Görög katholikus szemle, 1902. február-június (3. évfolyam, 5-27. szám)
1902-02-02 / 5. szám
1902. február hó 2. GÖRÖG KATHOLIKUS SZEMLEn csenek oly nagy latitűdjei, hogy a hatáskörben nagy lenne a különbség azon mérték közt, amelyet a kormány tényleg engedélyezni akar és a költ, amelyet a túloldal felfogása szerint esetleg még engedélyezhetne. Különben erre még visszatérek. Mi ezen az oldalon vezérünk — gróf Apponyi Albert Excellentiája útján meggyőződtünk, hogy most a kormánynál tovább jutni nem lehet, bízunk vezérünkben, bízhatunk is, mert ő is azon az állásponton van, mint mindnyájan, hogy t. i. az applicatív törvénymagyarázat megengedte volna, hogy a kormány tovább menjen, úgy hogy köztünk m. t. kongresszus erre a pontra nézve sincs semmi nézetkülönbség. A túloldal m. t. kongresszus még nem győződött meg a további kísérlet hiábavalóságáról, márpedig az applicatív törvénymagyarázat a jogi meggyőződés és a lelkiismeret dolga, mégpedig felelőség terhe alatt, e felett tehát nagyon méltatlankodni nem lehet s nyilvánvaló, hogy a jelen kormány a saját jogi meggyőződésén, lelkiismeretén túl nem íehet és ennélfogva nem hihetem, hogy akár csak a túloldal is elvállalná a felelősséget azért, hogy e miatt, csak e miatt, csak a szóban levő törvénymagyarázati és hatáskörbeli nem nagyon jelentéken latitude miatt az autonómia kockáztatva legyen. De elismerném még ennek a jogosultságát is, ha volna valami abban az aggodalomban, hogy az autonómiának az a hatásköre, a melyet most elérni sikerül, beláthatatlan időre végleges lesz. Ebben az irányban nagyon megnyugtató mindnyájunkra az a legkegyelmesebb királyi resolutio, melyet a minap Horánszky m. t. tagtársunk felolvasott s a mely az autonómia hatáskörére nézve máris kilátásba veszi a fennálló törvények módosítását, amikor aztán előreláthatólag nemcsak a most szóban forgó nem jelentékeny latitűdöt, hanem ennél többet behozhatunk. Különben pedig annak a fontos kérdésnek eldöntése, hogy ér-e valamit az autonómia, sokat-e, vagy keveset vagy éppen semmit, nem a.§§-ba szedett hatáskörtől, hanem attól függ - minden attól függ , hogy beválik-e ez a nagy alkotás, az autonómia vagy semhmnnek pedig a. t. kongresszus két előfeltétele van. Az egyik az, hogy a közélet katholikus vezérférfiai, miniszterek, államférfiak, tudósok, nemzetgazdák, írók, művészek stb. ne rösteljenek élére állani az autonómiának, úgy amint a protestáns vezérférfiak nem röstelik és nem fogják röstelni, ha — méltóztassanak megbocsátani ezért a kitételemért — egyfelől a jó katholiczitás nem lesz privilégium, hanem mindenki elismertetik jó katholikusnak, míg az ellenkező bebizonyítva nincsen, amint ezt a protestánsok magukra nézve teszik; másfelől pedig, ha az autonómiának lesz a hatalmas küzdőtere, amelyről - ezt is nagyon hangsúlyozom - a magas episkopátushoz bizalomteljesen sorakozva, fortiterin re, sedsuaviterin modo vegye fel kifelé a küzdelmet. Ez a punctum saliens s egyúttal a másik és legfőbb előfeltétele az autonómia dicsőséges beválásának. Engem az élet és a concrét esetben az erdélyi autonómia fényes előzményei arra tanítottak, hogy embert úgy, mint szervezetet, nem a gazdag örökség, melybe esetleg beül és kényelmesen elhelyezkedhetik, hanem a küzdelem teszi erőssé és azzá, aminek lennie kell. A katholikus alapjogoknak az a recapitulatiója, mely a jogfenntartó nyilatkozatban foglaltatik, ha azt sem a kormánynál, sem a törvényhozásnál egy csapásra elérni nem tudjuk is, de nagyon fontos pro domo, főleg ha Excelentiája báró Józsika tagtársunknak épp ma benyújtott határozati javaslata értelmében legfelsőbb helyen is tudomásul vétetik, ismétlem nagyon fontos, mint oly Programm, amelybe egyelőre is beillesztjük a pro line et mine elérhető hatáskört, de amely egyúttal kitűzi, elhatárolja a végezélt is, ameddig a katholikus alapjogok tekintetében az autonómia hatáskörét kiküzdeni akarjuk. Így pl. még ha lényeges volna is a különbség az autonómiának azon kétféle hatásköre közt, amely ezen oldal és a túloldal felfogása szerint a fennálló törvények ilyen vagy olyan applicatív magyarázata alapján már most elérhető : mi következik ebből ? Csak az, hogy az autonómiának mihelyt megalakult, mindjárt, már a fennálló törvények keretében is megnyílik a küzdőtere hatáskörének kibővítésére. Akkor egy más kormánynyal szemben, melynek más a jogi meggyőződése, az előttem szólók egyike által fejünkre olvasott Güntherféle törvénymagyarázatnak is lehetséges lesz érvényt szerezni. Erdélyi hittestvéreink, mint kisebbség, annak idejében a protestáns uralom alatti Erdélyben a majorizálás ellen küzdöttek. Évszázadokon át ez az erdélyi katholikus autonómia alig volt egyéb értékes jogok és tartalom nélküli szervezetnél. §§-kal-e vagy e nélkül ? ez mindegy, én nálunk is nem a §§-ra fektetem a fősúlyt, hanem magára a szervezetre , de ez a küzdelem megedzette erejüket, úgy hogy az idők folyamán úgyszólván nagyobb erőfeszítés nélkül kiküzdhették mai jogkörüket. A küzdelemre lesz a mi autonómiánknak is elég tere, nem ugyan a majoritással, mert a majoritás mi vagyunk, hanem a felekezetien állammal, hitközönyösséggel stb. S ez jól van így, mert a küzdelem az élet s egyúttal kulcsa annak, hogy az országos katholikus autonómia, ez a nagy alkotás, az egyház és hazánk javára dicsőségesen beváljék. Abban a szent meggyőződésben, hogy a katholikus alapjogokat, ha azok veszélyben forognának, senki és semmi sem fogja biztosabban kiküzdeni, mint ez a dicsőségesen bevált országos ,katholikus autonómia, elfogadom a részletes tárgyaás alapjául a 27-es bizottság javaslatát. | ' I----4-' - ----l \ kn. / A rutén kérdéshez. (Vége.) A közművelődés útján a kezdő lépések, — de csak a kezdők, — meg tétettek a Cultus kormány által, a tovább fejlesztés mintha stagnálna, mert ha biztosította is az állam a néptanítók existentiáját, a czélból tette, hogy viszontszolgálat fejében cultur eredményeket kapjon, de ez eltekintve helylyel-közzel egyes kivételektől, jámbor várakozás csak. Ezen abnormitásnak nevezhető állapot, a hiányos ellenőrzésen múlik, mert a hegyvidék sok oly népiskolát számlál, hol az ellenőrzés kuriózum számba megy. Olvasó körök, népkönyvtárak, daloskörök ma még fehér hollók. Ami a culturális előhaladást gátolja és azt lehet mondani megakasztja : az az alkoholizmus. A felvidék ez átka a bevándoroltak szaporodásával tart lépést, és legfőbb okozója e nép anyagi és erkölcsi decadentiájának. A hiányos táplálkozás folytán beállott erőhiányt a nép a szeszszel pótolja, eleinte kis adagokkal, később a megszokás folytán a rabja lesz e népfenének, és ha ez az állapot bekövetkezik, akarat nélküli eszközzé alacsonyodik, a lelketlen űzér czéljaira minden titkát, godolatát, magáét mint másokét, kész lesz elárulni. Látni kell a hegyvidék útmentén lakó bevándorlótok bűzhödt korcsma helyiségeiben e szerencsétleneket, kik nemcsak vagyonukat vesztették ott, — az adósági viszony pálinka melletti rendezésével, — de ott hagyták emberiességük foszlányait is, családjukat nyomoznak, magukat a kétségbeesésnek dobva oda. Az állam törvénnyel, a megyék szabályrendeletekkel korlátozták a korcsmáltatási jogot és a korcsmai hitelt. De hát van e a magyar államnak oly törvénye, mit ez internationális népelem ki nem játszana ? Községenként 2—6—8 az engedélyezd korcsma, de azért minden bevándoroltnál van szeszárulás ; megyénkint van a perelhető korcsmai hitel megállapítva, de a korcsmai leszámolásoknál ez, az addig nyújtott hitel felmondásának veszélye miatt, szóba sem jön; midőn pedig a korcsmai adósság már oly összegre szaporodott föl, hogy az addig uzsorára adott pénz, és hitvány áruk árának összevetésével elegendő, hogy azzal a paraszt birtokát is megtámadhassa. törvényszabta okiratot szerkesztenek, mit a szerencsétlen individuum ellentmondás nélkül elfogad; félve álszégyenből adóssága publikációjától, remegve a korcsmáros jóindulatának elvesztésétől,, habár érzi, hogy azzal a maga és övéi égbekiáltó nyomorát pecsételje meg. ........... A hegyvidék nyomorúságos állapotának egyik és legfőbb oka a számosnál több engedélyezett és a számtalan titkolt korcsma. Itt veszti el a szellemileg hátrányban lévő, a bevándoroltak mesterfogásaiban járatlan családföntartó vagyonát, becsületét, lelkiismeretét; itt mérgezi meg lelkét, testét az ifjúság, hogy akaratnélküli, jellem, vágyon és erőszegény férfikorhoz jusson, szégyenére hazájának, terhére a világnak,m ily generátióval az élelmes és szellemileg képzett űzér könnyen végez; és ha egyszer mindenéből kiforgatta, rendelkezik vele, mint egy házi állattal. Ez a nép ilyen nem volt a hajdanban, hisz a Rákócziaknak szabadságvédőket adott, ma koldusrajokat szolgáltat. Megvan a hegyvidéki népnél minden kellék még ma is arra, hogy erkölcsileg is újjászülessék, de védeni, vezetni és tanítani kell önboldogulására. E nép helyzetén palliatív eszközökkel segíteni nem lehet, az anyagiakban való segélyezhetés fennebb lett vázolva, de hogy az állandósíttassék, a morális züllés e fészkeit kell kipusztítani. Egyes megyék próbálkoztak azzal, hogy e rákfene terjedésének gátat vessenek, de gyengék voltak a bajjal szemben, itt a legnagyobb erőnek e hazában , az államhatalomnak kell beavatkoznia. Bereg, Máramaros, Ugocsa, Ung megyékben próbaképen be kellene hozni a szeszmonopóliumot és azt folytatólagosan kiterjeszteni az egész hegyvidék, sőt az egész országra. Kis községekben egy-egy, nagyobbakban a lakosság számához mért szeszárudákat létesíteni, ahol quietált katona, csendőr vagy más állapotbeliek, óvadékkal, mint állami közegek, készfizetés mellett árulják az állami értékesítésbe vett égetett szeszt; ezzel el lesz érve az , hogy a szeszhitelezés megszűnik, eltűnik a zülléshez vezető hely és alkalom; a szeszfogyasztás nem fog csökkenni és az enzimen való állami bevételek sem fognak megapadni, de igen a bevándorlás megszűnik, és kezdetét fogja venni az exodus, mert a tiltott módon való gyors meggazdagodásnak útja lesz vágva, az ország pedig önmagát fogja viszszaadni magának, szem, hogy talán még vallása is van. Hiszen nincs olyan jó barátja a szegény embernek, mint a juh. Mindenét neki adja s vajmi keveset kér tőle. Ahol nincs juh , ott már nem a vég kezdetéről, hanem a vég legvégéről beszélhetünk. Ha nincs juh, akkor semmi sincs. Mert a hegyvidéki ember, akár oláh, akár székely, akár tót, legutoljára a juhától válik meg. A czímeres ökröt fölváltja a buta, (székely elnevezése a kurta szarvú, apró sötétszürke kaukázusi szarvasmarhának) a butát a tehén, a tehenet a ló, a lovat a sertés. Itt egy darab időre megáll az állati értékek lefokozásában mutatkozó vagyoni sülyedés. Sor kerül a holt leltárra, aztán a kenderföldre, később a parafermmra. De a juhot még mindig tartják. Helyes gazdasági érzéket mutat a hegyi nép, mikor legszívósabban a juhhoz ragaszkodik. Tíz darab juh megél nyáron két hold legelőn és télen tizenkét mázsa takarmányon. Ez a táplálék a hegyvidéken tizenhat forint kiadásnak felel meg. Ezzel szemben tíz juhnak a hozama piaczi árak szerint a gyapjú után nyolcz, a bárány után tizennyolez, a túró után harminczhat, az orda után négy forint. Csakhogy a család nem viszi ám piaczra ezeket a termékeket, hanem maga fogyasztja el. Pénzt csak a bárányból csinál. Ez annyit jelent, hogy túró van a háznál egész éven át. Orda és savó egész nyáron. A család tehát állandóan el van látva egy fontos és egészséges tápszerrel. Nagyobb súlyt fektetek a gyapjúra. A mosással, fésüléssel, fonással, szövéssel eltelnek az őszi esték és téli napok. A fehérnép nem ül dologtalanul. A szövetből kikerül a guba, a szokivány, a teke, a nadrág, a szoknya, a kötény, a bocskorszijj, az ágytakaró, a pokrócz, a tarisznya. Csikban, Gyergyóban még gyeplőt is fonnak a gyapjúból. A Kárpátokban télen át térdig érő gyapjúharisnyát visel bocskorában az asszonynép. A gyapjú házi feldolgozása általános szokás. Fonni, szőni, varrni kivétel nélkül minden székely és minden oláh asszony tud. Ez a házi ipar mérhetetlen gazdasági és erkölcsi kincset rejt magában. Ezzel az asszony is családfentartóvá válik. Kilép negatív szerepköréből az alkotás terére. Nemcsak kotyvaszt, hanem termel. Nemcsak gyermeket produkál, hanem gazdasági értékeket is. Nemcsak gondviselője, de szaporítója a vagyonnak. Az asszony szocziális becse ezzel megkétszereződik. A székely nemcsak ösztönből házasodik, hanem azért is, hogy munkaképességét emelje s életterheit megkönnyítse. Ruházati czikkekért, a külföldre vándorló milliókat, milliókkal tetézné hazánk, ha a gyapjúnak ez a házi feldolgozása nem volna. Ahol juh nincs, ott egy nagyfontosságú közgazdasági tényező hiányzik. A beregi ruténnek immár nincs juha. Az az állításom, hogy a hegyvidéki nép legkésőbb válik el juhától, itt nem nyer igazolást. Mert a rutén az ökréhez inkább ragaszkodik. De merem mondani, hogy ez a körülmény a rutén gazdasági ösztön fogyatékosságát bizonyítja. A rutén az ökrét szereti .Juhán már túladott. Tehén és sertésállományának is megvérezte a torkát Beer, Hersch, Low, Kábán, Maszlik, Szender, Gottesmann, Jankel. De az ökröt körömszakadásig tartja. Az ökör az ő ambrcziója. Bármilyen elcsigázott, bármilyen csenevész, bármilyen torz , de ha ökör, akkor az mégis Csákó, Bimbó, Daru, Kajla, Vidám. Neve van, holott juhnak, kecskének, sertésnek nincsen neve. A lónak is csak megjelölése van : szürke, sárga, fakó, puczi. Ez nem név , ez csak jelző. Aki leírja, kis betűvel írja. De Pajkos, Rendes, Csöndes , ez már név a talpán. Évekig lehet róla beszélni, akár ha elkárosodott, akárha ellicitálták. A természetéről, hogy ilyen volt, olyan volt az erejéről, hogy ennyi deszkát vitt Munkácsra, annyi pálinkát Vereczkére ; jó erkölcséről, betegségéről, mikor hideg volt a füle és nem kérődzett ; aztán felgyógyulásáról, mikor először harapott bele a sósvizzel meglocsolt sarjába. Oh, ezek nagy és szép emlékek. Boldog perczeink csak akkor vannak, mikor a múltakban élünk. Ámbár kellő tiszteletben tartom ezen emlékeket, mégis kimondom, hogy szegény ember háztartásában az ökör nem produktív állat. Nem tejel, nem borjúzik. Értéke a használatban fogy. Több tőkét köt mint a tehén. Munkája a jól gondozott tehénnel is elvégezhet. De a tehén e mellett táplálékot is nyújt. Ahol telen van, ott nincs éhínség. Átvinni a hegyvidéki népet az ökörgazdaságból a tehéngazdaságba: ez az átalakulásnak kiszámíthatatlan előnyét jelentené, Kátforrása lenne a nép izomfejlődésének és a vagyon megszaporodásának. Egán erre törekszik. A rutén az ökörhöz ragaszkodik. Ükürkultuszt űz. Ha pogány volna, ökröt faragna bálványul. Felsőbb lénynek nézné és leborulna előtte. Ha ökrét vesztette a rutén, akkor életének becsét vesztette el. Ez a jámbor, szelíd, alázatos nép egyszerre eltelik hiúsággal, ha ökrére gondol. Dölyföt, gőgöt, felfuvalkodást, mint a székely ökörarisztokrácziánál, nem vettem a ruténnél észre. Persze nincs is olyan marhája, mint a székely ökörmágnásnak. Azokról a nagy és hófehér és egyenletes csavarodásban nőtt szarvakról, a hatalmas lapocskákról, a fekete karikákkal övezett »vakisa« szemekről, a homlokhaj göndör fürtéiről, a fark hullámos bojtjáról a szerény ruténnek még csak fogalma sincs. Az ökörmágnás jószága be sem férne a rutén pajtába. Ennélfogva dölyf, gőg, nagyralátás távolról sem jut eszébe a ruténnek. Egy kis hiúság, talán némi büszkeség is meghúzódik a lelke fenekén s olykor fel-fel csillámlik szemében ; de ennél többet nem engedhet meg magának a miatt a kis és vézna és kurta szarvú ökörke miatt. Talán a vásáron, ha látja, hogy másnak sincs külömb s ha az áldomás egy kissé a fejébe ment, ilyenkor, kivételesen a kevélységnek egy sugara is dereng az ábrázatán. De ez ritka tünemény és szót sem érdemel. Ezt az ökörszerelmet a »feles marha« rendszerrel aknázza ki a kazár a maga érdekében. =•'■■■ -■■■■- — —^.-1.-----—-- - ------| ■ ■, ' ■' - — 3. oldal.