Magyar Vaskereskedő, 1914. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1914-07-05 / 27. szám
A Magyar Vaskereskedő sek és kisiparosok kapkodtak egy darabig fühöz-fához, amíg a családi kölcsönökből futotta, aztán jöttek a fizetésképtelenségek és csődök. Nagyon sok érdemes vaskereskedőnek nem kellett volna önállóságát elveszítenie, ha a nagybankok a kockázat legelső fuvallatára meg nem vonták volna a kis- és középbankoktól a kölcsönöket. De ez sem volt elég. A pénzhiány tulajdonképpen megszűnt, a közönség bizalma visszatért s különösen a nagybankokban újra szaporodtak a betétek. Mindenki joggal hihette, hogy a hosszú böjt után a nagybankok újra segítségére sietnek az iparnak és a kereskedelemnek azzal, hogy az általuk életre keltett s az iparral, kereskedelemmel összeköttetésben álló kis pénzintézeteket támogatni fogják. Ehelyett a nagybankok az állami kölcsönöket finanszírozták, száz és száz milliókat adtak az államoknak, de veszni hagyták a kis- és középbankokat. Igaz, hogy ezek a kis intézetek hazárd üzletekbe is belementek s a legtöbbnek vezetőit magával ragadta a könnyű vagyonszerzés vágya, így sodorta válságba néhány kis- és középbankot a pénzbő időkben kitünően jövedelmező telekspekuláczió és parczellázás. Az állam kötelessége azonban, hogy törvénynyel határolja a pénzintézeti tevékenységet s a közérdeket megóvja, a kis- és középbankok pusztulását azonban nem lehet a túltermeléssel magyarázni s megérthetővé tenni. Akármilyen hibák is voltak a kis- és középbankok vezetésében, annyi bizonyos, hogy a kisvaskereskedővel ezek álltak szóba s ezekben a nehéz időkben a kisvaskereskedők például teljesen tanácstalanul állnak, honnét szerezzenek néhány korona kölcsönt, ha erre szükségük van, mert azok a bankok, amelyek adtak, sorra buktak, amelyek élnek s különösen a nagybankok szóba se állnak a kisvaskereskedővel. Az Osztrák-Magyar bank kötelessége, amelyik hatalmi súlyával a nagybankok pénzügyi szellemét is irányíthatja, hogy a kiskereskedők és kisiparosok kölcsön szükségletén segítsen. Ha ma nincsenek bankok, amelyek ennek eleget tudnának s akarnának tenni, teremteni kell ilyeneket. Az ország s a dolgozó polgárság, a kisvaskereskedők élete meg nem állhat, mert a pénzügyi hatalmasságok becsukták a szemüket s bedugták a fülüket. 1914. A vaskartelek új programmja. A német vasipari kartelek megújítása iránt megkezdett tárgyalásokról ellenmondó hírek érkeznek: tegnap kedvezőknek mondták a kilátásokat, ma nagy nehézségek merülnek fel, holnap ismét javul a helyzet. Ez a hullámzás érthető, mert ha egyrészről ma égető szükség van a kartelekre, viszont másrészről nagy érdekek forognak koczkán és az érdekelteknek nagyon meg kell fontolniok, hogy a pillanatnyi előny kedvéért nem-e hoznak túl nagy áldozatot. És feszült érdeklődéssel várják a tárgyalások menetét és kimenetelét a kereskedők és a vasfogyasztók, mert tudják, hogy a kartelek megújítása messzemenő következményekkel járna. Ezekről a lehetséges követelményekről meglehetős tiszta képet nyújt az a programm, melyet Eich kereskedelmi tanácsos, a Mannesmann-csőgyárak vezérigazgatója terjesztett az alkudozó felek elé és mely az egész német vasiparnak egységes szervezetet akar biztosítani És ez a szervezet sokkal szilárdabb jellegű volna, mint amilyet a német Aczélműkötelék szervezői szem előtt tartottak, amikor a karteleszme diadalról diadalra haladt. Eich kereskedelmi tanácsos az ökröt a szarvánál fogja meg, a döntő jelentőségű kvótakérdést akarja tisztázni, mert jól tudja, hogy ezen a kérdésen legkönnyebben hiúsulhatnak meg a tárgyalások. Az egyes nagyvállalatok, amelyek igen nagyszabású új telepeket létesítettek, olyan arányú kvótákat igényelnek, hogy ezek megadása esetén 10—40%-kal többet gyárthatnának, mint eddig. Ezzel szemben a régi gyárak mitsem akarnak engedni az eddigi kvótáikból. Az új telepek tehát azzal fenyegetődznek, hogy alákínálják a régi telepeket és kierőszakolják maguknak a foglalkoztatást, amelyet a régiek nem akarnak nekik átengedni. A Mannesmann-csoport vezérigazgatója most egyaránt ki akarja elégíteni a régi és az új telepeket. Kétféle kvótát akar megkülönböztetni. A birtokkvótát (Besitzquote) úgy állapítanák meg, hogy alapul vennék az összes aczélgyártmányokból eddig elért forgalmat (beleértve a hozzávásárolt félgyártmányokat, de levonva a vásárolt B. gyártmányokból való forgalmat). Ezen ♦ Gróf Csáky László ♦ Prabfalvi Vas- és Aczélgyár Részvénytársaság Budapesti IX., Csillag utcza 4. Gyártó kőmegmunkáló szerszámokat öntött arzélból, mint p. o. malom-! kőbánya-! kőszénbánya-! kőfaragó-! vasúti szerszámokat stb. i. Kész kőzetfúrókat bármely rendszerű fúrógépekhez. Kovács- és lakatos-szerszámok. — Különleges szerszámok rajzok vagy minták alapján.