Petőfi Népe, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-19 / 221. szám

PETŐFI N­ÉPE NAPTÁR 1989. szeptember 19., kedd Névnap: Vilhelmina Napkelte: 6 óra 26 perc Napnyugta: 18 óra 50 perc 1 holdkelte: 20 óra 23 perc Holdnyugta: 11 óra 50 perc ÉVFORDULÓ Százhúsz éve született a Heves me­gyei Rózsahegyen, és Budapesten hunyt el Blaskovics László (1869 1938) ne­ves szemészorvos, egyetemi tanár. Már gyermekfejjel az orvosi pályára készült. 1893-ban szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti Tudományegyete­men. A következő esztendőtől kezdve a budapesti szemklinikán lett tanársegéd. Érdeklődése hamarosan a szemészeti műtétek felé fordult; 1905-ben ebben a témakörben magán­tanárrá képesítették, s az István Kórház trachoma-osztályá­nak lett a főorvosa. 1907-től két évtize­den át az Állami Szemkórház igazgató­főorvosaként tevékenykedett. Munkás­sága elismeréseként 1912-ben egyetemi rendkívüli tanári címet kapott. 1921 és 1925 között a debreceni egyetem szemé­szeti tanszékét vezette, majd 1928-tól a szemészet tanára a budapesti egyete­men, s egyben a II. számú Szemklinika igazgatója is. Számos, nemzetközileg elterjedt mű­tétet dolgozott ki. Nevéhez fűződik az ún. csarnoköblítő eljárás, s jelentős a kancsalsági műtét után alkalmazott „te­kintő kötése" is. Oxyoptriás táblái új módszert nyújtottak a látásélesség meg­határozásához. Ismert tudományos­irodalmi munkássága (pl. Szemészeti műtéttan, 1898.) is. MŰSOR Szeptember 18-án, kedden KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Cl RÓKA BÁBSZÍNHÁZ 10 órakor: VÁSÁRFIÁK. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: HALÁLOS MÁNIA. Sz.­mk., ame­rikai film. 18 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: VELED AKAROK JÁRNI. Sz. amerikai film. 14 éven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor. NEM LÁTNI ÉS MEGSZERET­NI. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felüliek­nek. Stúdiómozi: 7 órakor: FANNY ÉS ALE­­XANDER. Sz., kétrészes svéd film. 14 éven felülieknek. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: ISKOLAKERÜLŐK. Sz., magyar film. 14 éven felülieknek. Autósmozi: este fél 10 órakor: SCHI­­MANSZKY KELEPCÉBEN. Sz., mb, NSZK-film. 16 éven felülieknek. Stúdiómozi: 5 és 7 órakor: YESTERDAY. Sz., lengyel film. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 6 és 8 órakor: ROBOTZSA­RU. Sz., mb., amerikai film. 16 éven felüliek­nek. JÁNOSHALMA Árpád mozi: 6 és 8 órakor: JAMES BOND, A MAGÁNYOS ÜGYNÖK. Sz. mb., angol krimi. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: VASMA­DARAK. Sz., mb., amerikai film. KECEL Autósmozi: este 9 órakor: VÉGZETES VONZERŐ. Sz., amerikai film. 16 éven felü­lieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4,6 és 8 órakor: A LÉGY. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek. Stúdiómozi: 7 órakor: A BEVERLY HILLS-I ZSARU. Sz., mb., amerikai krimi. 14 éven felülieknek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: fél 6 és fél 8 órakor: A LE­GÉNYANYA. Magyar film. MSZDP­KÖZLEMÉNY B­ács-Kiskun megyei zónák A Magyarországi Szociáldemokrata Párt Bács-Kiskun Megyei Szervezete ér­tesíti valamennyi alapszervezetét és szer­veződő csoportját, hogy az 1989. júliusi egységnyilatkozat szellemében az MSZDP országos elnöksége 1989. szep­tember 12-én úgy határozott, hogy a platformok a továbbiakban egységesen a Magyarországi Szociáldemokrata Párt megnevezést használják. 1989. szeptember 4-én megalakult az MSZDP Bács-Kiskun Megyei Szerveze­tének tagszervező és kongresszus-előké­szítő bizottsága. A bizottságot dr. Fekete László, az MSZDP megyei elnöke vezeti, aki egyben az országos elnökség tagja. A megyei szervezet vb-titkára: Gergely Ernő. A szervezet címe: 6000 Kecskemét, Katona J. tér 8.1. em. 18. Tel.: 76/22-322 és 21-es mellék. A tagszervező bizottság a megyét há­rom zónára osztotta illetékesség alapján. Északi zóna: Gergely Ernő vb-titkár (Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa, Tisza­tócske), címe megegyezik a megyei szer­vezet címével. Középső zóna: Mátyási István vb-tag (Jánoshalma, Kiskunhalas, Kiskőrös) címe: 6440 Jánoshalma, Kossuth u. 38. Tel.: 195. Déli zóna: Pestuka D. Ferenc vb-tag (Baja, Kalocsa, Bácsalmás) címe: 6500 Baja, Dózsa Gy. u. 54. Tel.: 79/12-139. Az MSZDP Városi Szervezete, Kecs­kemét. Titkára: Marozsi Imre címe: 6000 Kecskemét, Rákóczi út 3. II. e. Tel.: 76/ 20-625. A városi szervezet minden hétfőn du. 17 21 óráig várja az érdeklődőket az el­ő emeleti bemutatótermében. MSZDP Bács-Kiskun Megyei Szervezete SKÓT VICC A skót elmegy a fogorvoshoz fogat házalni. Előbb megalkuszik az árban, majd aggodalmasan számolni kezdi a pénzét. Nem kell előre fizetni! — nyugtat­ja meg az orvos. Nem is azért feleli a páciens , csak megszámolom a pénzemet, mi­előtt elaltat a doktor úr! A MOZGÁSSÉRÜLT GYERMEKEKÉRT A kiskőrösi városi vöröskereszt, a Petőfi Sándor Gimnázium és Szakközépiskola, a Művelődési Központ, a Szakmunkásképző Iskola és a Demisz a mozgássérült gyerme­kek megsegítésére akciót szervez. Szeptem­ber 20-án 19 órától a Petőfi Sándor M­űvelő­­dési Központban egész estét betöltő prog­ram lesz (videovetítés, rockkoncert, diszkó), amelynek bevételét a mozgássérült gyerme­keknek ajánlják fel. Az 50 forintos jegy egy­ben a tombolára is „belépő”; négy világsztár nagylemezét lehet vele elnyerni. . A POSTÁRÓL ÉS A TÁVKÖZLÉS­RŐL szóló törvénytervezetről tartottak vitát tegnap a Hazafias Népfront Megyei Bizott­ságán. A szabályozás elveiről készített tanul­mányt az állami és a társadalmi szervezetek mellett az ellenzéki pártok is javaslataikkal egészítették ki. M­egyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1989. szeptember 1 fi­ai szám: Hámori Zoltán: Igazodjunk igazán. (A szerző a Petőfi Népe olvasó­­szerkesztője.) Magyar Hírlap, 1989. szeptember 1 fi­ai szám: Vödrös Attila: A Kalocsai Nő­vérek hite a régi. (Riport két kalocsai nővérrel.) Pajtás, 1989. 20. szám. ( TPI ): Mutasd meg magad! (Az ágasegyházi Szántó Sándor fotóját is közlik.) Úttörővezető, 1989. 9. szám: Kiállí­tás. (A Szórakaténusz Játékmúzeum bábtörténeti kiállításáról.) —­ Pályázati felhívás. (A fotópályázat meghirdetői egyebek között a Kecskeméti Fény­­szöv, a Szórakaténusz Játékmúzeum és a Kiss Áron Magyar Játéktársaság.) Kirakat, 1989. 8. szám: Folytatódik az útépítés. (Az M5-ös autópálya kecs­keméti szakaszának építését is említi.) Világ, 1989. 17. szám: Sajó Péter: Jön a bal? Nem kizárt, hogy Pozsgayt tudatosan kompromittálták a pártköz­pontból. (Pozsgay Imre kecskeméti küldötté választásáról is ír.) Képes 7., 1989. 37. szám: A Képes 7 sajtópáholya. „A bilincstörő rabszol­gáktól félni kell, de a szabad embertől soha.” (Interjú dr. Szabad György tör­ténész akadémikussal, aki véleményt mond a lakiteleki Lezsák Sándorról is.) Franka Tibor: Lakitelek: „Itt Petőfi népe él”. Vendégségben a Lezsák­­portán. Új Tükör, 1989. 38. szám: Albert Mária: Megszólítani a növényeket. (In­terjú Bálint Györggyel, aki a Kertészeti Egyetem Kecskeméti Főiskolai Karán is taní).) Számadás, 1989. 30. szám: — bács­kai —: Eltűnik százezer forint. Telhe­tetlen juhászok? (A Kunszentmiklósi Egyetértés Termelőszövetkezet juhá­szaiéról.) MÁR VÁRTÁK ... Olcsón a téli tárolásra Jó hagyomány folytatója a Bács- Kiskun Megyei Zöldért Vállalat. Immár negyedik éve minden őszön kedvezményes áron kínálja a télre eltehető, tárolható zöldség- és gyümölcsféléket. Tavaly is nagy sikere volt a Zöldért-akciónak, Bács-Kiskunban éppúgy, mint a főváros­ban és még néhány megyeszékhelyen. Szerdától ismét olcsón bevásárolhat a lakosság, noha most hiányzik listájukról a paprika, amelyből az idén kevés és mi­nőségileg sem kiemelkedő termett. Vi­szont burgonyából, hagymából és almából olyan mennyiséget szerzett be a vállalat, hogy állni tudják a vásárlók rohamát szeptember 20-ától az azt követő két­­három héten. Minden almafajta kilóját tíz forintért adják, a burgonya hét, a hagyma pedig hat forintba kerül. Az utóbbi kettő­ből ha húsz kilogrammos egységeket vá­sárolnak, a necczsákot ráadásként — te­hát ingyen — adják. Fontos tudni, hogy Kecskeméten és a megye minden települé­sén csak a Zöldért saját üzleteiben tudja beszerezni a lakosság ilyen olcsón a télire valót, a fővárosban pedig öt helyen kezde­nek kedvezményes akcióba. Ügyeletes riporter: Nagy Mária 76/27-611 IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: Folytatódik a túlnyomóan napos, száraz, meleg idő. Hajnalban foltokban köd képző­dik. A változó irányú szél nagyrészt mérsé­kelt marad. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 24 és 29 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Meteorológiai F­őállomás jelenti. Szeptember 17-én Kecskeméten a középhő­mérséklet 19,4 (az 50 éves átlag 15,8), a leg­magasabb hőmérséklet 27,0 fok volt. A nap 8 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 15,4, 14 órakor 27,1 fokot mértek. A legalacso­nyabb hőmérséklet 13,6 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1023,7 millibar­d— emelkedő — volt. Szeptember 17-én Baján a középhőmérsék­let 19,8 (az 50 éves átlag 16,4), a legmagasabb hőmérséklet 27,8 fok volt. A nap 10,9 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 16,7, 14 óra­kor 27,8 fokot mértek. A tengerszintre átszá­mított légnyomás 1022,8 millibar — emelkedő — volt. HOLNAPI LAPSZÁMUNKBÓL Az osztrák vasasok kereseti viszonyairól is nyilatkozik lapunk főmunkatársának adott interjújában az osztrák vasasszakszervezet fő­titkára, Karl Flaas. Az írás a 4. oldalon jelenik meg, ugyanott a kunfehértói borkősarüzem munkaszervezési „vívmányairól” tudunk meg egyet-mást, a cikk címe: „Két-három semmit­tevő jut 4-5 dolgozóra". (Ezt a panaszkodó munkások állítják.) Az ötödik oldalon folyta­tódik Nemere István Leszámolás című írása, valamint riportot olvashatnak egy szerencsét­len sorsú fiatalasszony kálváriájáról, akitől elvárnák, hogy dolgozzon — felnyitott has­sal... — AZ ELLENZÉKI PÁRTOKNAK bemutatkozási lehetőséget nyújtó Kecskeméti Szabadgondolkodók Klubja legközelebbi összejövetelének vendégei a helyi MSZMP-reformkör képviselői lesznek. A nyilvános talál­kozóra és vitára szeptember 21-én 18 órakor kerül sor a Katona József tér 8. szám alatt.­­ A MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM kiskunhalasi szervezete szep­tember 21-én, este fél hétkor Az MDF gazdaságpolitikája címmel fórumot rendez a HNF nagytermében (Kossuth u. 29.). Az előadók az MDF program­­készítői. Az elhangzott előadások után kérdéseket lehet feltenni a témával kapcsolatban. FELHÍVÁS A Magyar Demokrata Fórum kecs­keméti szervezete méltó módon, a város­ban működő ellenzéki szervezetekkel együtt kíván megemlékezni október 23- án az 1956-os magyar demokratikus forradalom és nemzeti szabadságharc évfordulójáról. Felhívjuk a Szabad Demokraták Szö­vetségét és a többi kecskeméti ellenzéki csoportot, csatlakozzanak kezdeménye­zésünkhöz, kapcsolódjanak be az ünnep­ség előkészítő munkálataiba. Kecskemét, 1989. szeptember 18. Az MDF Kecskemét Városi Szervezete MÁTÓL:­­Ceglédi Ősz A 625 éves fennállását idén ün­neplő Cegléd a már hagyományos Ceglédi Ősz rendezvénysorozattal hívja fel a szomszéd megye lakói­nak figyelmét is. Ma délután közle­kedési ankét kezdődik (13 órakor) a Ceglédi Kaszinóban, majd a rá­dió népszerű Csúcsforgalom című műsorának lesz helyszíne a város. Pénteken autósfelvonulást tarta­nak, megnyitják a Cegléd a közép­korban című kiállítást a Kossuth Múzeumban, a Református Egy­ház gyülekezeti házában a Fejfák és síremlékek üzenetei címmel hangzik el előadás. Szombaton a környezetvédelem aktuális kérdé­seivel foglalkoznak azon a találko­zón, ahová Zsuffa Ervin miniszter­­helyettest is várják. Az MSZMP aulájában ezen a napon négy festő­művész alkotásaiból nyílik tárlat. Az október 2-áig tartó programso­rozat más érdekességei mellett Bá­rányi Ferenc önálló irodalmi estjé­re is sor kerül, szeptember 27-én a gyermekkönyvtárban. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK M­ég nem volt húszéves Fülöpszállás határában, az 52-es számú úton szeptember 17-én délután a 19 esztendős Varga Károly Zoltán (Izsák, Csokonai utca 22.) motorke­rékpárral áttért a menetirány szerinti bal oldalra és ott össze­ütközött egy szemből érkező te­hergépkocsival. A fiatalember a helyszínen meghalt, utasa könnyebb sérülést szenvedett. Jakabszálláson, a Petőfi és a Mező Imre utca kereszteződé­sében szombaton délután a 66 éves Kovács Gyuláné (Jakab­­szállás, Felsőszőlők 42.) kerék­párjával balra kanyarodás köz­ben összeütközött egy személy­autóval. Kovácsné a helyszínen életét vesztette. Vasárnap hajnali két óra előtt Lajosmizse határában a 20 esztendős Pál Sándor (Lajosmi­zse, Bene 65.) az út széléről egy mellette elhaladó személygép­kocsi elé esett. Pál Sándor élet­­veszélyesen megsérült. Bács-Kiskun megye útjain az elmúlt hét végén (három nap alatt!) a felsoroltakon kívül 13, súlyos sérüléssel végződő közle­kedési baleset történt. Ú­ttévesztők A felvétel Kecskeméten, az Arany János utcában készült, de készülhetett volna a Szabadság téren, vagy bárhol máshol a me­gyeszékhelyen. A kerékpárosok mindenhol ott ügyeskednek a gya­logosok között, riogatva a gyerekkocsit toló, csomagot vivő vagy éppen csak sétáló embereket. Hihetnénk, hogy csak a fiatalok viselkednek így, de nem ez a helyzet. Felnőttek, sőt, időseket is láttunk minden gátlás nélkül a járdán, a parkban, a szökőkút előtt pedálozni. Ki merné őket figyelmeztetni? Hiszen akik ilyen elemi szabályokat sem képesek betartani, azok ki tudja miféle indulato­kat hordoznak magukban? (Tóth Sándor felvétele) SZÖVETKEZETI ÉLET­­HORGÁSZVERSENY TIZEDSZER Borongás időben kezdődött meg szombat reggel a Szövetkezeti Élet hor­gászversenye, 22 termelőszövetkezeti horgászegyesület részvételével. A tízesztendős múltra visszatekintő „pecásrandevút” ezúttal Tőserdőn, a Tisza szikrai holtágán rendezték meg. A négy-négy fős csapatok reggel nyolctól 11 óráig háborúztak a halakkal, majd — mint a mérlegelésnél kitűnt — kedvezőnek mondható zsákmánnyal indultak haza a találkozóról. A Szövetkezeti Élet vándorserlegét a Sükösdi Május I. Tsz horgászcsapa­ta vitte magával, második a Tabdi Szőlőskert, harmadik a Kunfehértói Előre Tsz horgászegyesülete lett. A legtöbb halat a madarasi Szalai Imre húzta partra (2005 gramm), akit sorrendben Ju­dák Gyula (Tabdi) és Majoros István (Sü­kösd) követett. ETAT AT Dk TIT1 VITT K'lV/lt r lfV E /YLA.JIV, Ju jUjí I JCvLjJ&IVI. K lubnév­p ályázat Az Agrikon Madisz szervezete októ­­berben klubot nyit Kecskeméten, az Erkel F. u. I/A szám alatt. A klubban a vállalat és a város dolgozó fiataljainak kívánnak szórakozási és politizálási lehetőséget nyújtani. Az egységes arculat kialakítása céljából a klub nevére pályázatot hirdet­nek. A követelmények: a név utaljon a klub tevékenységi körére, ne legyen ide­gen a magyar nyelvtől, maximum 15 betű­ből álljon. A pályázatra 5000 forint pályadíjat tűztek ki, s azon bárki részt vehet. A pá­lyázatot Horváth Sándornak, a klub veze­tőjének címezve kell beadni vagy bekülde­ni szeptember 24-éig. Cím: Agrikon, Ma­disz, 6001 Kecskemét, Pf. 43. A beadás formája: zárt dupla bo­rítékban. Az egyik boríték tartalmazza a javasolt nevet jeligés aláírással, az első borítékban elhelyezendő egy másik borí­ték, amely ugyancsak tartalmazza a ja­vasolt nevet és a pályázó nevét, sajátkezű aláírással és pontos lakcímmel. Amennyi­ben a nyertes nevet több személy is java­solta, úgy a győztest sorsolással választ­ják ki. A pályázat eredményét 1989. szep­tember 28-án hirdetik ki. A hét bűnügyi krónikája Több erőszakos bűncselekményről kaptunk hírt. A legdöbbenetesebb szeptember 15-én éjjel történt. Hárman megtámadtak egy bácsalmási as­­­szonyt lakása előtt. Ketten lefogták, míg egyikőjük megerőszakolta. A rendőrség őrizetbe vett egy alaposan gyanúsítható férfit, míg a két feltételezhető segítőtársa ellen szabadlábon folyik az eljárás. Ők ugyanis gyermekkorúak, 14 esztendősek. Baján, a Béke téri nyilvános WC-ben szeptember 14-én megtámadták a gondnokot. Ütlegelték és a zsebéből 230 forintot, valamint az iratait kivették. Kecskeméten, a Táncsics Mihály utcában szeptember 11-én este megtá­madtak és bántalmaztak egy helyi lakost, aki könnyű sérüléseket szenve­dett. A nála lévő 320 forintot elvették tőle. Nem mondhatni, hogy eseménytelen volt a szeptember 10-ei szabadszál­lási vásár. Már a múlt heti krónikában is hírt adtunk róla, hogy egy pónilófogatot „meglovasítottak”. Azóta két másik, ugyanitt történt bűn­­cselekményről is tudomást szereztünk. Egy fülöpházi férfitől 55 ezer forin­tot, egy kiskőrösi lakostól pedig nem kevesebbet, mint a lovát (értéke 80 ezer forint) lopták el. Az ablakot betörve hatolt be az ismeretlen tettes szeptember 13-án egy soltvadkerti lakásba. Zsákmánya 45 ezer forint volt. Ugyanígy jutott be a betörő egy lajosmizsei otthonba is szeptember 16-án. Innen egy 10 ezer forintot érő lalióra és 50 ezer forint tűnt el. Szeptember 11 -ére virradóra Kecskeméten, a tulajdonos lakása előtt álló kistehergépkocsiról permetezőszivattyút és pótkereket vittek el. A kár 62 ezer forint. Garán, egy ház elől 80 ezer forintot érő autót loptak el szeptember 10-én. A budapesti Geofizikai Kutató Intézet Kunadacs határában felállított rezgésjelző műszerei vesztek el szeptember 15-ére virradóra. A kár 60 ezer­­ forint. A homokmégyi gázcseretelep lemezfalát feltépve jutott az ismeretlen tettes 40 darab töltött propán-bután gázpalackhoz (értékük 115 ezer fo­rint). A szeptember 11-én történt betörés gyanúsítottját a rendőrség őrizet­be vette. A bácsalmási gázcseretelep ajtaját valaki betörte. Ez ugyancsak szeptem­ber 11 -ére virradóra történt. Összesen 43 650 forint kárt okozott, 15 pro­pán-bután gázpalackkal távozott. A kiskőrösi Skála Áruházból szeptember 15-én elloptak egy 26 ezer forintos bőrkabátot. A bajai Kismotor és Gépgyár egyik raktárhelyiségéből négyszáz kilo­gram sárgarezet loptak el. Értéke 40 ezer forint. B. I. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: DR. GÁL SÁNDOR Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 1989. IX. 19-én, megrendelés sorsj £^$^orlo8 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv­h. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy nőnapra: 105, Ft, negyedévre: 315,— Ft, fél évre: 630, Ft, egy évre: 1260, Ft. HU ISSN 0133- 235x

Next