerősítése nagyon hathatós eszköz a vele szoros kap­csolatban álló mezőgazdaság helyzetének a javítására is és ezért a mezőgazdasági szeszipar helyzetének orvoslása elválaszthatatlanul bele­kapcsolódik a mezőgazdaság meg­segítésének ma már általánosan hangoztatott programmjába. Azzal a reménnyel lépünk az új esztendőbe, hogy az 10 év eredménytelen küzdelme után végre meghozza a mező­­gazdasági szeszipar jogos kívánságainak teljesülését és az 1921. évi XLI. t.-c. sérelmeinek orvoslását. Ezeket most már nemcsak a régi jogaink és igazunk érveivel kérnünk, hanem a fojtogató válságból menekülni és megélni akarás ösztönös erejével követelnünk kell. Rédly Gyula: 1931. január hó EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. A Magyar Mezőgazdasági Szesztermelők Orsz. Egyesülete ig.-választmányának ülése. (1930. december 9-én, d. e. 1/a10 órakor.) Jelen voltak: Hoyos Miksa gróf elnök elnöklete alatt Harkányi János báró társelnök, Balás József dr. a föld­­mívelésügyi minisztérium képviseletében, Rédly Gyula igaz­gató, v. Domokos Géza, Ebner Jenő dr. (Orsz. Mezőgazd. Kamara képviseletében), Elek Ferenc, Eszenyi Jenő, Gold­finger Gábor, Hérics-Tóth Jenő dr., Herzfeld Frigyes, Léderer Andor, Lonkai Zsigmond, üszögi Nagy Sándor, csicseri Orosz György, Purgly Pál, Rácz Béla, Rochlitz Béla, Szávozd Richárd, Szigeti Pál dr., Szinyei Merse Jenő dr., Walla Ferenc, Wéber Arnulf és Wéber Kálmán. Kimentették magukat: újnépi Elek Ernő, lovag Flock­- Reyhersberg Alfréd dr., Kiár István, Mutschenbacher Emil dr.

Next