Magyar Vasmunkások Lapja, 1942 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1942-02-15 / 2. szám
i pur/fcásügyek a fórumon . A megváltozott helyzet következtében az ipari kérdések fokozottabb mértékben kerülnek előtérbe és tárgyalás alá minden illetékes fórumon. Ha egy kissé beletekintünk az ipar helyzetébe, érthető az ipari és ezzel kapcsolatosan a munkáskérdések előtérbe jutása. Egynéhány számadat ipari helyzetünk mai állapotát, egész jól bevilágítja. A munkáslétszám emelkedésére vonatkozó számadatokat kell, legelsősorban vizsgálat tárgyává tenni, mert ezek mutatják ipari életünk fejlődését az utóbbi időben. Az 1940. év januárjában a gyáripari munkáslétszám 355.000 volt, amely szám 1941 januárjában 358.000, 1941 júniusában pedig már 371.000 főre emelkedett. Az összipari munkáslétszám, beleértve a kis- és kézműipart is, 1941 június havában 880.000 volt az úgynevezett trianoni Magyarország területén. A visszatért Felvidék és Kárpátalja ipari munkásságának létszáma 1941 áprilisában 57.000 főt tett ki. Az egész, ország összipari munkáslétszáma, beleértve Erdélyt és a Délvidéket is, ez év szeptemberében több mint 1 millióra volt tehető. Olyan hatalmas munkáslétszám ez, amilyen még sohasem volt. A termelés értéknövekedése is fejlődőben van, mert amíg a gyáriparban az 1938. évben 11 milliárdra volt tehető, addig az 1939. évben 4,8 milliárdra és az 1940. évben 4,4 milliárdra emelkedett. A folyó évben pedig megközelíti az 5 milliárdot. A munkaórák számának növekedése is jelentős, mert ez év januárjában 69 millió volt a végzett munkaórák száma. Ezszeptemberben már 73 millióra emelkedett, holott az elmúlt év szeptember havában sem haladta túl a 70 milliót. Mindezek együttvéve igazolják az ország iparának hatalmas fejlődését és egyik-másik ágazatban a csúcspontra jutását. Ma már a vasiparban 150.000 körül van a foglalkoztatott munkások száma. A bányaiparban ez 75.000-re emelkedett, holott egy esztendővel ezelőtt 55.000 körül volt. A folyóesztendőben az építőipari tevékenység is igen magas fokra emelkedett és kb. 60%-kal múlta felül a múlt évi adatokat. A további fejlődést az anyaghiány hátráltatja. A faipar szintén jól van foglalkoztatva. Érthető tehát, hogy ilyen nagyarányú ipari fejlődés mellett a szociális kérdések az ipari kérdések homlokterébe kerültek és az ipari munkássággal is többet foglalkoznak. Vannak egyes iparágak, amelyekben nem fejlődésről, hanem inkább a nagyfokú anyaghiány miatt összezsugorodásról lehet beszélni. Általános ez az élelmezési szakmánál, ahol az anyaghiányon kívül a különböző rendeletek is korlátozzák a munka lehetőségét. Anyaghiány miatt hasonlóan visszafejlődés észlelhető a textiliparban is. Ez utóbbi tény igazolja főképpen, hogy az ipari fejlődés szoros összefüggésben van a háborús szükséglettel, tehát háborús konjunktúrának is nevezhető. Minthogy a háború bizonyos idő múlva befejezést nyer, ezért már most kell gondolni a termelés átállítására. Szükség van erre annál is inkább, mert ipari termelésünk a jelenlegi munkáslétszámot békés termelés mellett foglalkoztatni nem tudja, miért is egyrészt a termelés átszervezéséről, másrészt a vidékről felszívódott munkaerők más területen való foglalkoztatásáról kell gondoskodni. Szakszervezeti szempontból is nagy fontossággal bír, hogy a vidéki városokból és falvakból felözönlött, tömegmunkára alkalmazott munkások megtalálják békebeli foglalkozásukat, mert egyébként a rendkívüli nagy ajánlat révén a fővárosi és környékbeli munkásoknak alacsony munkabérek vállalásával versenyt támasztanak. Ezekben a kérdésekben bizonyos tapasztalatok birtokában vagyunk, mert mögöttünk áll az első világháború és az azt követő idő, amikor ugyancsak megtörtént, hogy a háborús szükségletek kielégítése céljából a felnövekedett konjunktúrában a betanult munkások elhelyezkedtek. Különösen nagy mértékben történt ez meg a vasiparban, ahol a foglalkoztatás az első világháborúban is igen jó volt. A modern automata- és egyéb munkagépek mellett aránylag igen rövid idő alatt lehetett és lehet ma is elsajátítani a szükséges ismereteket. Ezért, nagy a beözönlés a vidékről a Vasipari üzemekhez, amihez még az olcsóbb munkavállalás ténye is járul. A most dúló háborúban legfőképpen a vasiparban, a betanított munkások képzése mellett a szakmunkások átképzése is folyik. Egyes nagyobb gyárak vezetősége átképzésben részesít olyan vasipari szakmunkásokat, akikre saját szakmájukban szükség nincs. Főleg az esztergályos szakmára való átképzés folyik, mert a mai felfokozott tömegtermeléshez ebből a szakmából nincs elegendő munkaerő. Az átképzésnek ez a módja érzékenyen hat a tanult ipari szakmunkásokra. Az ipari termelés szempontjából sem lehet közömbös az átképzésnek ez a formája, mert ,a jól bevált, sokoldali, jól képzett szakmunkások helyett a termelésnek csak bizonyos ágazatában kiképzett, egészen alacsony szaknívójú munkásréteg keletkezik. Ennek káros hatásai legfőképpen akkor mutatkoznak, ha a béketermelésre kell áttérni, amikor az átképzett munkások a sokoldalúság hiányában nem képesek a termelés terén a feladatukat betölteni és nemcsak mint olcsóbb munkaerők veszélyeztetik a szakmunkások helyzetét, hanem a gyáripar jó hírnevét is erősen rontják. A magyar ipari termelés színvonalának megtartása érdekében és a tanultszakmunkások védelméért a kormánynak már most kellene segítséget nyújtani és a szükséges intézkedéseket a későbbi bajok eltüntetésére fokozatosan megtenni. Meg kell említenünk ez alkalommal, hogy a törvényhozás előtt számos munkáskérdés került megvitatás alá. A szociálpolitikai kérdések közül különösen a tizetett szabadság javítandó rendelkezései, valamint a családi pótlék elégtelensége és annak megfelelő kiterjesztése került szóba. Hasonlóan szóba került a fizetett szabadság idejére érvényes 50%-os vasúti kedvezmények fokozása és hibás rendelkezéseinek kiküszöbölése. összefoglalva, ezek azok az ipari és munkáskérdések, amelyek a munkásságot, de különösen szaktársainkat közelről érintik és amelyeknek lapridcútján való ismertetését szükségesnek tartjuk. levinosLogia Budapest VIII. t József Arn. A MAGYARORSZÁGI VAS- ÉS FÉMMUNKÁSOK KÖZPONTI SZÖVETSÉGE HIVATALOS KÖZLÖNYE Kéziratot nem adunk vissza. A Szövetség tagjai a lapot díjtalanul kapják Megjelenik minden hónap 15-én. szerkesztőség és kiadns, Harmadik évfolyam, 2. szám, Budapest, 1942 február 15 Budapestvm,Magdolna u.5.Tel:138-as 36 Szabotázs!! Vannak vádak, amelyekkel szemben a tisztességes, kötelességtudó ember még ártatlanságának teljes tudatában sem szívesen védekezik. Ha valakit gyilkossággal, rablással vádolnak meg, hiába mentik fel, sőt hiába derül ki, hogy éppen az ellenkezőjét tette annak, amivel vádolták, mégis valami kevés ott ragad rajta a szörnyű gyanú nyomán, mégis barátai, ismerősei, ha lehet, kitérnek útjából. Úgy mondják, a gyanú öl. Hátha még hozzá ez a vád nem is rablás, nem is gyilkosság, hanem még ennél is szörnyűbb, súlyosabb: hazaárulás. Beszéljünk nyíltan. Ellenünk, a szocialista szervezett munkásság, a Magyarországi Vasas Fémmunkások Központi Szövetsége ellen hallható itt is, ott is a jól átgondolt, tervszerű suttogó propaganda: „A vasasok kiadták a parancsot a szabotázsra. Már csinálják is, már akcióba is léptek.“ És ellenségeink túltengő fantáziája, beteges gyűlölete, vagy egykét mindenre elszánt stréber törtetése „bizonyítékokat“ is produkál az alaptalan rágalomhoz. Ha a napszámos véletlenül a forgácscsal együtt kiseper egy leejtett csavarhúzót, ha a gépszíj, amit évek óta nem cseréltek, egy nap kétszer szakad el, ha egy szervezett szaktársunk valamilyen okból elront egy munkadarabot — kivel nem történt meg, hol nem történt meg még ez —, fontoskodó arccal bukkannak fel a mindig ráérő, minden lében kanál ,okvetetlenkedők. Na tessék, itt van, nem megmondtam? Ugye, hogy szabotálnak? Nem is csoda, hiszen a központból adták ki nekik a parancsot erre. Annyira mennek, hogy ha szükséges, pontos dátummal, nevekkel dobálódznak, hol, mikor, kik adták ki azt a bizonyos „parancsot“, saját beteges agyuk idétlen termését. Ismételjük: nem szívesen foglalkozunk az ilyen otromba és ostoba rágalmakkal, mint ahogy pedáns ember a ruháiára fröccsent sarat is csupán kényszerűségből takarítja le, de bizonyos érthető undorral végzi ezt a műveletet. Mit tehetünk mégis? Bizonyos körök hallgatásunkat esetleg félelemnek vélnék. De akadhatnak jóhiszemű szaktársak is, akiket megzavar, félrevezet a szüntelen fertőző hadjárat. Ezért, csupán csak ezért rázzuk le magunkról a tudatos gonoszsággal ránk fröccsentett sarat. Ezzel a tettünkkel egymagában is bebizonyítjuk, hogy nem félünk a rágalmaktól, nem a szabotázs ránk kent ostoba vádjától, sőt Nagy Frigyes módjára mi maguk akasztjuk lejjebb azokat a feliratokat, amelyekkel ellenségeink bennünket kompromittálni akartak. . ... Az éretlen és gonosz vádaskodással mit szegezhetünk szembe? Mindazt, ami Szövetségünket azzá teszi, ami: a magyar vasipán proletariátus gazdasági, erkölcsi, kulturális érdekeinek egyetlen komoly, hajlíthatatlan védelmezője és képviselője. Szövetségünk egész elvi, eszmei alapja, de immáron közel négy évtizedes gyakorlati tevékenysége egyetlen hangos cáfolata az ilyen és hasonló intrikus vádaknak. Tényként szögezhetjük le, hogy sem az 1911—18-as, sem a most elütő második világháború idején nem fordult elő egyetlenegy alkalommal sem, hogy a magyar bíróságok szervezett munkások ellen szabótázs-vád alapján ítéletet hoztak volna. És ez a tény minden tárgyilagosan gondolkozó ember szemében nyilvánvalóan bír annyi súllyal, mint a sunyin meglapuló, kaján rágalmazók felelőtlen fecsegése. Mindenki tudja, milyen súlyos terhek nehezednek ma a szervezett, szocialista, vasmunkásság vállaira. Akár kint a fronton, túl az ország határain, távol családjuktól, akár idehaza, a gyárakban teljesítik kötelességüket. És hogy teljesítik, azt nem kisebb tényező, mint maga az iparügyi miniszter állapította meg a parlament legutóbbi költségvetési vitája során. Mit akarnak hát a gonosz gáncsvetők, mi célja van a lépten nyomon elhintett alantas rágalom-magvak mik ? Az, hogy ok nélkül zavart keltsenek, ideges hangulatot váltsanak ki alattomos dajkameséikkel a gyárakban és műhelyekben? Föl kell vetni a kérdést, kinek használ, kittek érdeke, hogy a tervszerű suttogó propaganda nyomán keletkező zavar és bizonytalanság hol kisebb, hol nagyobb méretekben megakassza a termelést? Hát, ez a tevékenység, nem szabotázs? Íme, ebben az esetben is éppen a tolvaj kiabálja leghangosabban a „fogd meg“-et. Nem a mi dolgunk, hogy ennek azállapotnak véget vessünk és a vasipari üzemekben, gyárakban minden szaktársunk megtalálja azt a nyugodt légkört, amely elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy képességeinek egészét a termelés szolgálatába állíthassa. Mi csak azt mondjuk: El a kezekkel és el a gonosz rágalmakkal a Vasmunkásszövetség környékéről. A Szövetség nem elvont fogalom, hanema magyar vasipari munkásság legértékesebb, legszámottevőbb rétegének kollektív foglalata, aki ez ellen emeli föl kezét. Szövetségünk ellen nyitja ki rágalmazó száját, az nemcsak a martyar munkásságnak, hanem a vasigri termelésnél,, az egész országnak is fölmérhítetlen károkat okoz. A szervezkedés kötelessége Ha végiglapozzuk a szakszervezetek történetének lapjait, fölemelő küzdelmek és nagyszerű események igazolják, hogy szervezkedés nélkül a munkásság soha nem érte volna el azokat az eredményeket, amelyek gazdasági, szociális és kulturális helyzetét megjavították. Vitán fölül áll ma már az a tény, hogy a szakszervezetek évtizedes küzdelmei, rendszeres nevelőmunkája és tervszerű helyzetjavító törekvései biztosították a munkásság értelmi, érzelmi és fizikai nemesedését, egyéniségének szabad kifejlődését és minden téren súlyt, presztízst és befolyást teremtettek a szervezetlenség korában semmibevett munkásságnak. A megtett út eredményei minden vádaskodással és átlátszó demagógiával szemben igazolják a szakszervezetek létjogosultságát, társadalmi értékét és történeti szerepét. Akik a szakszervezetek ellen emelnek szót, azokkal szemben a tények és eredmények tömege hirdeti az igazságot: a szakszervezetek munkája emelte a mélypontról mindig magasabbra a munkásság életszintjét, megnyitotta előtte a kultúrához vezető utat, fölébresztette benne a művelődés iránti vágyat, megmutatta számára a magasabbrendű emberi élet útját, belevéste az emberi méltóság tudatát. Kiérlelte benne az öntudatot és a primitív szenvedélyeket kis rézigényekké változtatta. De amit különösen szeretnék elhallgatni, ezt ?