Technikai Kurir, 1937 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1937-01-01 / 1. szám
2 111 TECHNIKAI KURÍR pontját, ezt felküldi József öccsének, ki átadja az ifjúság vezéreinek kihirdetés végett. E 12 pont Petőfi ..Talpra magyar-jával együtt volt a magyar sajtószabadság legelső terméke. 1849-ben Kossuth Lajos Irinyit bizza meg a nagyváradi lőpor- és ágyugyár vezetésével. E fontos állásban fáradhatatlan munkásságot fejt ki. Nagyvárad ettől kapja „a magyar Birmingham“ akkori elnevezést. A szabadságharc gyászos vége után öccsével együtt sokáig politikai fogoly a szomorú emlékű u. n. Újépületben (a mai Szabadság-tér helyén állott óriási kaszárnyában). Édesanyja temetésére katonai fedezet kiséri Vértesre. Hosszas raboskodás után végre is kiszabadul s 1866-ban megnősül. Ettől fogva pályája új irányt vesz: 1868—1872-ig „árvaszolgabiró“ Bihar megyében, 1872— 1892-ig igazgató a debreceni István Gőzmalom Társulatnál, ellenőre a debreceni cukorgyárnak és a Tisza Biztosító Társaságnak, emellett saját birtokán gazdálkodik, saját külön műtrágyarendszere segélyével. 1892-ben nyugalomba vonul s teljes visszavonultságban hunyt el 1895 december 17-én Vértesen. Még életében többizben szólították fel magába zárkózott természete, hallgatag szerénysége ellenére nyilatkozattételre nevezetes találmányáról. Ennek történetét egy levelében így adja elő: „Midőn a bécsi Polytechnikum vegytanára, Meissner élt, akkor én az ő, ő az én kedvencem volt. Többi között az ólom másodelegyéről tartott felolvasást. .. Meissner tanár tehát dörzsölgette a barna ólomelegyet a kénvirággal üvegmozsárban, ígérvén a figyelmes hallgatóságnak, hogy a kén meg fog gyűlni — de ez nem történvén, nekem hamar az jutott eszembe, hogyha kén helyett vilanyt vett volna, ez már régen égne. Ebből áll a találmány . .. Egy kis vegytani számítás után nem kellett semmi sokszoros kísérlet. A vilanyt forró vízben megolvasztván, rázás által szemcsésítvén (granuláltam). (Most már nem így készül). Hűlés után a megmért barna porral és hogy a fára ragadjon, arab mézgával összekavartam s tiz szál zündhöszliről, minőt akkor üvegbe szoktak mártani, lefaragván az üvegbeni kénsavtól meggyűlő (Berthollet párisi vegytanár által feltalált) keveréket s ennek helyébe a magam keverékét illesztvén, az ablak párkányára fektettem. Este azután az Alser külvárosi Bacci-kávéházból, hova magyar lapokat járattunk, hazajővén, megpróbáltam. Vacsoránál (mely rendesen holdvilágnál, ebédem a napnál volt) megmutattam a most Debrecenben lakó V. L.nek. Másnap az előadás előtt Meissner tanárnak is s a még mellette lévő vagy négy fiatalnak: készítése módját is elbeszéltem elejétől végig. Egy F. nevű fiatalember azt a tanácsot adta, vegyek magamnak rá privilégiumot.“ Itt azután Irinyi jogvégzettségére hivatkozva megmagyarázza, hogy 1886-ban magyar szabadalmi törvény még nem volt s az alkotmánytalan osztrákok szabadalmát kérni nem akarta. S igy folytatja: „Másnap délután ugyancsak a polytechnikumban is erőművésznek (mechanikus) mutattam a zajtalan gyufát. Mutattam-e már másnak is, s kinek? — kérdé. — Sajnálta, miért nem neki legelőször? Erre azután én mondtam, hogy nem késő. Talán még senki sem folyamodott, ha akarja, még vehet rá privilégiumot. Pl. elment s visszajött. Magához hív, hogy rám valaki vár, akinek sok pénze van, meg akarja venni találmányomat, ha semmit sem ér is, csakhogy másvalaki e cím alatt gyufát ne készíthessen. Kérhetek tőle akármit. Én azt mondom, adjon három garast, mert nekem ennyibe került a phosphor (a többit említett társam, Pillér ingyen adta). Pf.-nél már ott volt Rómer s elhozott magával minden szükségest. Pl. a polytechnikumból kért egy kis ólomelegyet: itt azután próbát csináltak, én néztem, mert már Rómer tudta Pf.-től, miképp kell eljárni, csak előttem akarta megpróbálni, igaz-e, amit Pf. mondott. A következő nap délutánra a boltba ígérkeztem itt Rómer már papírtokokban rakta elém az én kis barna elegyemet, fára,viaszra, papírra, taplóra (kénnel és anélkül) illesztve, s a mellékszobában azt nyilvánítván, hogy tökéletesen meg van elégedve, mondá, hogy holnap privilégiumért folyamodik. Kérdé: mit kívánok tőle? Én azon kérdésre válaszolom: miért? Hisz ő engem nem is látott, mikor már tudta, hogy kell készíteni és semmi szüksége sem volt rám. Ő azzal vetett véget a dolognak, hogyha valamely szegény családtalan ember meghal, vénasszonyokat fogadnak, hogy a temetésnél sírjanak, pedig a halott annak semmi hasznát nem veszi, de pedig az én találmányomnak hasznát veendi s igy ingyen el nem fogadhatja, stb. Kérlek tehát súgd meg Csarnaynak, hogy nem kínált potom összeggel. Ajánlatát kénytelen voltam elfogadni, hogy hazajöhessek.. Ez 1836-ban történt s én 1839 októberben jöttem Pestre... Ez nem tartozik ugyan a gyufa kérdéséhez, de azzal mégis összefügg, mert midőn azon időben egyszer gr. T. S.-el Bécs utcáin sétáltam, s a wiedeni bid mellett már árulták a gyerkőckék a gyufát, társam azon észrevételre fakadt, hogy ezek klienseim. Arra kértem, hagyjon már békét azzal a gyufával, mert, ha én a chemia theoriájának nem tudnám egyéb hasznát venni ezen haszontalanságnál, még ma kitekerném a nyakamat. Ez, meglehet nagy szó volt, de azért áll, hogy mindig untam, ha még azontúl is említette valaki a gyufát.“ E sorok Irinyi nagy szerénységére felette