A szikvízipar, 1930 (5. évfolyam, 1-11. szám)
1930-01-09 / 1. szám
A SZIKVÍZIPAR Jó volna, ha ezeket a keserves adatokat a legfelsőbb hatósági fórumok is tudomásul vennék. A szikvízipar készséggel bocsátja rendelkezésére a kereskedelmi minisztériumnak egész statisztika gyűjtését, hogy meggyőzze rossz helyzetéről, hogy végre valahára megértésre, pártolásra találhasson. Dehát búcsúzzunk el a most lezajlott rossz esztendőtől, amely ismétlem, anyagilag rosszabb helyzetet teremtett, törekvéseinktől megtagadta a sikert és ahogy ilyenkor történni szokott, még az egyetértést, a békét is száműzte a szikvíziparosság köréből. Budapesten, de a nagyobb vidéki városokban, sőt még kis eldugott községekben is ádáz versengés folyik a piacért, a vevőkért. A harc egyetlen eszköze a lefelé való árlicitálás. Sok helyen esztelenül lenyomják a szikvíz árát, aminek egyetlen eredménye az, hogy a jeles versengő üzemek nem tudnak megélni. Nem tudom mi vár reánk, a sok reménységgel köszöntött 1930-as évben. Nem tudom mit határoznak az égiek, milyen lesz az időjárás, a tavasz, a nyár, az ősz ? Azt sem tudom, mit határoznak rólunk az égiek, a minisztériumokban? Mindenesetre reméljük, hogy végre valahára a mi szakmánknak is juttat valamit a minisztériumi gondviselés. Talán a képesítést, vagy az egyenlő elbánás elvének komoly, szigorú alkalmazását. Hiszen mi nem kérünk sokat, teljesíthetetlent, mi, szegény szikvíziparosok szerény emberek vagyunk, beérjük a minimális állampolgári joggal is. Épúgy kérjük tehát a képesítést, mint a többi iparág, épúgy követeljük az egyenlő bánásmód elvének alkalmazását, mint a nálunknál sokkal boldogabb ipari szakmák. Szóval nem tudom, mit hoz a meteorológia, nem tudom, mivel ajándékoz meg bennünket a kereskedelmi minisztérium bölcsesége, egyet azonban biztosan tudok: elpusztulunk, tönkremegyünk, szétzüllünk, ha tovább tart a békétlenség, a torzsalkodás, a késhegyre menő árharc. Az 1930-as évtől tehát mint az Ég legkedvesebb ajándékát, a szakmai békét és egyetértést kérem és várom. Megértést, becsületes megalkuvást, jóindulatú megegyezést, valamennyiünk hasznára, egzisztenciánk megerősödésére. Tudom, nehéz dologra vállalkozom, amikor a béke szükségességét, hirdetem. Hiszen most, amikor ezeket a sorokat írom, javában dühöng és ront a békebontás szelleme. Most, amikor valóban a legnagyobb szükség volt békés együttműködésre, az energiák összefogására, a harcok megszüntetésére, éppen most dobnak tüzes csóvát szakma fellegvárára, hogy valahogyan felrobbanthassák a szövetséget, amely pedig egyetlen támasza, talpköve, egyetlen megbízható pillére a szikvíziparosságnak. De én bízom a szikvíziparosság józan ítélőképességében, komolyságában, higgadtságában, amely eddig is ellentállt annak az örökké elégedetlen, nyugtalan akarásnak, amely nem tudja nézni a nyugalmat, a csöndes, békés munkát. Rendületlenül bízom benne, hogy a szikvíziparosság tovább is bástyaként veszi körül a szövetséget, amely érette dolgozik. Béke! Béke! Béke! Szűnjön meg az árharc. Találjanak egymásra az ellenségeskedő szikvízüzemek, nyújtsanak egymásnak kezet, kössenek szakmai egyességeket, emelkedjék a szikvízipar becsülete, de a jövedelme is. Meg akarunk élni... Ebben a szörnyen nehéz gazdasági helyzetben nem is akarunk egyebet. Élni akarunk. Nem is merünk vagyonosodásra, tollasodásra gondolni, de még a megélhetés is elérhetetlen vágyakozás marad, ha tovább tart a múlt esztendő átkos öröksége, a torzsalkodás, a békebontás, a pártoskodás, a konkoly hintés és a borzasztó, az idegekre menő árharc. A társiparágakhoz is volna néhány szavam. A szénsavgyárakhoz és a berendezővállalatokhoz. A szénsavgyárak karácsonyi körlevelükben közreműködést, segítséget ígértek■ a szikvíziparosság helyzetének megjavítása érdekében. Örömmel fogadjuk el a felénk nyújtott kezet. Semmi okunk sincsen bizalmatlankodni a velünk legrokonabb iparággal, a szénsaviparral. Egymásra vagyunk utalva jóban és rosszban. Fenntartás nélkül elhisszük a szénsaviparnak, hogy szívesen, jóindulattal segít nekünk talpraállani, miután a szénsaviparnak is érdeke a szikvízipar virágzása. Ha tehát kimondta a nagy szót, hogy segíteni akar a szikvíziparon, ám tegye is meg. Rámutatok a segítés módjára is. Emlékeztetek rá, hogy az egyfázisú forgalmi adó lerovásánál igen nagy terrénum nyílik a szénsaviparnak a leghathatósabb támogatásra. Akkoriban nem sikerült megegyezni a szénsavgyárakkal. Ebben az évben reméljük, eloszlik a félreértés és megtaláljuk a megoldás nyitját. Tolmácsolom tehát a szikvíziparosság kívánságát: a szénsavgyárak vállalják magukra a szikiparosság forgalmi adójának lerovását. Természetesen nem ajándékot kérünk. Csak az adminisztrációs munka elvégzését. A szikvíziparosság meg fogja fizetni a reá kivetett forgalmiadót, csak a forgalmiadó zaklatásoktól óhajt szabadulni. Tegyék meg ezt a szénsavgyárak, vegyék le a szikvíziparosság válláról a forgalmiadóterhet, dolgozzanak ki megfelelő tervet a forgalmiadó áthárításáról, hogy a pénzügyminisztérium még ennek az évnek a tavaszán, tehát még a szikvízkampány beállta előtt véglegesen rendezhesse az egyfázisú forgalmi adó ügyét. A szénsavgyárak így mutassák meg jóindulatukat és segítésre való készségüket. A berendezővállalatoktól is kérek valamit. Valószínűleg látják és súlyosan érzik már, hogy a konkurrencia szaporításnak apró anyagi előnyei mellett igen súlyosak a hátrányai. Az elvnségesített szikvízipar nem tud fizetni. A berendezővállalatok képtelenek behajtani kinnlevőségeiket, mert a konkurrenciatenyésztés megfosztotta a szikvízipart fizetőképességétől. Az elmúlt esztendő végén előnyös fordulat történt. A berendezővállalati koncentráció már egészen más üzleti politikát folytat, úgyhogy remélni lehet, hogy ezen a téren megváltozik a helyzet, a berendezővállalatok nem fognak derure-borúra szikvízüzemeket „gründolni”, ellenben minden erejükkel azon lesznek, hogy a meglevő