Beszélő, 1990. július-december (1. évfolyam, 26-51. szám)
1990-12-22 / 50-51. szám - KÜLFÖLD - Grendel Lajos: Egy viharos év végén
30 1990. december 22. Külföld Grendel Lajos Egy viharos év végén Egy évvel ezelőtt, 1989 decemberében mind a Mikulás, mind a Jézuska szerény ajándékkal és ígéretekkel kecsegtette a szlovákiai magyarságot. Meghozta a forradalom győzelmét, a Nap címűhetilapot, a Független Magyar Kezdeményezést, majd a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalmat és később az Együttélésnek keresztelt harmadik magyar politikai mozgalom ígéretét. Közben a krampusz sem tétlenkedett, elvitte Gustav Husákot. Szép idők jártak errefelé, bársonyos szellő fújdogált, he az egész télen nem esett, és fagy sem nagyon gyötört bennünket. Nagyon kemény és viharos év telt el azóta. Felszínre vetődtek mindazok az ellentmondások és konfliktusok, amelyekkel csak a legelőrelátóbb politikai gondolkodók számoltak az eufória heteiben és hónapjaiban. Csehszlovákia soknemzetiségű állam, várható volt, hogy a forradalmi láz elültével az ország egyik legsúlyosabb problémája a nacionalizmusok föléledése lesz. A tavalyi novemberi forradalom eszméit és eredményeit ebből az irányból érte a leghevesebb támadás az elmúlt évben. Az 1989-es csehszlovákiai forradalom alapvetően kommunistaellenes megmozdulás volt, sem a nacionalizmus, sem a szlovák-cseh, sem a szlovák-magyar viszony felszín alatt fortyogó ellentmondásai nem játszottak benne számottevő szerepet. Olyannyira nem, hogy a szlovákiai forradalmat irányító Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) mozgalom a nemzeti kérdés puszta felvetésétől is hosszú ideig ódzkodott, attól tartva, hogy ezzel a nacionalista indulatok lavináját indíthatja el. A VPN-t később gyakran érte a vád, hogy nincs ún. nemzeti programja, s ezért előbb-utóbb el fog szigetelődni a szlovákiai politikai életben. Ez a vád tulajdonképpen megalapozatlan volt, annyi igazságot mégis tartalmazott, hogy a két nemzet és a ország területén élő nemzeti kisebbségek közötti viszony tekintetében azokhoz a nyugat-európai mintákhoz igyekezett igazodni, amelyeknek semmi közük sincs a cseh- vagy magyarellenes „hagyományos" szlovák nacionalizmushoz. Sok szlovák számára a VPN-nek a nemzeti kérdésben elfoglalt álláspontja túlságosan elvont volt. Ezeknek az embereknek nem is nyerte meg a tetszését. A VPN nemzeti programjának „akademizmusát" használták ki azután egyre fokozottabb mértékben a különböző populista pártok, amelyek a tavaszi hónapoktól fogva gomba módra szaporodtak el az országban, jóllehet politikai jelentőségre, az egy Szlovák Nemzeti Párt kivételével, nem tettek szert. Az SZNP viszonylag hamar komoly politikai tényezővé vált, és bár a parlamenti választásokon csupán a szavazatok 14%-át szerezte meg, népszerűsége még egy ideig növekvőben volt. Októberben már úgy látszott, a legnépszerűbb politikai párt Szlovákiában. Gazdasági és szociális programja nincs ugyan, ám annál ügyesebben tudja meglovagolni a szlovák nemzeti érzelmeket. Kierőszakolta az ún. nyelvtörvényt, s annak is azt a változatát támogatta, amely diszkriminálta volna a nemzeti kisebbségeket, s amelyet végül is a parlament egy egész napos szenvedélyes vita után elutasított. Ez a SZNP-kudarc a nyelvkérdés parlamenti vitájában differenciálódási folyamatot indított el a párton belül: a vezetőség kettészakadt egy „mérsékelt" és egy „radikális" szárnyra. Ami ezután következett, arra talán a legmerészebb képzelőerővel megáldott politikai megfigyelő sem számított. A novemberi helyhatósági választásokon a Szlovák Nemzeti Párt katasztrofális vereséget szenvedett. Eza minden előzetes számítgatást és várakozást megcáfoló „eredmény" arra utal, hogy a populista pártoknak, amennyiben nem tudnak szembenézni a térség általános gazdasági válságával, s arra nem tudnak gyógymódot kínálni, e pillanatban még kevés az esélyük a hatalom megszerzésére. De arra is utal, hogy a nacionalista fertőzés kisebb Szlovákiában, mint azt sok megfigyelő vélte. A szlovák történelemben precedens nélkül áll az az egység, amellyel az értelmiség elsöprő többsége októberbennovemberben szembefordult a nacionalizmussal és a szeparatizmussal. Ma úgy tűnik, egy barna színezetű totalitarizmus veszélye elmúlt nálunk. Ahogy 1990 Csehországban Václav Havel és a hayekiánus pénzügyminiszter, Václav Klaus éve volt, úgy Szlovákiában mindenképpen Vladimír Meciaré, a szlovák kormányelnöké. Vladimír Meciar ma Szlovákia legnépszerűbb politikusa, méghozzá annak ellenére, hogy szinte a teljes ismeretlenségből bukkant elő. Népszerűsége megelőzi Dubcekét és a Carnogursky fivérekét is. Mindez annál is különösebb, mivel a szlovák kormány elnöke óvakodik a populizmustól, és a „nyelvtörvény" vitájában egyértelműen és a tőle megszokott keménységgel fordult szembe a nacionalistákkal. Sikerének és népszerűségének a titka alighanem éppen a határozottságában, dinamizmusában, nyilatkozatainak a keresetlen nyerseségében rejlik. Nem igyekszik elkendőzni a csehszlovákiai gazdasági válság mélységét, másfelől többször is nagyon határozottan lépett fel Szlovákia érdekeiben a központi kormánnyal szemben. Elutasítja a szeparatizmust és a nacionalizmust, másfelől nem hagy kétséget afelől, hogy a szövetségi kötelékek alapos reformjára törekszik, s hogy az ezen belül sokszor megrövidített Szlovákia érdekeit körömszakadtáig védeni fogja (s teszi ezt elég eredményesen). A közvélemény előtt egyszerre tud rámenői szlovák hazafinak és Grendel Lajos beszédet mond a Független Magyar Kezdeményezés képviseletében (1989. nov. 22.) (Fotó: Gyökeres György)