Rádió Technika, 1944 (9. évfolyam, 1-5. szám)

1944-01-01 / 1. szám

Rádió Technika kireszelni) látjuk el a tojást, belülről fém­­szitával béleljük és ezüstszínűre festjük. A felerősítést egy fémkeret segítségével eszkö­zöljük, mert a vékony bakelit könnyen törik. A beléhelyezett mikrofont külön selyem­­zsákba bújtassuk, mert az igen érzékeny, (a membrán) például a szájból áramló ned­vesség iránt. Az előerősítővel egybeépített mikrofon 4—6 méteres kapacitásszegény kábellel köt­hető a főerősítőbe. A feszültségvezetékek ár­nyékolása szükségtelen. Egy nor­mál rádiókészülék kétfokozatú (pl. EFB, EL3) erősítőjének teljes kivezér­léséhez, még egy közbenső erősítőcsőre van szükségünk, ez látható a 2. ábra másik fe­lében. Amennyiben a vevőkészülékben már lenne potenciométer, úgy a rajzban feltün­tetett hangerő-szabályozó elhagyható. Erős hang, például nagy zenekar közvetítésénél, ajánlatos az AC2 rácskörében is potencia- őskeresztény, gyakorlott rádióműszerészt alkalmazok. VÖRÖS REZSŐ, aki. gépészmérnök rá­di­ósaimra Jóri urna, Budapest, VII., Verseny­ u. 2. Telefon: 222—441­ métert elhelyezni, túlvezérlés elkerülése cél­jából. Minden tápfeszültséget begerjedés, búgás nélkül vehetünk a főerősítőből, ha az előírt szűrőláncokat alkalmazzuk. Különösen áll ez a 2X3­ MB-os szűrőláncra, amit az erő­sítő fojtótekercse előtt (első szűrőblokkra) kell bekapcsolnunk. „Egyenes“ előerősítő-kapcsolás. Egy más kivitelű (egyenes) kapcsolás c. ábránkon látható. Itt a kondenzátor töltése változik a rezgések ütemében, mivel egyik fegyverzete pozitív feszültséget kap. A rend­kívül nagy értékű (10 Mohin) ellenállások igen kiváló szigetelést követelnek, úgy a mikrofontól, mint a váltóáramot átvivő blokk-kondenzátortól. Rossz szigetelés mel­lett nem kap elegendő feszültséget a mikro­fon és e mellett recsegő, ropogó zavarokat is kelt. Ebből a szempontból már «egysze­rűbb» az előbbi megoldás, mert ott még dur­vább szigetelési hiba sem okoz zavarokat, nem áll feszültség alatt a mikrofon. Különben ez az előerősítő is hasonló­képpen szerelhető az ábra szerinti fém­­serlegbe és ugyanúgy köthető össze a köz­benső­ erősítővel. Mikrofon szerkezete, gyakorlati kivitele. Már az előzőekből tudjuk, hogy a kon­denzátormikrofon fegyverzeteit egy fémtömb (legjobb rézből) és egy fémkártya képezik. 5. ábra

Next