Magyar Óra és Ékszeripar, 1937 (15. évfolyam, 1-24. szám)
1937-01-01 / 1. szám
iь цчя f 1 lí $T' " ,■ у\, , XV. évfolyam 1. szám_______________Megjelenik 1-én és 15-én Budapest, 1937. január 1. Programm Az újév küszöbén felejtsük el mindazt, ami szakmánkra nézve kedvezőtlen volt és csak azokból a jelenségekből merítsünk reményt, amelyek eredménynyel biztatnak. A múlt év vége felé órásküldöttség jelent meg az iparügyi minisztériumban. A küldöttség vezetője rámutatott arra a három problémára, melyek megoldása valóra váltaná az órásság évtizedes óhajtását és emberséges állapotokat teremtene a szakmában. A három probléma a kontárkérdés, az áruházi verseny leküzdése, a szakoktatás fejlesztése. A kontárkérdésben a kortársak előtt ismeretes mindaz, amit a vezetőség ezen a téren cselekedett. Az 1936-os év a régebben kezdeményezett igazolványos rendszert megvalósította. A rendszer működése még nem tökéletes, de a gyakorlat megmutatta azokat a hiányokat, amelyek kiküszöbölendők. A vezetőség egyelőre várakozó álláspontot foglal el, mert nem akar az iparügyi minisztériumban ebben az ügyben tartandó konferencia határozatának elébe vágni. Az órásság megnyugtatására szolgáljon azonban, hogy a vezetőség — minden gáncsvetés ellenére — el van tökélve arra, hogy a fornitúra kérdésben akár miniszteri segítséggel, akár anélkül, végleges rendet teremtsen. A másik probléma az áruházi verseny leküzdése. Ez a kérdés sajnos ma megoldhatatlannak látszik. Nem vigasz számunkra, hogy a külföld csaknem minden államában az órásság legfájóbb sebe az áruházi verseny. (Egyébként mai számunkban ebben a kérdésben igen figyelemreméltó cikk olvasható.) Nálunk aránylag még rövid keletű az áruházak óraeladása, de máris nagy pusztítást visz véghez sorainkban. Erről azok a kortársak tudnának sokat beszélni, akik az áruházak útvonalain működnek. Az áruházak versenye még nem érte el tetőfokát, még sok kárt és bosszúságot fog az órásságnak okozni, lehet, hogy ez az elkeseredés ki fogja termelni azt az ellenmérget, amellyel az áruházak nagy kárt okozó versenyét leküzdhetjük. A harmadik problémája az órásságnak a szakoktatás kérdése. Már a múltban örömmel állapítottuk meg, hogy a tanonciskola az utóbbi években olyan tanítási rendszert honosított meg, mely az újabban felszabadult tanoncok képességeinél igen előnyösen mutatkozott. Mindamellett arra kell törekednünk, hogy a magyar órásszakoktatás olyan nívóra emelkedjék, mint az a nyugati országokban tapasztalható. Remélhetőleg az órásság ezirányú törekvése az illetékes köröknél méltánylásra fog találni. Az eddig felsorolt problémákhoz utolsónak, de talán legfontosabbnak meg kell említenünk a kötelező javítási irányárak meghonosítását. Vérbeli órásnak nem kell magyarázni, hogy a javítás az órás exisztenciájának az alapja és a megfelelő javítási árak betartásán úgy az egyesnek, mint a közösségnek féltékenyen kellene őrködnie. Elősoroltuk azokat a legfontosabb, legéletbevágóbb problémákat, melyeknek megoldása egyúttal automatikusan az órásság anyagi és erkölcsi helyzetét megszilárdítaná. A programm tehát megvan, most csak meg kell valósítani. Az elmúlt év mozgalmai ízelítőt adtak abból, hogy egyöntetű eljárással, közös munkával komoly eredményekre számíthatunk. Céltudatos vezetőség, háta megett kompakt többséggel mégoly nehéz problémát is meg tud oldani. Előttünk az 1937-es esztendő, mindenki lásson munkához azon a helyen, ahová a kartársak bizalma állította. AMTLICHES ORBÁN DER BUDAPHSTBR UHRMACHER-вшшшш: