Petőfi Népe, 2012. október (67. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-04 / 233. szám

4 KÖRKÉP Előfizetési megrendelésükkel, kérdéseikkel, kérjük, hívják a 06-40/510-510-es helyi tarifás számot. Három hét németül Madari Regina, a kecskeméti Bolyai gimnázium 12­ d osztá­lyos diákja egy pedagógiai cse­reprogram ösztöndíjának ke­retében három hetet tölthetett el Németországban, Marburg városában 11 magyar diáktár­sával együtt. A csereprogram célja az volt, hogy közelebbről megismerkedjenek a nyelvvel, és bővítsék Németországról való ismereteiket. Regina élménybeszámo­lójából megtudhattuk, hogy családoknál laktak, a mar­­burgi gimnázium tanulóiként beültek az iskolapadokba.­­ Gyorsan beilleszkedtünk. Ha kellett, magunk mentünk bolt­ba, hogy ezzel is segítsünk a családunknak. Az iskolában négy németóra után a német diákok óráit látogattuk, ame­lyek nagyon érdekesek voltak számunkra. Más módszerek, más eszközök - röviden így jellemezhetném. Majd dél­utánonként színes progra­mokat szerveztek nekünk a családok, strandoltunk, wa­­keboardoztunk, kirándultunk és kerékpártúráztunk. Kedves emlék marad: egy magyar est keretében lecsóval és Gundel­­palacsintával vendégeltem meg a családomat. A csoport­tal elutaztunk Frankfurtba is, ahol Goethe házát néztük meg, majd Kasselbe, ahol pedig a Documenta kiállítást tekintet­tük meg. A Rajnán való hajóká­­zás után azt gondoltuk, hogy ennél a látványnál már semmi sem lehet szebb..., és mégis! A búcsúest! Magyar ételekkel és egy kis műsorral köszön­tük meg a szülőknek s a taná­roknak az eltelt három hetet. Megható volt. Nagyon jól sike­rült, s mindannyian életünk legemlékezetesebb heteit töl­töttük az egyetemi városban. Rengeteg tapasztalatra tettünk szert, és a nyelvet is gyakorol­hattuk, melynek most az isko­lában is nagy hasznát vesszük. A magyar diákok nagyon jól érezték magukat Németországban Hirdetésfelvevő és olvasószolgálati irodáink: Kecskemét, Szabadság tér 6., Széchenyi krt. 29. Telefonos apróhirdetés-feladás: 76/518-250 OLÁHNÉ CSÓKÁS ANDREA Törzsi világ a galériában Megnyílt az ősz első Diák­galériája. A Parádfürdői Képző­­művészeti Alkotótáborban ké­szült törzsi maszkok, amu­lettek és különböző tör­zsi alkotások láthatóak a Kecskeméti Ifjúsági Otthon Diákgalériájában. A Kun- Sebők Kata és Szikora Imre mű­vésztanár által vezetett nyári táborban a törzsi művészetek formavilágára, az Európán kí­vüli természetközeli kultúrák művészetére helyezték a hang­súlyt. A „végeredményt” még ezekben a napokban is bárki megtekintheti. A táborban elsősorban kép­zőművészeti iskolába járó di­ákok alkottak, akik közül töb­ben visszatérőként már művé­szeti főiskola, egyetem hall­gatói. A fiatalok sokszorosító grafikai technikával dolgoz­hattak, készültek rézkarcok, linóleummetszetek, aquatin­­ták, valamint volt modell utá­ni akt és portrérajzolás, festés, land art alkotások létrehozása és kreatív szabad alkotások választott technikában. Amint a kiállítás is mutatja, minden­ki szabadon ereszthette a fan­táziáját. A kreatív gondolatok elindításának elősegítésére minden alkotónap kezdetén projektoros vetítéseken is­merkedtek az adott téma vo­natkozásaival. A tábort végül egy törzsi Performance zárta: tábortűz mellett mindenki felvette saját készítésű törzsi maszkját, felöltötte a maszk­hoz illő ruházatot, és közös táncot járt. s. h. Nagy élményt nyújt a törzsi életet reprezentáló alkotások megismerése 2012. október 4. A mai bibliai előadáson János evangéliumáról hallhatnak Sikerrel fut csütörtökön­a ként a Bibliai Szabadegyetem Kecskeméti Kulturális Központban, mely azok szá­mára nyújt tartalmas időtöl­tést, akik bővítenék általános műveltségüket a Biblia meg­ismerésével. Mindezt olyan emberek tolmácsolásában, akik éveket áldoztak a Biblia egy-egy könyvének meg­ismerésére. A kétéves prog­ramsorozat második éve az Újszövetségről szól, ebben a té­makörben is neves előadóktól hallhatnak előadásokat a részt­vevők. Figyelemmel kísérhetik az Újszövetség könyveinek iro­dalmi és kortörténeti, valamint teológiai áttekintését, majd az előadás vázlatát a végén kéz­hez is kapják. Máté, Márk, Lukács evangé­liuma után ma 18 órakor János evangéliumáról lesz szó. Dr. Szilvási József főiskolai tanár várja az érdeklődőket. Egy hét múlva Kormos Tivadar főisko­lai tanár Az apostolok cseleke­detivel folytatja a sort, majd a következő hetekben Pál levelei lesznek az előadások közép­pontjában. A sikerrel futó Bibliai Szabadegyetem programjai nyitottak, és ingyenesen láto­­gathatóak. Bármikor bekap­csolódhatnak az érdeklődők, nem okoz gondot, ha a korábbi előadásokról valaki lemaradt, hiszen minden egyes előadás önállóan is értékes. 7Á/444 444 www.zebrataxi.hu SZERSZÁMOK AKCIÓS ÁRON! M .­­geogrOP^ VBeta KINGTONY EH5E21 SZERSZÁMBOLT Kecskemét, Nyíri út 38/B (Megyei Kórház és a Korona Patika között.) Tel.:76/489-154 Fax:76/470-142 e-mail: szerszambolt1@gmail.com ; web: www.szerszamuzlet.hu ) Akkumulátor­értékesítés nagy választék, kedvező ár. Viszonteladóknak kedvezmény. Kecskemét, Mária krt. 18. Tel.: 76/325-003 1M4-3. DUGULÁS­ELHÁRÍTÁS falbontás nélkül, Ünnepnapokon is! Időpont-egyeztetéssel Takarítás, szőnyegtisztítás, sírkő és egyéb kőfelületek tisztítása. Panelházak szellőző csöveinek tisztítása előzetes egyeztetéssel.­­ KAMERÁS LEFOLYÓCSŐ-ELLENŐRZÉS­­Ablonczy Sándor Tel.: 76/321 939; 06 30/9 433 381 RODO - B057 BT. Épü­le­tgépészet magas színvonalon VÍZ-GÁZ-FŰTÉS megújuló energiás rendszerek tervezése,, 18 kivitelezése, javítása § Telefon: 06-30/400-3293 KUKORICA­FELVÁSÁRLÁS! (ÍLPLAST )S^SASS) Élvédő és patkánycentrum Kecskemét, Halasi út - Pozsonyi utca sarkán Tel.: 30/399-1447 Fax: 76/486-518 Webáruház: www.elplast.hu Élvédők (500 fajta),­­ vakoláshoz - csempézéshez - padlóburkoláshoz - parkettázáshoz - burkolatváltók - dilatációs profilok - fugakeresztek________7332 CIPŐT A CIPŐBOLTBÓL! Forgalmazott márkáink: Tamaris, Belle, Marco Tozzi, M. Szilvia, Dr. Punto, Hirsch, Linea, Szamoskölyök... stb. Várjuk kedves vásárlóinkat Kecskeméten, a Szil-Coop emeletén, a Szivárvány cipőboltban! www.szivarvanycipobolt.hu INGATLAN 6x3 m-es szétszedhető új Lindab garázs kiszál­lítva, szerelve eladó. Érdeklődni: 06-30/983- 4372. ---------------------------------------------------------*1163538* ALLAST KÍNÁL Kecskeméti varroda gyakorlattal rendelke­ző varrónőket keres. Érd.: hétfőtől péntekig: 76/508-383,8-15-ig. ADÁSVÉTEL SALGÓ jellegű polcok gyári áron. www.fordexpolcok.hu, 06-20/222-2000, 06- 30/455-6432 ----------------------------------------------------------*1163790* 30 ezer kalóriás, hőszigetelt, vegyes tüzelésű új kazán eladó. Érdeklődni lehet a 06-30/983- 4372-es telefonszámon. Ár: sima 110 E Ft, hő­szigetelt 120 E Ft. OKTATÁS ELADÓ, boltvezető, pénztárgépkezelő, pincér, szakács, kútkezelő, vendéglátós képzések Kmé­­ten NyF: 00825-2009. Telefon: 06-70/316-23- 23 ----------------------------------------------------------*1162109*­­puUPLAST Elvédő és párkánycentrum Kecskemét, Halasi út - Pozsonyi utca sarkán Tel: 30/399-1447 Fax: 76/486-918 Webáruház: www.elplast.hu Párkányok, könyöklők - műanyag, alumínium - márvány, gránit - műgyantás agglomerátum Fa­szegő- és pipalécek Rozetták és díszlécek Kádajtók, szellőzők Takarólécek, sarokprofilok­­ S Szúnyoghálóanyagok Nyitva: H-P: 7:30-16:00, Szó: Zárva •• ÜVEGES Bárminemű­­ üvegezési munkát rövid határidővel. * » vállalunk Polgár József üveges*^ Kecskemét, Sörház u. 18. Tel.: 06 20/3627-433 Fax:76/488-137 e­mail: polgarjo@t online.hu OKJ-s biztonságiőr-tanfolyam, álláskiajánlással. Nytsz.: 03-0123-04. Érdeklődni: 06-30/219- 0501 ----------------------------------------------------------*1157846* SZOLGALTATÁS AKCIÓS ÁRON ereszcsatornázás, bádogo­zás, anyag- és munkadíj br. 1600 Ft/fm. 06-20/9231-719. *1163814* GYÓGY-, talp-, hátmasszázs. Telefon: 06- 70/508-7061.­­*1163645* JÓSSZALON! Tel.: 06-20/9374-582, 76/412- 612. ----------------------------------------------------------*1161991* Kéményépítés, tetőjavítás! Telefon: 06- 30/3949-857 -*1163168* TÁRSKERESÉS Tina 32 társat keres. 06-30/639-6364 ----------------------------------------------------------*1157790* VEGYES Őszi akció: műanyag nyílászárók, garázskapuk, redőnyök -35%-kal! Érdeklődni: 06-20/962- 6055 ----------------------------------------------------------*1163904* GS «3 : h & C a r r y Kecskeméten, a Ceglédi úton, a körforgalomtól visszább balra Nyílva: 06-20 óráig, szombaton 7-14 óráig HÉTVÉGI AKCIÓ (csütörtöktől-szombatig): Mokate 3 inl inst. kávé 10x18 g 3-féle 319,9 Ft Angelli krémlikőr 0,714-féle 2199,9 Ft/db Olimpos gyümölcsital 1,5 Fes Méle 195,9 Ft/db Aranyászok dobozos sör 05 les 159,9 Ft/db Szalon dobozos sör 0,5 les_____149,9 Ft/db ZARSZAKÜZLET CSAVARBÓL! • kulcsmásolás • névtáblakészítés • zárprogramozás • helyszíni zárszerelés • társasházak karbantartása • hevederzár-szerelés Árukínálatunk: Csavarok, kötőelemek, portálzárak, biztonsági pajzsok,­zárbetétek,­­ vasa­latok, kilincsek, cilinderek , vagyonvédelem, biztonságtechnika Kecskemét, Széchenyi sétány 4. (Ifjúsági garzon alatt) 06-30/9-63-92-47 www.zarszaku­zlet.boltaneten.hu Nyitva tartás: H-P 9-12-ig és 13-18-ig kis SILV Cr­a­s­h & C­­a­r­r­y Kecskeméten, a Ceglédi úton, a körforgalomtól visszább balra Nyílva: 06-20 óráig szombaton 7-14 óráig HÉTVÉGI AKCIÓ (csütörtöktől-szombatig):­­Zewa WC-papír 3 rtg. 8*2 tek. Méle 1015,9 Ft/cs. Brill Star 1 les mosogató 2-féle 149,9 Ft/db Domestos 750 ml 5-féle 395,9 Ft/db KATA ablaktisztító utántöltő 19,9 Ft/db Dello folyékony szappan 1 Fes 2-féle 219,9 Ft/db Auditker Könyvelő Iroda Kft. Kecskemét, Kisfaludy u. 6-8. II/201. Irodánk az Új Széchényi Terv GDP keretében elnyert pályázati támogatással megvalósított korszerű informatikai háttérrel várja régi és új ügyfeleit. Szolgáltatásaink: A Vállalkozások teljes körű számviteli és munkaügyi feladatainak ellátása Könyvviteli szolgáltatás a vállalkozás saját integrált vállalatirányítási rendszeréhez kapcsolódó könyvviteli programmal Irodánk a Minőségi Könyvelők Országos Egyesületének tagja. Tel./fax: 76/495-700,06-30/9639-985 MUlTIKI­R Multiker Kft. Városföld, tel.: 76/474-451 Grátisz Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő-kiadóigazgató: Király Ernő Hirdetésvezető: Tóthné Nagy Erzsébet. Felelős szerkesztő: Ökrös Csaba ISSN szám: 2062-221X A szerkesztőség és a kiadó címe: Kecskemét, Széchenyi körút 29. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Sprnger-Magyar­ország Kft. Axel Springer-Budapest Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481434 Kiadói telefax: 76/486-539 Petőfi Up- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft­­, előfizetéses megren­email cím: petofinepe@axels.hu Terjesztés: Rádiné Kiss Gizella. Telefon: 76/518-292 Telefax: 76/486-539 vállalásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilága-Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem, Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: 76/481401 Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Futó Imre Nyomdai táskaszám: 510012. Nyomás napja: 2012.10.03. Megrendelés száma: 2012/35/2012.10.04. A Grátisz bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Grátiszra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenye­telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott sze­mélyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza Az köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor tozását, illetve törlését. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakon a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi fele­lősséget nem vállal SZOLGALTATOHAZ APRÓSAGOK Hirdetésfelvevő és ügyfélszolgálati irodánk Kecskeméten Kecskemét, Szabadság tér 6. Tel.: 76/505-311, 76/481-220 Nyitva: hétfőtől csütörtökig 7.30-16.00 óráig, pénteken 7.30-14.00 óráig

Next