Petőfi Népe, 1987. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-07 / 32. szám
egyetemista korában szocialista agitációt folytatott. Kispest proletárlakta környékén nyitott rendelőt, hogy a munkások áldozatos gyógyításának szentelje életét (ezért is nevezték a szegények orvosának), és hogy szociológiai munkásságához közvetlen tapasztalatokat szerezzen. Itt kapcsolódott be az SZDP baloldali ellenzékének tevékenységébe, majd az illegális KMP tagja lett. 1929-ben többedmagával létrehozta az SZDP keretében működő Szocialista Orvosszervezetet, amelynek titkárává választották meg. 1931-ben beválasztották Nemzetközi Szocialista Orvosi Internacionálé vezetőségébe is. Munkásszociográfiai tevékenységének eredményeként megrendezték a kispesti szociográfiai kiállítást, melyet azonban a belügyminiszter forradalmasító tartalma, s nagy látogatottsága miatt betiltott. A jugoszláv partizánokat segítő Petőfi-brigád részére tervezett gyógyszer- és fegyverszállítás miatt 1944 áprilisában elfogták; fél évig Csillaghegyen kínozták, majd a Margit körúti fegyházból Németországba hurcolták, és ott megölték. Bács-Kiskun megyei krónika 1987. január 31-étől február 5-éig SZOMBAT: Több munkahelyen — így a Habselyem Kötöttárugyár kecskeméti és kerekegyházi telepén, a Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárában, a Kiskunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságnál, a Remix Rádiótechnikai Vállalat tiszakécskei üzemében — szombati műszakot tartottak a rossz időjárás okozta lemaradás pótlására. — Zárszámadó közgyűlés volt a Kunszentmiklósi Egyetértés Termelőszövetkezetben. HÉTFŐ: A könyvhónap megyei mezőgazdasági megnyitója a Keceli Nevelési Központban. — Piért-raktáráruházat adtak át Kecskeméten. — A megye áruházaiban, üzleteiben is megkezdődött a hagyományos téli ruházati vásár. KEDD: Bajára érkezett a jégtörőflotta és megkezdte a zajló jég aprítását. SZERDA: Dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke Kiskőrösre látogatott. CSÜTÖRTÖK: A bűnmegelőzésről tanácskoztak kilenc megye rendőr-főkapitányságainak vezetői és a megyék más illetékesei Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában. • Ezen a héten mintegy 70 ezer általános iskolás és 20 ezer gimnazista, szakközépiskolás és szakmunkástanuló kapta kézhez félévi értesítőjét Bács-Kiskun megyében. Képünkön a kalocsai Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi Szakközépiskola tanulói „elemzik”, mire jutottak az első félévben. (Méhesz Éva felvétele) CSÁVOLYI FALUKÉP A KÖZPONTI LEVÉLTÁRBAN Meghosszabbították a gyűjtőakciót A hazánk életét, a 80-as évek Magyarországának hétköznapjait, életmódját, településeinek jelenkori arculatát dokumentáló fotók készítésére és gyűjtésére indított társadalmi akcióját ez év végéig meghosszabbította a Hazafias Népfront Országos Tanácsa. 40. Mint ismeretes, a felszabadulás évfordulójára meghirdetett mozgalom azt a célt tűzte maga elé, hogy hiteles dokumentumokkal, fényképekkel bemutassa az ország valamennyi községét, nagyközségét, 50 ezer lakos alatti városát. A HNF Országos Tanácsa az Új Magyar Központi Levéltárral együttműködve egységes szempontokat dolgozott ki, amelyek nyomán tudományos értékű gyűjtemény jöhetne létre, információkat közölve az 1980-as évek Magyarországának építészeti kultúrájáról, ízlésvilágáról, életmódjáról és műveltségi szintjéről is. Már több községből érkezett jelentős forrásértékű anyag a gyűjtemény őrzésével megbízott Új Magyar Központi Levéltárba. Így a többi között például Taktaszada, Csávoly, Taktaharkány, Kópháza, Lakócsa, Szentbordás és Potony községek készítették el mintaszerűen lakóhelyük képi dokumentálását. Az Új Magyar Központi Levéltár továbbra is várja a felhívásban közzétetteknek megfelelő fotódokumentációs anyagokat, s a HNF Országos Tanácsa — a Márciusi Front megalakulásának 50. évfordulója előtt is tisztelegve — december 31-éig hosszabbította meg az akció határidejét. MŰSOR 1937. február 7-én, szombaton. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: A VAGY VILLAMOSA. Bródy Sándor-bérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 101 órakor a Hunyadivárosi Általános Iskolában: FARSANGI APRÓK TÁNCA. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: tél 4, háromnegyed 6 és « órakor: NE VEDD EL TŐLEM A NAPOT. Sz. francia film. 14 éven felülieknek! Árpád mozi: fél 4 és háromnegyed « órakor: A JEDY VISSZATÉR. Sz.. amerikai film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 8 és fél > órakor: SZOMSZÉD SZERETŐK. Sz., mb., francia film. 14 éven felülieknek! Stúdiómozi: ( órakor: HALÁLOS SZERELEM. Sz., mb., francia film. 14 éven felülieknek 1 Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: A VILÁGGÁ MENT*KIRÁLYLÁNY. Pajtásmozi: fél 4 órakor: A DUNAI LAJOS. Videomozi: 4, 1 és 8 óraikor: EGY CSIRKEFOGÓ HALÁLA. Sz., francia krimi. Planetárium-video: (Lánchíd utca): 3 és 6 órakor: KUNGFU LÁNY. Sz., hongkongi film. BAJA Uránia mozi: fél 4. fél 6 és fél « órakor: MÍG ÚJ A SZERELEM. Sz., magyar film. 14 éven felülieknek! Központi mozi: 4 és 6 órakor: FEKETE NYÍL. Sz., szovjet kalandfilm. 8 *rakj °r: A KÉJNŐ KALIFORNIÁBA KÉSZÜL. Sz., mb., amerikai film. is éven felülieknek! Stúdiómozi: délelőőtt 10 órakor: A HOLDLAKOK TITKA. Sz., mb., francia rajzfilm. Fél 4 órakor: KÉT BORS ÖKRÖCSKE. Sz., magyar mesefilm. A MESEMŰSOR GYERMEKMEGŐRZŐ JELLEGŰ. 5 és 7 órakor: TUDOM, HOGY TUDOD, HOGY TUDOM. Sz., mb., olasz film. BÁCSALMÁS — Árpid mozi: g órakor: BRUCE LEE A LEGENDA. Sz., hongkongiamerikai film. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 5 órakor: LEOPARD KOMMANDÓ. Sz., olasz—NSZK kalandtilm. Stúdiómozi: délelőtt 10 órakor: A LEGYŐZHETETLEN VUTANG. KISKOROS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: VARÁZSLAT. Sz., magyar film a QUEEN EGYÜTTES budapesti koncertjéről. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 órakor: VÍZIPÓKCSODAPÓK. Sz., magyar rajzfilm. 6 és 8 órakor: A NINDZSA SZÍNRE LÉP. Sz., amerikai kalandfilm. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A SMARAGD ROMÁNCA. Sz., mb., amerikai kalandfilm. 14 éven felülieknek! Előzetes: TISZAKECSKE Az Arany János Művelődési Központban: A LÁTHATATLAN EMBER. Sz., mb., szovjet film. 7 órakor: A TŰZ HÁBORÚJA. Sz., kanadai kalandfilm. 16 éven felülieknek ! FEBRUÁR 8-ÁN, VASÁRNAP KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ (Az Erdei Ferenc Művelődési Központban.) Este 7 órakor: A VELENCEI KALMÁR. Gózon Gyula-bérlet. KELEMEN LÁSZLÓ kamaraszínhÁz Este 7 órakor: A VAGY VILLAMOSA. Bérletszünet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Előzetes. Február 9-én, hétfőn, 20 (!) órakor: HAUMANN Péter Kossuth-díjas kiváló művész estje. Pódiumbérlet: 11-én, szerdán 19 órakor TALK SHOW. Friderikusz Sándor vendégei: Szikora Róbert, az R-GO együttes vezetője. Szántó Éva, Mezei András: Éva és sok Ádám című könyvének hősnője. Takács Nándor kutya- és oroszlántulajdonos. Kondor Katalin szerkesztő-műsorvezető. MOZI A mozik műsora azonos a szombatival, kivéve: KECSKEMET Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: NE VEDD EL TŐLEM A NAPOT! Sz., francia film. 14 éven felülieknek! Fél 6 és fél 8 órakor) SZERETET ARADAT. Sz., amerikai film. 14 éven felülieknek! Videomozi: 4, 8 és 8 órakor: EGY CSIRKEFOGÓ HALÁLA. Sz., francia krimi. Művelődési központ—video: S órakor: A CSAPDA. Sz., angol kalandfilm. Planetárium—video: (Lánchíd utca): 3, 6 és 8 órakor: FOLYTASSA NŐVÉR! Angol filmvígjáték. Stúdiómozi: nincs előadás. Pajtásmozi: nincs előadás. BAJA Uránia mozi: fél 4 fél 6 és fél 8 órakor: LEOPARD KOMMANDO. Sz., olasz—NSZK kalandfilm. Stúdiómozi: nincs meseműsor. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 6 órakor: BETÖRŐ AZ ALBÉRLŐM. Sz., angol filmvígjáték. KALOCSA Otthon mozi: 4, 8 és 8 órakor: BREAK I. Sz., zenés amerikai film. KISKOROS Petőfi mozi: 3, 5 és 7 órakor: NYOMÁS, UTANA! Sz., olasz kalandfilm. 14 éven felülieknek I Megyénk az országos sajtóban Képes 7. 1987. 6. szám: Thurzó Gábor: Nincs robimisomi élet A nyitott kapuk kulcsa. (Beszélgetés a Baján született dr. Goldschmidt Dénessel Intapusztáról.) — Hollai Andrea: öt centivel a föld fölött. (A Kiskunsági Nemzeti Park közepén élő Borza Vera festőről és családjáról.) Új Tükör, 1987. 6. szám: Novák Mária: A vágy villamosa, Kecskemét, Kamaraszínház — Pünkösti Árpád: Nem feddhetetlen feddhetetlenség. (Borosák Andrásról, a Bugaci Aranykalász Szakszövetkezet elnökéről.) — ösépítmények. (Rövid hír a hódmezővásárhelyi Medgyesi-teremben megnyílt Kunlkovács László kiállításáról, és az illusztráció: A tanyai kemence Bugacca című fotó.) Képes Újság, 1987. 6. szám: Szabó László: A Kék fény után az ön segítségét kérjük! (A cikkben közük a dunavecsei betű némel elvitt rádiómagnó fotóját.) Magyar Ifjúság, 1987. 6. szám: Kemény György: Üt, rúg és Európa-bajmok. (A Kecskeméti Szigma Karate SE versenyzőjéről Beme Mártáról.) Konzerv- és Paprikaipar, 1986. 4. szám: Bontovics Lajos: Gondolatok paradicsomfeldolgozásunk egyes kérdéseiről. (A kecskeméti ZKI Fejlesztő Vállalat munkatársának tanulmánya.) PIACI KORKÉP Árak Kecskeméten Saláta (db) 20 Élő csirke 60 (forint/kilogramm) Karalábé (db) 12 Tojás (db) 2,80 Paradicsom 150 Tejföl (liter) 50 Élő csirke 52 Paprika (db) 6-12 Tehéntúró 40 Élő tyúk 50 Uborka 150—160 Burgonya 10—12 Vágott csirke 90 Zöldhagyma Sárgarépa 30 Tej (liter) 10 (csomó)8 Petrezselyem 50 Tejföl (liter) 60 Fokhagyma 200-220 Hagyma 20 Túró 60 Sóska 160 Dióbél 160 Tojás (db) 2,80—3 Gomba 110 Mák 100 Burgonya 10—14 Alma 7—25 Karalábé 25 Sárgarépa 20—30 Körte 15—20 Káposzta 15 Petrezselyem 35—40 Savanyú káposzta 20—25 Torma 25 Vöröshagyma 18—20 Savanyú káposzta 20 Fejes káposzta 20—22 Arak Kiskörösön Alma 12—14 Kelkáposzta 20—24 Elő tyúk 50 Sütőtök 12 A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Tömeges közlekedési balesetek a sűrű ködben Kecskemét határában, a 75-ös számú főút 74. kilométerénél tömeges közlekedési baleset történt február 5-én 7.30 órakor. A főútra szabálytalanul felhajtott egy személygépkocsi és összeütközött az ott haladó, ARO típusú kisteherautóval. A személygépkocsi nekivágódott az út szélén műszaki hiba miatt veszteglő másik személyautónak. A rossz — mindössze 20—25 méter — látótávolság és a balesetes, veszteglő járművek miatt további 11 gépkocsi, köztük három kamion szaladt egymásba. Személyi sérülés — szerencsére — nem történt. A forgalom csaknem két órát állt. Páhi külterületén, az 5301. számú úton 5-én Dóra László 29 éves kaskantyúi lakos (Kossuth u. 44.) a menetrend szerinti autóbuszt nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette. A sűrű ködben későn észre az úttest menetirány vette szerinti jobb oldalán álló — utasokat felvevő másik autóbuszt, — nekiütközött, és az úttest bal oldalára átsodródva megállt. Mögéjük érkezett egy harmadik busz, amelynek vezetője, Soltész Zsigmond 33 éves fülöpszállási lakos (Mátyás u. 15.) ugyancsak későn észlelte a két álló járművet és nekik ütközött. Soltész Zsigmond és utasa, Kare István 54 éves kunadacsi lakos (Kossuth u. 17.) könnyebben megsérült. A járművekben összesen mintegy 90 ezer forint értékű kár keletkezett. Solt külterületén, az 52-es számú úton ugyancsak 5-én, Kugelmann János 54 éves hartai lakos (Széchenyi u. 82.) is figyelmen kívül hagyta a csökkent látótávolságot, s gyorsabban hajtott az ilyenkor megengedettnél. Emiatt elütötte az út szélén álló Herbert Gyula 53 éves szeghalmi lakost (Dózsa Gy. u. 16.), akit súlyos sérüléssel szállították kórházba. SZONDA Az elmúlt időszakban Bács- Kiskun megyében az alábbi személyeket vonták felelősségre gépjármű ittas vezetése miatt. (Zárójelben közöljük a kiszabott büntetést és a való eltiltás idejét.)Járművezetéstől Vétségért: Kozák László Fülöpszállás, Telekpuszta 52. (7000 forint, 2 év); Ligetfalvi József Császártöltés, Tavasz út 19. (10 800 forint, 2 év); Bojtor Tibor Kiskunfélegyháza, Darvas tér 4. (9 hónap börtön felfüggesztve, 3 év); Csönge Árpád Kiskunfélegyháza, Szeder u. 14. (4800 forint, 1 év 2 hónap); Sándor Kiskunfélegyháza, Csenki Alpári u. 7. (7000 forint, 5 év); Ficsor László Kiskunfélegyháza, Darvas tér 5. (6300 forint, 2 év); Fekete András Tiszaalpár, Borsihalmi-körzet 15. (8000 forint, év 6 hónap); Kasza Sándor Kuni szállás, Tanya 134. (10 000 forint, 2 év); Palotás Sándor Kiskunfélegyháza, XI. ker. 353. (4800 forint, 1 év); Patyi József Kiskunfélegyháza, XI. ker. 178. (7200 forint, 1 év 6 hónap); Pászti Mihály Kiskunfélegyháza, Darvas 1 tér 1. (1 év javító-nevelő munka, év 6 hónap); Sándor Kiskunfélegyháza, Mikes u. József 16. (5400 forint, 1 év); Treso János Györgyné Kiskunfélegyháza, Vörös Hadsereg u. 81. (5600 forint, 1 év 4 hónap). Szabálysértésért: Görög Ferenc Kiskunfélegyháza, Daru u. 31. (1000 forint); Csányi István. Kiskunfélegyháza, IX. ker. 316. (8000 forint, 7 hónap); Steiner József Kunszállás, Marx K. u. 3. (5000 forint, 6 hónap); Zsibrita András Jászszentlászló, Rákóczi u. 31. (5000 forint, 4 hónap); Dojcsák Pál Kecskemét, Szűcs L. u. 5. (5000 forint, 7 hónap); Sztankó Gábor Izsák, Mező I. u. 24. (5100 forint, 6 hónap); Garaczi Sándor Kecskemét, Ybl M. u. 6. (5000 forint, 6 hónap); Kiss Józsefné Tass, Felsőszenttamás 16. (1500 forint); Simonics László Dusnok, Ady E. u. 27. (6000 forint, 6 hónap); Romsics László Kalocsa, Meszesi u. 27. (5000 forint, 3 hónap); Bélik László Miske, Marx u. 30. (4000 forint, 3 hónap); Szitár Vince Dusnok, Kölcsey u. 3. (4000 forint, 4 hónap); Bánki Zoltán József Kalocsa, 48-es u. 20. (4000 forint, 5 hónap). HÍREK • HÍREK NAPTÁR 1987. február 7., szombat Névnap: Tódor Napkelte: 7 óra 04 perc Napnyugta: 18 óra 53 perc Holdkelte: 10 óra 49 perc Holdnyugta: 2 óra 36 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország területén ma estig: Borult, párás, eleinte sokfelé ködös idő lesz. Elsősorban az ország északi felében több helyen hóesés, néhol ónos eső, eső valószínű. A megélénkülő délnyugati légmozgást egyre több helyen viharossá fokozódó északnyugati szél váltja föl. A hőmérséklet kora délután a még mindig párás északkeleti országrészben fagypont körül, másutt 0 és +5 fok között alakul. ELŐREJELZÉS Vasárnap gyengül a szél. A jövő hét elején változóan felhős idő várható, legfeljebb kis csapadékkal. A hőmérsékleti értékek a hét elején mínusz 10 és fok között, majd a hét közepétől 0 mínusz 4 és plusz 5 Celsius-fok között várhatók. Február 5-én Kecskeméten a középhőmérséklet mínusz 3,4 ,az 50 éves átlag mínusz 0,9), a legmagasabb hőmérséklet 0,6 fok volt. Csapadék nem hullott, a nap nem sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 14,0, 13 órakor mínusz 2,1 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 14,0 Celsius-fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1026,4 millibar — mérsékelten süllyedő — volt. A hóréteg vastagsága 24 centiméter. Február 5-én Baján a középhőmérséklet mínusz 10,5 (az 50 éves átlag mínusz 0,7), a legmagasabb hőmérséklet mínusz 2,8 fok. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 9,0, 13 órakor mínusz 2,2 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 13,7 Celsius-fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1027,1 millibar — süllyedő — volt. Csapadék nem hullott. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint Budapesten, a tévé Hargita stúdiójában megtartott 6. heti sorsoláson következő számokat húzták ki: a 1, 21, 63, 72, 80 — KAMARAZENEI TALÁLKOZÓ. A megye tizenegy állami zeneiskolájának kamarazenei együttesei adnak számot felkészültségükről a kecskeméti Kodály iskola dísztermében ma 9 órai kezdettel. A műsorban klasszikus és mai szerzők művei egyaránt elhangzanak. nak Baján és Lajosmíizsén neon— mint azt tegnap közöltük —, hanem Kecskeméten is lesz autózásán — PLANETÁRIUM-HÍR. Szombaton 16.30 órakor, valamint vasárnap 11 órakor diavetítéssel kísért előadást tartanak a Kecskeméti Planetáriumban, Naprendszerbe címmel. Utazás a Vasárnap délután 16.30 órakor a csillagok világáról hangzik el előadás. A rendezvényekre középiskolásokat és felnőtteket várnak. — Szabadegyetem. A zöldség- és gyümölcstartósításról tart előadást dr. Buchalla Botond, a kecskeméti kertészeti főiskolai kar docense Kecskeméten a technika házában ma 18 órai kezdettel. Az előadás a kertészeti szabadegyetem rendezvénye. — Halálos vasúti baleset. Füzesabony közelében, egy vasúti kereszteződésben a gyorsvonat elé hajtott tartálygépkocsival Basticz József 43 éves gépkocsivezető, perkátai lakos. A baleset következtében Simon Péter Pál 33 éves vonatvezető és Tóth Zoltán 33 éves mozdonyvezető, budapesti lakos a helyszínen meghalt, a tartálykocsi vezetőjét életveszélyes sérüléssel szállították kórházba. A gyorsvonat utasai közül három könnyű sérülést szenvedett. A vizsgálat eddigi adatai szerint Basticz József fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre. — Bajaiak a rádióban. A rádió pécsi stúdiója ma 8 órától Jó reggelt címmel zenés magazinműsort sugároz az URH-adón. A 120 perces adásban megszólal többek között Nagy Dezső, a bajai néptáncegyüttes vezetője. A műsorban elemzik a bajai együttes helyzetét, a Bács-Kiskun megyei amatőr néptáncmozgalom elmúlt évtizedét, beszélnek a műfaj nehézségeiről, és a tervekről is. — KÖNYVÜNNEPEKEN. Február 9-étől LAKITELkiteleken, a művelődési 17-éig házán árusítással egybekötött könyvkiállítást rendeznek, a mezgazdasági könyvhónap alkáliából. Elhunyt Szabó Sándor Életének 62. évében tegnap hirtelen elhunyt Kecskeméten dr. Szabó Sándor, Bács-Kiskun megye nyugalmazott főügyésze. Szabó Sándor 1953-tól, az ügyészség megalakulásától megszakítás nélkül Bács-Kiskun megye főügyésze volt, egészen 1982. december 31-éig, nyugdíjba vonulásáig. Azóta pártmunkásként tevékenykedett. VÉGSŐ BÚCSÚ DÉNES ZSÓFIÁTÓL Családja, barátai, pályatársai, tisztelői mély részvéttel kísérték utolsó útjára tegnap a 102 éves korában elhunyt Dénes Zsófiát a Farkasréti temetőben. A József Attila-díjas írónő ravatalánál a Magyar Írók Szövetsége nevében Molnár Zoltán író búcsúzott az elhunyttól. Jovánovics Miklós, a Magvető Kiadó igazgatója a barátok nevében mondott búcsúszavakat. — Tanácstagi fogadóóra: Dr. Tóth István, Kecskemét 8-as számú választókörzetének tanácstagja a Lánchíd Utcai Általános Iskola ebédlőjében fogadóórát tart február 9-én, hétfőn 18 órától. A HÁZRA!— Autóvásárok. Holnap — TAVASZIG ÉN VIGYÁZOK VISSZATÉRŐ — Bocsásson meg, véletlenül két nappal később engedjük ki magát — mondja a börtönigazgató a szabaduló fogolynak. — Nem tesz semmit, majd legközelebb két nappal előbb engednek ki. ■ C Hétfői ’ ^ ^ lapszámunkból ! A negyedik oldalon jelentkezünk a Sajtóposta összeállítással. Ugyanitt Darvas József Kossuthdíjas íróra emlékezünk, születésének 75. évfordulója alkalmából. Az ötödik oldalon a negyedik részét Körkérdés melyben a Bajai közöljük, Finomposztó Vállalat vezérigazgatóját és az Alföldi Tüzép Vállalat gazdasági igazgatóhelyettesét szólaltatjuk meg. Hol tart ma Bács- Kiskun megyében a számítástechnika mezőgazdasági alkalmazása? Erről beszélgetett Szentmártoni munkatársunk mezőgazdasági Tamással, a számítástechnikai koordinációs bizottság munkatársával. Az interjú ugyancsak az ötödik oldalon kap helyet. •vöí PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató, szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 27-611 (Telexszám: 26-216 bmlv 7) Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft, negyedévre: 129,— Ft, félévre: 258,— Ft, egy évre: 516,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 28-7TI Vezérigazgató: Brittás : HU ISSN líll-BH