Görög katholikus szemle, 1902. február-június (3. évfolyam, 5-27. szám)

1902-02-02 / 5. szám

1902. február hó 2. GÖRÖG KATHOLIKUS SZEMLEn­ csenek oly nagy latitűdjei, hogy a hatáskörben nagy lenne a különbség azon mérték közt, a­melyet a kor­mány tényleg engedélyezni akar és a költ, a­melyet a túloldal felfogása szerint esetleg még engedélyezhetne. Különben erre még visszatérek. Mi ezen az oldalon ve­zérünk — gróf Apponyi Albert­­ Excellentiája útján meggyőződtünk, hogy most a kormánynál tovább jutni nem lehet, bízunk vezérünkben, bízhatunk is, mert ő is azon az állásponton van, mint mindnyájan, hogy t. i. az applicatív törvénymagyarázat megengedte volna, hogy a kormány tovább menjen, úgy hogy köztünk m. t. kongresszus erre a pontra nézve sincs semmi nézetkü­­lönbség. A túloldal m. t. kongresszus még nem győ­ződött meg a további kísérlet hiábavalóságáról, már­pedig az applicatív törvénymagyarázat a jogi meggyőződés és a lelkiismeret dolga, még­pedig felelőség terhe alatt, e felett tehát nagyon méltatlankodni nem lehet s nyilván­való, hogy a jelen kormány a saját jogi meggyőződé­sén, lelkiismeretén túl nem í­ehet és ennélfogva nem hihetem, hogy akár csak a túloldal is elvállalná a fele­lősséget azért, hogy e miatt, csak e miatt, csak a szóban levő törvénymagyarázati és hatáskörbeli nem nagyon jelentéken latitude miatt az autonómia koc­káz­­tatva legyen. De elismerném még ennek a jogosultságát is, ha volna valami abban az aggodalomban, hogy az autonó­miának az a hatásköre, a melyet most elérni sikerül, beláthatatlan időre végleges lesz. Ebben az irányban na­gyon megnyugtató mindnyájunkra az a legkegyelmesebb királyi resolutio, melyet a minap Horánszky m. t. tag­társunk felolvasott s a mely az autonómia hatáskörére nézve már­is kilátásba veszi a fennálló törvények módosítását, a­mikor aztán előreláthatólag nemcsak a most szóban forgó nem jelentékeny latitűdöt, hanem en­nél többet behozhatunk. Különben pedig annak a fon­tos kérdésnek eldöntése, hogy ér-e valamit az autonómia, sokat-e, vagy keveset vagy éppen semmit, nem a.§§-ba szedett hatáskörtől, hanem attól függ - minden attól függ , hogy beválik-e ez a nagy alkotás, az autonómia vagy sem­hmnnek pedig a­. t. kongresszus két előfel­tétele van. Az egyik az, hogy a közélet katholikus ve­­zérférfiai, miniszterek, államférfiak, tudósok, nemzetgazdák, írók, művészek stb. ne rösteljenek élére állani az auto­nómiának,­ úgy a­mint a protestáns vezérférfiak nem röstelik és nem fogják röstelni, ha — méltóztassanak megbocsátani ezért a kitételemért — egyfelől a jó katholiczitás nem lesz privilégium, hanem mindenki elismertetik jó katholikusnak, míg az ellenkező bebizo­nyítva nincsen, a­mint ezt a protestánsok magukra nézve teszik; másfelől pedig, ha az autonómiának lesz a hatalmas küzdőtere, a­melyről - ezt is nagyon hangsúlyozom - a magas episkopátushoz bizalomtel­jesen sorakozva, fortiterin re, sedsuaviterin modo vegye fel kifelé a küzdelmet. Ez a punctum saliens s egyúttal a másik és legfőbb előfeltétele az autonómia dicsőséges beválásának. Engem az élet és a concrét esetben az erdélyi autonómia fényes előzményei arra tanítottak, hogy em­bert úgy, mint szervezetet, nem a gazdag örökség, melybe esetleg beül és kényelmesen elhelyezkedhetik, hanem a küzdelem teszi erőssé és azzá, a­minek lennie kell. A katholikus alapjogoknak az a recapitulatiója, mely a jogfenntartó nyilatkozatban foglaltatik, ha azt sem a kormánynál, sem a törvényhozásnál egy csapásra elérni nem tudjuk is, de nagyon fontos pro domo, főleg ha­­ Excelentiája báró Józsika tagtársunknak épp ma be­nyújtott határozati javaslata értelmében legfelsőbb helyen is tudomásul vétetik, ismétlem nagyon fontos, mint oly Programm, a­melybe egyelőre is beillesztjük a pro line et mine elérhető hatáskört, de a­mely egyúttal kitűzi, elhatárolja a végezélt is, a­meddig a katholikus alapjogok tekintetében az autonómia hatáskörét kiküz­­deni akarjuk. Így pl. még ha lényeges volna is a kü­lönbség az autonómiának azon kétféle hatásköre közt, a­mely ezen oldal és a túloldal felfogása szerint a fenn­álló törvények ilyen vagy olyan applicatív magyarázata alapján már most elérhető : mi következik ebből ? Csak az, hogy az autonómiának mihelyt megalakult, mindjárt, már a fennálló törvények keretében is megnyílik a küz­dőtere hatáskörének kibővítésére. Akkor egy más kor­mánynyal szemben, melynek más a jogi meggyőződése, az­ előttem szólók egyike által fejünkre olvasott Günther­­féle törvénymagyarázatnak is lehetséges lesz érvényt szerezni. Erdélyi hittestvéreink, mint kisebbség, annak ide­jében a protestáns uralom alatti Erdélyben a majorizá­­lás ellen küzdöttek. Évszázadokon át ez az erdélyi katholikus autonómia alig volt egyéb értékes jogok és tartalom nélküli szervezetnél. §§-kal-e vagy e nélkül ? ez mindegy, én nálunk is nem a §§-ra fektetem a fő­­súlyt, hanem magára a szervezetre , de ez a küzdelem megedzette erejüket, úgy hogy az idők folyamán úgy­szólván nagyobb erőfeszítés nélkül kiküzdhették mai jogkörüket. A küzdelemre lesz a mi autonómiánknak is elég tere, nem ugyan a majoritással, mert a majoritás mi vagyunk, hanem a felekezetien állammal, hitkö­zönyösséggel stb. S ez jól van így, mert a küzdelem az élet s egyúttal kulcsa annak, hogy az országos katholikus autonómia, ez a nagy alkotás, az egyház és hazánk javára dicsőségesen beváljék. Abban a szent meggyőződésben, hogy a katholi­kus alapjogokat, ha azok veszélyben forognának, senki és semmi sem fogja biztosabban kikü­zdeni, mint ez a dicsőségesen bevált országos ,katholikus autonómia,­­ elfogadom a részletes tárgya­ás alapjául a 27-es bizottság javaslatát. | ' I----4-' - ----­l \ kn. / A rutén kérdéshez. (Vége.) A közművelődés útján a kezdő lépések, — de csak a kezdők, — meg tétettek a Cultus kormány által, a tovább fejlesztés mint­ha stagnálna, mert ha bizto­sította is az állam a néptanítók existentiáját, a czélból tette, hogy viszontszolgálat fejében cultur eredményeket kapjon, de ez eltekintve helylyel-közzel egyes kivételek­től, jámbor várakozás csak. Ezen abnormitásnak nevezhető állapot, a hiányos ellenőrzésen múlik, mert a hegyvidék sok oly népiskolát számlál, hol az ellenőrzés kuriózum számba megy. Olvasó körök, népkönyvtárak, daloskörök ma még fehér hollók. A­mi a culturális előhaladást gátolja és azt lehet mondani megakasztja : az az alkoholizmus. A felvidék ez átka a bevándoroltak szaporodásá­val tart lépést, és legfőbb okozója e nép anyagi és erköl­csi decadentiájának. A hiányos táplálkozás folytán beállott erőhiányt a nép a szeszszel pótolja, eleinte kis adagokkal, később a megszokás folytán a rabja lesz e népfenének, és ha ez az állapot bekövetkezik, akarat nélküli eszközzé alacso­­nyodik, a lelketlen űzér czéljaira minden titkát, godolatát, magáét mint másokét, kész lesz elárulni. Látni kell a hegyvidék útmentén lakó bevándor­lótok bűzhödt korcsma helyiségeiben e szerencsétlene­ket, kik nemcsak vagyonukat vesztették ott, — az adó­sági viszony pálinka melletti rendezésével, — de ott hagyták emberiességük foszlányait is, családjukat nyo­moznak, magukat a kétségbeesésnek dobva oda. Az állam törvénnyel, a megyék szabályrendele­tekkel korlátozták a korcsmáltatási jogot és a korcs­mai hitelt. De hát van e a magyar államnak oly törvénye, mit ez internationális népelem ki nem játszana ? Községenként 2—6—8 az engedélyezd korcsma, de azért minden bevándoroltnál van szesz­árulás ; me­­gyénkint van a perelhető korcsmai hitel megállapítva, de a korcsmai leszámolásoknál ez, az addig nyújtott hitel felmondásának veszélye miatt, szóba sem jön; midőn pedig a korcsmai adósság már oly összegre szaporodott föl, hogy az addig uzsorára adott pénz, és hitvány áruk árának összevetésével elegendő, hogy azzal a paraszt birtokát is megtámadhassa. törvényszabta okiratot szerkesztenek, mit a szerencsétlen individuum ellent­mondás nélkül elfogad; félve álszégyenből adós­sága publikációjától, remegve a korcsmáros jóindulatá­nak elvesztésétől,, habár érzi, hogy azzal a maga és övéi égbekiáltó nyomorát pecsételje meg. ........... A hegyvidék nyomorúságos állapotának egyik és legfőbb oka a számosnál több engedélyezett és a szám­talan titkolt korcsma. Itt veszti el a szellemileg hátrányban lévő, a bevándoroltak mesterfogásaiban járatlan családföntartó vagyonát, becsületét, lelkiismeretét; itt mérgezi meg lel­két, testét az ifjúság, hogy akaratnélküli, jellem, vágyon és erőszegény férfikorhoz jusson, szégyenére hazájának, terhére a világnak,­­m ily generátióval az élelmes és szellemileg képzett űzér könnyen végez; és ha egyszer mindenéből kiforgatta, rendelkezik vele, mint egy házi állattal. Ez a nép ilyen nem volt a hajdanban, hisz a Rákócziaknak szabadság­védőket adott, ma koldusrajokat szolgáltat. Megvan a hegyvidéki népnél minden kellék még ma is arra, hogy erkölcsileg is újjá­szülessék, de védeni, vezetni és tanítani kell önboldogulására. E nép helyzetén palliatív eszközökkel segíteni nem lehet, az anyagiakban való segélyezhetés fennebb lett vá­zolva, de hogy az állandósíttassék, a morális züllés e fészkeit kell kipusztítani. Egyes megyék próbálkoztak azzal, hogy e rákfene terjedésének gátat vessenek, de gyengék voltak a bajjal szemben, itt a legnagyobb erőnek e hazában , az állam­hatalomnak kell beavatkoznia. Bereg, Máramaros, Ugocsa, Ung megyékben pró­baképen be kellene hozni a szeszmonopóliumot és azt folytatólagosan kiterjeszteni az egész hegyvidék, sőt az egész országra. Kis községekben egy-egy, nagyobbakban a lakos­ság számához mért szeszárudákat létesíteni, a­hol quietált katona, csendőr vagy más állapotbeliek, óvadék­kal, mint állami közegek, készfizetés mellett árulják az állami értékesítésbe vett égetett szeszt; ezzel el lesz érve az , hogy a szeszhitelezés megszűnik, eltűnik a zülléshez vezető hely és alkalom; a szeszfogyasztás nem fog csökkenni és az e­nzimen való állami bevételek sem fognak megapadni,­­ de igen a bevándorlás megszűnik, és kezdetét fogja venni az exodus, mert a tiltott módon való gyors meggazdagodásnak útja lesz vágva, az ország pedig önmagát fogja viszszaadni magának, szem, hogy talán még vallása is van. Hiszen nincs olyan jó barátja a szegény embernek, mint a juh. Mindenét neki adja s vajmi keveset kér tőle. A­hol nincs juh , ott már nem a vég kezdetéről, hanem a vég legvégéről beszélhetünk. Ha nincs juh, ak­kor semmi sincs. Mert a hegyvidéki ember, akár oláh, akár székely, akár tót, legutoljára a juhától válik meg. A czímeres ökröt föl­váltja a buta, (székely elnevezése a kurta szarvú, apró sötét­szürke kaukázusi szarvas­­marhának) a butát a tehén, a tehenet a ló, a lovat a sertés. Itt egy darab időre megáll az állati értékek le­fokozásában mutatkozó vagyoni sülyedés. Sor kerül a holt leltárra, aztán a kenderföldre, később a paraferm­m­ra. De a juhot még mindig tartják. Helyes gazdasági érzé­ket mutat a hegyi nép, mikor legszívósabban a juhhoz ragaszkodik. Tíz darab juh megél nyáron két hold legelőn és télen tizenkét mázsa takarmányon. Ez a táplálék a hegy­vidéken tizenhat forint kiadásnak felel meg. Ezzel szem­ben tíz juhnak a hozama piaczi árak szerint a gyapjú után nyolcz, a bárány után tizennyolez, a túró után harminczhat, az orda után négy forint. Csakhogy a csa­lád nem viszi ám piaczra ezeket a termékeket, hanem maga fogyasztja el. Pénzt csak a bárányból csinál. Ez annyit jelent, hogy túró van a háznál egész éven át. Orda és savó egész nyáron. A család tehát állandóan el van látva egy fontos és egészséges tápszerrel. Nagyobb súlyt fektetek a gyapjúra. A mosással, fésüléssel, fonással, szövéssel eltelnek az őszi esték és téli napok. A fehérnép nem ül dologtalanul. A szövetből kikerül a guba, a szokivány, a teke, a nadrág, a szok­nya, a kötény, a bocskor­szijj, az ágytakaró, a pokrócz, a tarisznya. Csikban, Gyergyóban még gyeplőt is fon­nak a gyapjúból. A Kárpátokban télen át térdig érő gyapjú­harisnyát visel bocskorában az asszonynép. A gyapjú házi feldolgozása általános szokás. Fonni, szőni, varrni kivétel nélkül minden székely és minden oláh asszony tud. Ez a házi ipar mérhetetlen gazdasági és erkölcsi kincset rejt magában. Ezzel az asszony is családfentartóvá válik. Kilép negatív szerepköréből az alkotás terére. Nem­csak kotyvaszt, hanem termel. Nemcsak gyermeket pro­dukál, hanem gazdasági értékeket is. Nemcsak gondviselője, de szaporítója a vagyonnak. Az asszony szocziális be­cse ezzel megkétszereződik. A székely nemcsak ösztön­ből házasodik, hanem azért is, hogy munkaképességét emelje s életterheit megkönnyítse. Ruházati czikkekért, a külföldre vándorló millió­kat, milliókkal tetézné hazánk, ha a gyapjúnak ez a házi feldolgozása nem volna. A­hol juh nincs, ott egy nagyfontosságú közgazdasági tényező hiányzik. A beregi ruténnek immár nincs juha. Az az állí­tásom, hogy a hegyvidéki nép legkésőbb válik el juhá­tól, itt nem nyer igazolást. Mert a rutén az ökréhez inkább ragaszkodik. De merem mondani, hogy ez a kö­rülmény a rutén gazdasági ösztön fogyatékosságát bizo­nyítja. A rutén az ökrét szereti­ .Juhán már túladott. Te­hén és sertésállományának is megvérezte a torkát Beer, Hersch, Low, Kábán, Maszlik, Szender, Gottesmann, Jankel. De az ökröt körömszakadásig tartja. Az ökör az ő ambrcziója. Bármilyen elcsigázott, bármilyen csenevész, bármilyen torz , de ha ökör, akkor az mégis Csákó, Bimbó, Daru, Kajla, Vidám. Neve van, holott juhnak, kecskének, sertésnek nincsen neve. A lónak is csak meg­jelölése van : szürke, sárga, fakó, puczi. Ez nem név , ez csak jelző. A­ki leírja, kis betűvel írja. De Pajkos, Rendes, Csöndes , ez már név a talpán. Évekig lehet róla beszélni, akár ha elkárosodott, akár­­ha ellic­itálták. A természetéről, hogy ilyen volt, olyan volt­­ az erejéről, hogy ennyi deszkát vitt Mun­kácsra, annyi pálinkát Vereczkére ; jó erkölcséről, beteg­ségéről, mikor hideg volt a füle és nem kérődzett ; az­tán felgyógyulásáról, mikor először harapott bele a sósvizzel meglocsolt sarjába. Oh, ezek nagy és szép em­lékek. Boldog perczeink csak akkor vannak, mikor a múltakban élünk. Ámbár kellő tiszteletben tartom ezen emlékeket, mégis kimondom, hogy szegény ember háztartásában az ökör nem produktív állat. Nem tejel, nem borjúzik. Ér­téke a használatban fogy. Több tőkét köt­­ mint a tehén. Munkája a jól gondozott tehénnel is elvégezhe­t. De a tehén e mellett táplálékot is nyújt. A­hol tele­n van, ott nincs éhínség. Á­tvinni a hegyvidéki népet az ökör­gazdaságból a tehéngazdaságba: ez az átalakulás­nak kiszámít­hatatlan előnyét jelentené, Kátforrása lenne a nép izomfejlődésének és a vagyon megszaporodásá­nak. Egán erre törekszik. A rutén az ökörhöz ragaszkodik. Ükürkultuszt ű­z. Ha pogány volna, ökröt faragna bálványul. Felsőbb lénynek nézné és leborulna előtte. H­­a ökrét vesztette a rutén, akkor életének becsét vesztette el. Ez a jámbor, szelíd, alázatos nép egyszerre eltelik hiúsággal, ha ökrére gondol. Dölyföt, gőgöt, felfuvalkodást, mint a székely ökör­­arisztokrácziánál, nem vettem a ruténnél észre. Persze nincs is olyan marhája, mint a székely ökör­mágnásnak. Azokról a nagy és hófehér és egyenletes csavarodásban nőtt szarvakról, a hatalmas­­ lapocskákról, a fekete ka­rikákkal övezett »vakisa« szemekről, a homlokhaj gön­dör fürtéiről, a fark hullámos bojtjáról a szerény rutén­nek még csak fogalma sincs. Az ökör­mágnás jószága be sem férne a rutén pajtába. Ennélfogva dölyf, gőg, nagyralátás távolról sem jut eszébe a ruténnek. Egy kis hiúság, talán némi büszke­ség is meghúzódik a lelke fenekén s olykor fel-fel csil­­lámlik szemében ; de ennél többet nem engedhet meg magának a miatt a kis és vézna és kurta szarvú ökörke miatt. Talán a vásáron, ha látja, hogy másnak sincs külömb s ha az áldomás egy kissé a fejébe ment, ilyen­kor, kivételesen a kevélységnek egy sugara is dereng az ábrázatán. De ez ritka tünemény és szót sem­ érdemel. Ezt az ökörszerelmet a »feles marha« rendszerrel aknázza ki a kazár a maga érdekében.­ ­=•'■■■ -■■■■- — —^.-1.-----—-- - ------| ■ ■, ' ■' - — 3. oldal.

Next