Barátság, 1998 (5. évfolyam, 1-2. szám)

1998 / 2. szám - Dusan Skvarna (Bratislava): Ausztroföderalizmus és a szlovák kérdés

képviselők radikalizálódása is, s a német baloldalhoz való közeledésük. A konzervatív kormánypolitikusok tartottak attól, hogy Szlovákia elszakadásával felerősödne a cseh befolyás - nem lenne hát ésszerű, sem pedig előnyös siettetni a szlovák kérdés megoldását, és felülről támo­gatni a szlovákok önállósulását. Ehhez a „először fel kell hogy nőjenek"... A monarchia osztrák részén a kormány egy sor bizonytalanság miatt félt radikális ál­lamjogi változásokat végrehajtani, s hitelen belátta, hogy Magyarország felosztásával megszűnne egy régi történel­mi egység, megnövekedne a monarchia destabilizációjának ve­szélye. Megoldhatatlannak tűntek a technikai kérdések is. Problémát jelentett főleg a nagyobb etnikai területek kivá­lasztása, a határaik kiszabása. Egyes etnikumok területi benépesedése nem fedte egymást. A felosztással minden újonnan alakult autonóm egységben számos kisebbség alakult volna ki. Az ausztroföderalizmus el­lenzői azt állították, hogy mindez új sérelmek és elé­gedetlenségek melegágya lett volna... Az az igazság, hogy a kisebbségi probléma ekkor jelentkezett először a modern történelem folyamán a maga teljes összetettségében. A helyze­tet az a tény is komplikálta, hogy a nemesi családok, amelyek többségükben magyarnak érezték magukat, szétszórva éltek Magyarország minden zugában. Csak 1849 január végén terjesztette elő Palacky az ismert javaslatot, hogy a monarchia területén nyolc provinciát alakítsanak ki, amelyek közül egyik a cseh­szlovák lenne. Ez volt a legelső javaslat az országgyű­lésben, amely az egész monarchia átalakítását követelte, te­hát Magyarországét is. Ám a szlovák kérdés maxima­lista megoldásának követeléséhez nem csatlakozott maga a szlovák oldal sem. A tél folyamán a nem ma­gyar nemzetiségek képviselői Bécsben a saját terüle­teik elszakadását követelték Magyarországtól (horvátok, románok, szászok és ruszinok). Minden bizonnyal ugyan­ilyen lépés megtételére szólították fel a kulisszák mögött a kormány tanácsadói a szlovák politikusokat is. Az ő részükről azonban ez a reprezentatív és határozott ak­ció sokáig váratott magára. Bécsben ugyanekkor észre sem vették, hogy a kifelé passzivitást mutató Szlovákiában olyan nyugtalan mozgalom rejtőzött, amilyet addig a nyilvá­nosság nem ismert. A szlovák társadalomnak az a része is, amely eluta­sította a kossuthi fennhatóságot és a magyarosítás el­méletét, mégis hazájának tekintette Magyarországot. Azokra a radikális államjogi változásokra, amelyek kö­vetkeztében Magyarország megszűnt volna létezni, nem voltak sem lelkileg, sem értékrendileg felkészül­ve. Ezért a Hurban és etúr köré tömörülők elhatároz­ták, hogy a nyilvánosság elé tárják az új elrendezés lé­nyegét, előkészítik a nyilvánosságot Szlovákia leszakadására. Az új program támogatása érdekében nyilvánosan agitáltak Észak- és Kelet-Szlovákiában, tehát azokon a területeken, ahol a szlovák önkéntes szövetség műkö­dött. Egyúttal memorandum is készült, amelyet egy rep­rezentatív küldöttség kellett, hogy átadjon az uralko­dónak. Közel harminc neves szlovák személyiség 1849. március 19-én ezt át is adta Olmützben I. Ferencz Józsefnek. Jozef Kovácek lelkész vezette őket, aki ismert volt a császári udvar előtt. A márciusi kérel­mi irat Szlovákia politikai elszakadását követelve Magyaror­szágtól, s egy szlovák nagyfejedelemség kialakítását, amely közvetlenül a birodalmi hivataloknak lett volna alá­ Ludovit Star Jozef Miroslav Húrban

Next