Petőfi Népe, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-08 / 133. szám
KOKAS KLÁRA ÉLETÚTJA SZÁNTTÓL KECSKEMÉTIG Közönségdíjas a Tüzet viszek A legutóbbi miskolci tévéfeszrtivál díjkiosztásán lelkes taps köszöntötte a társadalmi zsűri döntését: A Tüzet viszek kapta a legtöbb közönségszavazatot. Ritka egyhangúsággal született a döntés. A Lenin Művekben dolgozó bíráló bizottsági tagok — például — kifejezték reményüket, hogy hamarosan körükben üdvözölhetik Kokas Klárát, a „tűzvivőt”. Szeretnék, ha minél több munkásszülő hallana nevelési tapasztalatairól. Mind általánosabb ugyanis az a fölfogás, amely szerint akkor adhat egy család legtöbbet a gyerekeknek, ha segíti képességei, adottságai kibontakozásában, érvényesítésében. A tévéfesztivál műsorfüzete szerint Kokas Klára komplex esztétikai tanfolyamát 1976 és 1981 között kísérték figyelemmel a dokumentumfilm alkotói. Mérei Anna rendező, Petrányi Judit riporter és mások. Nem hagyományos tanulás látható, nem szolfézst vagy éneket tanít a pedagógus. Ennél sokkal többet kapnak a gyerekek a zene és mozgás segítségével jobban, bátorabban ki tudják fejezni önmagukat, harmonikusabban illeszkednek a közösségbe. A lélek tüzét éleszti, lobogtatja, kis növendékeiben. Bizonyítja, mindenkiben parázslik valami: ez pedagógiai gyakorlatának kiindulópontja. Bátorítással, buzdítással mindenki meghallja saját lelkének muzsikáját, vállalja önmagát. A hit, a felajzott akarat feledtetheti a sorscsapásokat.Százezrek hatódtak meg, százezrek lelkesedtek a Csak ülök és mesélek legutóbbi adásán. Egy mozgásában korlátozott, részben béna ifjú Kokas Klára — minek is mondjam — öröm-tanfolyamán találta meg élete célját, a boldogabb holnap ígéretét. Megérezte: ő is adhat valamit másoknak, hasznára válhat a társadalomnak. A kisfiúhoz hasonló hálát érezhették azok a bostoni néger gyerekek, akik évekig tanulták a magyar tanárnőtől, hogy a zene, a mozgás megszépítheti az ő életüket is. A megunt osztálytermekben megszólalt a gyerek, megszólalt a művészet. A Kodály Intézet szanyi születésű tanárát már gyerekkorában elgyűrűzte a magyar népdal. Édesapja, a rábaközi tanító jeles gyűjtő volt. Kodály is nagyrabecsülte. A családdal ismerős Tanár Úr maga is helyeselte a tehetséges kislány pályaválasztását. A főiskolán egyik tanára volt. Figyelemmel kísérte pályafutását. Levélben közölte vele: Szombathelyen megteremtődtek az ének-zenei általános iskola megalapításának a feltételei, vegye kézbe az ügyet, legyen az igazgatója. A jó hírű gimnáziumban tanító, irányító posztokra sohasem vágyó pedagógus örömmel vállalta az általános iskolában adott feladatot. Nemesszeghy Lajosnénak, az első Kodály-iskola igazgatójának példája ösztönözte. Hasznos éveket töltött az amerikai Kodály Intézetben. Alkalmat talált arra, hogy — mint említettem — hátrányos helyzetű néger gyerekeket is taníthasson. Bebizonyosodott: a gyerekek a világon mindenütt egyformák, következésképp bárhol a világon eredményesen alkalmazhatók a magyar zenei nevelési elvek, módszerek. Vagyis a gyengébb adottságúak, fejletlenebb hallásúak, rosszabb hangúak is fölemeledhetnek a zene által, kifejleszttetik képességeiket. Erről győzte meg a Kodály Zoltánné anyagi támogatásával a kecskeméti ének-zeneiben és a Czolner téri iskolában szervezett párhuzamos, az egyik Kodályszemináriumon ismertetett kísérlet is. Vállalt feladatai egyre újabb ismereteket követeltek. Pszichológiából doktorált, nyelveket tanult. Beszél angolul, olaszul, franciául és spanyolul. Örömmel tett eleget e tavaszon a meghívásnak: vezessen Kodály-szemináriumot Spanyolországban. Természetesen a kecskeméti zenepedagógiai intézet alapító tanáraként az idei nemzetközi Kodály Szemináriumon is tanít. Levetítik bizonyára a Tüzet viszek videofelvételét is. A sok országból érkező hallgatók egyetértésére számíthatnak az immár közönségdíjas film végén elhangzó, az önkifejezési formák megtalálását segítő tanfolyamát összegező szavai: „reménykedem benne, ha innen elmegy, nem csak a zene szeretetét viszi magával, hanem mint ember is szebb lesz, másként nyúl majd a gyerekéhez, másképp szereti azt, akit szeretni szeretne.. Heltai Nándor :• Részlet a „Tüzet viszek”-ből. Kocsis Zoltán hangversenye A imi hifis, sztereó hangtechnikás világunkban sem pótolhatja semmi a hangversenyeket. A szerző, az előadó és a közönség találkozásának pillanatában születő élmény egyedi, meg nem ismételhető. Különösen, ha avatott művész szólaltatja meg a hangszert. Ilyen ritka alkalom részesei lehettek azok, akik szerdán este ellátogattak az Erdei Ferenc Művelődési Központba, Kocsis Zoltán hangversenyére. Az estet a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar nyitotta. Kemény Endre vezényletével Bach Esz-dúr szimfóniáját játszották. Ezután lépett a dobogóra a neves zongoraművész, és Mozart B-dúr zongoraversenye hangzott fel. A kecskeméti szimfonikusok a szólista rangjához méltó koncentráltsággal zenéltek. Kocsis Zoltán játéka különösen a versenymű befejező tételében ragadta magával a közönségért. A szünet után egyetlen mű szerepelt a műsoron, Schubert B-dúr (Qp. posth.) szonátája. A közönség hálás tapssal köszönte meg a nagyszerű élményt és a két lírai hangvételű ráadást. Az est fényét az sem tudta elhomályosítani, hogy a székek egy része bizony üresen maradt a hatszáz személyes színházteremben. Hol voltak, akiknek jutott volna még hely a széksorokban? Talán éppen Kocsis Zoltán egyik lemezét hallgatták otthon hifi sztereóban. L. D. 1984. június 8. • PETŐFI NÉPE • S FIATALOKRÓL — FIATALOKNAK Egymásra utaltán Munkásság és összefogás — igen közeli, egymástól már-már elválaszthatatlan helyet bérelt ki magának e két fogalom a legtöbb ember tudatában. S hogy nem véletlenül, azt megerősítette bennem a bajai Antóni István is, akivel a munkásőrség helyi parancsnokságán találkoztam nemrégiben. Szülők nélkül, állami gondozásban nőtt fel, régitől élt tehát benne a közösség utáni vágy. Nem tagadja: kezdetben rossz helyen kerete. Bajára költözött, ahol a rokonai éltek. Ez a fordulat persze új megpróbáltatások elé állította az akkor alig húsz esztendős fiatalembert. Ezekről most már több esztendő távolából, így emlékezik: „Kezdetben túl zárkózott életű, túl magának való embereket láttam itt magam körül. A fővárosi üzemekben, ahol esztergályosként dolgoztam néhány évig, általában nagy volt az összetartás. A váltótársak például közös névre vették ki a nagyobb munkát, s amit az egyik elkezdett, azt a másik folytatta. Nem véletlenül persze: így az egyikőjük megtakaríthatta az átállási időt, ami pedig eléggé nagy előny forintokban is. S amit az egyik segített, azt a másik visszaadta az első adandó alkalommal. Valahogy mindenki megbízott a másikban. Nos, itt Baján ennek éppen az ellenkezőjét észleltem: S ha jött valami új rend meló, az éppen műszakban lévő igyekezett magának kiválogatni a legjavát.” „ Az emberek változtak meg körülötte vagy ő maga szemléli már nagyobb bizalommal, megértőbben társait? — akár így van, akár úgy, tény: ma már otthon érzi magát a Sugovica-parti városban. Döntő segítséget adott ehhez, hogy a Bácska Bútoripari Vállalatnál észrevette: a munkásőrök mindig kiállnak egymás igaza mellett. Mivel a különféle gépi szerkezetek mindig érdekelték, megszólította a szakaszparancsnokot: ha egyszer szükségük lenne fegyvermesterre, szóljanak neki, szívesen vállalná. Szóltak, s Antóni István ma a bajai munkásőr zászlóalj fegyvermestere. Erről is kérdezem, s meglep az a lelkesedés, amivel a gondjaira bízott fegyverekről beszél. Ezen viszont ő lepődik meg: „A legtermészetesebb dolog, hogy az ember összeszokik, szinte bensőséges viszonyba kerül a rábízott technikával. Feltéve, persze, ha érzi, bízhat benne, így van ez ksz üzemben és a munkásőrségben is. Mint bárhol másutt, itt is él a törvény: egymásra vagyunk utalva.” — káposztás — Végigtáncolta Amerikát Nagy sikerrel szerepelt az USA-ban az úgynevezett „parttól partig” terjedő koncertkörúton az Állami Népi Együttes. A 94 utazó között ott volt Bite Mária is, aki Kecskeméten töltötte a turné utáni jutalomszabadságát, és otthonában beszélgettünk. — Végre itthon vagyok, a szülővárosomban. Édesanyám és a nagymama már aggódva várt. Hosszú volt ez a három hónap. — Elmondhatod: alig 19 évesen végigtáncoltad Amerikát. Nem mindenkinek adatik meg egy ilyen lehetőség ... — Az itteni Petőfi Sándor Általános Iskola negyedikes tanulója voltam, amikor Somosi Ibolya tanítványaként jelentkeztem a balettintézetbe. Akkor, sajnos — vagy szerencsémre, ki tudja — tízévesen túlkorosnak számítottam. Mégsem mondtam le a táncról: négy év múlva ugyanoda pályáztam a néptáncszakira. A hétszáz jelentkezőből felvettek. Következtek a kollégiumi évek, majd huszonhárom társammal tavaly vettem át a néptáncművészeti diplomát. Úgy terveztük,hogy — a Győri Balett példájára — együtt maradunk. Az intézetben az Állami Népi Együttes művészeti vezetője volt a mesterünk, ismert bennünket. Az évfolyam végeztével közülünk három párost szerződtetett, így tavaly augusztus elseje óta ott dolgozom. — Az amerikai vendégszereplésig fél év sem telt el... — Valóban, még meg sem száradt az aláírásunk a hivatalos papírokon, a fiúk már az Ecseri lakodalmast táncolták. Egy hét múlva pedig Debrecenbe indultunk, majd a Balaton környéke következett. Közben az amerikai fellépésekre gyakoroltuk a lakodalmast, Tímár Sándor koreográfus vezetésével. Igaz, nem volt ez nekünk új, de a lehető legszebben akartunk táncolni. — Milyen volt a kilencven nap? — 25 ezer kilométert utaztunk, és 72 előadásunk volt: New Yorkban, Floridában, majd Texason át Kaliforniáig kisebb városokban. Onnan Nevada államba repültünk a Nagy-Tavak vidékére. Kanadában öt napot töltöttünk el. Felléptünk Washingtonban, Richmondban. Elfáradtunk, de közben leírhatatlan sikerélményekben volt részünk. Azok a felejthetetlen ünneplések! Torontóban például kilencezer ember felállva tapsolt percekig ... 1986-ra egy rövidebb turnéra visszahívtak bennünket. — Terveid? — Ismét külföldre készülünk. Ha lesz egy kis időm, folytatom az angol nyelvtanulást. Szeretném, ha egyszer visszajöhetnék Kecskemétre. A népi együttesben még tíz-tizenöt évig táncolhatok , ha minden évben megújítják a szerződésem. Addig is úgy kell élnem, hogy 165 centis termetemmel ne haladjam meg az ötven kilót, mégis mindig legyen erőm a szakmához, vagyis a néptánchoz, amihez hű akarok maradni. Pulai Sára JÁTÉK — NYEREMÉNYEKKEL Pop-portrék !Legutóbbi pótkérdésünkre a helyes válasz: A próba. Ennek a rock-ba“lettmidk a szerzőjét Mtíüaifclcátoik az ötödik fordulóban közölt portrén. A nyertesek: a zeneszerző dedikált nagylemezét Nedró Erzsébetnek küldjük el Kiskőrösre, nagyméretű színes pop-plakátot pedig Szabó László Lajosnak Vaskútra. A hatodik forduló következik. Akik a mellékelt képen látható énekesnő dedikált nagylemezét szeretnék megnyerni, azok a pótkérdésre válaszoljanak. A hetedik forduló után küldjétek el az összes képet és a rövid életrajzárclatt párosítva, ha a fődíjak sorsolásán is részt akartok venni. A jutalmakról: a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat ajánlotta fel a lemezcsomagokat. Az első díj öt, a második díj három, a harmadik díj két dedikált sikerlemez. 6. forduló Az első Ki mit tud?-on már a megyei selejtezőn kiesett. A szakértők azt mondták neki: Szépen kell énekelni, nem ordítozni.” A 65-ös Ki mit tud?-on viszont első lett, egy évvel később az első Táncdali fesztivállán szintén. Több magyar filmiben is szerepelt, megkapta az év legjobb női főszereplőjének járó díjat is. Már tíznél több IiP-je jelent meg, a legkülönbözőbb stílusokat képviselve. Legutóbbi albumának címe: Érj utol. Pótkérdés: — Járt-e a képen látható énekesnő a havannai VIT-en? A megfejtéseket egy hétig várjuk a következő címre: Petőfi Népe Szerkesztősége, Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001. A borítékra, levelezőlapra írjátok rá: Pop-portrék 6. TÁRSASÚTON A BALKÁNON 4. Arany mázsaszámra sztambul Mikes Kelemen azt írja Rodostóról Leveleskönyvében, hogy innen lóháton kétnapi járás Konstantinápoly, vagy ahogy ma nevezik: Isztambul. Nos, autóbusszal alig több, mint két óra. A Márvány-tenger partvidékén vezet az út, városkák, faluk, egymást érő új üdülőtelepek mellett. Elérve Isztambul határát, még jó egy órányit utazunk — szédületes forgalomban —, mire elérjük a belvárosban lévő Hotel Béniért csoportunk szálláshelyét. Lenyűgözően, s egyben kicsit riasztóan hatalmasnak tűnik ez a Boszporusz-parti város az idegen számára legsűrűbben lakott, Törökország legnagyobb települése, ahol ma már csaknem hatmillió ember él. Gazdasági, kereskedelmi, kulturális és idegenforgalmi szempontból egyaránt a legjelentősebb tartományi székhely, dacára annak, hogy a török köztársaság kikiáltása óta Ankara a főváros. Körülbelül ötezer éve lakott e kitűnő adottságokkal rendelkező vidék. Trákok, görögök, perzsák, macedónok uralkodása után a kelet-római birodalom központja lett Constantinus császár idején, aki Rómához hasonló fővárossá építtette ki Bizáncot. Hatalmas falakkal vetette körül a Boszporusz-parti paradicsomot, s ekkor emeltette a császári palota, a szenátus épületét, illetve a mai Isztambul egyik legnevezetesebb látnivalóját, az Hagia Szófiát. 1453-ban új korszak kezdődött a város történetében: II. Mehmed szultán seregei vér harcok árán meghódítják Konstantinápolyt, ami a Bizánci Birodalom bukását, egyben a török uralom kezdetét jelentette. A mai Isztambul látványosan őrzi letűnt évszázadok, korok építészeti csodáinak sokaságát, amiket nemcsak elmesélni, de leltárszerűen felsorolni is túl nagy vállalkozás lenne, így csak a legnevezetesebb látnivalókról ejtünk néhány szót. Topkapi Szeráj 1470-ben kezdték építeni, s ezt követően valamennyi szultán bővített, alakított rajta, az adott kor divatig építészeti stílusai szerint — meséli idegenvezetőnk, a török utazási iroda, a MONDIAL alkalmazottja, a bajai születésű Veronika Marta Arbath, aki huszonöt éve él Isztambulban. — A szultánok egykori palotájának épületmonstrumait négy belső udvar köti össze. E palotarendszer nagyobb, mint a vatikáni állam ... Csak a Háremnek több mint hatszáz szobája van. Itt élt a szultán a családjával, itt laktak a háremőrök, az eunuchofc, s persze a háremhölgyek, akik számára mintegy kétszáz lakosztály volt berendezve, — mondani sem kell: pazarul. — Valójában egy szoba rengeteg. (Tavaly állítólag egy német turista lemaradt itt a csoportjától, s 36 órán át keresték, mire rátaláltak...) Csempézett, gyöngyházberakással, elefántcsonttal mintázott, tájképekkel, freskókkal díszített falak, kandallók, remekül faragott bútorzat, gyönyörű tükrök, dísztárgyak... A szultán padlófűtéses márvány fürdőszobája, díszszalonjai, a háremhölgyek lakosztályához vezető aranyfolyosó, az elsőszülött fiú arannyal „tapétázott” szobája — amelynek f ® tett ablakain át különböző színekben pompázik a helyiség, attól függően, hogy milyen szögben vetődik az üvegre a fény. Nem mindennapi látvány. Fakanalas gyémánt Persze nehéz hely ®, a látnivalókkal arányos súlyú szavakat taálni, ha arra vállalkozik az ember, hogy a Topkapi Szerájról, a szultánok palotájáról mesél. Mert ha pazar, csodálat ®, gyönyörű jelzőkkel illetjük mondjuk a Háremet, mivel illessük a többi épületrészeket, közöttük a szultáni kincstárat? A kincstárat, ahol mázsaszámra ragyog az arany, s az ezernyi-féle drágakő. Közöttük a világ egyik legnagyobb, 86 karát gyémántja, amit 49 brilliáns ölel körül. — Fakanalas gyémántnak is nevezik, mert egykor, a legenda szerint, az egyik tulajdonosa hat fakanálért átcserélte, nem tudva, mennyit ér... — Mellette két gyertyatartó, amelyek egyenként 48 kiló aranyból készültek, és 6 666 drágakő csillog mindegyiken, vagyis pontosan annyi, ahány idézete van a Koránnak. Néhány lépésnyire egy szemkápráztató arany trón: 250 kilogramm súlyú, s tömérdek topázkő díszíti... Igazgyöngyökkel, smaragdokkal ékített fegyverek, fejdíszek, használati tárgyak, rubdakövekkel, gyémántokkal kirakott bölcső, kínai porcelánok... — Négy hatalmas terem, szinültig leírhatatlanul szép, s meghatározhatatlan értékű kincsekkel. A második udvarnál található a szultáni palota ebédlőháza, ahol egykoron tíz-tizenötezer főre is sütöttek-főztek. Jelenleg mintegy 12 ezer porcelánedény — tálak, tányérok, padlóvázák, -tégelyek, -korsók, stb. — színes sokasága látható e termekben. A Topkapi Szeráj keleti (talán a legszebbik) részén, tengerre néző, medencés, díszkutas, tulipános kerttel ölelt terasz található, mellette a Bagdadi pavilon, a szultánok egykori pihenőhelye, amit Bagdad meghódításának tiszteletére IV. Murad építtetett. A palotában van az iszlámereklyék múzeuma. 140 kiló ezüstből készült kapuja mögött látható egyebek mellett a mekkai dzsámi miniatűr másai, a próféta lábnyoma, fogsora, szakádénak egy szála, sírjáról némi föld, s mindez arannyal, drágakövekkel ék ®en. A fent említettek csupán töredékei annak az ezerféle csodálnivalónak, ami a szultánok palotájában a turistákat fogadja, hogy egy életre szóló élménnyel ajándékozza meg őket. (Következik: a Boszporuszon innen és túl) Koloh Elek tt A Bagdadi pavilon. tt Drágakövekkel ékített, arany szultáni trónus.