Bécsi Napló, 2001 (22. évfolyam, 1-6. szám)
2001-11-01 / 6. szám
2001 november-december BÉCSI NAPLÓ PULISZKA TEJJEL Az éhség bolondját járatja velünk a nélkülözésben. Levesestányérból eszünk puliszkát tejjel, pirított kenyérmorzsába forgatott puliszkahalmocskák a főfogásunk, puliszka lekvárral az utóételünk. Mindent egy tányérból kanalazunk magunkba, de fehér damasztasztalterítőről, ezüst szalvétagyűrűbe tekert szalvétáról, ünnepi lakomáról beszélünk. Több változatban teljes étlapokat állítok össze fő- és mellékfogásokkal, háború előtti ínyencségekkel, mártásokkal, borokkal, pudingokkal, déli gyümölcsökkel. A spenótnak előléptetett lándzsás útifűnek, de a cukorrépafőzeléknek sincs nyoma se bennük. Visszafelé haladok az ösvényen, hogy a jobb emlékét megőrizzem. Fiatal hallgatóságom el van ragadtatva ettől a játéktól, számára tartalom nélküli szavak ezek. Az én kenyerem a Bánát fehér, illatozó és jól megkelt kenyere, amelyik a nyelven olvad szét, nincs többé vörös lisztből készült lapos lepény, amit Nelly a korpából szitál ki. Mostani vajaskenyér-változatunk: lepényre kent fokhagymával és ledarált paradicsompaprikával ízesített olaj. Nem is rossz. Laktat is. Jobban ízlik mindenesetre, mint a „mamaliga” (puliszka), amit alkalmilag a „kötelező munkánál” ebédként kapunk: üstben sűrűre főzik, egy deszkára borítják és cérnaszállal nagy kockákra vágják. Szemre mosószappan, ízre meg nem határozható valami, de körülöttem mindenki áhítattal eszegeti a csupasz markából. Az igazi édességek utáni vágyódás kényszerképzetté fokozódik. Szinte ugyanazzal a szenvedéllyel, mint amelyikkel nemrég még adatokat gyűjtöttem Detta múltjából, egészítgetem most ki a szomszéd faluban kilóját 5 lejért vásárolt tízkilós lekvárosládákból kihalászott leletgyűjteményemet. Különös apróságok ezek: rozsdás szögek, legyek, vastag barna papírdarabok, döglött mezei egerek. Ennek ellenére remek étvágygyal esszük a marmeládát. Nelly egyetlen kívánsága apránként mindennapos litániává bontakozott ki: bár együtt maradhatnánk, csak el ne válasszanak bennünket... Ő tudja, hogy mit jelent az, ha az embernek a saját családjától különválasztva kell élnie. A határzárlat miatt 1941 óta nem látta budapesti unokatestvéreit. Most már levelek se érkeznek ... Csak el ne válasszanak... Minden tilalomban különös inger rejlik. Mivel a tanulás itt be van tiltva, szinte minden fiatal tanulni szeretne. Amikor gyerekeinknek egy évvel ezelőtt „A vallás ópium a népnek” alapelve szerint megtiltották a templombajárást, felszólításunk nélkül mentek titokban a hitoktatásra. Itt a telepen nincs se lelkész, se templom. A hívők hébe-hóba összejönnek valamelyik házban, ahol együtt imádkoznak. Karácsony közeledik, és egyházi hagyományaink felénk tárják karjukat. Első ízben nincs karácsonyfa, nincsenek ajándékok - nincs pénz. Este, miután Nelly legkisebb gyermekünket ágyba vitte, háziállatokat rajzolok barna csomagolópapírra és Nelly kivágja üikét. Az állatok lába alatt kétszer bevágja a papírt. A külső széleket előre, a közbülsőt hátrahajlítja és az asztalon áll Mária parasztgazdasága. Szegényes játék. Tulajdonképp miért mondja Anyu mindig, hogy „szegény kis Mária”? - kérdezte ma Júlia. Mert őt bosszantja a kifejezés és különben is itt nem helyénvaló, úgy találja. Idejekorán, vagy sajnálatraméltó, teljesületlen élet után elhaltakkal kapcsolatban mondjuk azt, hogy „szegény”. Mária ellenben eleven, mint a kénese és neki van mindnyájunk közül a legjobb dolga: idehaza játszhat, míg Bélának és neki felnőttekként kell dolgozniuk. Júlia láthatott valamit tekintetemben ami akaratom ellenére került oda, mert hirtelen elhallgatott és ijedten nézett rám. Azután szájába vette és rágcsálta egyik hajfonatának a végét, amit mindig akkor tett, ha zavarban volt. „Meg kell gondolnod, hogy neki semmi se jutott a ti óvott és szép gyermekkorotokból”, mondtam neki. „Emlékszel még a két-három év előtti karácsonyokra?” Júlia bólintott. „A szép, várakozásteljes adventi hangulatra? Lichtenberg plébánosra és a rovate-misékre a mi templomunkban? A ti karácsonyi énekeltekre, a rajzokra és a betlehemi játékokra a zárdában? No és a nagy, szaloncukorral, óriásgömbökkel és angyalhajjal díszített karácsonyfára? Meg a te nagy kaucsukbabádra? Az állatkertre, Béla ólomkatonáira és az építőtelepre? Nektek legalább emlékeitek vannak a gyerekkorról, amit senki el nem vehet tőletek. Mindnyájunknak vannak emlékeink a jobbról, és ez ad nehéz időkben erőt nekünk. Mária viszont, ha valaha is elkerülhetünk innen, a sztyeppe tágasságát, szalmafedeles házat, bőrén hőséget és fagyot, nyelvén a mamaliga ízét és kukoricacsutkababákat visz majd gyerekkora emlékeiként magával. És nem ápolt, jól táplált és türelmes szülők képét, hanem kimerült, ingerült, állandóan más kötelességek által elfoglalt és idő előtt megöregedett emberekét.” Mielőtt kirohant volna a szobából, Júlia már letörölte keze fejével első legördülő könnyeit. A tehetetlenség megaláz nagyobb gyerekeink előtt, akik Szenteste nagy izgalomban a néptanácshoz szaladnak. Két csomag érkezett: az egyikben, amelyik hosszúkás és könnyű, egy háromba vágott és csapokkal ellátott, egyszerűen összeállítható karácsonyfa van. A távoli Erdélyből küldte Mezei, a fafaragásban járatos székely. Az 1947-es ínséges évben magunkhoz vettük Ilonka lányát. A második négyszögletes és meglehetősen nehéz csomag igazi kincsesbánya, finom kolbász, édességek, igazi torta és baba Mária részére. Ismerős hazai család állította össze szeretettel. „Aki a mások emlékezetében tovább él, nem halt még meg” - mondom és e mondás hálás szerzőjének érzem magam. SCHIFF JÚLIA Részlet a Steppensalz című, nemrég megjelent életrajz-regényből. Németből fordította a szerző. MAGYAR SZÁRMAZÁSÚ NOBEL-DÍJASOK Gábor Dénes (Budapest, 1900. június 5-London, 1979. február 9.) A Markó utcai reálgimnázium tizenöt éves tanulója otthon laboratóriumot rendezett be, ahol bátyjával az akkori idők számos modernnek számító fizikai kísérletét megismételte. Egyetemi tanulmányait a budapesti Műszaki Egyetem elektromérnöki fakultásán kezdte el. Diplomáját a berlin-charlottenburgi Technische Hochschulén szerezte 1924-ben, de a műszaki tantárgyak hallgatása mellett, amilyen gyakran csak tehette, átrándult a berlini egyetemre, hogy M. Planck, A. Einstein, M. von Laue és W. H. Nernst előadásain is részt vehessen. 1927- ben (már a Siemens és Halske cég alkalmazásában) doktori értekezését a katódsugárcsőről írta. Itt kezdett a gázkisülések fizikájával foglalkozni, mely egész kutatótevékenységén végighúzódott. 1934-ben rövid magyarországi tartózkodás után végképp Angliában települ le. A British Thomson Houston Co. találmányi szerződést kötött vele, és alkalmazta Rugbyben működő kutatólaboratóriumában. Kutatómunkája legtermékenyebb időszakában a második világháborút követő években kezdett az elektronmikroszkópiával és általában a szabad elektronok külső térbeli mozgásával foglalkozni. A megkezdett út az elektron- és ionfizikából az elektronmikroszkópián át elvezetett az optikához és az informácóelmélethez, s közben - mintegy mellékesen - megszületett a holográfia, melynek felfedezése húsz évvel megelőzte technikai megvalósításának lehetőségeit. Felismerte, hogy a tökéletes leképezéshez a tárgyról visszavert hullámoknak valamennyi információját fel kell használni. Nem csak a hullámintenzitást - mint azt a hagyományos eszközök teszik - hanem a hullám fázisát és amplitúdóját is. Ha ez megvalósul, akkor a tárgyról teljes (holo) és térbeli (gráf) kép nyerhető. Az első holográfiai felvételeket I. Williams-el együtt készítették. A koherens sugarak forrása higanygőzlámpa volt. A lámpából jövő fény koherenciahossza és intenzitása kicsi, ezért az első kísérleteknél mindössze 1 cm átmérőjű tárgyakról lehetett hologramot előállítani. A holográfia robbanásszerű fejlődése az erős és koherens sugárzást kibocsátó lézerek felfedezésével kezdődött. A hologramban tárolt információsűrűség nagyságrendekkel meghaladja a hagyományos számítógépmemóriákban tárolható információsűrűséget, ráadásul az információ előhívása is sokkal gyorsabb. Gábor Dénes számos jelentős tudományos eredmény kidolgozásában vett részt: új típusú termionikus átalakító, továbbfejlesztett Wilsonféle ködkamra, univerzális analóg számítógép, holografikus mikroszkóp. Eredményeit több, mint 100 szabadalom fémjelzi. A holográfiai módszer felfedezéséért és fejlesztéséhez való hozzájárulásért 1971-ben fizikai Nobel-díjat kapott. 1947 és 1958 között a londoni Imperial College-ban elektronoptikát oktatott, majd 1967- ig az alkalmazott elektronika professzora volt. Ezt követően az intézmény egyik vezetője, nyugdíjazásától haláláig tanácsadója maradt. Számos tudományos szervezet, így a Royal Society tagja volt (1956). A Magyar Tudományos Akadémia 1964-ben választotta tagjává. A világhelyzetet átfogó felmérésének eredményeit az Umberto Colombo professzorral közösen kidolgozott jelentésben tette közzé: „A hulladékkorszak után” (1976) címmel, mint a Római Klub 4. számú jelentését. E mű fontos mérföldkő annak emberiségméretű tudatosításában, hogy a pazarlás, a rablógazdálkodás kora végérvényesen lejárt. A világ új gazdálkodási módot és új gondolkodási módot követelt. Élete végéig foglalkoztatta a hatalmas történelmi kérdés, az emberiség jövőjének feltalálása. Gábor Dénes a mérnök, a tudós, a szociális gondolkodó életműve nagyszerűen példázza a kiemelkedő szakembert és a felismerései, tudása alapján felelősséget vállaló közéleti ember teljességére törekvő életét. Főbb művei: Gondolatok a jövőről (1963), Találmányok (1970), Az érett társadalom (1972), Válogatott tanulmányok (1976) KOVÁCS IBOLYA Emlékezés Kecskési Tollas Tiborra Tollas Tibor 1997. július 19-én bekövetkezett halála után több, mint 4 évet kellett várni arra, hogy magyar irodalmunkban a költő az őt megillető méltó helyre kerüljön. Igazolásképpen, hogy mennyire mellőzte az irodalomkritika, jellemző. Kimaradt a Béládi szerkesztette Vándorének c. antológiából (Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 1980.), de a 6 évvel később A nyugati magyar irodalom 1945. után című (Béládi-Pomogáts-Rónay) első hazai értékelő kötet is csupán félénken annyit említ költészetéről, hogy az Irgalmas fák (1975) és az Évgyűrűk (1979) c. kötetei bizonyítják, személyes indulatait és nosztalgiáit igyekszik általánosítani és lírateremtő funkciójával felruházni, pedig a tollasi költői mű mennyivel több, teljesebb és harmonikusabb ennél. Tollas Tibor 1920. december 21-én született a Borsod megyei Bagybarca községben. Édesapja Kohlmann Tamás ezredes arra volt büszke, hogy nagyapjának testvére Kohlmann József császári tiszt 1848-ban, mint táborkari honvéd-ezredes az osztrák és cári seregek ellen harcolt a magyar szabadságért. Édesanyja Kecskéssy Jolán református zsoltárfordító leszármazottja, akitől nem csak a szülői házat, hanem a hazaszeretetét is örökölte, és akinek a nevét vette fel 14 éves korában. Középiskoláit Kőszegen, illetve Sopronban a Rákóczi Ferenc honvéd reáliskolában végezte, ahonnan a Ludovika Akadémiára került és 1941-ben hadnaggyá avatták. Hadibeosztásában 1945 tavaszán Veszprém mellett mindkét keze súlyosan megsebesült. 1945. után a demokratikus honvédségnél szolgált, majd 1947-ben hamis vádakkal letartóztatták. A kiszabott 10 év büntetésből 9 évet a fogházban, a váci börtönben töltött, 1956 júliusában szabadult. Bécshez több szállal is kötődött, itt kötött házasságot 1958-ban, 3 gyermeke közül Tamás és Csilla is Bécsben születettek. Bagybarca Község Önkormányzata és a Kecskési Tollas Tibor Emlékére Alapítvány 2001. október 21-ére ünnepi istentiszteletre és Tollas Tibor Emlékház könyvtárának ünnepélyes átadására hívta a költő, lapszerkesztő barátait, olvasóit. Az ünnepségen Szakolczay Lajos - a határon túli és az emigráns irodalom avatott és ismert szakértője - tartott előadást Parányi mécsem, a hitem. (A börtön szerepe Tollas Tibor költészetében) címmel, melyben olyan nagyszerűen mutatta be azt a költői fejlődést, amelyen keresztül megállapítható, hogy Tollas lírája miként jutott börtönköltészetünk csúcsára. Az irodalomkritikus Illyés Gyulát idézte, miszerint nincs pesszimista vers, hiszen a költő avval, hogy fölismeri iszonytató lélekállapotát, már megtette az első lépést a rosszon való felemelkedésre. Ahogy fogalmazott: a létezés fájdalmas boldogságát visszhangzó, kozmikus világát megtestesítő líra ez. Szakolczay szerint Tollas Tibor emberségére aligha kell jobb példa, mint a kis pillanatok, a semmiben semmi helyzetek megdicsőítése, szerinte börtönpoézisének legremekebb darabjai is innen kerülnek ki. Költészetét a tiszta metszeti képek, költőileg végigvitt látomások jellemzik, s az Új Krisztust zengek, és a Fekete karácsony c. versei már döbbenetes líra. A költő megigazulva tud szólni a családról, a hűségről, a szerelemről, a természetről, egyszóval az egész világról. Értékelését végül a következőkkel zárja: „Tollas Tibor börtönköltészete azért érdekes, mert élet. Szabadságunkat a hozzá hasonló boldog raboknak köszönhetjük.” Az ünnepség másik jeles szónoka Juhász László újságíró volt, akit a költőhöz több évtizedes barátság is fűzött, így a szubjektum hangján szólt a jelenlévőkhöz. Elmondta, hogy 1956. október 30-án Gérecz Attila, Tibor börtöntársa és barátja rádióüzenetben fordult a váci szamizdat antológia, a Füveskert íróihoz, hogy vegyenek részt egy Nemzetőr címen tervezett lap szerkesztésében. Tollas Tibor másnap már Pesten volt és társaival megkezdte a lap első számának összeállítását. A november 4-i szovjet katonai beavatkozás következtében ez az újság idehaza már nem jelenhetett meg, egy hónappal később azonban Bécsben, a Starkenberggasse 4. számú épület 4. emeletén lévő szerkesztőségben megszületett a szabadságharcos írók lapjának első száma, amely ezt követően, Tollas Tibor vezetésével 35 éven át őrizte, ápolta 1956 szellemét és harcolt Magyarország szabadságáért. Juhász elmondotta: Tollas Tibor a forradalom ügyének utazó nagykövete, fáradhatatlan misszionáriusa volt. Minden év szeptember végétől december közepéig a tengerentúli emigráns magyar közösségeket látogatta végig. New Yorktól Los Angelesig évről, évre - legalább tíz nagyvárosban ő volt a forradalmi emlékünnepségek díszszónoka. Oroszlánrésze volt abban, hogy a nyugati magyarság lelkében sohasem aludt ki ’56 lángja. A Lakitelek Alapítvány nevében Gálfalvi György marosvásárhelyi költő a Látó című erdélyi irodalmi lap szerkesztője szintén személyes barátként elevenítette fel közös élményeiket, emlékezett Tollas Tiborra, illetve arra a néhány évre, amikor együtt dolgozhattak a kuratóriumban. Elmondta azt is, hogy Bagybarca több évszázados történetéletében Tollas Tiboron kívül nem akadt olyan személy, aki annyit adott volna a községnek, mint ő. Az ünnepségeken megjelent Tollas Tibor özvegye dr. Kecskési Mária is, aki fáradhatatlanul dolgozott az emlékház és a könyvtár megvalósításáért, sőt döntő része volt abban, hogy Mezey István grafikájával 2001-ben az edmontoni magyarok támogatásával Kazincbarcikán posztumusz kötet jelenhetett meg a Kecskési Tollas Tibor Alapítvány kiadásában. Meg kell említenünk azt is, hogy a könyvtár törzsanyagát Tollas Tibor privát könyvgyűjteménye képezte, de könyvadományokkal hozzájárultak a Lakiteleki Népfőiskola és az Antológia Kiadó, név szerint Lezsák Sándor és Agocs Sándor, Turcsányi Péter kiadója, a Politikai Elítéltek Közössége (Budapest), továbbá a müncheni magyarok is. UDVARHELYI OLIVÉR BÚCSÚZUNK NYESTE ZOLTÁN PÉTER 1922. augusztus 23., Mezőteleki-2001. október 2., Nadap Mély megrendüléssel és fájdalommal búcsúzunk hirtelen elhunyt barátunktól, a Magyar Öregdiák Szövetség-Bessenyei György Kör, a Magyar Baráti Közösség, a Recski Szövetség tagjától, a Manville-i Magyar Református Egyház presbiterétől, a RECSK - emberek az embertelenségben című történelmi forrásértékű könyv szerzőjétől, az emberségben, minőségigényben messze ragyogó példát mutató gondolkodótól, a magyar versirodalom remekműveinek egyedi értékű tolmácsolójától, a mindig segítőkész közösségi embertől, Nyeste Zoltántól. Feleségének, Magdinak, lányának, Katicának vigasztalódást kívánva küldjük őszinte részvétünket, baráti együttérzésünket. Rutgers egyetemi, 1985. november 2-i TANÚK-KORUKRÓL előadása meghívója számára ezt írta önéletrajzi bemutatkozóul Nyeste Zoltán: A TANÚ ÖNMAGÁRÓL Az első világháború kitörése előtt néhány esztendővel csaknem egyszerre érkezett meg Bihar vármegye egy hétszáz lelkes falujába az új pap meg az új tanítónő. Nem csoda, hogy hamar összekerültek. A tiszteletes - békési és bihari parasztok és papok ivadéka Debrecen konok kálvinizmusát hozta, a tanítónő tartásán még látszott valami az egykori nemesi família másfajta büszkeségéből. Én harmadik - és utolsó - gyerekükként születtem 1922-ben. Mire eszmélni kezdtem, körülöttem már rég „románvilág” volt - így, egy szuszra ejtették ki -, de az engem akkor még nem nagyon zavart. Kisebbségi sorsból akkor kaptam az első leckét, amikor - hiába voltam jó tanuló - nem vettek fel a váradi gimnáziumba. Viszont egy anyaországi iskola igazgatója - némi levelezés után - távollétemben beírt magántanulónak addig is, amíg sikerült átszöknöm a határon. A kisújszállási Református Gimnázium a debreceni kollégium fináléjaként alakult a XVIII. század elején. Szerencsémre az én diákkoromban - a Horthy-korszak második évtizedében - még őrzött valamit a hagyományokból. Hiába maradt ki az ósdi tankönyvből Ady Endre is (négy sor volt róla), magyartanárunk négy hétig foglalkozott vele. Borbély András tanár úr pedig irgalmatlanul hajtott bennünket, hogy a logaritmust meg a tehetetlenség törvényét gyorsan felfogjuk, de csak azért, hogy az így szabaddá vált időben Szabó Dezső és Németh László tanulmányokat olvastathasson fel velem az osztálynak. Amikor 1941-ben először léptem át a Műegyetem küszöbét, már nagyjából a fejemben volt a népi írók mondanivalójából annyi, amennyi 19 éves fejjel megérthető. Ez a szellemi táplálék meg a kálvinista örökség (a kettő nem egészen független egymástól) határozta meg magatartásomat s talán sorsomat is. Ma is hiszem, hogy jobb nevelést csak színvonal szempontjából kaphattam volna; az útbaigazítás olyan szerencsés volt, hogy az akkor zsebretett iránytűn azóta se kellett igazítanom. A továbbiakat már szinte ki lehet találni. Átvitatkozott esték a Diákok Házában, írók, költők hallgatása - lélegzetünket visszafojtva - az SDG-ben és másutt, új diákszervezetek létrehozása a hivatalosan támogatott bajtársi egyesületek helyébe, az ellenállási mozgalomban való részvétel a német megszállás és különösen a nyilas puccs után - mindez fontosabb volt nekem s jó néhány társamnak néha még az egyetemi előadásoknál is. 1945 januárjától pedig én is azok között voltam, akik megkísérelték a lehetetlent: demokráciát teremteni a szovjet tankok árnyékában. Körülbelül hat éven át - 1942 és 1948 között - szinte minden fontosabb ifjúsági mozgalomhoz volt valami közöm. Nem az első vonalban, de mégis úgy, hogy az események tanúja és olykor részese lehettem. Mindezekért hat karácsonyestét töltöttem börtönben, internáló- és kényszermunkatáborokban. Egyet Szálasi Ferenc nemzetvezetősködése idején, ötöt egyfolytában akkor, amikor Rákosi Mátyás tartotta magát a magyar nép atyjának. Ebből az ötből három a recski táborban köszöntött rám. 1956 novemberében Ausztrián át Németországba menekültem. Feleségem kislányunkkal pár hét múlva utánam szökött. 1963 óta élünk Amerikában. Jelenleg egy amerikai nagyvállalat mérnöke vagyok és turbógépek tervezésével foglalkozom. Közreadja: NAGY KÁROLY 9