Békés Megyei Hírlap, 2020. március (24. évfolyam, 52-77. szám)
2020-03-14 / 63. szám
4 _ _ u. mm M Nagy Gábor, Benen Zoltán K - r Szeder Réka novellája és Döme Zsuzsa versei Barabás Miklósra emlékezünk Petőfi Sándor 1848-ban Barabás Miklós egykori rajzA Forrás: Wikipédia folytatás a 3. oldalon | a dunyha alá, MI-KULTURAUS MELLEKLET visszabújva öröknek hittem őket is ortre Ki meri meglátni Petőfi Sándort? Bonczidai Éva Lángoszlop, költő, forradalmár, nemzeti hős, legenda — kicsoda Petőfi Sándor? Sokan evidenciaként jelentik ki, hogy ő a legnagyobb magyar költő, és ha elfogadjuk, hogy a nép egyszerű gyermeke a legnagyobb lett, akkor mesébe illő történetet kreálhatunk Petrovics Sándorról, a szabadság hőséről, aki Petőfi néven halhatatlanná vált. Ilyenkor, március 15-e táján ismerősként emlékezünk rá, vele zúgjuk a Nemzeti dal refrénjét, és az iskolai-templomi ünnepi műsorok fényében úgy tűnhet, rajta állt vagy bukott a magyar szabadság: az ő szavai szították a forradalmat, az ő elveszte után vált eltiporhatóvá a szent ügy. „...amilyen bámulatos Petőfi, a költő, ugyanő mint ember, kiállhatatlanul gyarló volt” - az eszményített hősre emlékezve, milyen kijózanítóak Kossuth szavai 1877-ből! Vajon hányan bólogattak, hányan vonták fel a szemöldöküket erre a kijelentésre? A Petőfi Irodalmi Múzeum jelenleg három kiállítást is szentel a bámulatos költőnek: „Ki mondaná, hogy e tér csatatér?” címmel a segesvári harctéren végzett 2018-19-es régészeti kutatások eredményeit tárják az érdeklődők elé; „Ki vagyok én? Nem mondom meg” címmel az életpálya döntéshelyzeteit, tipikusságát és szabálytalanságait mutatják be, Bolyongó üstökös címmel pedig a Petőfi-kultusz alakváltozatait ismertetik. Kérésünkre a kiállításokon dr. Kalla Zsuzsa irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményi főigazgató-helyettese vezetett végig, E. Csorba Csilla mellett ő a tárlat egyik kurátora is. A rejtőzködő magamutogató Petőfi kapcsán annyi legenda van a köztudatban, hogy kutató legyen a talpán, aki ezeket szétszálazza és felvállalja azt az ünneprontó tisztséget, hogy a kedves történetek valóságtartalmát számonkérje, esetleg bebizonyítsa, hogy sokuk képzeletszülemény. Azért is bonyolult mindez, mert nemcsak pletykák és utólagos eszményítés színezi át a képet, hanem maga Petőfi is határozott elképzelések mentén alakította azt. „Már költői indulásától kezdve mitizálta életrajza bizonyos elemeit” - mutatott rá a kutató. Emellett megrendelt portréin is tudatosan kereste azt az arcot, mely méltón közvetíti azt a karaktert, melyet ő Petőfi néven teremtett. Példaképét, Csokonai Vitéz Mihályt öltözködésével, viselkedésével tudatosan utánozta, az elsők között ismerte fel a nyilvánosság, a média hatalmát, a lapokban közzétett arcképei és versei, melyek az olvasót egyaránt beavatják a költő hétköznapi konfliktusaiba vagy épp a szerelmi vallomások szenvedélyességébe, mind olyan közvetlenséget sugárzó gesztusok, melyek mégis álarcot és pózokat jelentenek, mögöttük megbújhat az az ember, akit a ránk hagyományozódott soraiból próbálunk megismerni. n vezérvers Petőfi Sándor A márciusi ifjak Szolgaságunk idejében Minden ember csak beszélt, Mi valánk a legelsők, kik Tenni mertünk a honért! Mi emeltük föl először A cselekvés zászlaját, Mi riasztuk föl zajunkkal Nagy álmából a hazát! A földet, mely koporsó volt S benn egy nemzet a halott, Megillettük, és tizennégy Milliom szív földobogott. Egy szóvá s egy érzelemmé Olvadt össze a haza, Az érzelem „lelkesülés”, A szó „szabadság” vala. Oh ez ritkaszép látvány volt, S majd ha vénül a világ, Elmondják az unokáknak Ezt a kort a nagyapák, És mi becsben, hírben álltunk, Míg tartott a küzdelem, De becsünknek, de hírünknek Vége lett nagy hirtelen. Kik nem voltak a csatán, a Diadalhoz jöttének, S elszedék a koszorúkat, Mert a szóhoz értenek. E sereg, mely, míg a harc folyt, El volt bújva vagy aludt, így zúgott a diadalnál: Mi viseltünk háborút! Legyen tehát a tiétek, A dicsőség és a bér, Isten neki... nem küzdünk mi Sem dicsőség, sem díjért. És ha újra tenni kell majd, Akkor újra ott leszünk, És magunknak bajt s ti nektek Koszorúkat szerezünk. Viseljétek a lopott hírt, A lopott babérokat, Nem fogjuk mi fejetekről Leszaggatni azokat. Abban lelünk mi jutalmat, Megnyugoszunk mi azon, Bárkié is a dicsőség, A hazáé a haszon! Pest, 1848. június