Békés Megyei Hírlap, 2020. augusztus (24. évfolyam, 179-203. szám)

2020-08-04 / 181. szám

HIRDETÉS Hirdessen a Békés Megyei Hírlapban otthonról, kényelmesen! HIRDESSEMEMU EGY PERCBEN Beköltöznek a darazsak BÉKÉS MEGYE A darázshelyzet most kezd fokozódni, a poloskák azonban már aktívan jelen vannak megyénk­ben is. Varga Péter rovar- és rágcsá­lóirtással is foglalkozó szakember el­mondta, két olyan helyre is hívták őket, ahol beszakadt az épület men­­­nyezete a darázsfészkek miatt. ► 4 Ingyen kapnak tankönyvet MAGYARORSZÁG A kormány dönté­se értelmében szeptembertől min­den nappali tagozatos diák, csak­nem 1,2 millió tanuló, ingyenesen kapja a tankönyvet - jelentett be Maruzsa Zoltán (Emmi) Üllőn. ► 9 Jó reggelt! M­agamba szippantottam a természet ezernyi cso­dáját a hét végén. Sze­met gyönyörködtető rózsák mel­lett vezetett az utam, nem tudtam megállni, hogy meg ne szaglás­­­szak közülük néhányat. Rácsodál­koztam azokra a vadon gyarapo­dó növényritkaságokra, amelyek hajdan színezetet adtak a gyapjú­nak. Olvastam, mennyi érték van fűben s fában, ez utóbbin is meg­akadt a szemem. Darázsgarázs: díszelgett a felirat. A nagy züm­mögő hangzavar közelébe se mer­tem menni, de az megnyugtatott, természetpusztító embertársaim­mal szemben vannak természetba­rátok is. Cs. I. Békés Megyei Könyvtár 5600 Fának rohant és meghalt egy autós GYOMAENDRŐD Letért az út­ról és fának ütközött egy sze­mélygépkocsi a Gyomaendrőd és Körösladány közötti útsza­kaszon hétfőn kora este. A jár­művet vezető férfi olyan súlyo­san megsérült, hogy a helyszí­nen életét vesztette. BMH HIRDETÉS Keresse mai 2020.­AUGUSZTUS 4., KEDD • LXXV. ÉVFOLYAM, 181. SZÁM. ÁRA: 200 FT. ELŐFIZETVE: 138 FT BÉKÉS ALAPÍTVA: 1945-BEN IHIRLAP www.beol.hu Több híres csabai sírját is felújítják BÉKÉSCSABA Ugrai Gábor, a Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület elnöke elmondta, a Nemzeti Panteon Alapítvány lehetőséget adott a városvédő egyesületnek arra, hogy felkutassa a felújításra alkalmas sírhelyeket a megye­­székhelyen. A kuratórium egymillió forintos támogatást biztosít az állagmeg­óvásra, ebből tíz sír újul meg a város különböző temetőiben, így megszépülhet többek között Fábry Károly, Békés vármegye egykori al-, majd főispánjának; Sze­­berényi Gusztáv Adolf evangélikus püspöknek; valamint Berthóty István, a város első polgármesterének végső nyughelye (képünkön). Fotó: Fábián Réka ► 12 A könyvtárban is dolgoznak BÉKÉSCSABA Elrajtolt a minap Bé­késcsabán a megyei könyvtár épü­letének felújítása, a beruházás kö­zel félmilliárd forintból valósul meg. Közben folyamatosan épül a Munkácsy-negyed, több helyszí­nen zajlanak a munkálatok. ► 2 Tizenegy migráns lépte át a határt SARKAD A város külterületén vasárnap 22 óra 50 perckor elfogtak a rendőrök tizenegy határsértőt. A külföldiek af­gán állampolgárnak vallot­ták magukat, de személyazo­nosságukat és azt, hogy jog­szerűen tartózkodnak Ma­gyarországon, nem tudták hitelt érdemlően igazolni. A rendőrök előállították őket a Kötegyán Határren­dészeti Kirendeltségre, ahol meghallgatták őket. Hétfőn 9 órakor átadták őket a ro­mán hatóságnak. P. G. A minisztert érte baleset Siófoknál SIÓFOK Balesetet szenvedett Benkő Tibor honvédelmi mi­niszter hétfő reggel az M7-es autópályán - erősítette meg a PestiSrácok.hu informá­cióját a tárca sajtóosztálya. A minisztérium autójában utazók nem sérültek meg. A hírportál információi szerint a minisztériumi autó sofőrje vétlen volt a bal­esetben: először egy kami­on és egy kisteherautó ütkö­zött össze, majd utóbbi neki­csapódott a miniszter autó­jának. PestiSrácok.hu A Szeged elleni három pont már a zsebben, holnap a Vasas következik Győzelemmel rajtoltak a lila-fehérek SZEGED Bejött a vezetőedző, Schindler Szabolcs mér­kőzés előtti jóslata: 2-1-re megnyerte a Békéscsaba 1912 Előre csapata a Sze­­ged-Csanád Grosics Akadé­mia elleni mérkőzést. A nagy érdeklődéssel kí­sért vasárnap esti rangadót 4500 néző előtt rendezték meg, köztük mintegy öt-hat­­száz főnyi vendégszurkoló­val, akik végig remek han­gulatot teremtettek. A nagy csatát hozó, küzdelmes mér­kőzésen megérdemelten győ­zött a jól kontrázó, az utolsó tizenkét percben tíz ember­rel küzdő Békéscsaba. A lila-fehéreknek nem ma­rad sok idejük a pihenésre, hiszen holnap ismét pályára lépnek, ezúttal a Kórház ut­cában a Vasast fogadják A patinás fővárosi klub az új bajnokság első fordulójá­ban hazai pályán, az Ilovszky Rudolf Stadionban, 1-1-es döntetlent játszott a Kolorcity Kazincbarcika SC csapa­ta ellen. Mint az a klub hi­vatalos honlapján olvasható: nem kérdés, hogy számukra Békéscsabán a három pont megszerzése a cél. A mérkő­zés szerdán 14.45-kor kezdő­dik a Kórház utcában, az M4 Sport élőben közvetíti. ► 16 A lila-fehér játékosok megköszönték a csabai szurkolók támogatását Fotó: Délmagyarország/K. Cs. SZERKESZTŐSÉG: Email: szerkesztoseg@bmhirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-12 óráig 80/922-016 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS 8-15 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 66/519-600 MA HOLNAP vk. 32 28 Ma a késő délutáni órákig az eddigiekhez hasonló, napos, száraz időre számíthatunk. Este érhet a tér­ségünkbe a zivatarrendszer. ► 13 B dog névnapot Dominik és Domonkos nevű olvasóinknak!

Next