Bécsi Napló, 2006 (27. évfolyam, 1-6. szám)
2006-03-01 / 2. szám
2006. március- április BÉCSI NAPLÓ Előrehozott választások Szlovákiában 2006 júniusában Folytatás az 1. oldalról Például egyes régiókban folyamatban lévő beruházási tárgyalások akadtak meg amiatt, hogy a külföldi befektető nem veheti meg azt a földdarabot, amelyre az üzemét szeretné felépíteni, így lehet, hogy meggondolja magát és odébbáll. Ez érzékenyen érinti elsősorban a magyarlakta dél-szlovákiai régiókat ahol a munkanélküliség mértéke jóval az országos átlag fölött van. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) mint ismeretes, 2002-2006. között, szintén tagja volt a kormánykoalíciónak. A 150 tagú törvényhozásban 20 képviselővel rendelkezett. S ez a képviselői szám a ciklus végére is megmaradt. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert kivéve a KDM-et, a parlament többi pártja, a négy év alatt, beleértve az ellenzékieket is, komoly veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni. Képviselőik sorra hagyták el frakcióikat és ültek át a függetlenek közé, így az MKP, független elemzők szerint is, a parlament egyik legstabilabb, legkiszámíthatóbb, és leginkább szavatartó pártjának bizonyult. Ezt az egyébként magyarbarátként korántsem aposztrofálható szlovák közvélemény egy része is elismerte. Valószínűleg többek között ez az egyenes magatartás eredményezte azt, hogy az MKP ez alatt a ciklus alatt a nemzetiségi kérdésben eredményesen tudott politizálni. A párttal szemben ugyanis ez az elvárás a szlovákiai magyar választók részéről. Az eredményességhez hozzá tartozik az is, hogy a 2002-es választásokat követően az MKP olyan súllyal vett részt a kormánykoalícióban, amely a kormányprogramban is meg tudta jeleníteni a magyar kisebbség egyes specifikus érdekeit. Ez az előző 1998-2002 közötti ciklusban éppen fordított mértékben volt érvényes. Akkor ugyanis az MKP csak úgy lett a kormánykoalíció tagja, hogy a parlamenti egyszerű többséghez nem volt rá szükség, csupán az alkotmányos (kétharmados) többség elérése indokolta a kormányba való bevételét. Ezt azonban a szlovák pártok kemény feltételekhez kötötték. Az MKP- nak, nemhogy beleszólása lett volna a kormányprogram kialakításába, de még egyes sarkalatos követeléseinek a szorgalmazásáról is le kellett mondania. Ismeretes, hogy ilyen téma volt, a Benes dekrétumok ügye, az önálló magyar egyetem, vagy a nemzetiségi önigazgatás kérdése. Nos ehhez képest a 2002-2006-os ciklus óriási előrelépést jelentett. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden eredmény elérése simán történt. Sőt, kemény politikai harcok árán, indokolatlan vádaskodásokat elszenvedve, gyakran elkerülhetetlen kompromisszumok megkötésével kellett az MKP-nak kiharcolnia azokat az eredményeket, amelyek a szlovákiai magyar kisebbség megmaradásához fontosak. Melyek is ezek? A ciklus elején sikerült a kormánnyal és a parlamenttel is jóváhagyatni az önálló, állami finanszírozású magyar egyetem létrehozását Komáromban. A Selye János Egyetemi Központ azóta fokozatosan kiépül. A jelentkezők számából ítélve, igen nagy az érdeklődés az egyes szakok iránt. Régi óhaja teljesült ezzel a szlovákiai magyarságnak. Kemény küzdelemben sikerült elfogadtatni a parlamenttel a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amely ugyan Szlovákia EU tagságából fakadó kötelezettség volt de a szlovák politika ezt igyekezett mellőzni. Más kérdés, hogy érvényben maradt az a szlovák nyelvi törvény, amely sok pontjában ellentétes az európai chartával és egyértelműen a kisebbségi nyelveket hozza hátrányos helyzetbe. Ennek a kiküszöbölésére az MKP kidolgozta a törvénymódosítási javaslatokat, ezek megtárgyalására azonban, ahogy fogalmazni szoktak a politikusok, nem volt meg a politikai akarat, magyarul, a szlovák pártok ezt elszabotálták. Az így bekövetkezett kettősség teszi azt lehetővé, hogy amikor ugyan érvényben van az európai charta, nyelvi ügyekben mégis a szigorú szlovák nyelvtörvényre hivatkozva járjanak el. Erre a közelmúltban is volt példa, amikor az egyik oktatásügyi minisztériumi magyar anyanyelvű hivatalnokot azért hurcoltak meg, mert egy nem hivatalos, tansegédeszközt ajánló levelet a magyar iskolák igazgatói részére magyar nyelven írt meg. Fontos eredményként könyvelheti el az MKP a régiófejlesztés terén elért eredményeket is. Az EU-ban is ismeretes, hogy Szlovákiának egyik komoly betegsége az egyes régiók közötti óriási gazdasági fejlettségben különbség. Nos a magyar lakta dél-szlovákiai régiók nagy része éppen a lemaradó, kevésbé fejlett, a múltban szándékosan elhanyagolt, vagy a többihez képest csekély mértékben fejlesztett régiók közé tartozik. Ez az állapot az elmúlt parlamenti ciklusban annyiban javult, hogy az MKP által vezetett szakminisztériumok (mezőgazdaság, régiófejlesztés) kiegyensúlyozott tervezési és beruházási intézkedései révén a lemaradó régiók is hozzájutottak komolyabb fejlesztési forrásokhoz, amelyekről a Meciar vezette kormányok idején (1992-1998) nem is álmodhattak. A régiók fejlesztésében szintén komoly szerep jutott a ciklus elején megalakult megyei önkormányzatok magyar képviselőinek is, akik szintén jelentős költségvetési források odaítéléséről döntöttek. Az MKP politikusai szorgalmazták a dél-szlovákiai régió hosszabb távú fejlesztési tervének kidolgozását is. Ezzel összefüggésben a megvalósítás küszöbére került egy Dél-Szlovákián áthaladó gyorsforgalmi autóút megépítése is, amely bekapcsolná ezeket a régiókat a komolyabb gazdasági vérkeringésbe. Ez munkahelyteremtéssel járna, ami a magyarlakta, községenkénti gyakran 30-40 százalékos munkanélküliségi ráta csökkenéséhez vezethetne. Az MKP részsikert ért el az ismeretlen tulajdonú földek rendezésének ügyében. A szlovák politika törekvése az volt, hogy ezeket a földeket, amelyek pillanatnyilag az állami földalap kezelésében vannak, el kell adni. Az MKP következetesen kitartva álláspontja mellett azt szorgalmazta, hogy adják őket azon települések használatába, amelynek a kataszterében találhatók. Végül kompromisszumos megoldás született, amely szerint a földek állami tulajdonba kerülnek, az állam pedig a községeknek adja használatba. Ezt az elfogadott törvényt azonban az egyik ellenzéki párt megtámadta és az alkotmánybíróságon kérte a felülvizsgálatát. Döntés még nem született. Ezeket az eredményeket az MKP többek között azon a réven tudta elérni, hogy támogatta a kormánykoalíció valamennyi reformintézkedését. A kormánykoalíció egyes szlovák frakcióiból történő fokozatos lemorzsolódás következtében pedig egyre nőtt az MKP stabil parlamenti frakciójának a súlya. Olyannyira, hogy végül a 20 magyar képviselő a legnagyobb kormánypárti frakció lett a parlamentben. Az MKP súlyának növekedése a ciklus vége felé azonban nem jelentette azt, hogy komolyabb eredményeket tudott volna elérni a széteső parlamentben. A 2005. év végi parlamenti ülésszakon, amikor a költségvetésről szavazott a törvényhozás, az MKP újra felvetette a kisebbségekről és a kisebbségi kultúrák finanszírozásáról szóló törvény elfogadását, amely az alkotmányból eredően szerepel a kormányprogramban is. Ehhez azonban nem találtak támogatókra a kormánykoalícióban. Kompromisszumként annyit sikerült elérni, hogy az előző évinek a duplájára emelték a pályázatok útján a kisebbségi sajtóra, könyvkiadásra és kulturális tevékenységre odaítélhető költségvetési összegeket. Ez kétségtelenül komoly eredménynek számít, de nem pótolja az esetleges törvény által biztosított normatív finanszírozást. A felsorolt eredmények tükrében talán az tűnhet logikusnak, hogy a szlovákiai magyar választók, ha nem is százszázalékosan, de nagyjából meg vannak elégedve az MKP szereplésével. Nos az elmúlt év végi megyei önkormányzati választás nem ezt mutatta. Itt az MKP, a négy évvel ezelőtti hasonló választásokhoz képest, komoly visszaesést volt kénytelen elkönyvelni. Amíg akkor az MKP-nak 83 képviselője volt az egyes megyei önkormányzati képviselői testületekben, addig a 2005 decemberében lezajlott választáson mindössze 58 képviselőt sikerült bejuttatni a megyei testületekbe. A választási részvétel 20 százalék alatt maradt. Tehát az MKP nem tudta mozgósítani a választóit kellő mértékben. Az okokat keresve a párt egyes testületei és tisztségviselői elemzéseket végeztek, amelyek azonban egymástól kisebb-nagyobb eltéréseket mutattak. Ez azt jelenti, nincs egység az MKP vezetésében a helyzet megítélése terén. Anélkül, hogy belemennénk ezen okok részleteinek a vizsgálatába, összefoglalásként két problémakört jelölhetünk meg, amelyek a megyei választási kudarchoz vezettek, illetve figyelmeztetésként előre vetíthetik az idei választási sikertelenséget is. Az egyik, hogy a szlovákiai magyar választók döntő többsége, az MKP-nak a törvényhozásban elért sikereit, nem könyvelte úgy el, hogy az a saját életére, életszínvonalára történt pozitív hatást gyakorolt volna, ami érthető és talán nem is a párt hibája. Ezeknek az eredményeknek hosszabb távon lesz kézzelfogható hatásuk. A másik körülmény ami befolyásolta a szavazók közömbösségét, vagy elfordulását az MKP-tól, az a párt belső szervezeti és személyi válságára vezethető vissza. Ez elsősorban az alapszervezetekre a járási és kerületi struktúrákra érvényes. Szinte nincs olyan régió, ahol ne lennének súlyos személyi ellentétek, vádaskodások, érdekcsoportok között. Ezek részben nyilvánosságot kapnak a sajtóban, de a községekben és a régiókban ahol az emberek ismerik egymást, nem maradnak titokban a kulisszák mögött folyó dolgok sem. Nos ezek az ügyek a választókban visszatetszést váltanak ki és inkább otthonmaradásra ösztönzik őket a szavazásnál. S ha ez a jelenség tömegessé válik, akkor az MKP-nak a júniusi választásokon komoly problémái akadhatnak. A közvélemény-kutatások szerint az MKP tartja a 10 százalék körüli elfogadottságát. Ez mondjuk bíztató és talán a választókban is tudatosul, hogy jobb egy belső vitákkal és veszekedéssel fémjelzett, de magyar pártra szavazni, mint közömbösnek maradni és hagyni, hogy a magyarellenes szlovák erők teljesen eluralkodjanak a parlamentben. A jelenlegi kilátások sajnos ennek igen komoly esélyét mutatják. Júniusban minden kiderül. Varga Sándor Z OTTHON LENNI EURÓPÁBAN Beszélgetés Módos Péterrel -- Mint az Európai utas főszerkesztője vált nem csupán Magyarországon, de a vele szomszédos államokban is, magyar és nem magyar körökben ismertté. Ennek ellenére bizonyára vannak sokan, akik a nevén kívül nem tudják, valójában ki is Módos Péter, nevezetesen, hogyan alakult pályája a rendszerváltozás előtt. Életpályám a rendszerváltás előtt sajátos ívet rajzolt, mivel 1966-ban az egyetem elvégzése után (magyar-filozófia szakon végeztem) jó két esztendeig nem kaptam állást, ahogy 1989-ben is munkanélküli voltam, akkor az Új írás szerkesztőségéből tettek ki. A közben eltelt 23 esztendőben írtam novellát, kisregényt, filmet, drámát, színikritikát, irodalmi kritikát és futballoztam. 1966 után ez utóbbi segített a megélhetésben is, később pedig, legalább két évtizedig előbb az író-futballcsapat, majd a magyar újságíró-válogatott tagja voltam. Ez utóbbi csapat tagjaként újságírói európa bajnok is vagyok. 1969-ben jelent meg az első kötetem A futás címmel, a legismertebb film, amelynek forgatókönyvírójaként szerepelek a ...Hogy szaladnak a fák volt, amelyet 1967-ben mutattak be. Azóta féltucatnyi könyvem jelent meg, József Attila-díjjal és Európa-díjjal tüntettek ki, novelláimat, esszéimet jó néhány nyelvre lefordították. A rendszerváltozás küszöbén az Európai utasc. Folyóirat beindításával új vállalkozásba kezdett. Mi volt ezzel a célja? Az Európai Utast 18 magánszemély és néhány bank alapította. Kétségtelen, hogy kezdeményezője és szervezője elsősorban én voltam, azonban akkor az átalakulás időszakában sokan gondolkodtunk úgy, hogy a remélt rendszerváltozás után fellángolnak a térség kis nemzeteinek egymás ellen szított indulatai, s azt is tudtuk, hogy mindehhez párosulni fog az egész térségre jellemző szegénység és a hiteles történelemismeretek hiánya. Az Európai Utas tehát közvetíteni kívánt kultúrák és nemzetek között és másfél évtizedes tevékenysége leginkább azért fűződik az én nevemhez, mert alapító társaim közül legtöbben azonnal más pályára kerültek, politikusok vagy diplomaták lettek. Arra most is büszke vagyok, hogy az alapítvány munkatársai között nem lobbant föl az egész magyar értelmiségre és az országra jellemző ellenséges indulat, amely nincs hasznára senkinek. Az Európai Utas az értékek közvetítője volt és lesz is, szerencsére mind a magyar, mind az európai kultúrában sok-sok érték és rengeteg találkozási pont van. Negyedik éve vezeti a szintén új vállalkozásként beindult Közép-Európai Kulturális Intézetet Budapesten. Ugyanazon célok kivetítése, gyakorlati alkalmazása ez az intézet? Alapvetően igen. Az, amit 1989-90-ben az Európai Utas hazai és nemzetközi vonatkozásban teljesített - a kapcsolatépítés, a kultúrák, műhelyek, személyek összeismertetése terén - az akkori idők szellemének megfelelően történt. Büszkék is lehetünk rá. Tizenvalahány évvel a rendszerváltozás után azonban már fontos volt az Európai Utas intézményesítése. Hatékonyabbá vált így. 2004-ben azonban államiból újra alapítványi keretek közé került a Közép-európai Kulturális Intézet, de biztosított háttérrel. Önállóságát, kezdeményezőkészségét így megőrizte, s meg kell tanulni megélni az „asztalnál” is. Anekdota: a cigányprímás meghallgatja Yehudi Menuhint a Zeneakadémián, majd azt mondja: Jó, jó, de asztalnál meghalna.” Komolyra fordítva a szót - megfelel az uniós gyakorlatnak, hogy egy kulturális műhely az állami támogatás mellé szerez vállalati, önkormányzati, pályázati támogatást is. Ezt a módszert (illetve a módszer tanulását) gyakoroljuk. Az EU bővítéséig, pontosabban Magyarország EU- taggá válásáig szinte szükségszerű volt az Európagondolat terjesztése, ezen belül a közép-európai azonosságkeresés. Több mint egy év elteltével viszont nem egy vonatkozásban úgy tűnik, mintha az »európai« helyébe egyre inkább »nemzeti«, úgyszólván provinciális érdekeltségek tolakodnának. Hol állunk jelenleg a nemzeti és európai mezőny tekintetében? Két aspektusból nézem a kérdést. Nyilvánvaló, fönt a nagyok között az alkudozás-egyezkedés nagyon nyögvenyelősen megy. Hiába néznek egy elképzelt Európa felé, ha az otthoni választóik, a nemzeti érdekek érvényesítését kérik számon rajtuk. De tény, hogy az Unió eddig is így működött. Szűkebb környezetünkben, szomszédainknál és idehaza is intenzív tanulási folyamat zajlik. Kényszerűségből, de megpróbálunk együttműködni, s előbb vagy utóbb be kell látnunk, az összes felvethető megoldás közül ez a legjobb. Churchill mondta egyszer az amerikaiakról: „mindig a legjobb megoldást választják.” Majd hozzátette: „miután az összes többit kipróbálták.” Remélem, mi hamarabb rálelünk a jó útra... látni jó és rossz példát is, eleget. Nemrég Közép-európai Olvasókönyv címmel közreadta jó néhány elkötelezett közép-európai „ hitvallású ’’sarkalatos megnyilatkozását. Egyes olvasmányok már a rendszerváltozás előtt megjelentek. Újabb gyűjteményes kiadásuk nem hat esetleg anakronisztikusan? A Közép-európai olvasókönyvnél nem az volt a célunk, hogy propagandát csináljunk a valójában meghatározhatatlan kontúrú térségnek, Közép-Európának, hanem az, hogy bemutassuk, mikor és milyen szándékkal, célzattal került-kerül elő a téma. A rendszerváltozás, azaz 1989-90 előtt és utána is nyilvánvalóan sejtette a kétpólusú világ megszüntetését, a „keleti blokk” feloszlatását. Egy-egy nemzet vagy kultúra szempontjából akartuk megmutatni azt is, milyennek látszik Közép-Európa. A kötet tartalmazza azokat az írásokat is (elsősorban Péter László esszéjére utalok), amelyek állítják, „nincs, nem is volt olyan történelmi régió, amely a Közép-Európa-fogalom elvárásainak megfelelt volna”. A kép így teljes. Arra ügyeltünk, hogy a könyv írásai olvasmányosak legyenek, hisz nem a témát ismerő kutatóknak, történészeknek, politológusoknak szántuk, hanem fiatal értelmiségieknek, akik az írások elolvasása után bizonyára többet tudnak e régióról. Bármennyire szükséges lenne is Közép-Európa újabb megfogalmazása, tartalommal való megtöltése, félő, hogy mindez néhány »megszállott« ügye marad. Hogyan látja ezt az egész kérdéskört »európai« és »magyar« viszonylatban? Meggyőződésem, hogy mind magyar, mind európai viszonylatban - s ha van nemzet és kultúra, ahol a két szempont szerencsésen egybeesik, akkor a magyar az olyan folyamat zajlik, amely elősegíti egy sokoldalú, egyetemes, hagyományait vállaló s azokra építő magyar kulturális nemzet és nemzettudat létrejöttét, kialakulását. Minden kapcsolatépítés elősegíti ezt a folyamatot, segít megismerni egymást, önmagunkat, s mindezt úgy, hogy részei vagyunk egy nagy egységnek, amelynek az elvárásait be kell tartanunk (nekünk is, szomszédainknak is). Mindeközben korszerűsödésben is lépést kell tartanunk a rendkívül gyorsan változó világgal. Az Európai Utas múlt év negyedik számában „Év végi kérdések ” c. írásában így adja meg mintegy a végső választ: „ Otthon lenni. Tartozni valahová. Saját jogon. Mi végre vagyunk a világon? Magyarországon, Közép-Európában és mindenestül az Unióban? Csakis azért, hogy valahol otthon legyünk benne. ” Tamási Ábelje óta úgy tűnik, nem veszített semmit sem ez a hozzáállás aktualitásából... Igen, ez így van. És sok múlik rajtunk, azon, hogy mennyire akarunk, tudunk otthon lenni ebben az új világban. S hogyan tudunk úgy megváltozni, hogy elképzelt s ideális önmagunkhoz is hűek maradjunk, és ezt a magatartást, összetartozást, szemléletet meg is ismertessük, sőt el is ismertessük szomszédainkkal, Európával, a világgal. Az ’56-os forradalom idei, ötvenedik évfordulója rendkívüli alkalom és lehetőség, hogy ránk is figyeljenek. Deák Ernő