Petőfi Népe, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-20 / 246. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! ‘PETŐFI A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÁCS KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA FOKOZZUK A SEGÍTSÉGET az őszi munka meggyorsítására Dr. Maár András tájékoztatója A naptár október második felét jelzi. A nappalok még verőfényesek, éjszakára azonban fagypont alá száll le már a hőmérő higanyszála. A meteorológiai előrejelzések szerint rövidesen szánt az esős idő, s beköaz egyébként is összetorlódott őszi munkák még nagyobb feladatok elé állítják a mezőgazdaság dolgozóit. Dr. Maár Andrást, megyei tanács vb mező- a gazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetőjét kértük meg, foglalja össze a mezőgazdasági munkák eddigi tapasztalatait, és a jövőbeni tennivalókat. Erre a naptári évre az a jellemző, hogy az idén érte a legtöbb elemi csapás a mezőgazdaságot. Az ár- és belvíz miatt egyébként is 10 ezer holddal csökkent kukorica csaknem egyharmadát a fagy tejes és viaszérésben érte. Kényszerérés következett be, és ez visszavetette az egyébként biztatónak ígérkező terméskilátásokat. Felméréseink szerint májusi morzsokban 17 mázsás megyei átlagra lehet számítani. Szőlőből a tavalyi 2 millió 600 ezer mázsa helyett 1 millió 800 ezer mázsa, téli almából a tavalyi 8500 vagon helyett 5 ezer vagon várható. Az elmúlt évi csaknem kéthónapos aszály után végzett őszi talajelőkészítés igen megviselte a mezőgazdasági gépparkot, s ez is érezteti hatását. Hozzájárult ehhez még az akadozó gépbehozatal, felújítási dotáció megszüntetése, az ismert alkatrészellátási gond. Mindezek olyan tényezőkkel most szintén amelyekszámolnunk kell. A Magyar Nemzeti Bankkal, az AGROKER Vállalattal együtt ezen a héten, szerdán mérjük fel, hol kell a legnagyobb segítséget, nyújtanunk, hogy a gazdaságok az egyébként is nehéz esztendő után ne kezdjék súlyos hátránnyal a következő évet. Odahatunk, hogy ha kell középlejáratú hitellel vagy óvadékkal beszerezhessék a műtrágyát, a gépet, a vetőmagot. Ilyen előzmények után mégis azt mondhatom, hogy a mezőgazdasági dolgozók munkakedve, igyekezete jó. Egy bizonyos, hogy most, a harmadik ötéves terv végén és az új tervidőszak kezdetén, a megfelelő következtetéseket, pénzügyi, agrárgazdasági, anyagi, alkatrészellátási és egyéb téren éppen ennek az esztendőnek tapasztalatai alapján le kell vonnunk. Részletezve az eddig elvégzett munkát, az október 15-i állapot szerint tervezett 220 ezerből 150 ezer hold vetőszántás van készen. Őszi árpával a tervezett 19 ezer 800 holdból 15 ezer, rozzsal 34 ezer katasztrális hold van bevetve. Reméljük, hogy az őszi árpa, a rozs és a kétszeres vetése legalább október végéig örvendetesen megtörténik, emelkedett az idén a triticale vetésterülete, eddig 6400 holdon került a földbe. Étkezési búzából a tervezett 96 ezer hold helyett az értékelés időszakáig 36 ezer holdon fejezték be a vetést. Arra törekszünk, hogy november 7-ig a hátralevő 60 ezer holdon is földbe kerüljön a búza. A betakarítási tennivalók közül különösen sürgető a cukorrépa szedése. Kukoricából eddig 41 ezer hold termése van betakarítva és több mint 100 ezer hold van hátra. Nagyon fontos tehát a cukorrépa mellett a kukoricatörés meggyorsítása is, különösen ott, ahol a rozs előveteménye. A gazdaságok nagy része igyekszik jól szervezett munkával felülkerekedni a nehézségeken. Megemlítem, hogy a kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Tsz 2 ezer hold kalászost vetett el gondos munkával ezekben a napokban, a szabadszállási Lenin Tsz pedig 900 hold búza vetését fejezte be október 16- ra és vállalása szerint október 20-ig terven felül még 40 hold búzát vet. Ezek a gazdaságok az őszi munka gyors befejezésével jobb feltételek között tudják az új esztendőt megkezdeni. K. A. Befejeződött „Fegyverbarátság" hadgyakorlat MAGDEBURG Magdeburgban vasárnap este ünnepélyes fogadással ért véget a „Fegyverbarátság” hadgyakorlat. Walter Ulbricht, az NDK Államtanácsának elnöke, az NSZEP első titkára a fogadáson elmondotta, hogy a hadgyakorlat a szocialista hadtudomány alkalmazásának szép példája volt. Jakubovszkij marsall, az egyesített haderők főparancsnoka és hadseregtábornok Hoffmann emlékérmekkel és érdemrendekkel tüntette ki a legkiválóbb harcosokat. BERLIN A Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői parancsnoksága a „Fegyverbarátság” közelményt hadgyakorlatról adott ki, amelyben megállapítja, hogy a hadgyakorlat eredményei a parancsnokságok és vezérkarok tettségéről, fokozott képa szárazföldi csapatok, a légierők és a flottakötelékek magasfokú harckészültségéről és magasfokú képzettségéről, a hadmozdulatok összehangoltságáról és a korszerű hadviselésben alkalmazott valamennyi fegyverfajta alapos ismeretéről tanúskodtak. (MTI) XXV. évf. 246. szám 1970. október 20. KEDD Áras 90 fillér Haai TÉRIai (3. oldal) Gazdátlan földek (4. oldal) Régészet és helytörténet (5. oldal) Mr. Botosnak pechje volt 6. oldal. oldal in A Béke-világtanács elnökségének felhívása a kormányokhoz ÚJ DELHI (TASZSZ) A Béke-világtanács elnökségének ülésszaka, amely október 16-án Delhiben nyílt meg, vasárnap befejezte munkáját. Az ülésszakon elfogadták a világ országainak kormányához szóló felhívást. Az ülésszak fő dokumentuma arra hívja fel a kormányokat, hogy „állítsák meg az agresszív és háborús erőket”. Az ülésszak részvevői határozatot fogadtak el a közel-keleti és az indokínai helyzetről, valamint az európai biztonság kérdéseiről. AZ ELŐADÓK KÖZÖTT: DR. HORVÁTH ISTVÁN, A KISZ KB ELSŐ TITKÁRA GYÉMÁNTDIPLOMÁK, KITÜNTETÉSEK 100 éves a Bajai Tanítóképző Intézet Amint arról vasárnapiga magyar tanítóképzés fejlőpünkban — és azt meg-dése 1868—1970-ig címmel, előzően több alkalommal Második előadó Alfred is — tájékoztattuk olva Knuth, a Kötheni Pedagósóinkat, háromnapos proggiai Intézet matematikai rommal ünnepelték Baján módszertani tanszékének a tanítóképző intézet alapi vezetője volt. Az NDK-ból tájának 100. évfordulóját, érkezett professzor a kor- A pénteki megnyitót ésszerű matematika-oktatás szakmai tanácskozásait kő gyakorlati tapasztalatairól vetően szombaton plenáris tartott előadást, üléssel kezdődött a tudó- Dr. Horváth István, a mányos ülésszak. Az intő- KISZ Központi Bizottságet dísztermében Pálmaigának első titkára a dél- Kálmán, a Művelődésügyi után folyamán tartott elő- Minisztérium osztályvezető- adást az intézetben Ifjúhelyettese nyitotta meg azságpolitikánk néhány időülésszakot, majd dr. Füle szerű kérdése címmel. Utá- Sándor minisztériumi főna dr. Simon Gyula kandielőadó tartott * előadást: , A dátusnak, a Magyar Peedagogiai Társaság főtitkárának ' Az V. nevelésügyi kongresszus útmutatásai a korszerű pedagógusképzés feladatainak megvalósításában című előadása hangos, az intézet nyelvtanára és Tóta Gyula rajztanár : < I rm >0,:: 'r.Wm t * öf 9k| IP ístfÖ Vasárnap a József Attila " "9b /A**' 'S Emiatt Művelődési Központba.ItfijjHBg JÉfir ÁvmS tartották meg az intézet IraBSSvBKca SR ünnepi tanácsülését. It SjtfSffir&iBg. nyújtotta át Gaszner Istfc várt, az intézet igazgatója = > az arany- és gyémántdiplomákat. Gyémántdiplomai , flH Joós Ferenc, kecskeméti és Hock Károly bajai nyugalmazott tanító, aranydiplo og SE AM már pedig Tóth Nándor, I • £&«f í5SS> .ffi £& SM Szekszárdon élő nyugalma JKmKil. ’■y. ISP' pedagógus kapott. í<* ggy ^ ? jf'' .. Az Oktatásügy kiváló . »Ilfi ' ~ ( «filalgozója kitüntetésben az v v ' * *2 £. , lAgi intézet négy tanára része% ” ' ,VS. W sült: Gaszner István igazg. kv ^ g’tó, Sárosi Józsefné, az * » ? '.'H intézet gyakorló iskolájáéi . .. .-/'>/ _,s „ s '< - nak igazgatója, Szepes La Az vgj*-.. . .......-r.iebD létesítmény az audio-vizuális rajtuk kívül többen elisnyelvoktató terem. Czoboly Márta és Varga Zsuzsa első merő oklevelet, dicséretet évesek barátkoznak a berendezéssel, kaptak. Az intézet egykori tanítványai: Roth Konrád, aki 1905- ben végzett és Losonczi György, aki 1915-ben kapott tanítói oklevelet. A két kislány , Nagy Teréz és Kovács Klára most másodévesek. Gyapai József megnyitja az intézet képzőművész tanárainak alkotásait bemutató kiállítást. (Pásztor Zoltán felvételei)