Barátság, 1998 (5. évfolyam, 1-2. szám)
1998 / 2. szám - Dusan Skvarna (Bratislava): Ausztroföderalizmus és a szlovák kérdés
képviselők radikalizálódása is, s a német baloldalhoz való közeledésük. A konzervatív kormánypolitikusok tartottak attól, hogy Szlovákia elszakadásával felerősödne a cseh befolyás - nem lenne hát ésszerű, sem pedig előnyös siettetni a szlovák kérdés megoldását, és felülről támogatni a szlovákok önállósulását. Ehhez a „először fel kell hogy nőjenek"... A monarchia osztrák részén a kormány egy sor bizonytalanság miatt félt radikális államjogi változásokat végrehajtani, s hitelen belátta, hogy Magyarország felosztásával megszűnne egy régi történelmi egység, megnövekedne a monarchia destabilizációjának veszélye. Megoldhatatlannak tűntek a technikai kérdések is. Problémát jelentett főleg a nagyobb etnikai területek kiválasztása, a határaik kiszabása. Egyes etnikumok területi benépesedése nem fedte egymást. A felosztással minden újonnan alakult autonóm egységben számos kisebbség alakult volna ki. Az ausztroföderalizmus ellenzői azt állították, hogy mindez új sérelmek és elégedetlenségek melegágya lett volna... Az az igazság, hogy a kisebbségi probléma ekkor jelentkezett először a modern történelem folyamán a maga teljes összetettségében. A helyzetet az a tény is komplikálta, hogy a nemesi családok, amelyek többségükben magyarnak érezték magukat, szétszórva éltek Magyarország minden zugában. Csak 1849 január végén terjesztette elő Palacky az ismert javaslatot, hogy a monarchia területén nyolc provinciát alakítsanak ki, amelyek közül egyik a csehszlovák lenne. Ez volt a legelső javaslat az országgyűlésben, amely az egész monarchia átalakítását követelte, tehát Magyarországét is. Ám a szlovák kérdés maximalista megoldásának követeléséhez nem csatlakozott maga a szlovák oldal sem. A tél folyamán a nem magyar nemzetiségek képviselői Bécsben a saját területeik elszakadását követelték Magyarországtól (horvátok, románok, szászok és ruszinok). Minden bizonnyal ugyanilyen lépés megtételére szólították fel a kulisszák mögött a kormány tanácsadói a szlovák politikusokat is. Az ő részükről azonban ez a reprezentatív és határozott akció sokáig váratott magára. Bécsben ugyanekkor észre sem vették, hogy a kifelé passzivitást mutató Szlovákiában olyan nyugtalan mozgalom rejtőzött, amilyet addig a nyilvánosság nem ismert. A szlovák társadalomnak az a része is, amely elutasította a kossuthi fennhatóságot és a magyarosítás elméletét, mégis hazájának tekintette Magyarországot. Azokra a radikális államjogi változásokra, amelyek következtében Magyarország megszűnt volna létezni, nem voltak sem lelkileg, sem értékrendileg felkészülve. Ezért a Hurban és etúr köré tömörülők elhatározták, hogy a nyilvánosság elé tárják az új elrendezés lényegét, előkészítik a nyilvánosságot Szlovákia leszakadására. Az új program támogatása érdekében nyilvánosan agitáltak Észak- és Kelet-Szlovákiában, tehát azokon a területeken, ahol a szlovák önkéntes szövetség működött. Egyúttal memorandum is készült, amelyet egy reprezentatív küldöttség kellett, hogy átadjon az uralkodónak. Közel harminc neves szlovák személyiség 1849. március 19-én ezt át is adta Olmützben I. Ferencz Józsefnek. Jozef Kovácek lelkész vezette őket, aki ismert volt a császári udvar előtt. A márciusi kérelmi irat Szlovákia politikai elszakadását követelve Magyarországtól, s egy szlovák nagyfejedelemség kialakítását, amely közvetlenül a birodalmi hivataloknak lett volna alá Ludovit Star Jozef Miroslav Húrban