Az Őslakó, 1929. június (3. évfolyam, 22. szám)
1929-06-02 / 22. szám
megszavazzuk, megérdemeljük, hogy népünk kiverjen a falvából. Ha ezt megszavazza a cseh Zajk és megszavazzák a csehek, érthető. De nem szabad ezt megszavaznia az idevaló Bacsinszkynak, Popovicsnak, Andráskónak, Fogarassynak, Kroónak. — Javaslom, hogy a legionisták víztelenítésére felvett összeg teljes egészében töröltessék s azt egy más község céljaira fordítsák. A fentiek alapján nyugodt lelkiismerettel csak az esetben tudnám a jelenlegiköltségvetést megszavazni, ha: I. az eredeti, a minisztérium által jóvá nem hagyott tervezetet tárgyalnék és fogadnék el; II. a költségvetési tervezetbe bevezetnék öszszes nemzeti javainkat, melyek mamég törvénytelenül a csehszlovák kincstár kezelésében vannak; III. a javaslat tárgyalása a törvényes előírások szerint fog történni, vagyis az elnök, illetve alelnök jelenlétében. Addig azonban, amíg ez meg nem történik s amíg olyan törvényszegések lesznek, aminekre a fentiekben mutattam rá, a javaslat ellen fogok szavazni. Egy ruszinszkói reálpolitikus nyilatkozata a lojalitásról Dr. Kroó Sándornak, az országos képviselőtestület zsidó cseh agrárpárti tagjának a „Reggel“ című magyar nyelvű kormánylapban megjelent tömjénező cikke nyomán, melyben a magát nemrég még nagy magyarnak vallott ügyvéd-politikus a magyarság-őslakosságban, illetve annak magatartásában keresi a kormányzatnak az őslakossággal-magyarsággal szemben tanúsított mostoha bánásmódjának indító okát, magyarázatát, egész sajtóháború támadt. A pro- és kontra nyilatkozatok özönéből, melyek különböző lapokban jelentek meg, ezúttal dr. Kroó Sándor egyik kollegájának, a szintén reálpolitikát, — de nem talpnyaló, hízelgő politikát — űző dr. Reisman Simon beregszászi ügyvédnek szavait idézzük. Dr. Reisman Simon, a régi polgári párt vezére az egyik lap munkatársának lényegében a következőket jelentette ki: Ruszinszkóban ma mindenki lojális. Nem vonom ki ezen megállapítás alól az ellenzéket s annak vezéreit sem. Éppen ezért nevetségesen felesleges kívánságnak tartom a „Reggeliben nyilatkozatot tevőknek ama százszor megismételt figyelmeztetését, hogy a Ruszinszkó népét eddig ért mostoha bánásmódnak oka a lojalitás hiányában keresendő. Nem lehet vitás még ellenfeleim előtt sem az én állampolgári hűségemnek, lojalitásomnak a köztársasággal egyidős volta. Ezt azonban sohasem hangoztattam, mert hiszen az állampolgári hűség nem érdem, hanem kötelesség. Lojalitásuknak állandó hangoztatása leginkább azok részéről történik, akik ezt érdemnek szeretnék a maguk számára betudni, s tapasztalatom szerint minél újabb keletű a lojalitás, annál hangosabb és türelmetlenebb annak megnyilvánulási módja, mely sokszor „nem lojális“ bűnbakok felfedezéséig fajul. Mi, akik igazi reálpolitikát űzünk, állampolgári hűségünkkel nem tartjuk összeegyeztethetetlennek, hogy őszintén rámutassunk a hibákra s megköveteljük azok orvoslását. Tesszük ezt azért, mert azt akarjuk, hogy itt a viszonyok konszolidálódjanak, ami csak a lakosság megelégedettsége esetén érhető el. Pedig itt sok a hiba, több, mint elképzelhetnők, sokkal több, mint amennyit a „Reggel“ című lapban közzétett nyilatkozatban feltártam. Meg vagyok győződve arról, hogy akkor, amikor ezekre a hibákra rámutatunk, sokkal jobban védjük a köztársaságot s az igazi demokráciát, mint a hízelgő konjunktúra-lovagok. Akik a hibákat nem tárják fel, azok csak azért nem teszik ezt, mert félnek attól, hogy lojalitásukat kétségbe vonják. (S azt nem tudják kamatoztatni. — Szerk.J Ősz elnökünk mondotta, hogy nem érdemel jogokat az, aki jogaiért nem mer küzdeni. — Ruszinszkó lakossága élni akar, ehhez joga is van. S csak úgy élhet, ha megadják életlehetőségét, megadják a hatalom birtokosai azt, amire magukat kötelezték, visszaadják, amit elvettek. Ha ezért küzdünk, azzal még nem vagyunk illojálisak. Tekintsenek bennünket egyenlő értékű embereknek s lássák be, hogy jobb, ha barátként kezelnek bennünket, mint ha az emberek lelkében az elkeseredést szítják. S ne keressenek lámpással ellenséget ott, ahol egy kis jóakarattal barátokat találhatnak! íme egy igazi reálpolitikusnak a Kroó Sándorokénál sokkal okosabb, sokkal politikusabb nyilatkozata. Dr. Reismann nyilatkozatából azt is megállapíthatjuk, hogy sokkal hivatottabb arra, hogy az országos képviselőtestületben üljön s az igazi alkotó munkának harcosa legyen, mint dr. Kroó Sándor, aki a fölfelé való tömjénezéssel akar magának— de csakis magának — érdemeket szerezni. 14 karátos arany karika-gyűrűk párja 120.— Ke-től kezdve kaphatók Schlesinger & Davidovics cégnél. Mukacevo, Brand-udvar. AZ ŐSLAKÓ-—MUNKÁCS A legelterjedtebb cseh lap az elesett magyar hősök emlékének leleplezéséről s Bethlen magyar miniszterelnök beszédéről A Lidové Noviny keddi számában a következő címek alatt: „Bethlen az irredentizmus mellett. — Beszéde az elesettek emlékének leleplezése alkalmával. — Az olasz hadsereg részvétele, az alábbi cikk jelent meg: „Nem közönséges katonai ünnepségek és parádé keretében tegnap leplezték le az elesett magyar katonák emlékművét. Az ünnepélyen Bethlen miniszterelnök nyilt irredenta beszédet mondott, mellyel az irredenta eszmét, mely eddig csak társadalmi megnyilatkozás volt, a magyar kormány hivatalos külpolitikájává tette. Az emlékmű leleplezése oly keretek között folyt le, amikőt az utolsó, 1916. évi koronázás óta nem látott Budapest. Az ünnepélyen megjelentek a társadalmi irredenta egyesületek, a főváros és vidék küldöttségei, az összes iskolák, nagy katonai-, csendőrségi osztagok, határ- és vámkülönítmények, az államrendőrség, a „Levente“-egyesületek uniformisban, a katonai akadémia növendékei tábori felszereléssel stb. A nagyközönség az ünnepség színhelye közelében fekvő utcákban helyezkedett el s csak távolról szemlélhette az ünnepély lefolyását. Az emlékmű körül állott a magyar hadsereg tisztikara és 40 zászlótartó a magyar ezredek világháborút viselt zászlóival. Horthy kormányzó tábori egyenruhában jelent meg, Bethlen miniszterelnök és a többi magyar méltóságok díszmagyarban. Bethlen ünnepi beszédéből különösen kiemelendők a következők : „Nem azért gyűltünk össze, hogy megsirassuk a félmilliónál több elesett magyar katonát. És nem azért jöttünk, hogy elsirassuk a régi hazát. A mi feladatunk az, hogy régi fényében ismét feltámasszuk ezt a hazát. Elesett katonáink aláhanyatlott kezeiből kivettük a magyar nemzeti lobogót s megyünk tovább kötelességeink utján. Ők meghaltak az 1000 éves Magyarországért s nekünk ismét bírnunk kell azt a Magyarországot. Alig van 33 esztendeje, hogy fennállásának ezredik évét ünnepelte a nemzet állami léte és most, területének feldarabolása, élő testének szétszakítása után — király nélkül — úgy áll a világ ítélőszéke előtt, mint egy ezeréves bűnös, aki fölött összeomlott a világ. — Hát lehetséges-e, hogy mindaz, amiért éltek és meghaltak az Árpádok, az Anjouk, Hunyadiak és Rákócziak, hiábavalóság, hazugság volt? Lelkünk minden érzése ellentmond ennek a gondolatnak és a világ színe előtt tiltakozunk ez ellen. Amíg még a kis Magyarország él a világon, csak egy feleletünk lehet erre az ítéletre. Nem, nem, soha! — Magyarország nem jószántából ment a harcba, csak belekényszerült, hogy védje azt, ami 1000 esztendőn át az övé volt. — És az igazság él és győzni fog. Ez az emlékmű nem sirhalom, hanem az új Magyarország gránit alapja, amely annál hatalmasabb, erősebb és tartósabb lesz, minél hatalmasabban élesztik fel érzelmeikben ezt az új Magyarországot az ő fiai." Az emlékműre az első koszorút Horthy kormányzó helyezte el a következő szavak kíséretében : „Árpád apánk, aki őseink élén megszerezted ezt a földet és ti, névtelen hősök, akik becsületesen és dicsőségesen mentetek meghalni a hazáért, nektek mindnyájatoknak ígérem, hogy tudni fogom kötelességem “. Valóságos tapsorkán tört ki, amikor Direlli olasz tábornok két bersaglieri tiszttel — teljes parádéban — elhelyezte az emlékművön a hadsereg koszorúját. Ezt követőleg hatalmas katonai parádé s az egész magyar hadsereg díszfelvonulása következett, amely egynéhány óráig tartott. Bethlen megnyilatkozása az irredentizmus mellett politikai körökben nagy feltűnést keltett. Eddig a magyar kormány sohasem nyilatkozott olyan formában, hogy a területi egység és a békeszerződések revíziójának gondolata halaszthatatlan szükségesség Magyarországra nézve. Nagy feltűnést keltett, hogy Bethlen említést sem tett a Habsburg-dinasztia múltjáról akkor, amikor beszédében a magyar haza múltjáról emlékezett meg. A legitimisták Bethlen ezen magatartása miatt nagyon fel vannak háborodva. „A Rozsypal-rezsim alkotó munkájának gyümölcse“ Az „Új Közlöny“ jubileumi számában „A Rozsypal-rezsim Podkarpatszka Ruszban“ cím alatt Bálint Miklós a mindenható tartományfőnök (alkormányzó) émelygősségig menő feldicsérésével kapcsolatban összehasonlítást tett a ruszinszkói közállapotoknak a jelenlegi és az Ehrenfeld-rezsim alatti állása között. A hízelgő frázisokkal alátámasztott cikk írója az összehasonlításból leszűrt „eredményt“ Rozsgpálék „alkotó munkájának gyümölcseként“ könyveli el, úgy tüntetvén fel a dolgot, mintha Ruszinszkó utolsó alkormányzója s egyben első tartományfőnöke itt konszolidációt, nyugalmat, rendet, közbiztonságot teremtett volna. A cikk írója szerint Ruszinszkó „az Ehrenfeld-rezsim alatt nyerte el legkitüntetőbb nevét: „Podkarpatszka Rusz, a korlátlan lehetőségek hazája“ elnevezést, ahol a legfantasztikusabb lehetetlenségekkel találkoztunk naponta a közélet legkülönbözőbb területén.“ A közbiztonságról szólva idézi a cikkíró Fried Gézának az akkor még Munkácson megjelent „Keleti Újság“ 1921. szept. 10-iki számában leközölt cikkéből a következő passzust: „A közbiztonságról pedig alig merünk beszélni. Nemcsak azért, mert ilyesmi nincs, hanem, mert annyira elfajultak e tekintetben a viszonyok, hogy ez még a kannibálok hazájában is példátlan.“ Ebben a vonatkozásban kénytelenek vagyunk magunk is aláírni az „Uj Közlönyében Írottakat. Ehrenfeld és hivatali elődei alatt valóban ilyenek voltak Ruszinszkóban a közállapotok. Ugyancsak az „Uj Közlönyének egy későbbi számában, 1929. május 28-iki számának vezércikkében, tehát a lap azon részében, ahol a szerkesztőség az általános megállapításokat, a saját felfogásának, politikájának, eszmekörének irányelveit szokta ismertetni, többek között szóról-szóra a következőket írja: „... a borzalmak, gyilkosságok, eltévelyedések ma már annyira elszaporodtak, hogy ha mielőbb nem vetünk gátat a bűnáradatnak, egy évtizeden belül az egész társadalom teljes anarchiába fullad s fényes nappal is csak kézigránáttal, állig fölfegyverkezve merünk végigmenni az utcán.“ — Ez a megállapítás, amelyet szintén az Új Közlönyben tesznek, már nem az Ehrenfeld és elődei rezsimjében közállapotokat „dicséri“. Őslakó csak őslakót támogathat! Behatások a mukacevoi kereskedelmi akadémiába A mukacevoi állami kereskedelmi akadémia ruszin és magyar tagozatának első osztályába felvételi vizsgálatra legkésőbb 1929 július 1-én i. e. 8 óráig lehet jelentkezni, amikor kezdetét veszi az írásbeli és szóbeli vizsgálat. Felvételi vizsgálatra bocsáthatók olyan fiú és leánynövendékek, akik: 1) 1929 augusztus 31-ig betöltötték 14 életévüket, 2) bemutatják csehszlovák állampolgársági bizonyítványukat, 3) sikeresen elvégezték valamely hazai középiskola (gimnázium) IV. osztályát, vagy legalább jó eredménnyel (elégséges nélkül) elvégezték a polgári iskola egyéves tanfolyamát, vagy valamely hazai polgári iskola IV. (Szlovenszkón Il.) osztályát a tanítási nyelvből, mennyiségtanból, földrajzból, természetrajzból s a természettanból legalább dicséretes (2), a többi kötelező tárgyból pedig legalább jó (3) eredménnyel végezték. A felvételi vizsga tárgyai: tanítási nyelv, számtan, földrajz. A felvételi vizsga díjtalan. A felvételi vizsgára elhozandó: 1) a születési bizonyítvány, 2) állampolgársági bizonyítvány, 3) legutolsó iskolai bizonyítvány. A más nyelvű iskolát végzett növendékek csak külön engedély esetén vehetők fel (írásbeli kérvény adandó be előzetesen az igazgatósághoz). Szeptember 2-án csak akkor lesz felvételi vizsga, ha a létszám (40 tanuló) nem lesz betöltve. Beiratási díj Ke 50.—, tandíj a ruszin tagozatban Ke 400. — , a magyar tagozatban Ke 600.— Az akadémiával kapcsolatban internátus is van, ahol Ke 325.— havi díjért teljes ellátás kapható. Igazgatóság. Bat’a mint ócskás. Egy tönkrement cipészmester a következő tartalmú panaszos levelet juttatta szerkesztőségünkbe: „Napról-napra olvasok közleményeket a lapokban arról, hogy milyen páratlan üzleti és szociális érzékről tanúskodnak a híres Baja-üzem berendezései, intézményei, hogy milyen jólétet biztosít Baja Tamás az ő alkalmazottainak, munkásainak. Nem igen olvasok azonban arról, hogy a fiókjaival az egész köztársaságot behálózó Bat’a-cég ugyanakkor, amikor saját embereinek exisztenciát nyújt, a kisemberek tízezreinek teljes tönkretétele árán teszi azt. Teszi pedig oly módon, ami egyáltalában nem méltó egy dúsgazdag világcéghez. Baja nem elégedett meg azzal, hogy a milliós állami szubvenciók segítségével tönkretette a cipőkereskedők, cipészek, csizmadiák tömegeit, hanem foltozó üzemek felállításával még az utolsó falat kenyér megkeresésének lehetőségét is elvette ez utóbbiaktól. De mohósága, mindent felemészteni akaró étvágya még ezzel sem csillapodott. Legutóbb már „uraságoktól levetett“, használt cipőket is árusít Bafa Ez éppen úgy fest, mintha valamelyik amerikai milliárdos terménytőzsdés a koldusok által is otthagyott kenyérhéjat szedetné össze és árusíttatná. — „Baja mint ócskás...“ Nem rossz. Aki nem hiszi, fáradjon el a cég Püspök utcai fiókjához, ahol 39 Kc-ért megvásárolható, „jó állapotban lévő“ ócska cipőt láthat a kirakatban. Nem találnék benne semmi csodálni valót, ha ezek után a szegény ócskások adóját duplára emelnék, hogy a bevételi többletből Bajaék szubvencióját is megkétszerezhessék."