Békés Megyei Nap, 2000. április (7. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-25 / 96. szám

2000. ÁPRILIS 25., KEDD Ejtőernyősök a rendőrnapon (Folytatás az­ 1. oldalról) Ugyancsak biztos sikert arat­nak minden évben a szolgálati kutyák és felvezetőik, s ez idén sem volt másként. A négylábú „zsaruk” nyomkövetésükkel, fe­gyelmezett gyakorlataikkal és a támadókat hatástalanító „csi­bészeléssel” természetesen ámulatba ejtették a gyerekeket, no meg az ebeket kedvelő fel­nőtteket is. Ezúttal sem maradt el a kommandósbemutató, ahol volt bőven fegyverropogás, füst és imitizált verekedés is. Látni­való tehát idén is akadt az Előre-pályán, s aki kilátogatott a rendőrnapra, 200 forintért még babgulyást is vehetett ma­gának. Gajdács­ Emese Ismerkedés a fegyverekkel Légből kapott fotó Kommandósakció - nemcsak a füstje nagy NYÁRI ATTILA FELVÉTELEI Gyógyító hit Sanderstől Szombaton Békéscsabán, a Vasutas Művelődési Házban tar­tott összejövetelt Jim Sanders főpásztor, a Magyarországon bejegyzett Krisztus Szeretete Egyház vezetője, aki a hit ere­jével gyógyít. A hívek és az isteni eredetű gyógyulásban reménykedők számára ünnepnek számító alkalmon közel százan vettek részt. Képünkön egy páciens, amint éppen összeesik, öntudatlanul jelezvén, hogy valami megérintette... NYÁRI ATTILA FELVÉTELE A NAP NYERTESEI A Békés Megyei Nap szerkesztősége és az Agrimill-Agrimpex Rt. Békéscsaba „Velünk minden NAP nyerhet!” című áprilisi közös nyere­ményjátékán az Agrimill- Agrimpex Rt. Békéscsa­ba ajándékaként egy-egy ezerforintos, az ajándékozó termékeire üzemegységeiben (Malom Orosháza, HAMLET üzem Békéscsaba) beváltható vásárlási utalványt nyert Antal Jánosné (Dombegyház, Aradi u.), Csicsely Pálné (Kardos, Csabai u.), Patkó János (Békésszentandrás, Szent András u.), Szeder Pálné (Mezőkovácsháza, Alkotmány u.), Pető István ( Kunágota, Álmos vezér u.). Gratulálunk! A nyereményt postán küldjük. Ügyeletes újságíróink a 06 (30) 207-5471-es és a 06 (30) 207-5472-es telefonszámon várják olvasóink hívásait. _ _ ____j 1­­ i (i .[ a. c. «] Huszonketten összefognak Zsadányban az Északkelet-Bé­kés Megyei Kistérségfejlesztő Egyesület és az Észak-Békés Me­gyei Önkormányzati Térségfejlesz­tési Társulás összevont ülésén a kö­zelmúltban elvi megállapodás szü­letett a regionális hulladéklerakó kialakításának lehetőségeiről. Pap Tibor, az ÉBMÖT elnöke felidézte, hogy korábban szóba ke­rült a 22 települést érintő szeghalmi és a sarkadi térségnek szükséges hulladéklerakó ügye, melyben az érdekelteknek együtt kellene pá­lyázniuk. A megvalósítás esélye csak növekedne, ha az elképzelést az északkelet-békési egyesület is támogatná, s ezzel huszonkét tele­pülésre kiterjedően oldódna meg véglegesen a kommunális hulla­dékszállítás és -feldolgozás - jelen­tette ki Pap Tibor. Kővári Arnold Sarkad térség képviselete nevében mintegy válaszként elmondta, nem zárkóznak el a megoldást jelentő koncepciótól. A regionális lerakó helyének javaslatuk szerint a Kis­nyék és Okány közötti rész volna a legalkalmasabb. Az elképzelésről több település első embere támogatólag nyilatko­zott. Elhangzott azonban olyan fé­lelem is, hogy nem lesz egyszerű dolog megértetni olyan települése­ken az emberekkel, ahol pedig a szemétszállítás ingyenes volt, hogy a központi regionális hulladéklera­kóba való szállítás címén a jövőben fizenie kell a polgárnak. Pap Tibor megelégedéssel nyug­tázta a Sarkad térségiek támogató nyilatkozatát, majd bejelentette, hogy a kommunális hulladék szállí­tásával, feldolgozásával összefüg­gő tevékenység végzése céljából árajánlatot kér, számos kérdést és feltételt megjelölve az ilyen mun­kára Magyarországon berendezke­dett DORR, TAPPE és Sauber­macher német cégektől.’ > 1 'O.'F. Kialakult a lökösházi millenni­umi nap végleges programja, amelynek keretében leleplezik Corvus Korn Róbert kilencszer öt méteres, István megkoronázá­sa című festményét - tájékoztatta lapunkat az alkotó és a község polgármestere, Germán Géza. A véglegesnek tekinthető for­gatókönyv szerint április 29-én, szombaton délelőtt 11 órakor rö­vid avatóbeszéd után Várhegyi Attila, a Nemzeti Örökség Mi­nisztériumának politikai államtit­kára leplezi le a panorámafest­ményt, majd átadja a határ menti településnek a millenniumi zász­lót, ezután Domokos László, a megyegyűlés elnöke tesz hason­lóképpen, aki a megyezászlót nyújtja át a helyi önkormányzat­nak. Pontban délben Tóth Imre, a térség országgyűlési képviselője millenniumi emléktáblát avat Lökösházán, a hivatalos program végén millenniumi emlékfát ül­tetnek a résztvevők. A délután és az este a szóra­kozásé és a kikapcsolódásé, amelynek keretében honi, erdé­lyi, román és sváb néptáncosok mellett kétegyházi rézfúvósok és dombegyházi citerások szó­rakoztatják a nagyérdeműt. A sztárvendég este 7 órakor St. Martin lesz, ezt tűzijáték és gö­rögtűz követi, majd késő estéig a Weekend együttes zenél a ven­dégeknek. Egész nap a művel­ődési ház udvarán étellel és ital­lal várják az ünnepségsorozat résztvevőit. B. T. Panorámaképet avatnak Lökösön Bővül a csabai nyugdíjasház „Dobri vecser, Anci néni!” (Folytatás az L oldalról)­­ Jaj, aranyos, tudja, ez ne­kem ideális. Mikor először hal­lottam róla, azt mondtam a lá­nyomnak: én ide be akarok jutni. Öt éve részlegesen megbénult az egyik oldalam, nehezebben mozgok, nemigen jártam el ha­zulról. Rossz volt egész nap egyedül. Itt mindig van mozgás, hangokat hallok, vannak jó szomszédok, akikkel összejö­vünk. Az Erzsiké például na­gyon kedves, ő szervezte az énekkarunkat is, ő mindennap jön, segít, amiben tud. Vele szoktunk szlovákul is beszélget­ni, bekopog, azt mondja: dobri vecser, Anci néni. Higgye el, itt sokkal gyorsabban telnek a nap­jaim, mint a Felső-Körös soron. A lányom vagy az unokám min­dennap jön, meglátogatnak, és már úgy volt, hogy az ünnepre elutazom egy kicsit, de mégis inkább itthon maradok, így mondja: itthon. Az igazgatónő a házirendről szólva hangsúlyozta: A lakók teljes szabadságot élveznek, ak­kor jönnek-mennek, amikor akarnak. A napi háromszori kö­zös étkezésen való részvételhez azonban ragaszkodom - mondta a doktornő -, mert úgy gondo­lom, ennek pozitív hatása van: fel kell öltözni, ki kell jönni a többiek közé, ez ad egy tartást az elesettebbeknek is. Az idő­sebb korosztály igen fogékony a közösségi létre, ezt bizonyítja a programok népszerűsége. Kiala­kultak kisebb baráti körök, ők együtt művelik kis kertecskéi­­ket, vagy közösen veszik és fő­zik a kávét, összejárnak. Dr. Kiss Évától megtudtuk: az ország más, ilyen jellegű intéz­ményeivel összehasonlítva a bé­késcsabai árak lényegesen elfo­­gadhatóbbak. - Sok helyen az üzleti haszon dominál - mondta -, de a csabai önkormányzat hál’ istennek nem ezt tartotta fő szempontnak. Egy év múlva elkészül a má­sodik ütem, már jelentős az ér­deklődés, sőt túljelentkezés van. A jelentkezési lapokat az „Élet­fa” gyűjti össze, a vezető ter­jeszti az illetékes bizottság elé. Mindezek ismeretében joggal vetődik fel a kérdés: vajon a túl­jelentkezésnek nem lesz-e árfel­hajtó hatása? Szilvásy Ferenc alpogármester szerint nem.­­ Mi tagadás, a városnak jót tenne némi bevételnövekedés, de a nyugdíjasházat nem ezzel a céllal hoztuk létre. Egyelőre nincs szó sem a 25 ezer forintos költségtérítés, sem az egyszeri használatbavételi díj emelésé­ről. Félig tréfásan tette hozzá: - Bízom benne, ha már eddig nem szállt meg minket a Mammon, most már nem is fog. B. Koltai Gabriella Fortuna Muronyban járt «■ V« »t­i­<. li JZ,11()AG/1 St .lj liiic sí» / l A. település, történetében­­ elő­ször rendeztek hatoslottó-sorso­lást szombaton délután Murony­ban, az általános iskola torna­­csarnokában. A sorsoláshoz kap­csolódó - telt ház mellett meg­tartott - műsorban fellépett a Dolly Roll és a Black and White zenekar, de Varga Miklósnak és Soltész Rezsőnek is tapsolhattak a helybeliek. A nyerőszámokat he­lyi lakosok húzták ki, sorrendben Molnár Gergely, az általános is­kola igazgatója; Borbély Sán­­dorné, az Endrőd és Vidéke Ta­karékszövetkezet helyi kirendelt­ségének vezetője; Pü­ski Tamás postai alkalmazott; Ladányi Lászlóné, a művelődési ház igaz­gatója; Idős Borbély Sándor vár-Hidasháti Rt. munkatársa. A pót­­számot Fekete Ferenc polgár­­mester emelte ki a gömbből. A sorsolást élőben közvetítette a Magyar Rádióban Bay Éva. Hogy valaki nyert-e a hatos lot­tón a helybéliek közül, azt nem tudjuk, az viszont biztos, hogy a Szerencsejáték Rt. muronyi láto­gatásának a kisebbek nagyon örülhetnek, hiszen a részvénytár­saság 250 ezer forintot adomá­nyozott a helyi Alapítvány a Muronyi Óvodásokért és iskolá­sokért civil szervezetnek. Mint megtudtuk, ebből az összegből az oktatási intézmények számító­­gépparkját bővítik. Pocsaji Richard Fekete Ferenc polgármester „döntött” a pótszámról NYÁRI ATTILA FELVÉTELE Irány az EU: közgazdaság A fenti címmel hívott össze kon­ferenciát április 27-ére (csütörtök­re) 10 órára a B-Régió Szervező és Tanácsadó Iroda együttműködve a Magyar Közgazdász Társaság Bé­kés megyei szervezetével. A Fiume Szálló dísztermébe a tanácskozást Végh László országgyűlési képvi­selő nyitja meg, majd Vígh Honától­­“santéty parlamenti”képviselő t Európai Uniós pénzügyi lehe­tőségek Békés megyében címmel hangzik el előadás. Gyurcsek Tamás (DARFT Kht.), Varga Ág­nes (Pénzügyminisztérium) és dr. Kopányi Mihály (Világbank) az EU magyarországi és a régiós pénzügyi együttműködéséről fejtik ki véle­ményüket. Az előadásokat konzul­­_tálták_Qi­etik___L________HE BÉKÉS MEGYEI NAP 3 Tovább apadnak a Körösök Bár a Kövizig működési terü­letén a Hortobágy-Berettyó ki­vételével minden vízfolyás apad, rendkívüli készültség van ér­vényben a Fekete-, a Fehér-, a Kettős-Körösön, a Hortobágy- Berettyón és az árvízi szükségtá­rozók területén. A Fehér- és Fekete-Körös kö­zött, a román határ mellett talál­ható trianoni töltés állapota a vé­delmi munkáknak köszönhetően és a vízszintcsökkenés hatására javult, az árvízi jelenségek száma csökkent. A Fehér-Körösből ro­mán területen kitört víz visszave­zetése folyamatos. Az árvízvéde­kezésnél 987 személy dolgozott, a becsült költségek elérik a napi 18 711 000 forintot. A Kövizig területén a belvízzel elöntött terület nagysága 600 hektárral csökkent, jelenleg 8750 hektár. A belvízvédekezés során hét szivattyútelepet, egy szi­vattyúállást üzemeltettek, 62 sze­mélyt foglalkoztattak, s a véde­kezés becsült költsége napi 1 731 000 forint. A területen 28 önkormányzatnál van belvízvé­delmi készültség: III. fokú Dobo­zon (a szanazugi üdülőterületnél jelentkező fakadóvizek miatt), II. fokú a készültség 8,I. fokú pedig 19 településen - tudtuk meg teg­nap a Körös-vidéki Vízügyi Igaz­gatóságtól. Gajdács Emese Fogyatékosok alkotásai Békéscsabán, a megyei könyvtárban április 25-étől má­jus 13-áig a Magyarbánhegyesi Fogyatékosok Otthona lakói­nak képzőművészeti alkotásai tekinthetők meg. V. A.

Next