Újítók Lapja, 1958 (10. évfolyam, 1-24. szám)
1958-01-05 / 1. szám
Újítómozgalmunk tizedik évébe lépett. Ez alkalomból közöljük dr. Perédi Károlynak, az Országos Találmányi Hivatal Kossuth-díjas elnökének beszámoló tanulmányát a mozgalom fő állomásairól, fejlődéséről és az új rendelet kapcsán előttünk álló feladatokról. A Magyar Forradalmi Munkás- Faraszt Kormány 1957. június 23-án adta ki az újításaikról és találmányokról szóló 38/1957. (VI. 23.) Korm.. sz. rendeletet. Azóta szerte az országban folynak az anikótok és konzultációk annak érdekében, hogy a dolgozók, valamint a végrehajtásra kötelezett és az újításokkal, találmányokkal foglalkozó, azokat elbíráló, megvalósító szervek megismerjék és helyesen alkalmazzák az új rendelet rendelkezéseit, akorábbi rendeletek Ш eltérő alapvető változásokat. A rendelettel kapcsolatban megnyilvánuló nagy érdeklődés azt mutatja, hogy a komoly fordulatot jelentő változásokra szükség volt, mert csak ezekkel lehet az újítómozgalom és feltalálói tevékenység további fejlődését biztosítani. Mielőtt az új rendelet részleteire kitérnénk, szükséges röviden ismertetni a megelőzőket. A felszabadulás utáni idők harca az újjáépítésért ’nagy önfeláldozást,hősies munkát követelt meg munkásosztályunktól és műszaki értelmiségünktől. A lelkesedésen és odaadó munkán felül azonban millió ötletre, kezdeményezésre volt szükség, hogy a lerombolt ország vérkeringése fokozatosan ismét helyreálljon. Noha akkor még az üzemek általában kapitalista tulajdonban voltak, a dolgozók az újjáépítés szolgálatába állították kiapadhatatlan leleményességüket, mert — részesei lévén az államhatalomnak — elsőrendű érdekük volt a termelő munka megindítása. Ezért történhetett, hogy már közvetlenül a felszabadulás után, 1945 májusában megjelentek a munkaverseny és a kezdeményezőkészség előfutárai. A verseny azonban csak tíz évvel ezelőtt kezdett tömegméretűvé válni, a bányák, üzemek, termelőeszközök túlnyomó részének állami tulajdonba vétele után, amikor a dolgozóknak a munkához való viszonya is megváltozott. 1948 elején a csepeli gyár dolgozói versenyfelhívást tettek közzé és ennek hatására kibontakozott az országos verseny. A széleskörű megmozdulás természetesen megfelelő szervezeti formát igényelt. Nem mutatkoztak elegendőnek azok a szórványosan, de mind sűrűbben megjelent rendelkezések, amelyek a kollektív szerződések keretei között kívánták az újítók jutalmazását rendezni. 1948 végén azonban megjelent a 11940. és a 11950/1948. Kormn. számú rendelet. Az első az újítási ügyek intézését szabályozta, az utóbbi az állam részére felajánlott találmányokkal kapcsolatos rendelkezéseket tartalmazta. E két kormányrendeletet kiegészítette a 12560/1948. M. E. számú rendelet. E jogszabályok egységesirányelveket adtak a javaslatok elbírálására, biztosították az újítók és feltalálók anyagi érdekeltségét, erkölcsi megbecsülését, létrehozták az újítási szervek országos hálózatát, s a már korábban kibontakozott új mozgalomnak országos mozgalommá való fejlődését segítették elő. A gazdasági, társadalmi életben időközben beállott változások — államosítások, első ötéves terv, stb. — hatásukat ezen a területen is éreztették. A Szabadalmi Bíróság megszűnt. Szükségessé vált tehát e változásoknak megfelelően az újító, feltalálói mozgalmat is rendezni. A 151/1950. M. T. számú rendelet az újítási tevékenységet az ötéves tervvel kapcsolatos célok szolgálatába ígyekezett állítani. Szabályozta az újítási feladattervek intézményét, átfogóan rendezte a kísérleti, megvalósítási költségek felhasználását, továbbá a javaslatok központi, a felettes szervek útján történő bevezetéséről is rendelkezett. Az 1951. február 27-én hatályba lépett 56/1951. M. T. számú rendelet már a szovjet joganyag alapos tanulmányozása után és a hazai gyakorlatból leszúrt tapasztalatok alapján készült. E rendelet az újításoknak három egymástól elhatárolt körét állapította meg (műszaki tökéletesítés, termelési ésszerűsítés, ügyviteli ésszerűsítés). Felismerte e jogszabály a túlzott központosításból eredő hátrányokat, s az újítások központi bevezetése helyett a tapasztalatcserére bocsátás jelentőségét és az új eljárásoknak a tervbe történő beépítését helyezte előtérbe. E rendelet kapcsolta be az újítók körébe a kutató és tervező munkában dolgozókat. A 166/1951. (IX. 8.) M. T. sz. rendelet az állam részére felajánlotttalálmányok ügyintézését szabályozta, összhangba hozta a szerzői tanusítványos eljárást az újítások ügyintézésével és a szabadalmi eljárással, különös figyelemmel arra, hogy a Szabadalmi Bíróság munkáját részben az Országos Találmányi Hivatal, részben pedig a bíróságok vették át. A 41/1953. (VII. 31.) M. T. sz. rendelet már együttesen szabályozta az újítások és találmányok ügyintézését. Itt már fokozatosabban érvényesült annak a felismerése, hogy az újítás és találmány mind műszaki, mind jogi szempontból rokon természetű, S ezért célszerű azok intézését egységes jogszabályban rendezni. Kidomborította az ügyintézők egyénifelelősségét, megszüntette a javaslatok újításibizottságok útján történő elbírálását, s ennek helyébe az egyszemélyi elbírálást vezette be. A találmányok területén mutatkozó kettősség — felajánlásos és licencszerződéses rendszer — egymáshoz való közelítése céljából a licencszerződések felülvizsgálata és jóváhagyása lépett előtérbe. Lényeges változtatásokat hozott az 53/1955. (VIII. 25.) M. T. számú rendelet, amely azonban még lényegében a korábbi jogszabályokban kifejtett alapelveken nyugodott. Az új rendelet a mozgalom területén mutatkozó lazaságok felszámolása céljából megszüntette az ügyviteli ésszerűsítéseket, elrendelte,hogy az első díjrészletet is csak a megvalósítás után lehet folyósítani, megállapította a népgazdasági eredmény mérésének elveit és módszereit (részletesen ezt a 14/1955. (VIII. 28.) P. M. számú rendelet tartalmazza), kidomborította a találmányok nemzetközi értékesítésének jelentőségét, s részletesebben szabályozta a külföldi értékesítésután a feltalálót megillető díjazást. A következőkben vizsgáljuk meg, milyen képet mutat a magyar újítómozgalom fejlődése a számok tükrében. Előbb azonban meg kell jegyeznünk, hogy a rendelkezésünkre álló adatok nem eléggé pontosak. Adatgyűjtéseinknek ugyanis hosszú éveken keresztül — 1956-ig — egyrészt nem volt megfelelő jogszabályi alapja, nem volt egységes, nem irányult eléggé a műszaki fejlődés mérésére, másrészt a népgazdasági eredmények megállapítására sem alakult ki egységes gyakorlat. Így az OTH által begyűjtött adatok csak általánosságban adnak képet a fejlődésről. Az évente benyújtott javaslatok száma akövetkezőképpen alakult: 1949 .............................................. 7.700 1950 .............................................. 189.000 1951 .............................................. 296.000 1952 .............................................. 396.872 1953 ............................................. 454.153 1954 ............................................. 414.781 1955 .............................................. 309.076 1956 ............................................. 300.000 (Az 1956. évi adatoknál a féléves adatok kétszeresét vettük alapul úgy itt, mint a következőkben.) Az évente megvalósított javaslatok száma a következő: 1949 ......... adatok még nem voltak 1950 .............................................. 44.000 1951 ................................................ 107.000 1952 ................................................ 153.000 1953 ................................................ 192.433 . A TÍZÉVES újítómozgalom 1563 — 1, 3