Petőfi Népe, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-16 / 293. szám
1997. december 16., kedd Három napon át tárgyalják Baján a narancsos ügyet Ma délelőtt fél 9-kor kezdődik a bajai bíróságon a „narancsos” ügy névvel elhíresült bűncselekmény tárgyalása. Egy nő és egy férfi szervezett munkacsoportot a bácskai térségben, mégpedig külföldre, narancsszüretelésre. Az ígéretes kereseti lehetőség sokakat lázba hozott, és gyanútlanul úti előleget fizettek a szervezőknek azért, hogy biztosan a kiválasztottak között legyenek és szüretelhessenek. Pénzüket azóta is siratják, meg persze az utazásról és a narancsszüretről is lemaradtak. A városi bíróságon dr. Wolf Béla, a büntető tanács elnöke 3 napra tűzte ki ezt a tárgyalási szakot. Várhatóan még ítéletet is hirdetnek idén. Lesz-e mentőállomás Majsán? Egy héten belül már a második ülését tartja ma 13 órától Kiskunmajsa önkormányzata. A város vezetői a többi között arról is döntenek, hogy elfogadják-e a városnak 1,7 millió forinttal tartozó, felszámolás alatt álló Jonathan MgTsz zárómérlegét és a vagyonfelosztási javaslatot. Egy OMSZ mentőállomás létrehozása is téma lesz. A városban az önkormányzat által alapított Majsai Mentőalapítvány üzemeltet egy mentőautót, de azt csak betegszállításra lehet használni, eseti vagy sürgősségi kocsiként - feltételek hiányában - nem működhet. • Új életre kel a parkerdő Az elkövetkezendő években teljesen felújítják Kiskunhalason a Sóstói parkerdőt. A sóstó melletti erdőtömböt a város vezetése harminc évvel ezelőtt nyilvánította parkerdővé. Az eltelt idő alatt azonban nemcsak a kihelyezett padok és a játszótér, de a környéken tapasztalt környezetszennyezésnek tulajdoníthatóan a faállomány java része is tönkrement. A pihenőövezetként használt erdőtömb leromlott állapota miatt nem alkalmas a közjóléti funkciók ellátására. A tulajdonviszonyok még ma sem tisztázottak, a város megtette az első lépéseket ennek rendezésére, így várható, hogy hamarosan ismét Halasé lesz a Sóstói parkerdő. Az Állami Erdészeti Szolgálat közreműködésével felújítási programot dolgoztak ki az erdő megmentésére. Első lépésként a már tíz éve elmaradt faállomány-nevelési munkálatokat végzik el. Az erdészet ehhez a szakmai segítségen túl anyagi támogatást is szeretne nyújtani. A több milliós rekonstrukció során felújítják a pihenőparkot és a játszóteret is. Közmeghallgatás Lajosmizsén A város szennyvízcsatornázásáról, az autópályával kapcsolatban tervezett elkerülő útszakaszról, valamint az önkormányzat ’97. évi gazdálkodásáról és a jövő évi tervekről lesz szó szerdán délután Lajosmizsén, a közmeghallgatáson. A közmeghallgatás - ahol a polgárok feltehetik kérdéseiket a képviselő-testület tagjainak - délután öt órakor kezdődik a városi moziban. A közmeghallgatás előtt a lajosmizsei képviselők fél kettőtől testületi ülést tartanak. Napirenden lesz többek között a város szociális rendelete, az iparűzési adóról szóló rendelet és a szennyvízcsatornázás elindítása. Gazdasarok Lótenyésztőknek, lótartóknak 1. A legjobb lovak kiválasztása nem sokkal a háziasítás után kezdődött. Például a gyors méneket, gyors kancákkal már a régi időkben is azért keresztezték, hogy a születendő csikó szüleihez hasonlóan jó vágtázó lesz. Igás lovak esetén a különösen erős, izmos egyedeket pároztatták egymással, nagy teherbírású utódra számítva. A lófajták sokszínűsége is a háziasítást követő színek alapján végzett tenyésztői munka eredménye. A ló testét rövid szőr, a fedőszőr borítja. A szőrtakaró színe a fajtától, elhelyezéstől, egészségi állapottól, takarmányozási viszonyoktól függően nagyon változatos lehet. A lovak ősszel és tavasszal vedlenek. A nyári szőrzet, ha egészséges a ló, finom, rövid, fénylő. A téli ezzel szemben hosszabb, tömöttebb és kevésbé fénylő. A fedőszőrök mellett található hosszú szőrök (sörény, farok, szempilla, száj körül lévő tapogatószőrök) nem cserélődnek. Alapszínek alapján megkülönböztetünk pej, sárga, fehér, fekete, fakó, deres és szürke színű lovakat. A pej hosszú szőre a lábvégeken fekete. A különböző színek között még árnyalatok is kialakultak. A ló színe nem, de fénye sok mindent elárul. Ha szőrzete tompa fényű, akkor takarmányozása biztosan nem megfelelő. Betegség esetén (emésztési problémák fellépésekor) a ló szőre napok alatt tompa fényű lesz. A fejen és a végtagokon veleszületett jegyek is megjelentek. Ezek a fehér foltok kisebb-nagyobbak lehetnek és nagyságuk szerint különböző elnevezésűek (pl. virág, orrfolt, bóka, tejfelszáj, lámpás, vagy a lábakon kesely. Négy fő lótípus van. Telivér, ha törzskönyvileg igazolt szülőktől származik (angol, arab telivér), melegvérű vagy fél vér ősei között kisebb vagy nagyobb hányadban telivér szülők is voltak, ez a kifejezés persze nem a testhőmérsékletre utal, hanem a vérmérsékletre, temperamentumra. A hidegvérű fajták nagytestűek, zömök testfelépítésű lovak, ez az elnevezés a nyugodt, kiegyensúlyozott jellegre utal. A pónik közös vonása a kis termet. (Folytatjuk) dr. Kupa László Megyei Körkép Többet fizetnek a majsai iparűzők Kiskunmajsa önkormányzata jövőre is komoly bevételeket remél a helyi adókból. A nemrégiben elfogadott költségvetési koncepció szerint a helyi adókból 106 millió forint duzzasztja jövőre a város kasszáját. Ez az összeg realizálódása esetén a város tervezett bevételeinek tíz százalékát jelentheti. A helyi adókon belül az egyik legnagyobb bevételt eddig is az iparűzési adóból származó tételek jelentették. A közgyűlés elé került módosítás szerint, jövőre az ideinél 0,2 százalékkal többet kell fizetniük azoknak, akik Kiskunmajsán űzik az ipart. Az adó mértékét az adóalap 1,2 százalékában állapították meg. A januártól bevezetésre kerülő magasabb adótétel az eddiginél 16 millió forinttal többet hozhat a város konyhájára. Jövőre emelkedik az idegenforgalmi adó is Majsán. Ennek mértékét az üdülő ingatlanok alapterülete után 250 forintban állapították meg négyzetméterenként. A vendégéjszakák 30 forinttal lesznek drágábbak, azaz 150 forintot kell fizetni minden vendég után. Az önkormányzat pénzügyi bizottsága azt is javasolta, hogy a polgármesteri hivatal adócsoportja keresse annak a lehetőségét is, hogy az üdülőövezeten kívül épült vendégváró tanyák tulajdonosait miképpen lehetne bevonni a kiskunmajsai adózók körébe. A telekadót négyzetméterenként 100 forintra emelte a közgyűlés, a ez szintén január elsejétől lesz érvényben. Tapodi Kálmán Támogatás az egyesületeknek A jánoshalmi önkormányzati képviselőtestület legutóbbi ülésén 400 ezer forintot juttatott a város sportegyesületeinek. A futballklub a fel nem használt buszkilométerekért cserébe 100 ezer forintot, a kézilabdások szintén 100 ezer forintot kaptak. A Magyar Tradicionális Kyokushin Karate Szövetség a legmagasabb osztályba minősítette a jánoshalmiakat, és emiatt a karatésok nemzetközi licencdíj befizetésére kértek és kaptak 100 ezer forintot. Megszerezte a jövőre Sao Paolóban megrendezendő vb-n való indulás jogát a jánoshalmi színekben versenyző Csábe Bettina. A hathónapos intenzív felkészülése költségeinek kétharmadát szponzorok már összeadták, a még hiányzó 100 ezer forintot az önkormányzat biztosította. Motorizáció Halason Megérkeztek a halasi rendőrkapitányságra is az Opel rendőrautók. A kormányprogram részeként jelentős gépjárműcserére kerül sor a kapitányságokon. Cseréről, nem fejlesztésről van szó. A két új gépkocsi helyett két használt autót leadtak a halasiak is. Az Opelek esztétikailag és műszakilag is lényegesen jobbak, mint a korábbiak. Az egyik a közlekedésrendészeten, a másik a pedig a járőralosztályon segíti bűnüldözők nem kevés munkáját. A két új benzinüzemű bűnüldöző és felhasználói bevetés előtt. fotó: pozsgai Ákos 3. oldal Díszpolgári cím átadása Szerdán 13 órakor ünnepséggel kezdődik a kecskeméti képviselő-testület ülése. Katona László polgármester ekkor adja át a díszpolgári címet Bozsó János festőművésznek. Ezt követően - szintén a napirendi pontok tárgyalása előtt - Varga László lelkész tart karácsonyi ünnepi megemlékezést. Jánoshalmi bejárás A jánoshalmi képviselők keddi ülése a mozinál helyszíni bejárással kezdődik 15 órakor, a létesítmény további sorsának eldöntése érdekében. Ezt követően a város általános rendezési terve készítéséről tájékozódnak. Módosítják a víz- és csatornadíjakról alkotott rendeletüket, döntenek a szeméttelep további üzemeltetőjéről, s várhatóan módosítják a kövesútépítésekhez kapcsolódó lakossági befizetések határidejét. A testület most határozza meg a jövőre közhasznú munkásként foglalkoztatottak létszámát. Zárt ülésen dől el, hogy ki kapja meg november elsejéig visszamenőleg a rendszeres gyermekvédelmi támogatást, és ki nem. A csontritkulásról A kecskeméti I. számú gondozási központ több közösségi rendezvénysorozatot - például nyugdíjasok népfőiskolája rendezett már a hírős városban. Ezúttal azonban nem egyedül, hanem a hunyadivárosi részönkormányzattal közösen szerveznek ismeretterjesztő orvosi előadásokat a kecskeméti Jó Pásztor Otthonban (Hunyadiváros 48/a). A második előadás december 16-án, ma délután 16 órakor kezdődik. A téma: a csontritkulással kapcsolatos orvosi teendők. BETÉT HITEL Kecskemét, Dobó krt. 3. (Telefon: 76/484-977) ALFÖLD ÁRUHÁZZAL SZEMBEN, A RÉGI HELYÜNKÖN! __________________(volt "ARANYPÓK", az "OREX" mellett)____________________ Közlemény: i JÓGAZDA NEM AZONOS a Szigetvár és VIDÉKE Takarékszövetkezettel! VELÜNK RÉVBE ÉR! Mindennap MEGLEPETÉSSEL, minden szerdán és szombaton külön. RENDKÍVÜLI ajánlattal várjuk Önt! Ismerje meg személyre szóló szolgáltatásainkat! Hétköznap: 8-17 óráig; szombaton: 8 óra 30 perctől 12 óráig. Szövetkezeti Takarékpénztár