Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1868
A gyermekkorban megszokott regényolvasásról. Hajdanra, midőn még a házi tűzhely vonzóbb, a családi élet bensőbb volt, — midőn még jobban ráértünk, mert jobban akartunk gyermekeinkkel foglalkozni, — min magunk voltunk gyermekeinknek hasznos és élvezetes mese- és regénytára. Megváltó ván a szokások és erkölcsök, a házi tanítás ezen neme megszűnt, de a gyermek mese és regény utáni vágya megmaradt, mivelhogy ez velünk születik. A vágy kielégítést keres, s ha nem talál kielégítést más után, ráveti magát a regényolvasásra. A dolog ezen menete már magában is természetes, akkor pedig épen kikerülhetlen, ha e részben magok a szülők adnak példát, ha magok vezetik gyermekük figyelmét a regényre, magok nógatják olvasására, gyönyörködvén abban, ha gyermekük minél több regényen keresztül andalgott. Aki pedig valamely izgatószerre egyszer rákapott, az attól nem hogy megszabadulni igyekeznék, sőt az adagot, időről időre nagyobbítja. Így jutottunk el azon regénylázba, mely mai napság a tanulók egy részén már az algymnasiumban is aggasztókig emészt. De hát miért aggasztólag? Erre egy lélekzet alatt felelni nem lehet, de ha szétszedjük a gyermekkorban megszokott regényolvasás eredményeit, apránként majd ráakadunk a válaszra. Hányszor hallja az ember itt is, amott is, hogy a mostani középiskolai tanrendszer a maga sokféle tárgyával, ezek terjedelmességével, napontai öt órájával és bőséges otthoni dolgozataival úgy elfoglalja a tanulót, hogy a neki szükséges testi mozgásra alig jut ideje. S én magam is amondó vagyok, hogy ez a szorgalmas gyenge tehetségű tanulónál nagyon is igaz; de vájjon szaporodik-e a tanuló mozgásra való ideje a regényolvasás által? Máskor olvasni nem lehet, mint vagy a munka, vagy a szórakozás