Művezetők Lapja, 1929 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1929-01-01 / 1. szám
MŰVEZETŐK LAPJA. XXXII. évi 1. szára. A megrakott és légmentesen elzárt helyiséget 0,2 légkörnyomású gőzzel elárasztjuk és a benne lévő anyagot 24 órán keresztül gőzöljük, miáltal a fa csőedényei kitágulnak és megbomlasztják, illetve megölik a fában lévő már többször említett káros anyagokat. A jelzett idő után lezárjuk a gőzt és megvárjuk míg a gőz lecsapódik a felületeire a fának. Ezen lecsapódás azért szükséges, hogy a fölmelegedett anyag külső felülete nedves legyen, miáltal a fa belső részeiben kezd száradni. Most lassanként és fokozatosan magasabb hőfokig kezdődik a fűtés, de ugyanakkor, ugyanolyan mértékben kezdődik a szellőztetés is, miáltal a pára telt meleg levegő a szellőzőnyílásokon keresztül eltávozik. A példánál ezen eljárást kb. 21 napig folytatjuk úgy, hogy az utolsó napon a szárítóban lévő hőmérséklet elérje a 60 C°-ot és ugyanaz napra nyíljanak meg teljesen a szellőző csatornák nyílásai is. Vigyázni kell azonban, hogy 100° meleg ne állhasson elő, mert már a fa 120°-nál megbomlik és száraz lepárlás áll elő, mely az anyagot hasznavehetetlenné teszi. A 22. napon már az anyagot kivehetjük és bátran fel is dolgozhatjuk, mert bizonyos, hogy itt kellemetlenségek nem fordulhatnak elő, mert egy ilyen eljárással a fémsók, melyek a fának vízfelvevő szervei, onnan kivonattak. Az eljárás kb. minden egyes fanemnél ugyanaz, azzal a különbséggel, hogy hosszabb, vagy rövidebb ideig tart, mely természetesen függ a fajtól és a vastagságtól. Az ilyen eljárással szántott fa felülete ki van zárva, hogy megrepedezzen, de csak abban az esetben, ha már a fa légszáraz volt. (Folytatjuk.) A rationalizálás kérdéséhez. Irta: Dobay Raymond, a MAGALSz. a. h. főtitkára. A nemzeti alapon álló magánalkalmazottak október havában tartott kongresszusán dr. Bikas Dénes, a Magabesz szónoka, első ízben szólt magánalkalmazotti szempontokból a magyar dolgozók nevében a racionalizálás kérdéséhez. Minthogy pedig a racionalizálás kérdése égetően aktuális lett az egész világon, aktuális pedig legelsősorban a munkaadók szempontjából, igen fontos, hogy az alkalmazottak érdekképviseletei is behatóan foglalkozzanak e problémával. Ezt annál is inkább, mint hogy különben egy szép napon arra fogunk ébredni, hogy a probléma megoldást nyert és ez a megoldás a magnalkalmazottak amúgy sem irigylésreméltó helyzetét még inkább súlyosbiztatta !Mert a racionalizálás problémái oly pontokat is érintenek, melyek a magánalkalmazotti tábor igen fájó és vérző sebei, így elsősorban a munkanélküliség kérdését tángálják és a munkanélküliség állandó réme a dolgozó polgár feje felett lebeg ma is, mikor még nagyon sok országban nem foglalkoznak a racionalizálás problémájával. Egészen bizonyos, hogy a racionalizálás keresztülvitele ma már csak rövid idő kérdése. A dolog természetéből kifolyóan ebbe az alkalmazottnak semmiféle befolyása nem lehet, legelsősorban és majdnem kizárólag a termelő, a munkaadóvállalat problémája. Az alkalmazott — attól kell félnünk — csak szenvedő alanya lesz a racionalizálásnak. Tagadhatatlan, hogy a probléma megoldása oly irányban, hogy az az alkalmazotti érdekeket ne sértse, csakis akkor volna lehetséges, ha a munkaadó vállalatok irányítói és vezetői oly mentalitással volnának eltelve, mint az amerikai ipari ejedelmek és munkaadók. De minthogy nem kisebb ember, mint Hegedűs Lóránt, a TÉBE elnöke állapította meg egyik gyönyörű cikkében, hogy : ,,úgy látszik kihalt a magyar emberből a szív !F el kell készülve lenni arra, hogy a racionalizálás bevezetése vállalatainknak csak abból a szempontból lesz fontos, hogy termelésüket fokozzák, a költségeket csökkentsék, alkalmazottaik munkaerejét tényleg a maximumig kihasználják, de annak élet standardját meghagyják mostani szomorú és lehetetlen nívóján. Ez bizony egy igen szomorú megállapítás. Sokkal inkább szeretném ide leírni, hogy örülünk az elkövetkezendő új munkarendnek, várjuk azt, igyekezettel és az elismert magyar munkaszerettel a magunk részéről is készséggel segédkezni fogunk a racionalizálás bevezetésénél, a magyar haza, munkaadóink és saját magunk javára is. Szeretnék már előre is örülni annak, hogy a legcélszerűbben felhasznált alkalmazotti munkaerő és tehetség, szorgalom és igyekezet lehetővé fogja tenni a kenyéradónknak nekünk is többet nyújtani, felemelni lesülyedt életszínvonalunkat és mosolyt is varázsolni munkától és gondtól végigszántott arcunkra. Szeretnék már előre is hozsannákat zengeni iparmágnásaink nagylelkűségéről — de úgy félek, hogy nem lesz alkalmam rá, hogy a lemondás keserű kézlegyintésével kell majd tudomásul venni az alkalmazottaknak hogy maradt minden a régiben. Pedig de szép volna már végre békés egyetértésben dolgozhatni, szeretettel sietni a munkahelyre, ott megfeszített erővel hozzáfogni az alkotáshoz, melyből élet és öröm származik és kellene hogy származna munkaadóra és alkalmazottra egyaránt ! Mit tehet a magyar alkalmazotti kar már ma, hogy felkészülve várja azt az időt, amikor a racionalizálásból kifolyóan reá háramló nagy hátrányokat s veszélyeket el kell viselnie? Készülődésünk kétféle irányban kell hogy mozogjon. Tenni kell azt, amit saját erőnkből tehetünk és fegyvertársak után kell nézni a nehéz küzdelemben. Saját erőnkből csak egyet tehetünk: tömörülni egy táborba helyezkedni el valamennyien, mert mindörökké igaz marad a mondás: „Az egyesülésben rejlik az erő!“ Fel kell világosítani minden kartársunkat, hogy csatlakozzon ahoz a szövetséghez, amelyhez tartoznia kell, szervezkedjen, legyen hű segítőtársunk most már mihamarább, hagyjon fel a nemtörődömséggel, gondoljon saját magára, családjára és gyermekeire, nézzen a jövőbe vagy ha annyi fantáziája nincsen, nézzen munkanélküli kartársának szomorú arcába, onnan leolvashatja saját sorsát is! Minden napnak minden órájában jusson eszébe minden alkalmazottnak, hogy sokan vagyunk, igen-igen sokan, a magyar nemzetnek szinte hihetetlen nagy százalékát alkotja a magánalkalmazottak nagy tábora és ha egyesek szavát nem is hallja a kormányzat, a nagy tömeg kiáltását meg fogja hallani. Vésse szívébe minden egyes művezető is komoly, intő szavunkat, legyen hű kartársa az érdekében szüntelenül dolgozó szövetségének, segítse azt nehéz munkájában, elsősorban a szervezkedésben. (Folytatás a 15. oldalon.)