Békés Megyei Népújság, 1970. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-10 / 160. szám

Kádár János az írók szövetségében Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titkára — Ilku Pál, a Politikai Bizott­ság póttagja, művelődésügyi mi­niszter, Aczél György, az MSZMP KB titkára és Bakos Zsigmond, a VI. kerületi párt­­bizottság első titkára kíséreté­ben — csütörtökön ellátogatott a Magyar Írók Szövetségébe és részt vett a szövetség új vá­lasztmányának a közgyűlés után­ni első ülésén. Darvas József­nek, az írószövetség elnökének vitaindítója után széles körű eszmeeste bontakozott ki a köz­gyűlés utáni feladatokról. A vitában felszólalt Keresztúry Dezső, Illés Endre, Simon Ist­ván, Fekete Gyula, Mocsár Gá­bor, Szabó B. István, Garai Gá­bor, Hu­bay Miklós, Bárány Ta­más, Földes Péter. A vita során felszólalt Kádár János elvtárs is. A választmányi ülés Darvas József zárszavával ért véget. (MTI) Megállapodás Jordániában — cáfolattal Hírügynökségek jelentése sze­rint mind Husszein király, mind pedig a Palesztinai vezetők jó­váhagyták azt az egyezményt, amely felszámolja Jordániában a polgárháborús állapotokat, és megteremti a feltételeket a kor­mány és a gerillák hatékony együttműködéséhe­z. A megegyezés értelmében Amman semleges terület lesz: mind a kormánycsapatok mind a gerillák elhagyják a várost. Csupán a polgárőrség és a lég­elhárító ütegek tartózkodhatnak ott. Fontos pontja a megállapo­dásnak a palesztinai központi bizottság elismerése. A jordá­­niai kormány ezután „felelős testületnek” tekinti a KB-t. A megegyezés értelmében a gerilláknak nyilvános helyeken tilos fegyvert viselniük, illetve fegyveresen tüntetésekben részt­­venniük. Az Ammanba tartó járműve­ket a kormánycsapatok és a ge­rillák közös őrjáratai ellenőrzik majd; ez alól a Palesztinai tu­lajdonban levő katonai jármű­veik sem képeznek­­kivételt. Feloszlatnak minden „gyanús” csoportosulást és szervezetet. (Ez megfigyelők szerint éppúgy vonatkozhat az ammani kor­mány „különleges” — hírszerző, belbiztonsági, rendőri — szer­veire, mint a kisebb, remitens­­kedő ellenállási csoportokra, amelyek nem hajlandók alávet­ni magukat a központi bizottság akaratának.) A jordániai—palsztinai egyez­mény kiszivárogtatott részletei között nincs utalás a gerillák Izrael ellen folyó harci tevé­kenységére. És rögtön a cáfolat Szolejman Al-Hadiji jordániai belügyminiszter azonban csü­törtökön reggel cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint máris megállapodás jött létre a jor­dániai hatóságok és a Palesztinai gerillák között. „ A legfonto­sabb kérdésben megállapodás született — közölte a belügymi­niszter a sajtó képviselőivel —, de ezt mindezideig még nem hagyták jóvá és nem írták alá az összes érdekelt felek.” A palesztinai ellenállási moz­galom központi bizottságának szóvivője hasonló értelemben nyilatkozott. „Úgy tűnik — fűz­te hozzá a szóvivő —, hogy még vannak bizonyos vélemény­kü­lönbségek, de a tömegek elíté­lik azokat, akik akadályokat támasztanak. Ami minket illet, türelmünk véges.” (MTI) r­r Észak-Írország — a polgárháború mezsgyéjén Az éppen hogy hivatalba lé­pett tory-kormány elérkezett el­ső politikai vizsgájához. Edward Heath miniszterelnök aligha számított arra, hogy július 12 helyett már a hónap első nap­jaiban megkezdődik a szokásos észak-írországi „forró nyár”. Ugyanis hosszú ideje mindig az úgynevezett orániai rend július 12-i felvonulása váltotta ki Uls­­terben a katolikus kisebbség el­lenlépéseit. Megdöbbentő, hogy ez az ország mennyire nem tud kilép­ni a középkorból. 1690. július 12-én volt az a bizonyos Boyne melletti csata, amelyben a pro­testáns Orániai Vilmos legyőz­te a katolikus II. Jakab királyt s ezzel meghódította Ulstert, az ír sziget északi felét. Azóta részben az angol bevándorlók sokasága, részben az erőszakos térítés következtében a protes­tánsok kerültek túlsúlyba ezen a területen. Ma 1 millió pro­testáns él Észak-Írországban, a katolikus ír kisebbség lélekszá­­ma pedig alig több félmilliónál. Mivel az angolok hódítókként jöttek az országba, már a múlt század elején megszerezték a legzsírosabb földeket; az ő el­lenőrzésük alatt ment végbe Észak-Írország gyér iparosítása, ők tehát a gazdagabbak, s a katolikus írek a szegényebbek. Bonyolítja a helyzetet, hogy a sziget déli felén az önálló Ír Köztársaság sohasem mondott le az északi területek vissza­szerzéséről, az ország újraegye­sítéséről. A sziget története alig-alig emlékszik nyugodt évtizedekre. A gazdasági fellendülés egy­­egy rövidebb szakaszán a füg­getlenségi mozgalom elcsende­sedett, de mert a protestánsok — akik a közigazgatásban is „birtokon belül” vannak — megengedhetetlen diszkriminá­ciót alkalmaznak a katolikus kisebbséggel szemben, újra és újra fellángol az egyenlőségért küzdő polgárjogi mozgalom. 1968 előtt úgy tűnt, az észak­írországi írók megelégszenek az­zal, hogy a jelenlegi határokon belül vívják ki a polgári egyen­lőséget. Az évek múltával azon­ban mind reménytelenebbnek érezték ezt a küzdelmet s ma — kimondatlanul is — ismét az Ír Köztársasággal való egyesü­lés igénye elegyedik követelé­seikben. Különösen reménytelennek érzik az írek a helyzetüket, amióta ismét a Konzervatív Párt — az ulsteri unionisták angol megfelelői — vette kezé­be a kormányrudat. Ezen a helyi reakció annyira fölbáto­rodott, hogy Bernadette Devlin letartóztatásával a józan észnek ellentmondó, súlyos provokáci­óra ragadtatta magát. Az alig 23 éves Bernadette a West­minsterben a legfiatalabb kép­viselő. A mostani választásokon az észak-írországi munkások szavazataival csak még inkább megszilárdította mandátumát. Ez a fiatal, az ír nacionaliz­mus- és britellenes gyűlölet szellemében nevelkedett, tehet­séges lány mindössze másfél­két éves politikai szereplése so­rán felül tudott emelkedni a jogos, de mégis csak szűk és bizonyos fokig illuzionista nem­zeti harc korlátain és ma az észak-írországi munkásság egé­szének — protestánsoknak és katolikusoknak egyaránt —kö­zös érdekeit helyezi előtérbe. Amikor a rendőrség London­derry határában letartóztatta és börtönbe hurcolta Bernadettet, Belfastban valósággal elszaba­dult a pokol. Az összeütközé­sek július 4-re már csaknem polgárháborús méreteket értek el. Fegyverropogás, könnygáz és felgyújtott járművek, az épüle­tek lángjai, benzinpalackok fel­lobbanó tüze, a kőzáporral tá­madó fiatalok csatakiáltása és a sebesültek jajveszékelése jel­lemzi a belfasti helyzetet. Mi­kor e sorokat írjuk, már tizen­egy a halálos áldozatok száma, sokszázan sebesültek meg, de megtörténhet, hogy mire e so­rokat kinyomtatják, az áldoza­tok száma lényegesen nagyobb lesz. Különösen nyugtalanító, hogy mind a kirendelt katona­ság, mind az ír tüntetők lőfegy­vereket, sőt géppuskákat is használnak. A sebesültek közül hatvanan lőtt sebbel kerültek kórházba. A nemzeti gyűlölködés láng­jai oly magasra csaptak, s az események olyan irányt vettek, amilyent a magát szocialistá­nak valló Bernadette sohasem akart. A börtönből is azt üzen­te eszmetársainak: ne enged­jék, hogy megosszák és egymás ellen uszítsák a katolikus és protestáns munkásokat, a sze­gényeket. Az új angol kormány azonban semmiféle más megol­dást nem tud kitalálni erre a rettenetes helyzetre, mint azt, hogy újabb és újabb csapatokat küld Észak-Írországba, mindig több és több fegyver dördül el és semmi sem történik az írek­­ tényleges problémáinak orvos­­­­lására.­­ Sz. L. I. ! 9 Bru­mmss 1910. JÚLIUS 10. Közös hadgyakorlat A Varsói Szerződés tagálla­mai egyesített fegyveres erői hadműveleti kiképzési tervének megfelelőért 1970. július 1 és 9. közötti időszakban a Magyar Népköztársaság területén szár­­razföldi, légvédelmi, repülő­ és­ haditengerészeti hadműveleti törzseik együttes gyakorlatot hajtottak végre. A nagykövet Gromikohoz készül—­­ Izrael vádi­ és fegyvert koldul — Nixon hallgat Az amerikai külügyminiszté­rium bejelentette, hogy Gromi­­ko szovjet külügyminiszter ha­marosan fogadja Jacob Beam­et, az Egyesült Államok moszk­vai nagykövetét. A Gromiko—Beam-találkozó a közel-keleti válság politikai megoldásait célzó szovjet—ame­rikai kétoldalú tárgyalások so­rozatába illeszkedik — közölte Carl Barth­, a State Department szóvivője. Időközben Izrael washingtoni nagykövetsége a Szovjetuniót rágalmazó dokumentumot tett közzé. Minthogy Izrael néhány nap alatt jónéhány Phantomot elveszített a szuezi fronton, Tel-Aviv képviselői a Szovjet­uniót vádolva akarnak nyilvá­nos ígéretet kicsikarni újabb harci repülőgépek szállítására. A Fehér Ház egyik szóvivője kijelentette, hogy Nixon elnök az izraeli kampány ellenére sem kíván nyilatkozatot tenni a Kö­zel-Keletről. A UPI hírügynök­ség jelentette, hogy az Ohio ál­lambeli Cleveland-ben 24 da­rab M—109-es mintájú önjáró löveget raktak fel „nagy titok­ban” az „Etrog” nevű izraeli hajó fedélzetére. A Pentagon elismerte a fegyverszállítást, és közölte, hogy a lövegeket egy korábban aláírt megállapodás értelmében adták el Izraelnek. A kairói Al Ahram viszont olyan értesüléssel rendelkezik, hogy Nixon elnök döntése értel­mében Izrael hat Phantom min­tájú gépet kap a Szuezi-csa­tor­na fölött elszenvedett vesztesé­geinek pótlására. (MTI) Tanácskozott Koszigin és Nasszer Csütörtökön Moszkvában Alekszej Koszigin szovjet mi­niszterelnök megbeszélést foly-­ tatott Nasszer egyiptomi elnök-­­­kel és miniszterelnökkel. A két államférfi megbeszélé­sén azokról a kérdésekről volt­ szó, amelyek megvitatását már korábban elkezdték. A találkozón jelen volt Ali Szabri, az Arab Szocialista Unió legfelső végrehajtó bizottságá­nak tagja. (MTI) Eltűnt egy tábornok­­ vagy...? A déli-vietnami szabadsághar­­cosok a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka nyolc akciót hajtottak végre amerikai és dél-vietnami katonai létesítmé­nyek ellen. Egy amerikai kato­nai szóvivő szerint két objek­tum ellen a partizánok új, nagy­erejű robbanószerkez­e­tet vetet­tek be, de azokról nem volt haj­landó részleteket közölni. Amerikai ejtőernyősök szer­dán a laoszi ha­tártól 5 kilomé­terre harci érintkezésbe kerül­tek egy nagyobb partizánegység­gel. E körzetben több hét óta ez volt a legnagyobb ütközet. Az amerikai parancsnokság csütörtökön hivatalosan bejelen­tette, hogy eltűntnek nyilvání­tották George W. Casey vezér­őrnagyot, az amerikai 1. légi­­desszant gépesített hadosztály parancsnokát és hat másik ame­rikai katonatisztet, akiknek a helikoptere kedden reggel tűnt el vagy lelőtték. mBOK­OLYOM 1­ 3. Ella 36 éves maliciózus, gya­korlott titkárnő volt, és barátnői tudták, hogy egyáltalán nem kí­ván férjhez menni. Különösen utazni szeretett. Érthető, hogy minden rábeszélés nélkül is már másnap jelentkezett a részvény­­társaság irodájában, ahol azon­nal felvették. Néhány nappal később külön megköszönte Mrs. Geesnek, hogy felhívta a figyel­mét a hirdetésre. Tudta, hogy az amerikai lány állás nélkül van, ezért hálából, mint régi barát­nőjét ajánlotta őt a nagykövetsé­gen. Ott persze hálásak voltak Ellának, mert intelligens, kivá­ló, s ugyanakkor a politikával mit sem törődő amerikai lány) kaptak gyors- és gépírónőnek. Ugyanezt eljátszották az OSS emberei a török követségen is. Ekkor tűnt fel a színen Sidney Black és felesége, Shara. Gaz­dag philadelphiaiak voltak, akik korábban Párizsban éltek. Mindketten kiváló amatőr fil­mesek és fényképészek hírében álltak. A Qu 2-es csoport ezt a házaspárt használta fel tervei­hez. Megállapodtak Blackékkel, hogy amerikai múzeumok részé­­re több külföldi országban népi táncokat és népi viseleteket megörökítő színes filmeket ké­szítenek. A tervek között szere­pelt természetesen Törökország, Svájc és Svédország is. Black­­ék azt híresztelték, hogy azért érkeztek Washingtonba, mert elő akarják készíteni expedíció­jukat. Kapcsolatot teremtettek az érdekelt nagykövetségekkel, és nap mint nap tárgyaltak ve­lük a tervezett utazásról. A házaspárnak pompíis laká­sa volt a Wardman-parkban és gyakran vendégül látták a ma­gasrangú nagykövetségi tisztvi­selőket. A legtöbbször természe­­tesen a svájci, török és svéd követségek tagjait fogadták. Ezek után természetesnek tűnt, hogy a jókedvű, vendégszerető, gazdag amerikai pár gyakran tűnt fel a nagykövetségek fo­gadásain is. Az OSS azonban éppen rajtuk keresztül szerezte első értesüléseit a nagykövetsé­gek titkosszolgálati munkájá­ról. Különösen az bizonyult hasznosnak a Qv 2-es csoport tagjai számára, hogy amíg va­lamelyik attasé páncélszekré­nyében kutattak, másolták az olvasmányait, addig az illető Blackékkal koccintgatott a Wardman-parkbeli lakásban. Ha az érdekelt nagykövetségi tisztviselő váratlanul hazament, Blackék telefonon értesítették a csoport tagjait, akik természe­tesen sürgőse­n eltűntek, így különböző szálak révén a Qu 2-es csoport rájött arra, hogy a török nagykövetség né­met rendszerű rejtjelző géppel dolgozik. A gép, sajnos, kímé­letlenül üzembiztosnak látszott. Elkerülhetetlenné vált egy me­chanikus szakértő, egy fényké­pész és egy mindenhez értő mű­szaki szakember bevonása. Ezeknek az embereknek együtt kellett megfejteni és egyúttal lemásolni a gép belső működé­si rendszerét anélkül, hogy az érintés legcsekélyebb nyomát is hagyják a munka után. A Qu 2-es csoport hamar megtalálta emberét, Jimmyt, a reklámügynököt. Ez a fiatalem­ber úgy élt, mint általában a legtöbb amerikai reklámügy­nök. Imádta a gint, az éjszaká­zást, és volt egy bohém felesé­ge. Ez a fiú azonban csavaros ésszel volt megáldva, szenvedé­lyesen szerette a fényképezést, és ezermesteri ügyességgel és lelkülettel rendelkezett. Két hajtűből, egy konzervdobozból akár örökmozgót is tudott rög­tönözni egy laposfogó segítségé­vel. Ha valaki képes rá, akkor ez az ember meg tudja fejteni a rejtjelző gép titkát, jelentet­ték a Qu 2-es csoport tagjai a főnöküknek. A rejtjelző gépet azonban a követség nagy páncélszekrényé­ben őrizték A Mrs. Gees segít­ségével bejutott amerikai gép­­írónő képtelen volt közölni a számtárcsa kombinációját. A Qu 2-es csoport vezetője jól is­merte Fuche őrnagyot, a New York-i rendőrség bombaoszta­gának hajdani főnökét, aki eb­ben az időben már a hadsereg

Next