Békés Megyei Népújság, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-17 / 223. szám
1988. szeptember 17., szombat 11 --------------------------------------------------------—*------------------—— 11 A magyar írók levele a világ írószövetségeihez A Magyar Írók Szövetségének elnöksége levelet küld a világösszes írószövetségéhez ésszervezetéhez, tiltakozva a romániai településrendezés ellen. Az elnökség levele — amelyet eljuttattak ,azMTI-hez— a többi között rögzíti: a romániai elképzelésekkel kapcsolatos megdöbbenés és a mindenfelől felhangzó tiltakozás oka az, hogy ez a terv több száz éves építményeket, sőt műemlékeket, ősi temetőket és templomokat akar a földdel egyenlővé tenni azon a címen, hogy a falvak s temetők helyén a kormány szántóföldekhez jusson. Ez az elképesztő terv Románia lakosságának minden nemzetiségét érinti, magukat a román földművelőket is, nemcsak az ott lakó magyar, német, szerb, horvát és ukrán kisebbséget. Ám a nem román lakosságot súlyosabban, sőt tragikusan fogja érinteni, mert népi identitását, nyelvét, eddigi homogén együttélésének kultúráját veszélyezteti, vagyis nemzeti megmaradásának jövőjét fenyegeti. A levél a továbbiakban rámutat: a falupusztítás tulajdonképpeni célja, hogy a legnagyobb európai kisebbség, a két és fél milliós romániai magyarság, valamint a harmadmilliónyi német lakosság megsemmisüljön, beolvasztódjék a román etnikumba. Az Írószövetség elnökségének üzenete ismerteti a romániai nemzetiségek helyzetét nehezítő korábbi intézkedéseket. Majd utal arra, hogy az ENSZ tagállamainak csaknem a fele kisebb lélekszámú, mint az erdélyi (romániai) magyarság. Ősi földjén élve, ha ezt a két és félmilliónyi népet a történelem megfosztotta is államalkotó jogától, állhatatosan meg akar maradni szülőföldjén, s magyar akar maradni. „Szentül hisszük: a világ közvéleményének tiltón fel kell emelnie szavát, hogy ez az országnyi nép megőrizhesse anyanyelvét, hagyományait, szokásait, ősi kultúráját, tehát teljes identitását. Mert a buldózeres falupusztítás csak annak egyik, talán legutolsó eszköze, hogy Transzszilvániában elnémuljon a magyar szó.” Ezért kérik írótársaikat, hogy írásban és szóban tegyenekmeg mindent a romániai falupusztítás, a magyar és a német népcsoport megsemmisítése ellen — zárul a levél. Még egyszer Erzsébetről Hosszú útja volt Erzsébetnek, a carrarai márványból készült gyulai Erzsébet-szobornak, amíg új, harmadik (talán legszebb) helyére talált a város Csigakertnek nevezett parkjában. Felek Gyula szobrász, a mű alkotója is megnyugszik valahol odaát, a Styxen túl: a cefréshordók közül, törött orral előbányászott szobor-remek megint a város csodája. Elnézést a lelkesült hangért, ez a szobor valóban remekmű, semmiféle más ízlés, más gondolat nem foszthatja meg ettől a rangtól. Amikor a Csigakert befogadta, meghajtottuk az elismerés láthatatlan zászlaját a város előtt, ahol a Csigákért fái bókolnak, ahol a szobrot és talapzatát értő kezek és történelmet is értő akaratok megint csak méltó helyre emelték. Ahogyan abban a nyári cikkben írtuk: „Az első világháborút túlélte, a másodikat már nem”. Nos, Lagzi András, békéscsabai olvasónk másképpen tudja. Meg is írta levélben, mit tud másként. „1948. október 12-től 1949. június 12- ig a gyulai kórházban feküdtem. Tavasszal, amikor jó idő volt, mindig kimentem a városba sétálni. Ilyen séták alkalmával az Erzsébet szobrot ott láttam az újságban közölt fénykép szerinti talapzaton, a Groza-parkban. Éppen olyan gyönyörű volt, gyönyörűsége engemet is valóságosan elragadott. Talán óra hosszat is ott ültem a padon, gyönyörködtem a szépségében, és 18 éves, fiatal suttyóként ámélkodtam azon, hogyan tudott a szobrász ilyet alkotni. Tehát nem a második világháború sodorta el, hanem 1949. után a Rákosi korszak.” Köszönjük a levelet, a figyelmet. Mondjuk, hogy ritkaság ma az ilyesmi? Hogy valaki tollat fog, mert egy szoborról akar írni, mert 40 év után is tisztán emlékszik akkori örömére, melynek kiváltó oka Felek Gyula szoborremeke volt, az Erzsébet. (lass e.) Szertartásrend-előzetes II Szent Jobb Szegeden A Mamalapító királyunk nemzeti ereklyeként őrzött jobbját 50 éve hozta el Szegedre az aranyvonat. Akkor, 1938-ban csak a szegedi vasútállomáson láthatták és róhatták le kegyeletüket előtte az ezen a vidéken élők. Most több idő és alkalom lesz a tisztelgésre a „Szent Jobb” ellőtt, az állami és egyházi szertartásokon a Tisza-parti városban. Szeptember 24-én délelőtt 11 óraikor érkezik a páncélkocsi Szegedre nemzeti kegytárgyankkal. Ekkor adja át a „Szent Jobbot” őre, Szabó Géza kanonok, a Szent István bazilika plébánosa Gyulay Endre szeged-Csanádi megyés püspöknek. Ő a dómban őrzött Szent Gellértereklyével várja a Szent Jobbot. A két ereklye együtt vonul be a fogadásra a szegedi dómba. Ezen a szertartáson Gyulay Endre köszönti szent ereklyénket az egyházmegye nevében, majd Papp Gyula, a Szeged Megyei Városi Tanács elnöke mond ünnepi beszédet. Tizenkét órakor Dankó László kalocsai érsek celebrál szentmisét a Szent Jobb ■tiszteletére. Ezután lehet megtekinteni az ereklyét. Még szombaton délután Gyulay Endre is celebrál misét a fiataloknak. Este fél 8- szor pedig ünnepi műsort rendeznek a Dómban. Ebben többek között István király életéből mutatnak be majd jeleneteket. A Szent Jobbot egész szombat éjjel láthatja a közönség. Reggel fél 8-kor lesz rendeznek a dómban. Ebben 10 órakor a templom előtt a Dóm téren. Ezután búcsúztatják, majd 13 órakor indul vissza nemzeti ereklyénk Budapestre. P. A. Téka Megmaradni Hetek óta fekszik a szerkesztő asztalán a megyei könyvtár legújabb kötete. A mindössze 250 számozott példányban megjelent, és a szerző által is aláírt mélykék borítójú kis könyvecskén ezüstbetűs cím: Csurka István: Megmaradni. Dráma. Mit kezdjen a szerkesztő, ezzel a példás gyorsasággal, a gyulai várszínházi bemutató után szinte napokkal megjelent csinos kis könyvművészeti remekkel? Lehet-e többet mondani annál, amit a színházi kritikákban magáról a darabról már elmondtunk, elmondtak. Aligha, legfeljebb egy új, szinte szokatlan könyvkiadói magatartást, az időszerűség tiszteletét és a különlegesen szép nyomdai munkát lehet és kell dicsérni. (Közben persze sajnálkozni is a fájdalmasan alacsony — bár a sorozat jellege miatt elfogadható — példányszámon.) A tartalom, a magyar—román viszony aktualitásait, a jönni ■ (szökni), vagy maradni kérdését feldolgozó darab méltatása helyett pedig álljon itt a dráma főszereplőjének, Harisnyás Mártonnak a monológja: „Nem úgy veszünk el, hogy meghalunk, vagy behódolunk, hanem felemésztődünk, mint aki megzavarodik. Egyik tettünk nem következik a másikból. Sejtelmeinkre hallgatunk. Érzelgőssé válunk. Én azon kapom magam, hogy ülök bent az íróasztalnál, végzem a munkámat, és minden ok nélkül folyni kezd a könynyem, ráfolyik az oklevélre, amit éppen cédulázok. A múltkor egy guberniumi leírat, 18. századi megsérült. Pacás lett a könnyeimtől. Pedig akkor még nem tudtam, amit most. Most már voltaképpen gondolkoznunk se volna szabad, menjetek-e, maradjatok-e, mert most már csak egy út van, volna: menekülni... Mindent mondj el, Géza! A rothadásunkat is. És kérd meg őket, ne csodálkozzanak az üszkösödésünkön. A végét járjuk, minden tekintetben Emberi tartásból, jellemből, gerincességből az utolsó tartalékaink is elfogytak. Most már nem várunk tőlük semmit (Magyarországtól — a szerk.), csak legalább meg ne vessenek már bennünket az Isten szerelmére, ezek miatt a gyarlóságaink miatt. Az elromlás szükségszerű ebben a világban. Mi majdnem mindent megtettünk, amit megtehettünk az ellen a lealacsonyodás ellen, s most már nem sokáig húzzuk. Finita. Jó utat kívánunk nekik, az egész szép, derék anyaországi magyarságnak a szellős Európában, s kérd meg őket, ne felejtsék el, ha megérkeztek, hogy egykoron a hegyeken túl is éltek magyarok ...” L*gíTm MOZI Kémek a sasfészekben Nehéz megmagyarázni, több korábbi világsikert, miért csak most, tízen-huszonévvel forgatásuk, premierjük után láthat a magyar közönség. Talán egyetlen elfogadható érv van: akkor számunkra megfizethetetlen volt a forgalmazási összeg. Persze, ha az ember visszaforgatja a fejében a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején látott, hazánk mozijaiban bemutatott külföldi filmek listáját, rádöbben: gyenge, semmitmondó, mégis dollárezrekbe kerülő művecskék szorították ki az értékeket... Lehet, hogy az éppen húsz esztendővel ezelőtt készült Kémek a sasfészekben című színes amerikai film nem remekmű, de az kétségtelen, ma már klasszikussá nemesedett értékei vannak. Elsősorban azért, mivel egyik főszerepét a filmművészet nemrégiben elhunyt csodálatos alakja, Richard Burton játssza egy hozzá hasonlóan nagy művészegyéniség, Clint Eastwood oldalán. (A magyar közönség Eastwoodot westernekből és az előző amerikai elnökválasztás hónapjaiban „elkövetett” botrányos szerepléseinek híréből ismerheti.) A film ngazi és hamisítatlan kalandfilm telis-teli izgalmas jelenetekkel, s mindezt, beleágyazva a sodró lendületű, történelmi alapokra épített történetbe. A kor a második világháború utolsó előtti éve, a helyszín pedig Bajorország, ezen belül is egy kis falu, amely mellett kiépítették a nácik egyik leghírhedtebb kémközpontját, egy, csak a sasok által megközelíthető bérc tetején. Hőseink, akiket a szövetséges elhárítás indít útjukra, ide érkeznek, hogy egy amerikai tábornokot fogságából kiszabadítsanak. Ennyi afilm meséjének a váza, nagyon-nagyon csak a váza! Megannyi fordulattal színesedik a szőttes, s közben kiderül: az ellenség barát, a barát pedig kettős ügynök... Persze, a film születésének évéből már lehet arra következtetni, nagyjából hogyan is végződik a 158 percben előadott történet. Ekkor készültek eredeti — és természetesen professzionista! — hollywoodi receptre a második világháború eseményeit feldolgozó amerikai filmek. Gondoljunk csak a Halál 50 órájára, vagy a Crossbow-aikcióra, vagy éppen a közeli napokban végre nálunk is bemutatásra kerülő Híd a Kwai folyón címűre. Igazán a Kémek a sasfészekben nem új a magyar filmbarátok előtt, hiszen több évvel ezelőtt a romáin, néhány hónapja meg a jugoszláv televízió tűzte műsorára, hogy csak kettőt említsünk a nálunk is fogható és nézett tévék közül. Talán ennek is köszönhető, hogy bizony nagyon foghíjasak a nézőtér sorai . .. Jó film, érdekes film Brian G. Hutton rendező alkotása. No, természetesen csak azoknak, akik szeretik ezt a műfajt. Vagy másképpen fogalmazva: inkább ezt a műfajt szeretik az akciófilmek rengetegéből, mint a bárgyú scifiket, az önmagáért való krimiket, vagy a minden ízében mesterkélt kungfu-karate történeteket. . . (nemesi) Negyvenéves a gyógypedadógiai képzés Békésen Kedves háziünnepség keretében emlékezett meg a Békési 4-es Számú Általános Iskola és Speciális Szakiskola a gyógypedagógiai oktatás negyven esztendővel ezelőtti megalakulásáról. A képzés először osztályokban, majd tagozaton, 1972-től pedig önálló iskolában folyt. Öt esztendővel ezelőtt pedig nevelőotthonos intézménnyé vált a speciális tantervű általános iskola és speciális szakiskola. Minderről, az elmúlt negyven esztendőről Juhász Lajosné, a Békési Városi Tanács művelődési osztályvezetője szólt tegnap az iskolai ünnepségen. A köszöntő szavak után a gyerekek produkciói szórakoztatták a vendégeket. Fellépett az énekkar, s a tanulók népi játékokat elevenítettek fel. A negyven év történetéből doumentumkiállítás is készült, amelyet a gyerekek által készített munkák színesítettek. Az 1972-ben alakult úttörőcsapat történetétfelidéző kiállítás sok szép, közösségi élményről szóló emlékkel várta látogatóit, elsősorban az iskola kétszáz diákját. (bse) Levelet kaptunk Venezuelából. Békéscsabáról kivándorolt honfitársunk, Andy Márton úr sorait hozta, immár nem először a posta. A levélíró azon kevesek közé tartozik, aki külföldön, Dél- Amerikában élőként is rendszeres olvasója lapunknak. Hogy miért fizetett elő a Békés Megyei Népújságra, most érkezett levelében így magyarázza: „Nekem az iskolám az önök lapja, önöknek köszönhetem, hogy beszélek magyarul”. Az elismerő szavakat — bár igen jólesnének — természetesen elhárítjuk magunktól, hiszen az inkább szól az újság házasságának (vagyis, hogy az óhazában és magyarul jelenik meg), mint nekünk. Hanem Andy Morton úr levelét nem azért (vagy nemcsak ezért) hoztuk szóba, hanem mert érdekes adalékkal szolgált ama emlékezetes áprilisi tréfához, amikor is 1986-ban az Előrehoz „szerződtettük” Diego Maradonát, a futballsztárt. A tévésben a következő áll: „Diego Maradona jó ismerősöm és barátom. Amikor megtudta, hogy én is magyar származású vagyok, elárult egy titkot. És ekkor kiderült, hogy nem kitalált dolog, amit Önök írtak róla egy áprilisi viccben. Diegito, az apja elmondása szerint cigány származású. Csak egy emléket őriznek a múltból, azt, hogy a család minden férfitagja fülbevalót visel. Az idősebb Maradona autószerelő-géplakatos. De az apja, vagyis Diegito nagyapja muzsikus és bádogos volt. Ő kapta a Maradona nevet. Az asszonyok, amikor reklamálták nála a javításra átadott edényeket, ő — aki csak magyarul tudott — csak annyit mondott nekik: MÁRA DONA. A felét magyarul, a másik felét pedig spanyolul. Vagyis az edény kész lesz MÁRA, asszonyom... (a dona asszonyt jelent spanyolul). Ez a történet nem vicc, nem áprilisi tréfa. Igaz az, hogy ők magyar származásúak, de csak annyira emlékeznek az öregtől, hogy Békésből vagy Brassóból vándoroltak ki. Az idősebb Maradona, vagyis Diegito apja alacsony kupecnek néz ki, olyannak, amilyeneket a lóvásárokon, meg abban a füstös kis vendéglőben és kocsmában láttam, amelyik a mostani Körös Szálló mellett van.” Hát ennyi a meghökkentő, és tegyük hozzá, hihetetlennek tűnő történet. Andy Morton úr soraiban nincs okunk kételkedni. (Korrekt levelezőpartnernek ismertük meg.) De a történet végére a pontot egy Maradona-nyilatkozat tehetné. Talán épp Békéscsabán, egy Békéscsaba—Napoli mérkőzésen .. . A. Z.