Bécsi Napló, 2000 (21. évfolyam, 1-6. szám)
2000-07-01 / 4. szám
xpoo július-augusztus BÉCSI NAPLÓ A MIGRÁCIÓ ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ BŐVÍTÉSE Manapság, ha valaki a migrációról beszél, túlnyomórészt negatívumokról szól. Az emberek vándorlásának veszélyei és problémái foglalkoztatják a tudományos és a köznapi közvéleményt egyaránt. Kétségtelen, hogy a biztonságpolitikai nézőpont, amely életünk felszínén, különösen a nagy társadalmi- gazdasági átalakulások idején elkerülhetetlenül megjelenik, a migráció ellentmondásaira irányul elsősorban. Egy sor kikerülhetetlen biztonsági kérdés merül fel: például, hogyan illeszkednek majd be a jövevények egy másik társadalomba, nem jön-e a munkát, egzisztenciát keresőkkel együtt túlságosan sok bűnöző is az országba, nem veszíti-e el önazonosságát az a társadalom, amelybe túlságosan sok idegen népelem épül be történelme során? Ebben a helyzetben teljesen háttérbe szorul és nemcsak az átlagember, hanem a kutatók és a politikusok jórészének a tudatában is, hogy migráció nélkül az emberi társadalom és annak alrendszerei, többek között a gazdasági élet, működésképtelen lenne. Az emberek mozgása, vándorlása, migrálása a jobb életlehetőségek, vagy egyszerűen a megélhetés felé, nem csupán a mozgásra kényszerülők számára hasznos, hanem azoknak a befogadó közegeknek is, ahová megérkeznek. A migrációt alapjában véve két fő kategóriára oszthatjuk. Ún. belső és külső migrációra. Belsőnek akkor nevezzük, ha egy ország határain belül megy végbe, külsőnek, más szóval, nemzetközinek abban az esetben, ha országok közötti népmozgásról van szó. Természetesen, mint minden osztályozás esetében, további tagolás is lehetséges, hiszen ismeretes kontinensközi, európai aspektustól „tengerentúli” migráció is. Ugyanakkor kérdéses, hogy vajon a belső, vagy a külső migráció fogalomkörébe soroljuk-e azt a nem is ritka esetet, amikor egy nemzet országhatárain kívülről fogadja be a vele azonos nemzetiségűeket? Ismeretes, hogy megbénulna a nagyvárosok vagy az iparvidékek működése, ha nem költöznének be területükre ún. vidéki lakosok. Ha egy iparágnak vagy régiónak nagy a vonzása, akkor természetesen növekvő távolságból is mágnesként húzza magához a megélhetést keresőket. A századforduló idején az európai nagyvárosok lakosságának csak kis része született abban a városban, amelyben élt. Az Egyesült Államok történelmében volt idő, amikor lakosságának negyede-harmada a tengeren túlról, főleg Európából költözött be. A mai fejlett Nyugat-Európa sem lenne képes hatalmas gazdaságot működtetni, ha nem foglalkoztatná milliószámra a külföldi vendégmunkásokat, hiszen legtöbb országában már évtizedek óta elapadtak a belső demográfiai tartalékok. Az emberi társadalom szociológiai-politikai működéséből következően ugyanakkor kétségtelen, hogy a különböző eredetű, különösen különböző etnikumú, sokszor egymástól igencsak különböző kultúrkörből származó csoportjai között, összeköltözésük következtében konfliktusos helyzet alakul ki. Ez elkerülhetetlen, legfeljebb a szintjét lehet csökkenteni ügyes politikával. Általában megalapozott az ún. őslakosság, vagy alapnépesség panasza a bevándoroltakra. A faluról jöttek valóban faragatlanok, tanulatlanok. Nem beszélve a távolról jöttekről, akiknek nem értik a nyelvét, akik nehezen tanulják meg a kommunikációhoz szükséges legelemibb kifejezéseket. Mások a szokásaik, az erkölcseik. Ez gyakran a fennálló rend megbontására vezet. Különös, messziről hozott hagyományaik művelése gyanút, félelmet ébreszt az őslakosságban. Máshogyan főznek, étkeznek, öltöznek, máshogyan viszonyulnak a nőkhöz vagy akár a tulajdonhoz, ami komoly súrlódásokra vezethet. Ám munkájukra, a társadalomban betöltött szerepükre feltétlenül szükség van. Nélkülük nem alakulhatott volna ki a társadalom optimális működéséhez szükséges differenciáltság, munkamegosztás. Minden társadalomnak el kell tehát tudnia viselni a migránsokat, ha józanul néz szembe a társadalmi kérdésekkel. Válságos időkben azonban ennek a migrációnak a külső formái a szokásosnál több irritáló tényezőt hoznak magukkal. Irritáló lehet a migránsok váratlanul nagy száma, menekültként való tömeges jelentkezése. Irritálhatja az alapnépességet, ha a jövevények túlságosan szegények, láthatóan a meggazdagodás vezérelte őket. Irritáló, ha túlságosan nagy a civilizációs különbség az új munkavállalók és a régi dolgozók között. Ide kívánkozik egy példa a nyugat-európai társadalomtörténetből. A második világháború után ezek az országok a vasfüggöny eredményes funkcionálása következtében, bizonyos alacsonyabb színvonalú munkák elvégzéséhez, az elzárt szomszédos nemzetek (lengyelek, csehek, magyarok stb.) helyett a távoli Balkánról, Dél-Olaszországból, Kis-Ázsiából voltak kénytelenek munkaerőt fogadni. Mivel a németekhez, osztrákokhoz, svájciakhoz hasonló vallású, mentalitású, műveltségű közép-európaiak nem jöhettek, így szembesült az ortodox, a muzulmán vagy a katolikus, de erősen zárt és öntörvényű — mondjuk — szicíliai mentalitással Nyugat-Európa népe. Ezek az országok a világháború, majd az 1989/90-es kataklizma óta ma is elsősorban a távolról rájuk szakadó menekültektől tartanak. Joggal kifogásolják, miért kell elviselniük, mondjuk a kurdok vagy az albánok belső harcait, ami óhatatlanul veszélyezteti a demokratikus közrendet. Nem is beszélve a bűnözésről, ami a személyes polgári biztonságot is fenyegeti. A vázolt pozitív és negatív migrációs követelmények mellett, aki a témával foglalkozik, kénytelen erről a kétarcúságról is számot adni, különben elemzése tévútra vezeti. A Nyugatra vándorlás okai 1) Mindenekelőtt az óriási mértékű életszínvonalkülönbségről kell szólni. A szovjet érdekszférába került országok 4 és fél évtized alatt hihetetlen mértékben maradtak el a „vasfüggönyön” túli országoktól, mind a nemzeti jövedelem egy főre jutó mértéke, mind a köznapi fogyasztás tekintetében. A második világháborút megelőző évtizedekben olyan országok, mint Csehszlovákia vagy Magyarország állták az összehasonlítást például Olaszországgal vagy Norvégiával. Ausztria a harmincas években mintegy másfélszer akkora egy főre jutó nemzeti jövedelemmel rendelkezett, mint Magyarország. Ma ugyanez az arány ötszörös! A német újraegyesítés mindennél jobban igazolta a kialakult nagy különbségek tompításának belátható időn belül szinte megoldhatatlan feladatát. Mivel ez a nagy színvonalkülönbség közvetlenül az EU-ba igyekvő államok határainál található, rendkívüli módon irritálja a határos országok állampolgárait. Állandó körükben a méricskélés, az összehasonlítgatás, s ennek következtében a vágyakozás hasonló lehetőségek után. Mivel józan ésszel felfogható, hogy még a közelébe is csak 2-3 évtized múltán kerülhetnek a szomszédos cseh, lengyel vagy magyar állampolgárok a nyugati életlehetőségeknek, a fiatalabb generációk tanultabb csoportjai megkísérlik a migráció révén, egy nagy ugrással személyes sorsuk radikális javítását. 2) Az elmúlt évtizedfordulón bekövetkezett rendszerváltozás a térségben jelentős mértékű munkanélküliséghez vezetett. Az alábbiakban közöljük a hivatalos munkanélküliségi adatokat, azzal, hogy ezek bizony erősen manipuláltak. Például a magyar adatról csak annyit, hogy a közzétett 400.OCX munkanélküli mögötti látens munkanélküliségre mutat az az adat, hogy a foglalkoztatottak száma az utóbbi évtizedben 4,5 millióról 3 millióra esett. Az nem kétséges, hogy a korhatár előtt nyugdíjba „menekültek" százezrei, vagy a munkanélküli regisztráció viszonylag szigorú feltételeinek meg nem felelő szintén nagy tömegek valójában munkanélküliek. Joggal merül fel a kérdés, ha ilyen a helyzet a viszonylag jó helyzetben lévő Magyarországon, milyen lehet a többi országban? A munkanélküliség alakulása a közép-kelet-európai országokban + %ban A munkanélküliek regisztrálásának eltérő szempontjai és a szocialista gazdaság maradványainak egymástól eltérő ütemű felszámolása következtében ezek az adatok csak általános orientálásra alkalmasak. Amit az is mutat, hogy a messze legrosszabb gazdasági—társadalmi körülmények között élő ukránoknál a legjobb ez a mutató, míg a nyugathoz talán legközelebbi Szlovénia csaknem a legrosszabb munkanélküliségi statisztikával rendelkezik. A regisztrált munkanélküliek száma ebben a nyolc országban tehát mintegy 4 millió, azonban ha a valóságos foglalkoztatási hiányt kívánjuk megbecsülni, akkor 10-15 millióra tehetjük a valós számot. Statisztikánkból hiányoztak a balti államok, a jugoszláv térség 4 állama és Albánia. A regisztrált munkanélküliek száma ezekkel együtt sem haladhatja meg az egész Oroszország és az Európai Unió közötti térségben az 5,5 milliót. Ez mintegy kétszerese a németországi munkanélküliségnek. A látens munkanélküliek további mintegy 10 milliós tömege saját hazájában sem számíthat foglalkoztatásra életkora, szakmai hiányosságai stb. következtében. Amennyiben tehát az EU munkaerőpiaca egykoron megnyílna e nagyrégió munkavállalói előtt, akkor legfeljebb 5,5 millió potenciális munkahelykeresővel lehetne számolni. Mivel azonban ez az állapot legfeljebb 3 évtized múltán következhet be, a térség országaiban tapasztalható nagymértékű demográfiai visszaesés nyomán, legfeljebb összesen 3 millió keleti munkát- egzisztenciát kereső bevándorló családfővel, összesen legfeljebb 6-8 millió potenciális migránssal lehet számolni. Rájuk is csak akkor, ha nem következne be érzékelhető gazdasági élénkülés ezekben az országokban. Nyugat-Európát tehát — véleményünk szerint — az Európai Unióba pályázó országok részéről nem fenyegeti súlyos migrációs veszély, hiszen ez a tömeg az egész mai Unió lakosságának csupán néhány százaléka lenne. Tulajdonképpen biztosítaná a természetes népességcsökkenés miatt szükséges népesség-utánpótlást. Ha valódi migrációs veszély fenyegeti a 21. században a nyugat-európai szubkontinenst, akkor az Törökország, Oroszország és a Földközi-tenger túlsó partjáról fenyegetheti csupán. Ennek méreteit és esetleges lefolyásának tendenciáit azonban jelenlegi ismereteink alapján nem áll módunkban prognosztizálni. Legfeljebb csak annyit kockáztathatunk meg, hogy éppen az ebből az irányból várható immigrációs biztonságpolitikai veszély csökkentését szolgálná jól az Európai Unió határainak kiterjesztése mindazon területekre, amelyek képesek lehetnének felfogni és megszűrni mindazokat a veszélyforrásokat, amelyek ezekből az irányokból várhatók. SZABÓ A. FERENC 1997 1998 Magyarország 8,7 7,8 Csehország 5,2 7,5 Lengyelország 10,3 8,7 Szlovákia 13 15,6 Szlovénia 14,5 14,4 Bulgária 13,7 12 Románia 8,8 9,4 Ukrajna 2,8 5 Kameroyeczky István: Emlékoszlop (Áldozati kő), 540 cm, 1970 AUSZTRIÁNAK KÜLÖNLEGES ÉRDEKE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG BŐVÍTÉSE Folytatás az 1. oldalról A kormányközi bizottság éppen azon dolgozik, hogy az Unió képes legyen új tagokat felvenni az európai integráció ütemének megtartása mellett. A kormányközi bizottság a fennálló irányítási rendszer keretében egy sor reformmal foglalkozik: a bizottság tagjainak száma és összetétele; a szavazati jog és a többségi határozatok a tanácsban; az európai bírói gyakorlati rendszer mélyreható reformja. De Feira óta szó van a fokozott együttműködésről is, arról, hogy mikor és milyen feltételek mellett jöhet létre azon tagállamok együttműködése, azoké, amelyek a többieknél gyorsabban akarnak előrehaladni. Ez az elképzelés mindenképpen előnyös lehet. Mi már Schengennel és az Euróval bizonyítottuk, hogy van fejlődés és ez minden uniós polgárnak a javára válik. Amitől viszont én mindenképpen óvakodnék, egy olyan, néhány tagállamból álló szűk csoportosulás kialakulása, amely egy exkluzív és zárt kört képezve a nagy többséget kizárja. Ez nem az én elképzelésem Európa jövőjéről! A tagállamok közül nemcsak nyolc vagy az egyharmada, hanem a lehetséges legnagyobb létszám kell, hogy akarjon és tudjon előrehaladni. Az elmúlt hetekben sokat filozofáltak egy egységes Európa víziójáról, többek között Joschka Fischer. A német külügyminiszter egy európai kormány, egy közös alkotmány és egy európai államszövetség létrehozását indítványozta. Miközben Fischer egy központosító kezdeményezést gondolt ki — végül mégis „az EU intézményeknek forradalmát” szorgalmazta —, én néhány évvel ezelőtt egy európai szövetségi államról beszéltem, amelyben a határok túlhaladottá válnának és amelyben a régiók és a nemzetállamok mint a közös érdekek hordozói lennének képviselve. Továbbá véleményem szerint az európai egyesülés forradalmi kezdeményezés helyett evolúció útján jobban elérhető. Engedjék meg, hogy az osztrák hozzáállást az intézmények reformjához a következőkben foglaljam össze: Ausztria az integráció előrehaladását nyíltan és alkalmazkodóan fogadja. Az azonban nem történhet meg, hogy a kialakuló német—francia csoportosulás (Kemeuropa) uszályában a többi állam „másodkategóriájúvá” váljék. Olyan Európa kell, hogy legyen, amelyben a következőkre fordítanak figyelmet: — az EU céljai nem mérséklődhetnek vagy változhatnak; — a szerződések alapelveit figyelembe kell venni; — a tagországok többségének együtt kell működniük, hogy ne történhessen meg, hogy a testületekben csak néhány nagy állam vesz részt; — a nem résztvevő tagállamoknak nem szabad hátrányos helyzetbe kerülniük; — Európa sorompóinak minden belépni szándékozó tagállam előtt nyitva kell állniuk. A fokozott együttműködés elvének nyitottnak kell lennie, a mi távlati célunk így hangzik: egyenlő integrációs lehetőség és egyenjogú részvétel minden tagállam részére. A felzárkózás lehetőségét biztosítani kell. Hogy a felzárkózás lehetséges és megvalósítható, bizonyítja Görögország csatlakozása az Euróhoz néhány napja Feirában. Ez is egy üzenet, amelyet mi jövendő közép- és kelet-európai partnereinknek, valamint Kelet-Európának közvetítünk: egyenjogú részvétel és lehetőség a felzárkózásra. Az EU jövőbeli intézményeinek felépítési rendszere részleteiben még nem átlátható. Ez nehéz tárgyalások eredménye lesz az elkövetkezendő hónapokban. Egyet azonban már most biztonsággal meg lehet állapítani: az Unió tanácsában a többségi rendszer kiépítésével a partnerségek létrejötte különös jelentőségre tesz szert, ezeken belül a közös érdek meghatározza jövőbeni intézkedéseinket. Közép- Európának már földrajzi fekvésénél fogva egyedi lehetősége van Európa szívévé válni, egy olyan életképes közösséggé, amely a közös múltra és a közösen szerzett tapasztalatokra támaszkodhat. Ezeken az alapokon lehet egy „két sebességű Európa” hatékony stratégiáját kidolgozni. Ausztriának ezáltal, hasonlóan az északi, illetve Benelux-államokhoz, lehetősége kínálkozik, regionális szinten egy kooperációs hálózat kialakítására, amely Európában átlagon felüli jelentőséggel bírna. Legyünk ebben reálisak és legyünk annak tudatában, hogy ehhez és más regionális partnerséghez viszonyítva sok, túl sok időt vesztegettünk el. Közép-Európában a cseheknek, a szlovákoknak, a magyaroknak, a szlovéneknek és természetesen nekünk, osztrákoknak is felül kell emelkednünk a kicsinyes, kölcsönös gyűlölködésen, amelyet néhányan évszázadokon keresztül gondosan szítottak és még újra is szítanak. Amire most itt nekünk szükségünk van, az a „stratégiai együttműködés”, mindenekelőtt olyan területeken, mint az infrastruktúra, vagy a környezetvédelem. Különleges figyelmet kellene szentelni egy jövőbe tekintő kooperatív hálózat kifejlesztésének, amely a mi közvetlen földrajzi régiónkat átfogná már most, a belépési tárgyalásokkal párhuzamosan. A kapcsolatokat nem szabad csupán a fővárosok szintjén létrehozni, hanem regionális és helyi szinten is kovácsolni és továbbfejleszteni kell őket. Csak néhány hete tudta Ausztria az Európa Bizottságnak bemutatni azokat a határokon átnyúló projekteket, amelyeket szomszédainkkal — Magyarországgal, Csehországgal, Szlovéniával és Szlovákiával — közösen dolgoztunk ki. Günter Verheugen bővítési főbiztos megerősítette: az Európa Bizottság tisztában van Németország és Ausztria problémájával. Ezért a Bizottság tervezi, hogy az év végéig javaslatot tesz a határrégiók előkészítésére, hogy a rendelkezésre álló eszközöket (Interreg és Phare) gazdaságosabban és koordináltabban tudják kihasználni. Az Európai Közösség kibővítése olyan történelmi lépés, amely által az Unió lakossága 375 millióról 550 millióra, a tagállamok száma pedig 15-ről 25-re, 28-ra vagy még többre emelkedik. Egy ilyen lépést csak tudatosan és alapos előkészítés után lehet megtenni. Egy elsietett és rosszul előkészített bővítés senkinek sem használna. Csupán egy működőképes Unió tudja a polgárok bizalmát a jövőben is kivívni. Ezért nagyon fontos ebben a partnerségben és a szomszédainkkal való viszonyunkban, hogy mindig őszinték legyünk és gondjainkról nyíltan beszéljünk. Ezt tesszük mi az utóbbi időben és úgy gondolom, egyre inkább sikerül megtalálnunk a helyes hangnemet, hogy bennünket meghallgassanak és megértsenek. Mi, osztrákok, a tényekről beszélünk, néha nagyon is nyíltan, de nem teszünk eltúlzott ígéreteket, amelyek aztán, mint afféle szappanbuborékok, elszállnak. Mi, osztrákok, tudatában vagyunk annak, mennyire fájdalmas reformokat vállalnak magukra jövendő partnereink amikor a közösség birokállományát nemcsak átveszik, hanem befogadni is képesek. A gazdaság átszervezését és a nemzeti közigazgatási szervek reformját be kell fejezni. Ez érvényes olyan területekre is, mint a pályázati jog vagy az állategészségügy területe, amelyeken az európai normákat kell átvenniük. Minél hatékonyabban veszik át az EU jogrendjét, annál gyorsabban és harmonikusabban halad majd az integrációs folyamat. A belépésre kijelölt államokkal a tárgyalások most zajlanak. Az úgynevezett Luxemburg-csoport államaival, Magyarországgal, Csehországgal, Szlovéniával, Ciprussal és Észtországgal eddig a 31 fejezetből 29-ben már megkezdődtek a tárgyalások. A másodikkal, az úgynevezett Helsinki-csoporttal eddig 5, illetve 8 fejezetben kezdődtek meg a tárgyalások. A tárgyalások gyors előrehaladása minden résztvevő érdeke, de az átfogó reformoknak a tárgyalásokkal párhuzamosan kell haladniuk. Ezen kívül meg kell oldani a munkabérkülönbségeket a Kelet és a Nyugat között, a még befejezetlen ipari struktúraváltást néhány szomszéd országban, valamint a munkaerővándorlás és az árszínvonal kérdéseit is nyíltan és objektíven kell megtárgyalni. A másik oldalon a jövedelemkülönbségek kényszerítik a belépő államokat, hogy sajátságos megoldásokat követeljenek az ingatlanpiac területén. Ezekre a gazdasági tények által meghatározott gondokra közös megoldást kell találnunk. A határokon átnyúló problémák, mint a legutóbbi természeti katasztrófa a Tiszán, megkövetelik a határokon átnyúló megoldásokat és nyílt, partneri párbeszédet igényelnek. Ennek ugyanúgy vonatkoznia kell az atomenergia biztonságára is. Ebben fokozott együttműködésre van szükség. Mi mindig készek vagyunk őszinte beszélgetésre a politika keretei között szomszédainkkal. Nem vitás, hogy Ausztriának különös érdeke fűződik az Európai Közösség bővítéséhez. Tekintettel a mi több évszázados együttélésünkre Közép- és Délkelet-Európa népeivel, mi rendelkezünk olyan tapasztalatokkal, amelyek ma az Európai Unió bővítése szempontjából különösen hasznosak lehetnek egész Európa számára. Hosszú távon azonban nem szeretnénk az Unió földrajzi és jóléti határmezsgyéjén maradni. Csak a bővítés nyújtja számunkra azt az egyedülálló lehetőséget, hogy Európa központjában a béke, a stabilitás és a jólét területét alakítsuk ki. A mi gazdasági hálózatunk a közép- és kelet-európai országokkal már valóság, ezeknek az államoknak az integrációja már a közös Európa felé halad. Biztosítom Önöket, hogy Ausztria szomszédsági politikájával ezen a terven munkálkodik. A Duna-medence és a Közép-Európa Intézet meghívására 2000. július 14-én megtartott előadás rövidített változata. Fordította: RUMPLER DIANA 3