Belpolitikai Szemle, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-10-01 / 11. szám
KULTURÁLTABB LAKÁSKÖRÜLMÉNYEK A felszabadulás után épített lakások nemcsak számban, hanem nagyságban és felszereltségben is jelentősen felülmúlják a korábban épülteket. Az 1959. évi lakásállomány 70,5 százaléka egyszobás volt. Többségükben egy lakószobából és esetleg egy konyhából állottak. A lakások alig egynegyede volt kétszobás és az 5 százaléka három- vagy többszobás. A lakások szobaszám szerinti megoszlása lényegében a felszabadulás előtti társadalmi rétegződést tükrözi. A népesség zömét kitevő munkás- és parasztcsaládok az egyszobás lakásokban húzódtak meg. A kétszobás lakásokban többnyire az úgynevezett középréteg — tisztviselők, kiskereskedők, kisiparosok — lakott. A három- és többszobás lakások lakói pedig csaknem kizárólag a kizsákmányoló osztály tagjai voltak. Az 1949 után épített lakásoknak több mint a fele kétszobás, 3—4 százaléka három- vagy többszobás. Az összes épített lakásoknak csupán 40 százaléka áll egy szobából, de csaknem kivétel nélkül van bennük konyha és néhány mellékhelyiség. Ma már elképzelhetetlenek azok a rendkívüli különbségek és ellentétek, amelyek a múlt lakásviszonyait jellemezték. Természetesen a növekvő igényeket korántsem lehet még kielégíteni, de az ötéves terv további fejlődést jelent ezen a téren is. Az irányelvek kimondják, hogy „a lakások többsége a két- és többgyermekes családok igényeinek megfelelően két és három lakóhelyiségből álljon.” A lakások felszereltsége közművekkel, fürdőszobával magasabb életszínvonalat, kényelmesebb életkörülményeket jelent. A felszabadulás előtt a lakások felszereltsége minimális volt. Az összes lakások alig 46 százalékában volt villany, 17 százalékában vízvezeték, 7 százalékában gázvezeték és 10 százalékában fürdőszoba. 1949 és 1958 között a lakások többsége villannyal, 42 százaléka vízvezetékkel és 38 százaléka fürdőszobával épült. 1961—1965 között az állami lakásokat általában közművekkel együtt kell megépíteni és nagyobb részükbe a gázt is be kell vezetni. Sőt a lakásoknak mintegy 40—45 százalékát beépített konyhabútorral és szekrényekkel kell ellátni. Ennek jelentősége kettős. Egyrészt további kényelmet, a lakáskultúra további fejlesztését jelenti, de egyben csökkenti is a bútor iránti keresletet, ami az életviszonyok javulásával egyre számottevőbb. Ugyanakkor jelentős anyagtakarékosságot is jelent, mert a beépített bútorok jóval kisebb mennyiségű faanyagból és főleg fahelyettesítő anyagokból is előállíthatók.