Bécsi Napló, 2000 (21. évfolyam, 1-6. szám)

2000-07-01 / 4. szám

xpoo július-augusztus BÉCSI NAPLÓ A MIGRÁCIÓ ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ BŐVÍTÉSE Manapság, ha valaki a migrációról beszél, túlnyo­mórészt negatívumokról szól. Az emberek vándorlá­sának veszélyei és problémái foglalkoztatják a tudo­mányos és a köznapi közvéleményt egyaránt. Két­ségtelen, hogy a biztonságpolitikai nézőpont, amely életünk felszínén, különösen a nagy társadalmi- gaz­dasági átalakulások idején elkerülhetetlenül megjele­nik, a migráció ellentmondásaira irányul elsősorban. Egy sor kikerülhetetlen biztonsági kérdés merül fel: például, hogyan illeszkednek majd be a jövevények egy másik társadalomba, nem jön-e a munkát, eg­zisztenciát keresőkkel együtt túlságosan sok bűnöző is az országba, nem veszíti-e el önazonosságát az a társadalom, amelybe túlságosan sok idegen nép­elem épül be történelme során? Ebben a helyzetben teljesen háttérbe szorul és nemcsak az átlagember, hanem a kutatók és a politi­kusok jórészének a tudatában is, hogy migráció nél­kül az emberi társadalom és annak alrendszerei, töb­bek között a gazdasági élet, működésképtelen lenne. Az emberek mozgása, vándorlása, migrálása a jobb életlehetőségek, vagy egyszerűen a megélhetés felé, nem csupán a mozgásra kényszerülők számára hasznos, hanem azoknak a befogadó közegeknek is, ahová megérkeznek. A migrációt alapjában véve két fő kategóriára oszthatjuk. Ún. belső és külső migráci­óra. Belsőnek akkor nevezzük, ha egy ország határa­in belül megy végbe, külsőnek, más szóval, nemzet­közinek abban az esetben, ha országok közötti nép­mozgásról van szó. Természetesen, mint minden osztályozás esetében, további tagolás is lehetséges, hiszen ismeretes kontinensközi, európai aspektustól „tengerentúli” migráció is. Ugyanakkor kérdéses, hogy vajon a belső, vagy a külső migráció fogalom­körébe soroljuk-e azt a nem is ritka esetet, amikor egy nemzet országhatárain kívülről fogadja be a vele azo­nos nemzetiségűeket? Ismeretes, hogy megbénulna a nagyvárosok vagy az iparvidékek működése, ha nem költöznének be te­rületükre ún. vidéki lakosok. Ha egy iparágnak vagy régiónak nagy a vonzása, akkor természetesen nö­vekvő távolságból is mágnesként húzza magához a megélhetést keresőket. A századforduló idején az európai nagyvárosok lakosságának csak kis része született abban a városban, amelyben élt. Az Egye­sült Államok történelmében volt idő, amikor lakossá­gának negyede-harmada a tengeren túlról, főleg Eu­rópából költözött be. A mai fejlett Nyugat-Európa sem lenne képes hatalmas gazdaságot működtetni, ha nem foglalkoztatná milliószámra a külföldi vendég­­munkásokat, hiszen legtöbb országában már évtize­dek óta elapadtak a belső demográfiai tartalékok. Az emberi társadalom szociológiai-politikai műkö­déséből következően ugyanakkor kétségtelen, hogy a különböző eredetű, különösen különböző etniku­mú, sokszor egymástól igencsak különböző kultúr­körből származó csoportjai között, összeköltözésük következtében konfliktusos helyzet alakul ki. Ez elke­rülhetetlen, legfeljebb a szintjét lehet csökkenteni ügyes politikával. Általában megalapozott az ún. ős­lakosság, vagy alapnépesség panasza a bevándo­roltakra. A faluról jöttek valóban faragatlanok, tanulat­lanok. Nem beszélve a távolról jöttekről, akiknek nem értik a nyelvét, akik nehezen tanulják meg a kommu­nikációhoz szükséges legelemibb kifejezéseket. Mások a szokásaik, az erkölcseik. Ez gyakran a fennálló rend megbontására vezet. Különös, messziről hozott hagyományaik művelése gyanút, félelmet ébreszt az őslakosságban. Máshogyan főznek, étkeznek, öltöznek, máshogyan viszonyul­nak a nőkhöz vagy akár a tulajdonhoz, ami komoly súrlódásokra vezethet. Ám munkájukra, a társada­lomban betöltött szerepükre feltétlenül szükség van. Nélkülük nem alakulhatott volna ki a társada­lom optimális működéséhez szükséges differenci­áltság, munkamegosztás. Minden társadalomnak el kell tehát tudnia viselni a migránsokat, ha józanul néz szembe a társadalmi kérdésekkel. Válságos időkben azonban ennek a migrációnak a külső for­mái a szokásosnál több irritáló tényezőt hoznak magukkal. Irritáló lehet a migránsok váratlanul nagy száma, menekültként való tömeges jelentke­zése. Irritálhatja az alapnépességet, ha a jövevé­nyek túlságosan szegények, láthatóan a meggaz­dagodás vezérelte őket. Irritáló, ha túlságosan nagy a civilizációs különbség az új munkavállalók és a régi dolgozók között. Ide kívánkozik egy példa a nyugat-európai társadalomtörténetből. A második világháború után ezek az országok a vasfüggöny eredményes funkcionálása következtében, bizo­nyos alacsonyabb színvonalú munkák elvégzésé­hez, az elzárt szomszédos nemzetek (lengyelek, csehek, magyarok stb.) helyett a távoli Balkánról, Dél-Olaszországból, Kis-Ázsiából voltak kénytele­nek munkaerőt fogadni. Mivel a németekhez, oszt­rákokhoz, svájciakhoz hasonló vallású, mentalitá­sú, műveltségű közép-európaiak nem jöhettek, így szembesült az ortodox, a muzulmán vagy a katoli­kus, de erősen zárt és öntörvényű — mondjuk — szicíliai mentalitással Nyugat-Európa népe. Ezek az országok a világháború, majd az 1989/90-es katak­lizma óta ma is elsősorban a távolról rájuk szakadó menekültektől tartanak. Joggal kifogásolják, miért kell elviselniük, mondjuk a kurdok vagy az albánok belső harcait, ami óhatatlanul veszélyezteti a demok­ratikus közrendet. Nem is beszélve a bűnözésről, ami a személyes polgári biztonságot is fenyegeti. A vázolt pozitív és negatív migrációs követelmé­nyek mellett, aki a témával foglalkozik, kénytelen er­ről a kétarcúságról is számot adni, különben elemzé­se tévútra vezeti. A Nyugatra vándorlás okai 1) Mindenekelőtt az óriási mértékű életszínvonal­különbségről kell szólni. A szovjet érdekszférába ke­rült országok 4 és fél évtized alatt hihetetlen mérték­ben maradtak el a „vasfüggönyön” túli országoktól, mind a nemzeti jövedelem egy főre jutó mértéke, mind a köznapi fogyasztás tekintetében. A második világháborút megelőző évtizedekben olyan orszá­gok, mint Csehszlovákia vagy Magyarország állták az összehasonlítást például Olaszországgal vagy Norvégiával. Ausztria a harmincas években mintegy másfélszer akkora egy főre jutó nemzeti jövede­lemmel rendelkezett, mint Magyarország. Ma ugyan­ez az arány ötszörös! A német újraegyesítés minden­nél jobban igazolta a kialakult nagy különbségek tompításának belátható időn belül szinte megoldha­tatlan feladatát. Mivel ez a nagy színvonalkülönbség közvetlenül az EU-ba igyekvő államok határainál található, rendkívüli módon irritálja a határos orszá­gok állampolgárait. Állandó körükben a méricské­­lés, az összehasonlítgatás, s ennek következtében a vágyakozás hasonló lehetőségek után. Mivel jó­zan ésszel felfogható, hogy még a közelébe is csak 2-3 évtized múltán kerülhetnek a szomszédos cseh, lengyel vagy magyar állampolgárok a nyugati élet­­lehetőségeknek, a fiatalabb generációk tanultabb csoportjai megkísérlik a migráció révén, egy nagy ugrással személyes sorsuk radikális javítását. 2) Az elmúlt évtizedfordulón bekövetkezett rend­szerváltozás a térségben jelentős mértékű munkanél­küliséghez vezetett. Az alábbiakban közöljük a hiva­talos munkanélküliségi adatokat, azzal, hogy ezek bi­zony erősen manipuláltak. Például a magyar adatról csak annyit, hogy a közzétett 400.OCX­ munkanélküli mögötti látens munkanélküliségre mutat az az adat, hogy a foglalkoztatottak száma az utóbbi évtizedben 4,5 millióról 3 millióra esett. Az nem kétséges, hogy a korhatár előtt nyugdíjba „menekültek" százezrei, vagy a munkanélküli regisztráció viszonylag szigorú feltételeinek meg nem felelő szintén nagy tömegek valójában munkanélküliek. Joggal merül fel a kérdés, ha ilyen a helyzet a viszonylag jó helyzetben lévő Ma­gyarországon, milyen lehet a többi országban? A munkanélküliség alakulása a közép-kelet-európai országokban + %­ban A munkanélküliek regisztrálásának eltérő szem­pontjai és a szocialista gazdaság maradványainak egymástól eltérő ütemű felszámolása következtében ezek az adatok csak általános orientálásra alkalma­sak. Amit az is mutat, hogy a messze legrosszabb gazdasági—társadalmi körülmények között élő ukrá­noknál a legjobb ez a mutató, míg a nyugathoz talán legközelebbi Szlovénia csaknem a legrosszabb munkanélküliségi statisztikával rendelkezik. A regisztrált munkanélküliek száma ebben a nyolc országban tehát mintegy 4 millió, azonban ha a valósá­gos foglalkoztatási hiányt kívánjuk megbecsülni, akkor 10-15 millióra tehetjük a valós számot. Statisztikánkból hiányoztak a balti államok, a jugoszláv térség 4 állama és Albánia. A regisztrált munkanélküliek száma ezekkel együtt sem haladhatja meg az egész Oroszország és az Európai Unió közötti térségben az 5,5 milliót. Ez mintegy kétszerese a németországi munkanélküliség­nek. A látens munkanélküliek további mintegy 10 milli­ós tömege saját hazájában sem számíthat foglalkozta­tásra életkora, szakmai hiányosságai stb. következté­ben. Amennyiben tehát az EU munkaerőpiaca egyko­ron megnyílna e nagyrégió munkavállalói előtt, akkor legfeljebb 5,5 millió potenciális munkahelykeresővel lehetne számolni. Mivel azonban ez az állapot legfel­jebb 3 évtized múltán következhet be, a térség orszá­gaiban tapasztalható nagymértékű demográfiai vissza­esés nyomán, legfeljebb összesen 3 millió keleti munkát- egzisztenciát kereső bevándorló családfő­vel, összesen legfeljebb 6-8 millió potenciális mig­­ránssal lehet számolni. Rájuk is csak akkor, ha nem következne be érzékelhető gazdasági élénkülés ezekben az országokban. Nyugat-Európát tehát — véleményünk szerint — az Európai Unióba pályázó országok részéről nem fenyegeti súlyos migrációs veszély, hiszen ez a tö­meg az egész mai Unió lakosságának csupán né­hány százaléka lenne. Tulajdonképpen biztosítaná a természetes népességcsökkenés miatt szükséges népesség-utánpótlást. Ha valódi migrációs veszély fenyegeti a 21. szá­zadban a nyugat-európai szubkontinenst, akkor az Törökország, Oroszország és a Földközi-tenger túlsó partjáról fenyegetheti csupán. Ennek méreteit és esetleges lefolyásának tendenciáit azonban jelenlegi ismereteink alapján nem áll módunkban prognoszti­zálni. Legfeljebb csak annyit kockáztathatunk meg, hogy éppen az ebből az irányból várható immigráci­­ós biztonságpolitikai veszély csökkentését szolgálná jól az Európai Unió határainak kiterjesztése mind­azon területekre, amelyek képesek lehetnének felfog­ni és megszűrni mindazokat a veszélyforrásokat, amelyek ezekből az irányokból várhatók. SZABÓ A. FERENC 1997 1998 Magyarország 8,7 7,8 Csehország 5,2 7,5 Lengyelország 10,3 8,7 Szlovákia 13 15,6 Szlovénia 14,5 14,4 Bulgária 13,7 12 Románia 8,8 9,4 Ukrajna 2,8 5 Kameroyeczky István: Emlékoszlop (Áldozati kő), 540 cm, 1970 AUSZTRIÁNAK KÜLÖNLEGES ÉRDEKE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG BŐVÍTÉSE Folytatás az 1. oldalról A kormányközi bizottság éppen azon dolgozik, hogy az Unió képes legyen új tagokat felvenni az európai integráció ütemének megtartása mellett. A kormányközi bizottság a fennálló irányítási rendszer keretében egy sor reformmal foglalko­zik: a bizottság tagjainak száma és összetétele; a szavazati jog és a többségi határozatok a tanács­ban; az európai bírói gyakorlati rendszer mély­reható reformja. De Feira óta szó van a fokozott együttműködésről is, arról, hogy mikor és mi­lyen feltételek mellett jöhet létre azon tagálla­mok együttműködése, azoké, amelyek a többi­eknél gyorsabban akarnak előrehaladni. Ez az elképzelés mindenképpen előnyös lehet. Mi már Schengennel és az Euróval bizonyítottuk, hogy van fejlődés és ez minden uniós polgárnak a ja­vára válik. Amitől viszont én mindenképpen óvakodnék, egy olyan, néhány tagállamból álló szűk csoportosulás kialakulása, amely egy exklu­zív és zárt kört képezve a nagy többséget kizárja. Ez nem az én elképzelésem Európa jövőjéről! A tagállamok közül nemcsak nyolc vagy az egyhar­­mada, hanem a lehetséges legnagyobb létszám kell, hogy akarjon és tudjon előrehaladni. Az elmúlt hetekben sokat filozofáltak egy egysé­ges Európa víziójáról, többek között Joschka Fis­cher. A német külügyminiszter egy európai kor­mány, egy közös alkotmány és egy európai állam­­szövetség létrehozását indítványozta. Miközben Fischer egy központosító kezdeményezést gondolt ki — végül mégis „az EU intézményeknek forra­dalmát” szorgalmazta —, én néhány évvel ezelőtt egy európai szövetségi államról beszéltem, amely­ben a határok túlhaladottá válnának és amelyben a régiók és a nemzetállamok mint a közös érdekek hordozói lennének képviselve. Továbbá vélemé­nyem szerint az európai egyesülés forradalmi kez­deményezés helyett evolúció útján jobban elérhető. Engedjék meg, hogy az osztrák hozzáállást az intéz­mények reformjához a következőkben foglaljam össze: Ausztria az integráció előrehaladását nyíltan és alkalmazkodóan fogadja. Az azonban nem történhet meg, hogy a kialakuló német—francia csoportosulás (Kemeuropa) uszályában a többi állam „másodkate­góriájúvá” váljék. Olyan Európa kell, hogy legyen, amelyben a következőkre fordítanak figyelmet: — az EU céljai nem mérséklődhetnek vagy változhatnak; — a szerződések alapelveit figyelembe kell venni; — a tagországok többségének együtt kell mű­ködniük, hogy ne történhessen meg, hogy a tes­tületekben csak néhány nagy állam vesz részt; — a nem résztvevő tagállamoknak nem sza­bad hátrányos helyzetbe kerülniük; — Európa sorompóinak minden belépni szándékozó tagállam előtt nyitva kell állniuk. A fokozott együttműködés elvének nyitottnak kell lennie, a mi távlati célunk így hangzik: egyenlő integrációs lehetőség és egyenjogú részvétel min­den tagállam részére. A felzárkózás lehetőségét biztosítani kell. Hogy a felzárkózás lehetséges és megvalósítható, bizonyítja Görögország csatlako­zása az Euróhoz néhány napja Feirában. Ez is egy üzenet, amelyet mi jövendő közép- és kelet-európai partnereinknek, valamint Ke­­let-Európának közvetítünk: egyenjogú részvétel és lehetőség a felzárkózásra. Az EU jövőbeli intézményeinek felépítési rend­szere részleteiben még nem átlátható. Ez nehéz tár­gyalások eredménye lesz az elkövetkezendő hóna­pokban. Egyet azonban már most biztonsággal meg lehet állapítani: az Unió tanácsában a többségi rend­szer kiépítésével a partnerségek létrej­ötte különös jelentőségre tesz szert, ezeken belül a közös érdek meghatározza jövőbeni intézkedéseinket. Közép- Európának már földrajzi fekvésénél fogva egyedi le­hetősége van Európa szívévé válni, egy olyan életké­pes közösséggé, amely a közös múltra és a közösen szerzett tapasztalatokra támaszkodhat. Ezeken az alapokon lehet egy „két sebességű Európa” haté­kony stratégiáját kidolgozni. Ausztriának ezáltal, ha­sonlóan az északi, illetve Benelux-államokhoz, lehe­tősége kínálkozik, regionális szinten egy kooperációs hálózat kialakítására, amely Európában átlagon fe­lüli jelentőséggel bírna. Legyünk ebben reálisak és legyünk annak tudatában, hogy ehhez és más regio­nális partnerséghez viszonyítva sok, túl sok időt vesz­tegettünk el. Közép-Európában a cseheknek, a szlo­vákoknak, a magyaroknak, a szlovéneknek és ter­mészetesen nekünk, osztrákoknak is felül kell emel­kednünk a kicsinyes, kölcsönös gyűlölködésen, ame­lyet néhányan évszázadokon keresztül gondosan szí­tottak és még újra is szítanak. Amire most itt nekünk szükségünk van, az a „stratégiai együttműködés”, mindenekelőtt olyan területeken, mint az infra­struktúra, vagy a környezetvédelem. Különleges figyelmet kellene szentelni egy jö­vőbe tekintő kooperatív hálózat kifejlesztésé­nek, amely a mi közvetlen földrajzi régiónkat át­fogná már most, a belépési tárgyalásokkal pár­huzamosan. A kapcsolatokat nem szabad csupán a főváro­sok szintjén létrehozni, hanem regionális és helyi szinten is kovácsolni és továbbfejleszteni kell őket. Csak néhány hete tudta Ausztria az Európa Bi­zottságnak bemutatni azokat a határokon átnyúló projekteket, amelyeket szomszédainkkal — Ma­gyarországgal, Csehországgal, Szlovéniával és Szlovákiával — közösen dolgoztunk ki. Günter Verheugen bővítési főbiztos megerősí­tette: az Európa Bizottság tisztában van Németor­szág és Ausztria problémájával. Ezért a Bizottság tervezi, hogy az év végéig javaslatot tesz a határrégi­ók előkészítésére, hogy a rendelkezésre álló eszkö­zöket (Interreg és Phare) gazdaságosabban és ko­­ordináltabban tudják kihasználni. Az Európai Kö­zösség kibővítése olyan történelmi lépés, amely által az Unió lakossága 375 millióról 550 millióra, a tag­államok száma pedig 15-ről 25-re, 28-ra vagy még többre emelkedik. Egy ilyen lépést csak tudatosan és alapos előkészítés után lehet megtenni. Egy elsie­tett és rosszul előkészített bővítés senkinek sem használna. Csupán egy működőképes Unió tudja a polgárok bizalmát a jövőben is kivívni. Ezért na­gyon fontos ebben a partnerségben és a szomszé­dainkkal való viszonyunkban, hogy mindig őszinték legyünk és gondjainkról nyíltan beszél­jünk. Ezt tesszük mi az utóbbi időben és úgy gondolom, egyre inkább sikerül megtalálnunk a helyes hangnemet, hogy bennünket meghallgas­sanak és megértsenek. Mi, osztrákok, a tények­ről beszélünk, néha nagyon is nyíltan, de nem te­szünk eltúlzott ígéreteket, amelyek aztán, mint afféle szappanbuborékok, elszállnak. Mi, osztrá­kok, tudatában vagyunk annak, mennyire fájdal­mas reformokat vállalnak magukra jövendő partnereink amikor a közösség birokállományát nemcsak átveszik, hanem befogadni is képesek. A gazdaság átszervezését és a nemzeti közigaz­gatási szervek reformját be kell fejezni. Ez érvé­nyes olyan területekre is, mint a pályázati jog vagy az állategészségügy területe, amelyeken az európai normákat kell átvenniük. Minél hatékonyabban ve­szik át az EU jogrendjét, annál gyorsabban és har­­monikusabban halad majd az integrációs folyamat. A belépésre kijelölt államokkal a tárgyalások most zajlanak. Az úgynevezett Luxemburg-csoport államaival, Magyarországgal, Csehországgal, Szlo­véniával, Ciprussal és Észtországgal eddig a 31 feje­zetből 29-ben már megkezdődtek a tárgyalások. A másodikkal, az úgynevezett Helsinki-csoporttal ed­dig 5, illetve 8 fejezetben kezdődtek meg a tárgyalá­sok. A tárgyalások gyors előrehaladása minden résztvevő érdeke, de az átfogó reformoknak a tár­gyalásokkal párhuzamosan kell haladniuk. Ezen kívül meg kell oldani a munka­bérkülönbségeket a Kelet és a Nyugat között, a még befejezetlen ipari struktúraváltást néhány szomszéd országban, valamint a munkaerővándor­lás és az árszínvonal kérdéseit is nyíltan és objektí­ven kell megtárgyalni. A másik oldalon a jövede­lemkülönbségek kényszerítik a belépő államokat, hogy sajátságos megoldásokat követeljenek az in­gatlanpiac területén. Ezekre a gazdasági tények ál­tal meghatározott gondokra közös megoldást kell találnunk. A határokon átnyúló problémák, mint a legutóbbi természeti katasztrófa a Tiszán, megkö­vetelik a határokon átnyúló megoldásokat és nyílt, partneri párbeszédet igényelnek. Ennek ugyanúgy vonatkoznia kell az atomenergia biztonságára is. Ebben fokozott együttműködésre van szükség. Mi mindig készek vagyunk őszinte beszélgetésre a poli­tika keretei között szomszédainkkal. Nem vitás, hogy Ausztriának különös érdeke fűződik az Európai Közösség bővítéséhez. Te­kintettel a mi több évszázados együttélésünkre Közép- és Délkelet-Európa népeivel, mi rendel­kezünk olyan tapasztalatokkal, amelyek ma az Európai Unió bővítése szempontjából különö­sen hasznosak lehetnek egész Európa számára. Hosszú távon azonban nem szeretnénk az Unió földrajzi és jóléti határmezsgyéjén maradni. Csak a bővítés nyújtja számunkra azt az egyedülálló le­hetőséget, hogy Európa központjában a béke, a stabilitás és a jólét területét alakítsuk ki. A mi gazdasági hálózatunk a közép- és kelet-európai országokkal már valóság, ezeknek az államoknak az integrációja már a közös Európa felé halad. Biztosítom Önöket, hogy Ausztria szomszédsági politikájával ezen a terven munkálkodik. A Duna-medence és a Közép-Európa Intézet meghívására 2000. július 14-én megtartott előa­dás rövidített változata. Fordította: RUMPLER DIANA 3

Next