Bereg, 1879 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1879-09-16 / 37. szám
zására. Maga Augustus egy hosszú beszédben a régi egyszerű jóga visszaállítását sürgeté. Később pedig nem elégedtek meg a nemzet jobbjai az általános , „hogy az ősök szokásaként ruházkodjék a város“ törvénnyel, hanem helyébe a részletesb Tiberius császáré lépett: „hogy senki selyem ruhával ne éljen“. — Az újabb időből elég legyen emlékezetbe hozni Washingtonnak népe nevében az angol parlament előtt tett s világhirüvé vált 1790-ik évi nyilatkozatát. Mindenek előtt a fényűzést korlátoznia kell főbbjeinknek, ha akarjuk, hogy hazánk jólétre és virágzásra jusson. Mert nincs hatalmas orvossága a fényűzésnek egyes nagyok példáinál. Hathatósbak azok a törvénynél. Rómában is végre Tacitus szerint, habár rövid időre, nem a törvény, hanem Vespasian példája állítá helyre a régi egyszerűséget. Nagy Károly ruhája feleségének volt készítménye, s IV-dik Henrik életében sem maga, sem környezői ruháján nem szivett arany- és ezüstöt. II-dik Maximilián neje igen olcsó és honi kelméből készült szövetből ruházkodott. IV-dik Alphons spanyol király pedig az olcsó ruhája miatti szemrehányásra azt felelé, hogy: kedvesebb neki kitűnni becsület és erény, mint bíbor által Vannak tehát magas példák, melyek egyes nagyjainknak ösztönül szolgálhatnak. Kövessék azokat, hogy viszont maguk az egész nemzet által követtessenek. Ütött az óra, itt az idol Most, vagy soha! Schillerként: „Was man von der Minute ausgeschlagen, giebt keine Ewigkeit zurück !“ Részemről csak ennyit akartam e fontos tárgyban nyilvánosan közleni Adja Isten, hogy találjanak ezen sorok méltó viszhangra azoknál, kiknek jelenleg kezükben van helyezve egy siralmas körülmények közt élő nép boldogítása ! De főképen adja Isten, hogy viszhangra találjanak e sorok kivált a szegényebb osztályok között, és hogy lenne mindegyiküknek, de mindnyájunknak is jelszava: Egyszerűség! Grigássy Dénes, hogy ott csak olyanokat talál, miknek csak örülni lehet. Előkészületei hamar meg voltak téve, kibérelt egy kis postataligát és elindult; nem sokára czéljánál volt. A vár kapujához érve, azt kinyitotta, behajtatott az udvarra, hol egy bérruhás komornyik állott. — Én az ij nevelő vagyok, mondá ő, jelentsen be engem gyorsan a családnak. — A báró úrnak családja a szomszédban ebédel, felelt a komornyik. — Akkor mutassa meg a szobámat, a málhákat pedig hordja fel. A komornyik, egy hosszu suhancz sűrű oldaliak állal, ki mint már fensőbb szolgaszemélyzethez tartozói nem volt szokva ily goromba bánásmódhoz; hozzá még nem volt nagy tisztelettel az akadémiai tudományok iránt, bedugta a kezét a nadrágja zsebébe és a jövevényt tetőtől talpig szemeivel méregette. — Itt a lakása az uj nevelőnek, mondá ó hangosan, miközben a kastély balszárnyára mutatott, ami pedig a málhákat illeti, a nevelő ur is felviheti. 146 Jelentés a sz.-fehérvári orsz. kiállításról. (Folytatás.) A főbejárástól balra terült el a tárlat legnevetesebb része, a gépkiállítás. — Illetékes egyénektől hallottam, hogy e kiállítás gazdagabb volt, mint a bécsi világtárlat gazd. géposztálya. Igaz, hogy a speciális magyar ipar ez osztályban nem volt oly arányban képviselve, a mint óhajtanék, de az itt képviselt czégek mindenike Budapesten fiók gyárteleppel rendelkezik, melyben magyar munkások is dolgoznak, s ha maguk a nagy gépek külföldön készülnek is, de mindegyik gyáros javító műhellyel bír. — A Clayton és Shuttleworth hírneves czég kiállítása a legnagyobb és legimpozánsabb volt. — Amiben évek óta utólérhetetlen, a gőzmozdonyok és cséplőgépek készítésében: ezúttal itt is egyedül állt. — A külföldi gépgyárosok közül Robey és társa jeles gőzmozdonyokat és vasrámás cséplőket, Ruston Proctor kiváló cséplőket, valamint gőzmozdonyokat, a Brogle- és Müller-féle czég első sorban kitűnő trierőket szállít s ezeknek gazdagon felszerelt példányai a tárlaton is átalános feltűnést keltettek. A hazai kiállítók közül Kühne Ede mezőgazdasági gépgyűjteményével Mosonyból, a Vidats testvérek ekéikkel, Rock Istán a járgányok és kisebb kézi cséplők gyűjteményével kitűnő helyet foglaltak el. A gépkiállítás tüzetes megtekintésére főleg az indított, hogy itthon jelesebb bortermelőink részéről megbízatást nyertem borsajtók és szőlőzúzók beszerzésére. — Borsajtók nagy választékban voltak, ezekről rajzokat és árjegyzékeket hoztam, melyek közül nézetem szerint Feiszelmeyer Károly pozsonyi gépész borsajtói leginkább ajánlhatók. A géposztály után a borkiállítás volt leggazdagabban képviselve, mert itt a párisi világtárlat magyar osztályából való vasállványon 200 kiállítótól mintegy 4000 üveg állott. Ez az egyetlen osztály, melyben a házi ipar-egyesületen és a beregszászi ügyészségi börtönön kívüli bereg megyei kiállító részt vett. — Guthy Ferencz úr — egyesületünk érdemes alelnöke — kiállított boraiért ezüst érmet nyert. Nem akarván a mélyen tisztelt közgyűlés türelmével visszaélni, a többi osztályoknak — bár csak rövid jellemzésétől is — ezúttal tartózkodom, csupán annyit jegyzek meg, hogy minden osztályban sűrűén találtam oly tárgyakat, melyek már el voltak adva, mi a kiállított tárgyak becséről tanúskodik. Most áttérek tulajdonképeni feladatomhoz, a háziipar-osztály ismertetéséhez, megjegyezvén, hogy itt kiterjeszkedem egyszersmind a tanügyi osztályra is, mely kétharmadrészben szintén háziipari kiállítás volt, amennyiben a legtöbb iskola nem a szorosan vett tanügyi, hanem a házi ipari czikkekre fektetett fősúlyt. Mielőtt azonban ezt tenném, azt hiszem nem lesz érdektelen a t. közgyűlés előtt, ha Jágocsi Péterffy József egy közelebb megjelent műve nyomán elmondom, mint keletkezett és terjedt el hazánkban az egész háziipar-mozgalom. Jágocsi Péterffy József miniszt. biztos ur a m. kir. kormánytól megbizatván, hogy a házi ipar terjesztését eszközölje, első gondja volt, hogy megalakítsa az „Első háziipart és háziiparoktatást terjesztő egyesület“-et a pozsonyi iparkamara területén. Az egyesület úgy alakult, hogy Pozsony, Trencsén, Nyitra és Barsmegyék összes községei tagok lettek, Zólyom, Árva, Liptó és Turócz megyékből pedig magánosok és néhány község léptek be az egyesületbe. Pozsony tüzetett ki székhelyül, azon okból, mert a min. biztos előtt oly alkotás megteremtésének szüksége lebegett, melyet épen e határszéli nagy városban tartott szükségesnek és kivihetőnek. — Ez volt egy női ipartanitónő képezde. (Folyt. köv.) — Mit mondasz te itt, gazember! kiált Utter Károly, a komornyikhoz közeledve. — Gazember én ? felelt ez, a ki mondja az . . . Alig ejtette ki ezen szót, midőn 2 pofon 2 oldalról az arczát úgy érintette, hogy eszméletét majd elvesztette. Rögtön erre egy csomó málhát érzett hátára nehezedni és egy erős rúgás a szoba irányába lökte őt. Ezen szoba a földszinten volt. A komornyik telve dühvel, az előszoba közepén lelöki a málhát és oly gyorsan haladt a kertbe, hogy egy rózsafába akadván, elesett, az orrát megsebesítette és vérpiros fülekkel állott fel. Ily módon egy főrangú házhoz bejöve, felbontotta Utter Károly az ágyat és lefeküdt. Néhány pillanat után elaludt, az ut- és 3 napi dorbézolástól elfáradva. Következő reggel felébredt. Egy korsót keresett, de nem lelvén, az ablakot kinyitotta és a kertbe hatalmas hangon kikiáltott: „vizet! Vizet!“ Két fiatal női alak ült szemben az ablakkal egy padon, a reggeli levegőt szíva, és egy kis kutyával játszadoztak. (Folyt köv.j Karázolatok. E lap 34-ik és 36-ik számaiban a rég feledésbe ment helybeli borászati társulatról erdekes eszmecseréket olvastam. Az első czikk névtelenül jött s érzékeny, elegiakus hangulattal búcsúztatja az érdemes publikumot az Istenben boldogult borászati társulattól, melyre reá illett a hajdani kántor halotti éneke: Bitének a bimbójába Esett halál torkájába. Megvallom, nem vagyok barátja a halotti prédikáczióknak s nem is igen szeretek temetésekre járni és pedig nem azon okból, mint az egyszeri csizmadia, ki, midőn a temetkezési társulatból kivonta magát, ekként indokolta visszavonulását: „Minek menjek én annak a másik embernek a temetésére, mikor előre is tudom, hogy az az ember viszont nem jön el az enyémre?“ Mondom, nem ezen szűkkeblű indokból, hanem leginkább azon okból, mivel nem szeretem más felebarátomnak szomorúságát látni. A borászati társulat halotti búcsúztatója is kellemetlen érzést keltő bennem, mint egy ilyen közérdekű egylet megbukása rendesen kelteni szokott. Az ilyet legjobban szeretném oly modorban sajtó útjára vinni, mely felkorbácsolja az illetőkben a tevékenységet az ügy megmentésére . És ez irányt sem a „halotti prédikáczió“ban, sem a „visszapillantás“-ban nem találom fel. Itt nem a „kimúlás“ okadatolása, hanem buzdítás és sarkantyú kell egy ily jótékony vidéki társulat új életre ébresztése végett. Ne temessünk, hanem igyekezzünk a haldoklót feltámasztani ! Döglött lóra nem kell patkó !* & A második czikk (a múlt szakiban) egyik tekintélyes bortermelőnk tollából eredt. Hóból — gondolom — itt már megtalálom a mentő gondolatot: miként támasztható fel a társulat halottaiból? de — fájdalom! épp azt nem találtam, amit kerestem. Az első czikkben a társulat halottnak van feltüntetve, másodikban az van bebizonyítva, hogy még meg sem született, de ha megszületik, halva fog születni. Ugyanazért engedjenek meg az érdeklődő szakértő urak, ha én az érdekelt részvényesek közhangulatát ellesve, arra kérem fel, hogy tartsanak orvosi consiliumot e szülési vajúdás felett, és süssék ki ha lehet okkal-móddal, hogy az anya is megmaradjon, a gyermek is át legyen adva az életnek, mert az a czélba vett „Kaiserschnitt“, ha tán hosszú ideig tartó utóbajokkal az anyát megmenti is, de a gyermek menthetetlenül elvesz, pedig e gyermek jövőjében nagy reményeket kötöttünk. i ! i