Műszaki Élet, 1976. július-december (31. évfolyam, 14-27. szám)

1976-07-02 / 14. szám

A lakásépítési költségek szerepe a tervteljesítésben A IV. ötéves terv lezárta az első 15 éves lakásfejlesztési ter­vet, az V. ötéves tervvel elkez­dődik a második távlati lakás­építési program. Az 1976-tól 90-tel terjedő időszakban a mennyiségi lakáshiány felszá­molásával együtt jelentős mi­nőségi célokat is kitűztünk, ter­mészetesen nem egyik évről a másikra, hanem fokozatosan, a népgazdaság teherbíróképessé­­gével összhangban. Az első 15 éves terv mérlege Ma már teljes részletességgel rendelkezésünkre állnak az elő­ző tervidőszak adatai, így az 1960-tól számított 15 év ered­ményei és negatívumai együtte­sen értékelhetők. Tudjuk, hogy a számszerű túl­teljesítés ellenére a mennyiségi lakáshiányt — az eredeti céllal ellentétben — nem sikerült fel­számolni; az összképen belül a városok és különösen a főváros lakáshelyzete kedvezőtlen; az állami lakásépítés mennyisége elmaradt a tervezettől; a kez­detben 48 m­ átlag alapterületet 53 m5-re növeltük, de ezt a III. ötéves terv óta nem tudtuk emelni; a lakások felszereltségi színvonalára vonatkozó elő­irányzatokat teljesítettük; a la­kások összkomfortosak, legna­gyobb részük korszerű fűtéssel és melegvíz szolgáltatással, több­ségük beépített bútorral van el­látva; évről évre nőtt a korsze­rű építési technológiák aránya az állami lakásépítésben. Az is egyértelműen megálla­pítható, hogy a naturális lema­radás legfőbb oka a költségek erőteljes növekedése. Ennek tendenciáját feltétlenül meg kell változtatnunk, ha az V. ötéves tervben kitűzött célokat teljesí­teni akarjuk! Annak érdekében, hogy a terv ne csak összességében, hanem részleteiben is realizálható le­gyen, a megalapozott költségter­vezés után a költségek lehetsé­ges mértékű stabilizációja a leg­fontosabb feladat. Mindkét te­rvező alapjául a lakásokra és a •fény jellegű kapcsolódá •ökre kiadott, kötel­ e­­műszaki-ga­zda­sági ezek figye­­l­képzett, de a re­­., sajátosságokat is diffe­­renciáltan figyelembe vevő te­rü­leri átlagköltségek szolgálnak. E területi átlagköltségek országos átlaga volt a népgazdasági ter­vezés alapja; a széles körű elem­zés és egyeztetés során kiala­­kult számok biztonságot nyújtanak a gazdasági tervezőknek éppen úgy, mint a megvalósítóknak. Központi intézkedések A terv­törvényben meghatáro­zott iköltségi színvonal tartása ér­dekében már eddig is számos központi intézkedés történt. Központi erőforrásból finanszí­rozott és „irányított”, kötelező érvényű típustervek készültek, a panelos lakóépületekre és a leg­gyakoribb alapfokú közintéz­mény elme (oktatási és egészség­­ügyi létesítményekre); a túlzó hatósági előírások enyhítéséig rendelkezések láttak napvilágot; irányelvek, segédletek jelentek meg a gazdaságos alapozási és fogad­ószint megoldásokra, a be­építési tervek készítésére stb. Költségmegtakarításra­ ösztön­ző rendelkezések léptek életbe; az érdekelteket anyagilag is fe­lelőssé teszik a költségszínvonal tartásáért (a vezetők többlet­prémiumot kaphatnak, vagy el­vonhatják tőlük a prémiumot, a felépült többlet lakásból a ter­vező, kivitelező, beruházó része­sülhet). Közlemény mondja ki, hogy a normatívák alól csak igen indokolt és minimális eset­ben adható felmentés. A központi irányítás ebben a­­tervidőszakban az információ­nak, az ellenőrzés folyamatossá­gának és az operatív segítség­­nyújtásnak is a korábbinál na­gyobb jelentőséget tulajdonít. Csak a területi és központi erők összefogásával lesz teljesíthető az a cél, hogy 160—162 ezer álla­mi lakást építsünk 1978—1980 között, döntően a városokban, a IV. ötéves tervben kialakult mi­nőségi színvonalon: 53 m2 átlag­­alap területtel, 90° o-ban korsze­rű fűtéssel­­ beépített bútorok­kal. És mivel az országos házgyári hálózat kiépült, növelni kell — az adott költségkereten belül is — a korszerű, drágább építési technológiák arányát a komplex lakásépítésben. El kell érni, hogy a lakások 80°'(ra pane'es, 12%-a öntött technológiával épüljön fel, s hogy jelentősen csökkenjen az egy lakás építésé­re fordított munkaóra mennyi­sége, így rövidebb legyen az építési időtartam. A feladatok között szerepel mintegy 18—19 ezer óvodai és 12 ezer bölcsődei hely létesítése, 1900 iskolai tan­terem, 300 ezer mr-nyi kereske­delmi létesítmény felépítése, le­hetőleg a lakótelepépítéssel egy­­időben. Ezek után nem szorul­­különö­sebb bizonyításra, hogy az eddi­gieknél nagyobb mélységű terv­feladatok sikeres megoldásához a ,,költségcen­tri­kus"’ gondolko­dás és munkavégzés a végrehaj­tás nélkülözhetetlen elemévé vált. MESSINGEER GÉZÁM: A szocialista országok az év elején kezdték meg a következő ötéves terv megvalósítását. A KGST országok hosszú távra egyeztették fejlesztési terveiket, és így közös akcióprogramot hajtanak végre. Az utóbbi időben számos KGST ülésen határozták meg a közös fejlesztési és szakosítási feladatokat. A KGST vegyipari állandó bizottsága legutóbbi lip­csei ülésén jóváhagyták a tagor­szágok sokoldalú vegyipari, cel­lulóz- és papíripari integrációs intézkedési tervét. Szó volt a cu­kornád melléktermékének, a ba­­gassznak az ipari hasznosításá­ról; a KGST tagországok Kubá­val közösen akarják megterem­teni a cukornád bagasszon ala­puló cellulózgyártást. Jelenleg folynak az egyeztető tárgyalá­sok arról, hogy mely ország mi­lyen berendezések, milyen ka­pacitások létrehozásával vegyen részt e munkában. Az ülés napirendjén szerepelt a szin­tetikus kaucsukra, a gumi­abroncsokra, a cellulóz-pa­píripari termékekre, a fe­lületaktív anyagokra, a polimer adalékanyagokra és a színezé­kekre vonatkozó sokoldalú gyár­tásszakosítási egyezmények elő­készítése. Energiaellátás 1975-ben a KGST országok energiaigénye — a Szovjetunió nélkül — kétszeresére növeke­dett, és elérte az 580 millió ton­nást, ez az igény 1980-ra 780 mil­lió tonna lesz (egységes fűtő­anyag-értékben számolva). Ezért is igen jelentős volt az Albertir­­sa és Vinnyica közötti 750 kilo­voltos távvezeték építésében ér­dekelt hat szocialista ország megbízottainak tanácskozása. A KGST-országok egyesített villa­mosen­ergia ren­dszerének első 750 kilovoltos távvezetékét a Szovjetunió­ és Magyarország építi, s az egyezményt aláíró többi ország a közös beruházás­hoz szükséges berendezések, anyagok és egyéb áruk szállítá­sával, valamint a szolgál­tatások­kal járul hozzá a munkálatok­hoz. A szocialista integráció e fontos létesítményének tervezé­si, anyagszállítási és építési munkálatait úgy ütemezik, hogy a közös egyezménynek megfele­lően 1973-ban már áramot szál­lítson a 750 kilovoltos vezeték. A budapesti ülésszakon a ma­gyar, csehszlovák, lengyel és NDK-beli beszámolók alapján áttekintették a 750 kilovoltos vezetékről leágazó 400 kilovol­tos távvezetékek létesítésének előkészületeit abból a célból, hogy egymással összehangoltan épüljenek és egyszerre kapcso­lódjanak be a villamos energia szállításába Ugyanerről a kérdésről tár­tárgyaltak Budapesten: az atom­erőm­ű­v­i villa­mos­e­n­ergi­a - te­r­melés növeléséről. A KGST or­szágok közül 1960-ban csak a Szovjetuniónak volt atomerő­műve, most már Bulgáriában, az NDK-ban és Csehszlovákiá­ban is működik, Magyarorszá­gon pedig Pak­s mellett épül az atomerőmű Építésre készülnek Lengyelországban és Romániá­ban is, és Kubában szintén el­határozták az atomerőmű építé­sét. Egy­ütt­működési tervet dol­­­­goznak ki az­ atomerőművek környezet­védelmi követ­­mé­nyeivel kapcsolatban. Az elmúlt napokban tanács­koztak a mezőgazdasági, szállí­tási, építésügyi, kohászati szak­emberek is. A rádiótechnikai és elektronikai bizottság ülésén el­határozták,­ hogy tovább folytat­ják és gyorsítják a tagországok együttműködését, egységesítik a színes tv-készülékeket, megte­remtve ezzel­­a tagországok kö­zötti részegység-kooperáció elő­feltételeit. Az ülésen a féle át­viteltechnikai mérőműszer gyár­tásszakosításáról írtak alá egyez­ményt, e műszerek közül hetet a ma­gyar ipar gyárt a jövőben. Kétoldalú megá­lapodások Az integrációs tervek valóra­­váltását segítik elő a kétoldalú szakosítási, együttműködési egyezmények. Ilyen például a magyar-szovjet megállapodás, amely a Magyar Hajó- és Daru­gyár rekonstrukciójához, vala­mint az­ ásványolajtermék-vez­e­­ték építéséhez nyújt segítséget. A Magyar Hajó- és Darugyár re­konstrukciója — előzetes számí­tások szerint — 1,8 milliárd fo­rintba kerül, és a tervezési idő­vel együtt hat évig tart. A­­ Le­ningrád­i Hajóipari Tervezőinté­zet már tavaly hozzákezdett a tervek­ elkészítéséhez, s így a ki­vitelezés előreláthatólag 1979-ben megkezdődhet. A magyar üzem szovjet műszaki segítség­gel tervezett rekonstrukciója nyomán a következő öt évben 56 hajót 75 úszódarut és 300 portáldarut állít elő és exportál a Szovjetunióba. A másik egyez­mény szerint a szovjet határtól Leninvárosig, a Tiszai Kőolajfi­­nomítóig fektetnek le csővezeté­ket a Szovjetunióból importált benzin és gázolaj szállítására. Megszületett a magyar—szov­jet élelmiszeripari gépek gyár­­tásszakosítá­si egyezménye is, amelynek értelmében a magyar ipar 9, a szovjet fél pedig 50 gép előállítására szakosodott 1976— 80-ig. Az elektronikai iparágban létrejött szakosítási megállapo­dás szerint Magyarországon a nagyfeszültségű elektrolit kon­denzátorokat és az elektronikai­­ipari technológiai műszereket gyártják, a szovjet partnerek pe­dig 11 féle elektronikai beren­dezést, köztük fehér-fekete és színes tv-képcsöveket, csatlako­zókat, különféle rádiótechnikai alkatrészeket állítanak elő. Jelentős megál­lapodásokat kötöttek a magyar és az NDK- beli szervek is. Ezek az egyez­mények­ a mezőgazdasági és élel­miszeripari gépgyártással kap­csolatban felölelik a gépek fej­lesztését, gyártását és kölcsönös szállítását is. Magyarország 21 féle, az NDK pedig 13 féle be­rendezés gyártására szakosodott Magyarországon készülnek pl. a kukoricabe­takarítók vágószer­kezetei és az adapterek az NDK- ban gyártott kombájnokhoz és szecskázókhoz. A két ország vegyipari minisztériuma is je­lentős megállapodásokat kötött. Újabb kétoldalú szakosítási egyezmények előkészítése folyik csehszlovák, lengyel és bolgár partnerekkel is. Ezek a gépipart és a vegyipart érintik. A KGST országok áru­cseréje 1971—75 között mintegy 200 milliárd rubel volt, 1980-ig pedig a forgalom 50%-os emelé­sére lehet számítani. A szakosí­tási, együttműködési megál­ló iro­dások hozzájárulnak majd ah­hoz, hogy a tagországok külke­reskedelme bővüljön, és az adott iparág fejlesztése meg­gyorsuljon, és olyan termékek gyártását tes­zik lehetővé, ame­lyek minden piacon értékesít­hetők. Szakosítás és közös fejlesztés a KGST országokban A pamutipari szakemberekkel folytatott beszélgetés nagy részét a munkaerőhelyzet, s ennek megoldá­sával kapcsolatban a szakképzettség és a beruházási helyzet foglalta el. Erről szeretnénk most beszámolni. A létszám harmada hiányzik 1974-ben úgy látszott, hogy a pa­mutiparban a munkaerő-csökkenés megáll, azóta azonban újra erősödött ez a folyamat. Ezekben a gyárakban igen sok fiatal nő dolgozik, ami azt jelenti, hogy igen sokan vannak ott­hon gyermekgondozási segélyen, és bizony ezek jelentős része nem tér vissza. Mindent összevéve, körülbe­lül azt lehet mondani, hogy a kívá­natos létszám harmada hiányzik, ami gyakorlatilag egy teljes mű­szaknak felel meg. Mindjárt tegyük hozzá, hogy nemcsak Budapestre jel­lemző mindez, hanem azokra a nagy vidéki városokra is, amelyek a pa­mutipar fellegvárainak számítanak. A helyzetet nehezíti az is, hogy az 1,7-es országos átlaggal szemben a pamutiparban a műszakszám 2,8, ami a teljes három műszakot jelenti. Hogyan lehet ilyen helyzetben megbirkózni a létszámhiánnyal? A válasz egyszerűnek látszik: olyan mértékben kell korszerűsíteni a technikát, hogy minél kevesebb munkáskézre legyen szükség. Csak­hogy amíg azelőtt egy munkás ki­váltása 200—250 ezer forintba ke­rült, ma ezt az összeget legalább 1 millió forintra taksálják, vagyis igen nagy méretű beruházásra lenne szükség, márpedig ennyi pénz jelen­leg egészen biztosan nem áll rendel­kezésre. Valamit talán még segít a­ z­amutér­­ck­ munkaszervezés is, s biztosan ered­ményt hozhat a termékszerkezet to­vábbi korszerűsítése. A termelékeny­ségen valamilyen formában min­denesetre javítani kell, s erre talál­ni is lehetőséget, ha meggondoljuk, hogy például a kikészítő gyárakban a fejlett ipari országokban a terme­lékenység a miénknek kétszerese. A beszélgetés során felmerült egy másik javaslat is. A textilipar szin­te teljes egészében külföldi nyers­anyagokat dolgoz fel és meggondo­landó, hogy ezt a termelés melyik fázisában kezdjük el. Elképzelhető, hogy így olyan átcsoportosításokat lehet végrehajtani, amelyek kedve­zően befolyásolhatják a munkaerő­­helyzetet. Mindenesetre valamiféle megoldásra feltétlenül szükség van, mert a csökkenési folyamat nem las­sul. A szakképzettség A textilipari termelés műszaki szempontból egyre magasabb szín­vonalú. Ez egy furcsa ellentmondást rejt magában. A nagyfokú automa­tizáltság következtében maga a munka némileg egyszerűsödik és a szükséges tudnivalók viszonylag könnyen és gyorsan sajátíthatók el, másrészt a javítók, a karbantartók, a művezetők tudásszükséglete egyre nagyobb és egyre bonyolultabb gé­pek és műszerek ismeretét várják el tőlük. Ez­t azonban nem követi a szakmai képzés. Két-három hónap alatt elsa­játítható munkákhoz a szokásos szakmunkásképzést biztosítják, nem annyira azért, mert a tudásra van szükség, hanem azért, m­­ert a meg­felelő bér csal, így fizethető. Ugyan­akkor a karbantartó műszerészek, a művezetők képzése nem elégséges, nem veszik figyelembe a nagyfokú specializálódást, pedig sokkal na­­gyobb követelményekkel lépnek fel egy műszerésszel szemben a textil­iparban, mint a többi ágazatban. A szakemberek egyöntetű véleménye szerint a kérdés sürgős rendezésére lenne szükség. A piaci helyzet Szóljunk néhány szót a piaci hely­zetről is. Az utóbbi néhány hónap­ban a kereslet ismét növekedett, ami viszont azt jelenti, hogy ha nem is olyan gyorsan, mint korábban, de emelkednek a nyersanyagárak is. Ezt a magyar árrendszer nem mindig tudja követni. Ezzel kapcsolatban a feladat ket­tős. Egyrészt rugalmasabb árképzés­sel lehetővé kellene tenni, hogy — különösen a divatcikkek — a ma­gyar piacon is gazdaságosan elhe­lyezhetők legyenek, úgy persze, hogy a fogyasztók szempontjait is figye­lembe vegyék, másrészt olyan áru­struktúrát kell kialakítani, amely jövedelmezőbbé tenné az exportot. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a divat­ban és az új termékek előállításában ne kullogjunk a nyugati országok mögött, hanem mi jelentkezzünk jól elhelyezhető új termékekkel. Erre tulajdonképpen megvan a lehetőség, csal: nem mindig használjuk ki. A szakemberek véleménye szerint ezek a legsürgősebben megoldandó problémák, s talán meg lehetne ta­lálni a lehetőséget, hogy valóban meg is oldjuk őket. MISZAKI ÉLET 3

Next