Műszaki Élet, 1969. január-június (24. évfolyam, 1-13. szám)
1969-01-10 / 1. szám
Az 1969. évi külkereskedelmi feladatok Az új gazdaságirányítás rendtel továbbra sem tart lépést. Az szerének első évében számos, a külkereskedelmi tevékenységet, illetve a külkeresedelem központi irányítását érintő lényeges változásra került sor, export növelése pedig elengedhetetlenül kapcsolódik az importhoz, bármilyen relációról legyen is szó. A külkereskedelmi áruforgalom 1969-ben 6,7 százalékkal növekszik. Ez a szám feltételezi azt, hogy az iparágak jelentős részében a forgalom mind a rubel elszámolása, mind az egyéb viszonylatban a termelést meghaladó ütemben fog nőni. 1969- ben a gépipari és a vegyipari termékek kivitele a szocialista országokba várhatóan tovább nő, az ipari termelés átlagos növekedésének megfelelő ütemben. A gépipari termelés növekedése a rubel elszámolású export 8 százalékos, a dollár elszámolású export 12 százalékos emelésére ad lehetőséget. Sajnálatos módon még ma is akadályozza a tőkés gépexport bővülését, hogy szállítási határidő, minőség, választék tekintetében nem tudjuk minden vonatkozásban kielégíteni az igényeket. A lassú műszaki fejlesztés következményeként számos gépipari konstrukció még ma sem éri el a megrendelő által előírt színvonalat. Éppen ezért ebben az évben az üzemeknek is többet kell tenniük a versenyképesség fokozására. Ha a versenyképesség követelménye általánossá válik és nem csupán az exportra korlátozódik, akkor egyúttal világpiaci versenyképességünk is javul. Az erre fordított anyagi áldozatok pedig megtérülnek, még akkor is, ha kezdetben a vállalatoknak számos helyi nehézséget, gondot, pénzügyi problémát kell megoldaniuk. Az idén az eddiginél még fokozottabb mértékben kell érvényesülniük a gazdasági ösztönzőknek, s a vállalatoknak még többet kell törődniük a piackutatással is. Elsősorban a szocialista gépimport érdekében, de a tőkésországokban is bővíteni kell a piackutató tevékenységet. Az áruforgalom 1969. évi 6—7 százalékos növekedése csak úgy érhető el, ha a külkereskedelmi és az ipari vállalatok az 1968. évi tapasztalatok alapján saját maguk korrigálják az eddigi hiányosságokat. Kereslet a szocialista piacokon Az 1968. évi külkereskedelmi forgalom az előző évit 5—6 százalékkal haladta meg. Bár még részletes adatok nincsenek, a főbb számok már jelzik a forgalom jellegzetes vonásait. Az összforgalmon belül nagyjából azonos ütemben nőtt a kivitel és a behozatal értéke. A rubel elszámolású országokkal lebonyolított áruforgalmunk továbbra is az átlagot meghaladó ütemben nőtt. Ehhez hozzájárult az a tény is, hogy a magyar ipari üzemek számára kedvező értékesítési lehetőségeket jelentett a szocialista országok piacain mutatkozó kereslet és várható, hogy 1969- ben további vásárlási szándékkal számolhatunk. A szocialista piacokon elsősorban a gépipari termékek kivitele emelkedett, de nőtt a mezőgazdasági és élelmiszeripari, valamint a könnyűipari cikkek exportja is. A rubelben elszámolt export növekedése lényegében azonos mértékű az állami visszatérítésben részesített, valamint a külkereskedelmi szorzónál kedvezőbben exportáló vállalati kategóriákban. Az államközi egyezmények a kivitel növelését megfelelő keretek között tartják. A szocialista piacokon jelentkező kereslet azt mutatja, hogy a behozatal további növelése esetén az értékesítésre is nagyobb lehetőség van. Ennek azonban az az előfeltétele, hogy a fajlagos állami visszatérítési igény csökkentésével a vállalatok javítsák az export összetételét. A behozatal növekedése a szocialista országokból alapvetően anyag jellegű termékekre esik, az egyéb árucsoportokban sajnos nem sikerült számottevő javulást elérni. 1967-ben a szocialista országokból származó gépek és berendezések behozatalát jelentős mértékben növelték a vállalatok, de 1968-ban már az emelkedés nem mondható számottevőnek. A nagyobb szocialista export érdekében természetesen a vállalatoknak is erősíteni kellene a piackutató tevékenységet mind az exportra, mind az importra vonatkozóan. Növekvő importigények A dollár elszámolású országokkal a forgalom 1968-ban csak kis mértékben bővült. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy az export növelése itt nem érte el az ipari termelés átlagos növekedési ütemét sem, másrészt az import is lényegében azonos szinte mozgott. A dollár elszámolású export csekély növekedési üteme most már több év óta megfigyelhető jelenség, s a növekvő importigényekkel a kivi- FELHÍVÁS A Budapesti Műszaki Egyetem a Tanácsköztársaság 50. évfordulójára kiállítást rendez „A Műegyetem a Tanácsköztársaság idején” címmel. Az egyetem rektora és rektori tanácsa kéri mindazokat, akik 1918—19-ben a Műegyetem tanárai, dolgozói, hallgatói voltak, vagy részt vettek a mérnökmozgalomban, pl. az AMOSZ vagy az IKTOSZ munkájában, hogy személyi tulajdonukban lévő korabeli tárgyi emlékeiket, fotókat, sajtókiadványokat, okmányokat és más emlékeket a kiállítás idejére kölcsönadni szíveskedjenek. Kérjük az emléktárgyakat 1969. február 1-ig a Budapesti Műszaki Egyetem titkárságán (Bp., XI. Műegyetem rakpart 3., Központi épület I. em. 2.) írásos elismervény ellenében leadni. Előre is köszönjük a kollégák fáradozását és segítőkészségét. DR. CSÁKI FRIGYES • rektor I &2 Építőiparunk fejlődésének mindig is egyik kulcskérdése volt a gépekkel való optimális ellátás. Amikor szerkesztőségünkben az érdekelt szakemberekkel erről beszélgettünk, elsősorban azokat a nehézségeket kutattuk, amelyeknek elhárítása feltétlenül szükséges ahhoz, hogy ezeket a gépeket gazdaságosan lehessen használni, s hogy a fejlődéshez szükséges géppark mindig meglegyen. A kölcsönzők egy vállalat a sok közül Amint az új gazdasági mechanizmus elméletből mindinkább gyakorlattá válik, úgy szaporodnak azok a kivételes esetek és problémák, amelyek a jól bevált általános rendelkezésekkel nem oldhatók meg. Aligha várta valaki, hogy az általános rendelkezések minden vállalat részére megfelelő körülményeket biztosítanak, érdemes tehát felülvizsgálni azokat a kivételes helyzeteket, amikor az új szabályok alkalmazása népgazdasági problémákat is okozhat. Egész építőipari gépparkunk mintegy 10%-a koncentrálódik az Építőipari Gépesítő Vállalatnál, mégpedig éppen azok a drága gépek, amelyeket egy-egy vállalat megvenni — de még inkább kihasználni — nem tudna. E 10%-kal szemben az építőipari gépekből származó beruházási alapnak csak 1—1,5%-a képződik ennél a vállalatnál. Ennek egyszerűen az az oka, hogy a beruházási alap ennél a lényegében kölcsönző vállalatnál is ugyanúgy képződik, mint más gépipari vállalatoknál, és az elvonás is ugyanolyan mértékű. Ez az összeg viszont kevés, s a szakemberek számításai szerint a szintentartáshoz sem elég. Az igazság az, hogy a nehézség nem is a közeljövőben jelentkezik majd, hiszen a múlt években feladott rendeléseket a külkereskedelem még csak most szállítja le, hanem majd kéthárom év múlva, amikor a vállalat nem jut majd hitelhez, s így vásárolni sem tud. Persze kivételes rendelkezést hozni rendkívül nehéz, hiszen precedensül szolgálhat és nem kívánt viták egész sorát indíthatja el. Az érdekeltek azonban úgy látják, hogy amennyiben a jelenlegi helyzet marad, az építőipar várhatóan fokozódó gépigényeit az eddigi színvonalon sem tudják kielégíteni. A megoldás a szakemberek szerint az volna, ha a vállalatnál képződő amortizációs összeg teljes mértékben visszamaradna. Ilyen szabályozásra más iparágban már sor került. Mindig tudjuk, hogy mit veszünk? A gépbeszerzések, mint ismeretes, régebben úgynevezett célcsoportot alkottak, s a minisztériumnak módja volt a vásárolt gépek típusát kiválasztani, vagy a választást befolyásolni. Az új gazdaságirányítási rendszerben — és ez vitathatatlanul helyes — az üzemek maguk döntik el, hogy milyen típusú gépet akarnak vásárolni. A gyakorlatban azonban az üzemek informáltsága általában nem kielégítő, jó esetben is legfeljebb azt tudják, hogy egy-két év múlva milyen építkezéseken fognak dolgozni, márpedig a gépbeszerzéshez megfelelő távlati terveik lennének szükségesek. E meg nem felelő informáltság következtében természetesen minden üzem olyan gépet vásárol, ami éppen a legközelebbi munkáihoz szükséges, és olyan típust, ami éppen megtetszik neki, így azután majdnem minden gépfajtából többféle típust is beszereztek. Ez ma még nem okoz különösebb gondot, de két-három év múlva szükségszerűen sok nehézséggel jár majd az alkatrész-utánpótlás. Adminisztratív szabályozásról természetesen szó sem lehet, de jó lenne megtalálni azokat a gazdasági szabályozókat, amelyek meggátolnák a túlságos elaprózódást. Kell-e gép, és mennyi kell ? A cikkünk elején felvázolt helyzet , következtében a vevőpiac észrevehetően szűkül és még kisebb lesz a következő években. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy még gyártott, vagy sokszor importált kevésbé korszerű gépeket lehetetlen lesz eladni. Csak növeli a nehézségeket, hogy az építőipari vállalatok egy része szubjektív és objektív okokból egyaránt sokszor olyankor is emberi munkaerőt vesz igénybe, amikor az már géppel helyettesíthető lenne. Ez a helyzet feltétlenül szükségessé teszi a meglévő építőgépgyártás korszerűsítését. Minden bizonnyal tág tere lenne ebben az iparágban is a nemzetközi kooperációnak, licenciákat is szabadon lehetne vásárolni A korszerűsítés már csak azért is szükséges, mert ez lenne az esetleges export előfeltétele is. Amint a rövid összefoglalóból láthatjuk, az érdekelt szakemberek által felvetett problémák viszonylag nagyobb nehézségek nélkül oldhatók meg. Közismert dolog, hogy az építőiparban a múlt esztendőben a termelékenység rendkívül lassan fejlődött Márpedig ha a gépesítést nem tudjuk növelni, akkor aligha van remény arra, hogy növekedjék a termelés és korszerűbbé váljék maga a építkezés. trÉpítőgépgy óriás ■X '1=1 E st fa a 2 8£ ‘ti 1 Az újítómozgalom vállalati irányítása Az új gazdaságirányítási rendszerben a bővített önállósághoz jutott vállalatok feladatai közé tartozik saját újítómozgalmának szervezése, irányítása. Az újításokról szóló 57/1967 (XII. 19.) kormányrendelet a többi között azt is előírta, hogy az 1968. évre kötött kollektív szerződéssel egyidejűleg, annak mellékleteként el kell készíteni a vállalatoknál az újítási szabályzatokat is. Mint ismeretes, az 1969—70. évre érvényes új kollektív szerződést március 31-ig meg kell kötni és ezzel egyidejűleg hatályát veszti az előző év kollektív szerződése. Az irányelvek Vállalataink jelentős részénél a kollektív szerződést kísérő újítási szabályzatok nem minden pontjukban feleltek meg a követelményeknek és így nem érték el azt a mozgósító hatást, amelyre feltétlenül szükség lett volna. Ezért az Országos Találmányi Hivatal elnöke és a Szakszervezetek Országos Tanácsa Elnöksége ismét irányelveket adott ki a vállalati újítási szabályzatok fejlesztéséhez, az újítómozgalom vállalati irányításához. Az új Irányelvek a többi között nyomatékosan hangsúlyozták, hogy az újítási szabályzatok egyes vállalatoknál nem rendelkeztek megfelelően az újítómozgalommal kapcsolatos propaganda- és agitációs munka kérdéseivel, az újítómozgalom irányításának módszereivel és az ezzel kapcsolatos szervező munka feladataival, különösen a műszaki fejlesztéssel hivatásszerűen foglalkozók újító kedvének növeléséhez. Az irányelvek ráirányítják a figyelmet ezekre a hiányosságokra, s egyben azt is hangsúlyozzák, hogy az újítások ügyintézését sok helyütt indokolatlanul úgy centralizálták, hogy ezzel a lassú ügyintézést honosították meg. Az irányelvek azt ajánlják a vállalatoknak, hogy a múlt esztendei vállalati újítási szabályzatokat vizsgálják felül és a vizsgálat eredményeinek megfelelően nézzék meg, hogy ezek a szabályzatok átdolgozásra szorulnak-e, vagy alkalmasak arra, hogy az 1969—70. évre is hatályban maradjanak. Az irányelvek nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy már a javaslat előterjesztésekor meg kell vizsgálni, hogy az előterjesztett újítási javaslat mikor képezi előterjesztőjének munkaköri kötelességét, illetőleg munkaköri feladatán belül mikor minősíthető jelentős alkotó tevékenységnek, függetlenül attól, hogy a javaslat előterjesztője a műszaki fejlesztéssel hivatásszerűen foglalkozók körébe van-e sorolva, vagy sem. Ha az előterjesztett javaslat nem kapcsolatos előterjesztőjének munkakörével, nincs helye olyan további vizsgálatnak, hogy az jelentős alkotó teljesítményként értékelhető-e vagy sem. A munkaköri kötelességről Az irányelvek az említetteken kívül több olyan kitételt tartalmaznak, amelyek elsősorban a műszakiakat érintik, így a többi között azt is hangsúlyozzák, hogy a munkaköri kötelességet, illetve jelentős alkotó teljesítményt esetenként kell vizsgálni. Helytelen az olyan szabályozás, amely a dolgozók valamelyik kategóriájára (például a műszaki fejlesztéssel hivatásszerűen foglalkozók körére vonatkozólag kimondja, hogy az idesorolt dolgozók valamennyi javaslatának előterjesztése munkaköri kötelességük, még abban az esetben is, ha egyes javaslataik nem munkakörükkel kapcsolatosak. Ugyancsak helytelen az a szabályozás, amely szerint a műszaki fejlesztéssel hivatásszerűen foglalkozók körébe nem sorolt dolgozók javaslatainál munkaköri kötelességet megállapítani nem lehet. Az irányelvek nyomatékosan felhívják a vállalatok figyelmét, hogy a mechanikus módszerek alkalmazásától — különösen a jelentős alkotó teljesítmény megítélése során — tartózkodjanak. Előfordul egyes vállalatoknál, hogy a jelentős alkotó teljesítmény megítélését egy-két mutató alakulásától (a pénzben kimutatható eredmény mértékétől és a viszonylagos újdonság szintjétől) tették függővé. Az ilyen szabályozás — hangsúlyozzák az irányelvek — sem az újító, sem a vállalat érdekeit nem fejezi ki, mert kizárja az olyan javaslatokat is, amelyeknél a hasznos eredményalakulás pénzben közvetlenül nem mérhető, így a műszaki szint tartását eredményező, a munkakörülményeket, a munka biztonságát javító javaslatok sem minősíthetők jelentős alkotó teljesítménynek. Pedig a nagy sorozatban gyártott nagy értékű termékekkel kapcsolatos javaslatok akkor is jelentős alkotó teljesítménynek minősültek, ha a javasolt változás műszaki értéke jelentéktelen volt. Az irányelvek a továbbiakban fontos útbaigazítást adnak, hogy mit kell viszonylagos újdonságnak tekinteni, hogyan kell a hasznos eredményt megállapítani. Ismertetik az újítások anyagi elismerésének módját és rendjét, azt, hogy miként kell a műszaki fejlesztéssel hivatásszerűen foglalkozó dolgozók körét meghatározni. Ismertetik a pályázatok, újítási feladattervek készítésének, kitűzésének rendjét, továbbá a szakszervezetek ilyen irányú feladatait. Az irányelvek hangsúlyozzák, hogy a szakszervezetek a gazdasági szervekkel együttesen fokozatosan gondoskodjanak az újítómozgalom állandó fejlesztéséről, tegyék azt a szocialista munkaverseny szerves részévé. Az irányelvek szerint a vállalati újítási szabályzatok nemcsak a vállalat, hanem az újítók jogait és kötelességeit is részletesen szabályozzák. Nagyon fontos ezért, hogy a vállalat újítói már a szabályzat készítésekor megismerjék a tervezett rendelkezéseket és elmondhassák azzal kapcsolatos véleményüket, javaslataikat. T. P. MŰSZAKI ÉLET 3